Írta: Aldarion

Megjelent: 2010. október 24. vasárnap; 08:00

IV. fejezet: A Szövetség és a Horda (5/3)

A Jégkorona és a Fagytrón

Kil'jaeden lehajította Ner'zhul jeges sírját Azeroth világára. A kemény kristály tüzes csóvája keresztül hasított az éjszakai égen, majd becsapódott Északszirt távoli, jeges kontinensébe, mélyen belefúródva a Jégkorona gleccserbe. A fagyott kristály alakja eldeformálódott a heves becsapódástól, sokkal inkább egy trónra hasonlított immáron, amelyben Ner'zhul bosszúra éhes szelleme kavargott.

A fagyos trónba zárt Ner'zhul kinyúlt mérhetetlen tudatával és megérintette Északszirt bennszülött lakóinak elméjét. Könnyűszerrel rabszolgaságba taszította számos lény elméjét, például a jégtrollokat és az ádáz wendigókat, majd egyre növekvő, gonoszsággal átitatott árnyékába vonta őket. Szellemi ereje szinte korlátlannak bizonyult, s ennek révén létrehozott egy kisebb sereget, amely a Jégkorona kanyargó labirintusában várakozott. Ahogy a Lidérckirály egyre növekvő képességeit próbálgatta a rémurak állandó felügyelete alatt, egyszercsak felfedezett egy távoli ember települést a hatalmas Sárkánymétely puszta peremvidékén. Hirtelen jött szeszélyből elhatározta, hogy kipróbálja hatalmát a gyanútlan embereken.

Ner'zhul elindította az élőholt-járványt, ami előtört a Fagytrón mélyéből, és megindult a jeges pusztaságon. A járványt puszta akaratával irányítva egyenesen az emberi falu közepébe vezette. A településen három napon belül mindenki meghalt, csakhogy nem sokkal később az elhullott falusiak zombiszerű tetemekként éledjenek fel. Ner'zhul úgy érzékelte mindegyikük szellemét és gondolatait, akár a sajátját. Az elméjében tomboló orkánszerű hangzavartól Ner'zhul még hatalmasabb lett, mintha szellemek valamiféle régóta vágyott táplálékként szolgáltak volna számára. Úgy találta, hogy gyerekjáték volt számára a zombik cselekedeteit irányítani és rákényszeríteni őket bármire, amire csak akarta.

Az elkövetkező hónapok során Ner'zhul tovább kísérletezett az élőholt ragállyal és Északszirten minden egyes embert saját uralma alá vont. Élőholt serege napról napra egyre gyarapodott, és tudta, hogy közeleg az első igazi erőpróba ideje.

A Grim Batoli csata

Időközben a háborúdúlta déli földeken a Horda szétszóródott maradványai a puszta túlélésükért küzdöttek. Bár Pokolsikoly Grom és a Csatadal klán elkerülte a fogságba esést, Holtszemet és a Véresüreg klánt bekerítették, majd a lordaeroni fogolytáborokba zárták őket. A nagy árat követelő lázadások ellenére a táborok őrparancsnokai hamarosan ismét visszaszerezték a dühödt foglyok feletti uralmat.

A Szövetség tudtán kívül az orkok egy nagyobb csoportja még mindig szabadon járt Khaz Modan északi vidékein. A Sárkánybendő klán a hirhedt boszorkánymester, Nekros vezetésével egy ősi ereklye, a Démonlélek használatával irányítása alatt tartotta Alexstraszát és utódait. A sárkánykirálynőt túszként használva Nekros titokban felállított egy sereget az elhagyatott - egyesek szerint átkozott - Grim Batoli Vadpöröly erődben. Nekros azt tervezte, hogy a hatalmas vörös sárkányokkal megerősített seregét a Szövetség ellen vezeti, abban a reményben, hogy ezzel újraegyesítheti a Horda maradványait és folytathatja Azeroth meghódítását. Látomása azonban nem válhatott valóra: egy csapatnyi ellenálló, az elf Szélfutó Vereesa és a törpe Sárkányölő Falstad az ember mágus, Rhonin vezetésével elpusztította a Démonlelket és kiszabadította a sárkánykirálynőt Nekros karmai közül.

Haragjukban Alexstrasza sárkányai porig rombolták Grim Batol erődjét, így a Sárkánybendő klán nagy részét elemésztették a lángok. Nekros nagyratörő tervei füstbe mentek, miután a túlélőket a Szövetséges csapatok szépen összegyűjtötték és bezárták őket az elkülönítő táborokba, amelyek már vártak rájuk. A Sárkánybendő klán veresége egyben a Horda végső vereségét is jelentette és vele együtt nyomtalanul eltűnt az orkok démoni vérszomja is.

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. szeptember 29. szerda; 09:40

Ebben a galériában gyűjtjük össze a (többnyire) Ben Reilly által készített, Marvel-univerzumról szóló leírásokat, dokumentációkat.

Korábbi dokumentációk (HTML változatok)

Írta: Aldarion

Megjelent: 2010. szeptember 26. vasárnap; 13:00

A draenori invázió 

Ahogy a második háború tüzei lassan kialudtak, a Szövetség aggresszív lépéseket tett az ork fenyegetés kordában tartására. Lordaeron déli részén számos y fogolytábor épült az orkok elszállásolására. A lovagok és veterán Szövetséges katonák által őrzött táborok rendkívül hatékonynak bizonyultak. Noha az ork foglyok még mindig feszültek és csatára készek voltak, a különféle táborok vezetői, a régi börtönerődben, Barnavárban berendezett központjukból tartották fenn a rendet, vagy legalábbis erős kézzel tartották fenn rend látszatát.

Draenor pokoli világán azonban egy új ork sereg készült arra, hogy rajtaüssön a mit sem sejtő Szövetségen. Ner'zhul, Gul'dan egykori mestere sötét zászlaja alatt egyesítette a megmaradt ork klánokat. Az Árnyékhold klán segítségével az öreg sámán azt tervezte, hogy számos portált nyit Draenoron, amelyeken át új, romlatlan világokra léphetne át a Horda. Az új térkapuk fenntartásához szüksége volt Azerothról néhány megbűvölt ereklyére. Ezek megszerzéséhez Ner'zhul újra megnyitotta a sötét kaput és átküldte rajta ádáz szolgáit.

Az új Horda, olyan veterán főnökök vezetése alatt, mint Pokolsikoly Grom és Holtszem Kilrogg meglepte a Szövetséges védelmi erőket és szabadon fosztogatott a határvidéken. Ner'zhul pontos parancsait követve az orkok gyorsan megszerezték a szükséges ereklyéket, majd visszamenekültek Draenor biztonságába.

Terenas, Lordaeron királya tartott tőle, hogy az orkok ismét Azeroth lerohanására készülnek, ezért összehívta legmegbízhatóbb vezéreit. Turalyont tábornokot és Khadgart azzal bízta meg, hogy vezessenek át egy expedíciót a sötét kapun, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek az ork fenyegetésnek. Turalyon és Khadgar seregei átkeltek Draenorra, ahol sorozatos összetűzésekbe keveredtek Ner'zhul klánjaival a megkínzott Pokoltűz Fennsíkon. Khadgar még a nemes elf Szélfutó Alleria, a törp Vadpöröly Kurdran és a veterán katona, Trollvész Danath segítségével sem tudta megakadályozni, hogy Ner'zhul megnyissa a térkapuit más világokra.

Ner'zhul tehát végül megnyitotta az új világokra vezető térkapuit, de nem láthatta előre, hogy milyen rettenetes árat fog fizetni érte. A portálok hihetetlen energiái lassan szétszakították Draenort. Miközben Turalyon seregei elkeseredetten harcoltak azért, hogy hazatérhessenek Azerothra, Draenor világa megroskadt és elkezdett összeomlani. Pokolsikoly Grom és Holtszem Kilrogg ráébredtek, hogy Ner'zhul őrült tervei az ork faj végét jelenthetik, ezért gyorsan összehívták a megmaradt orkokat és visszamenekültek Azeroth viszonylagos biztonságába.

Draenoron Turalyon és Khadgar meghozták a végső döntést, hogy önmagukat feláldozva még azon az oldalon elpusztítják a sötét kaput. Bár tudták, hogy ez mind saját, mind követőik életébe fog kerülni, de ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy biztosítsák Azeroth túlélését. Miután Pokolsikoly és Holtszem elkeseredett erőfeszítéssel keresztülverekedték magukat az emberek vonalain, majd a kapun átkelve megmenekülhetek, de ahogy a sötét kapu felrobbant mögöttük, nekik és az Azerothon maradt orkoknak immáron nem volt többé visszaút.

Ner'zhul és hűséges Árnyékhold klánja átléptek a legyobb újonnan létrehozott térkapun, miközben hatalmas vulkánkitörések szaggatták szét Draenor kontinenseit. A lángoló tengerek kitörtek medrükből és elárasztották a vidéket, majd a megkínzott világot elemésztette egy hatalmas, apokaliptikus erejű robbanás.

A Lidérckirály születése 

Ner’zhul és követői a Torz Túlnanba jutotak, arra az éteri síkra, amely a Sötét Mélységben létező összes világot egymáshoz láncolja. Szerencsétlenségükre Kil'jaeden és démoni szolgái már vártak rájuk. Kil'jaeden, aki megfogadta, hogy megbosszulja Ner'zhul korábbi büszke ellenállását lassan, ízenként tépte darabokra az öreg sámán testét. Kil'jaeden életben és sértetlenül hagyta a sámán lelkét, hogy Ner'zhul teljesmértékig tudatában legyen teste brutális feldarabolásának. Bár Ner'zhul könyörgött a démonnak, hogy engedje el szellemét és hagyja őt meghalni, a démon gonoszul azt válaszolta, hogy a Vérszerződés, amit jóval korábban kötöttek, még mindig érvényes és hogy Ner'zhullal még tervei vannak.

Mivel az orkoknak nem sikerült meghódítaniuk a világot a Lángoló Légió számára, Kil'jaeden arra kényszerült, hogy egy új sereget toborozzon abból a célból, hogy káoszt szítson Azeroth királyságaiban. Ez az új sereg azonban már nem eshetett áldozatául azoknak a kicsinyes rivalizálásoknak és belviszályoknak, amelyek végül megfertőzték a Hordát. Könyörtelennek és megszállottnak kellett lennie, hogy csak a feladatával foglalkozzon. Kil'jaeden ez alkalommal nem hibázhatott.

Kil'jaeden még egy utolsó esélyt adott Ner'zhul tehetetlen, börtönbe zárt lelkének: vagy szolgálja a Légiót, vagy különben örök kárhozatra ítéli. Ner'zhul meggondolatlanul ismét belement démoni alkuba. Lelkét egy különlegesen elkészített, gyémántkemény jégtömbbe helyezték, amelyhez a jeget a Torz Túlnan távoli zugaiban gyűjtötték. A fagyos koporsóba zárva Ner'zhul érezte, amint tudata tízezerszeresére tágult. A démon kaotikus energiái által megrontott Ner’zhulból egy kísértetszerű, felfoghatatlan hatalommal bíró lény született. Abban a pillanatban a Ner'zhulként ismert ork örökre megszűnt létezni és helyette megszületett a Lidérckirály.

Ner'zhul hűséges halállovagjait és Árnyékhold klánbeli követőit ugyancsak átformálta a démon kaotikus hatalma. A romlott mágiahasználókat darabokra tépte a démoni energia, majd csontváz-lidércekként alkotta újjá őket. A démon ily módon biztosította, hogy követői még haláluk után is feltétel nélkül szolgálják Ner'zhult.

Amikor eljött az ideje, Kil'jaeden felfedte a Lidérckirály előtt feladatot, amely miatt megteremtetett. Ner'zhul küldetése az lett, hogy egy járvány révén halált és rettegést terjesszen Azeroth szerte, amely örökre eltörli majd az emberek civilizációját. A járvány áldozatai élőholtakként támadnak fel és szellemük örökre Ner'zhul vasakaratához kötődik majd. Kil'jaeden megígérte, hogy ha Ner'zhul sikerrel teljesíti sötét küldetését és az emberiség írmagját is eltörli a világról, akkor megszabadul majd az átoktól és kap egy új, egészséges testet.

Noha Ner'zhul beleegyezett mindenbe és láthatóan készséggel várta, hogy eljátssza a rá osztott szerepet, Kil'jaeden mégis szkeptikus maradt szolgája hűségét illetően. Azzal, hogy a Lidérckirályt testetlenül egy kristálykemény szarkofágba zárta, rövidtávon bebiztosította hűségét, de a démon tudta, hogy rajta kell tartania a szemét. Ezért Kil'jaeden megparancsolta saját elit testőreinek, a vámpírikus rémuraknak, hogy biztosítsák, hogy Ner'zhul valóban elvégzi a rábízott rettenetes feladatot. Tichondrius, a rémurak népének leghatalmasabb és legravaszabb tagja örült a kihívásnak; lenyűgözte a ragály hevessége, és az, hogy a Lidérckirálynak lehetősége volt egy valóságos népírtás véghezvitelére.

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. szeptember 24. péntek; 13:00

Az augusztusi amerikai képregényes lista nagyon sok mindenről szól, de jó hírekről nemigen. És bár esetleg örömet lelhetnénk mondjuk abban a hírben, hogy az elmúlt sok év legjobb szuperhős-képregényét, az All Star Supermant, aminek az Absolute változata október végén érkezik a boltokba, filmvászonra, pontosabban egy dvd-n megjelentetett animációs filmre viszik, ez a tény nem igazán sokat tesz hozzá a képregényes helyzet egyre gyászosabb alakulásához a tengerentúlon.

Az enyhe balsejtelmem, amely arra vonatkozott, hogy az X-Men v3 első számának kiugró eredményéhez nagyban hozzájárult a fél tucat variáns, beigazolódott. A második füzet 50%-os eséssel a nyolcadik helyre csúszott vissza, ami még egy második számos visszaeséshez képest is nagyon sok. Bendis Avengers v4-e ezt négy hónap alatt érte el, és stabilizálódott is azon a szinten. Ugyanis az említett sorozat aktuális – ötödik – száma szinte darabra pontosan maradt ugyanott, és ez a hónapban a harmadik helyre már bőven elég volt neki. De ugyanez a helyzet a New Avengers v2-vel is, ami a harmadik számra beállt. Vagyis a helyzet az, hogy vesztettek olyan 5-10e vásárlót, cserébe viszont a megmaradtak most havonta két füzetet vesznek négy-négy dollárért, ami sajnos megint olyan képet fest, mintha a marketingesek döntései bölcsek lennének és igazolnák a saját hülyeségeiket.
Csakhogy ez nem igaz. Az amerikai képregénypiac valójában fentebbi osztály döntései miatt esik. Hogy mennyire? Az eddig nem említett első két helyezett két Brightest Day, az egyik 93e, a másik 91e példánnyal. Egy kétheti minisorozat áll az élen, és egy ongoing sincs 90e felett sem, a 100e pedig már gyakorlatilag elérhetetlen. A jelenlegi legstabilabbnak mondható élsorozatok 60-70e környékén mozognak. Ilyen például a Batman – ami most Morrisonnal megint kicsit feljebb mozog, mint előtte, de ez csak ideiglenes a Batman Inc érkezéséig... bár megjegyzendő, hogy a DC jelenleg nagyon sokat vár el a közeledő új Batman-címektől, és előreláthatólag a felbukkanásukkor megint lesznek majd 100e-s címek, de a kérdés, hogy mennyibe fognak kerülni, és hogy meddig bírják majd. A Batman & Robin is, akármilyen jó sorozat volt eddig (amúgy augusztusban nem jelent meg belőle új szám), szépen lement a felső-középkategóriába.
De fentebbi úgymond élcímek közé lehetne rakni akár az Uncanny X-Ment, meglepő módon a Secret Avengerst – ami amúgy az ötödik, így zsinórban három Bosszúangyal-cím van megint az élen, ami engem őszintén meglepett, és bevallom, erre a legkevésbé sem számítottam, pláne a tartalmi gyengeségeik mellett – vagy a Green Lantern Corps v2-t. Ez utóbbi kapcsán megemlítendő, hogy az új, vagyis harmadik Zöld Lámpás-ongoing, az Emerald Warrior, aminek Guy Gardner lesz a főszereplője, ára ellenér egész jól indított, konkrétan 68e példánnyal.
De egész szép átmeneti növekedést ért el az Amazing Spider-Man is, aminek a One Moment in Time c. történetszálában Joe Mágia-ezért-nem-kell-magyaráznom Quesada megpróbálta megmagyarázni a mágiát, aminek köszönhetően a sztorija második számára visszament a sorozat az eddigi törzsolvasói szintre. Ha jól emlékeszem, Joe Kellynek azért legutóbb kellett két füzet ahhoz, hogy ezt elérje, bár a lényegen ez se változtat, a főnökség, a szerkesztőség és a marketingesek ha a beledöglenek, se képesek stabilan feljebb vinni a névlegesen zászlóshajó sorozatuk eladásait, ami jelenleg azért frusztráló, mert Bendis ugyan a szívük pici kis csücske, akinek rossz szót mondani se szabad, mert azért is dádá jár, de az ASM meg a főnök heppje, és eléggé rosszul jön ki, hogy a főszerkesztő akármit talál ki, az olvasók abban a pillanatban visszavágják.

Ha valaki olvassa a Kneten Maniac rovatát, az esetleg ne lepődjön meg, ha az Ultimate guru lelkendezik, mert megint lett egy Ulti-cím a top15-ben. A látszat azonban csal, mert az Ultimate Comics Avengers 3 első része ugyan tényleg azon a helyen áll és 7e példányos növekedéssel az előző évad befejezéséhez képest, de a sorozat nagy átlagban még mindig stagnál, és nem sok esélye van arra, hogy mostanában megtörténjen, hogy egy teljes évad 50e felett maradjon. Plusz az Ultimate-részlegen mostanság tapasztalható pánik kiváltó oka lehet még, hogy az UC Spider-Man lassan az Adventures utáni leggyengébben fogyó Pók-cím lesz. Csak míg ugye az Adventures eleve egy kicsinek szánt szerkesztőség, és inkább csak azért létezik, hogy ne érje vád a kiadót, hogy képtelen minden korosztálynak olvashatót termékekkel előállni, amely tényre az egész márkanevét építette évtizedekkel ezelőtt, az Ultimate még mindig egy elvileg pátyolgatott alkiadó volna, bár már csak az Ulti-szerkesztők hiszek ezt, akik kétségbeesésükben mindent megtesznek, hogy igazolják borzasztóan amatőr döntéseiket és megóvják az állásukat és hírnevüket. Viszont mivel a „második Gah Lak Tus trilógiának” is nevezhető Ultimate Mi-a-Fenéről-Szól-Ez-az-Egész, avagy a „nem mondom el, hogy ki az ellenség, csak a 12 részes történet 8. számának legvégén” – vagy egyes elmaradott népek nyelvén hívhatjuk Ultimate Mysterynek is – olyan szinten hidegen hagy mindenkit, hogy egy alsó kategóriás mini szintjét is alig éri el kiadói szinten. A szerkesztőség, ami 10 éve még annyira jól ment, hogy komolyan felmerült a Marvelnél, hogy teljesen átváltanak arra. Most aztán látszik, milyen kiváló döntés lett volna (avagy igen, egy nagy baromság, amit meglepő módon nem követtek el a Marvelnél, akármilyen hihetetlen).
A felsőbb sorozatok között több komoly változás nem igazán tapasztalható. A Batman Odyssey várható módon esett egy 24%-ot, a Shadowland pedig a kissé lassú felvezető számának hála veszített 10e olvasót – bár hozzáteszem, az első rész reprintje meg több mint négyezres eladást produkált, így furamód a jelek szerint a sorozatban van még lehetőség, csak valamiért most az eladások eloszlanak két hónapra. Bár a Brightest Day is kicsit hasonló cipőben áll, csak ott nem nagyon van mit feljebb hozni, elvégre eddig is az élen táncolt. Ó, és amúgy roppant kedves, hogy a Diamond, aminek szokása jelezni, ha egy füzet egy esemény része, a Shadowland mini mellé odabiggyesztette, hogy az a Shadowland része. Ha esetleg nem tudnánk. (Avagy igen, már nem csak a kiadók, de már a forgalmazó is elkezdte aktívan hülyének nézni az embert. Cuki.)
Eközben a Fantastic Four tovább zuhan, Hickman tovább döntögeti tehát a húsz éves negatív rekordokat, de ez feltűnhetett a szerkesztőségben az Ultimate-ek legfőbb ellenségének – nem, nem Loebről van szó – is, mert az író megkapja majd az Ultimate Thor c. mini írásának lehetőségét, hogy immár módszeresen tönkretegye az egyik legnépszerűbb Ultimate-karaktert is, ezzel valószínűleg megpecsételve a szerkesztőség sorsát. Mert a jelek szerint ha valakinek mostanában rosszat akarnak, nem csak Loebet (ó, amúgy egy megjegyzés, mert elég általános hiba: Loeb nevét akivel csak találkoztam, franciásan, a ralliversenyzőhöz hasonlóan lőbnek ejtette, de Jeph Loeb neve, hiszitek vagy sem, kiejtve fonetikus, vagyis loeb) lehet ráuszítani, hanem Hickmant is. Aki amúgy, bármilyen meglepő, mielőtt teljesen eltűnt volna a tehetsége a Marvelhez érkezésekor, a szakma egyik legígéretesebb, legtehetségesebb írója volt. Van valami ebben a Marvelben, amitől a jó írók egyszerűen olvashatatlanul borzalmassá válnak. Lehet, hogy Quesada a pókemberes Mefisztó-üggyel csak a saját Sátánnal való alkuját akarta leplezni, amely szerint kiszipolyozza mindenki tehetségét, és azt a Pokolba küldi. Vagy még rosszabb, dianetika-könyvek íróinak, akik ezzel tovább terjeszthetik az emberiséget fertőző legkegyetlenebb, legveszedelmesebb mentális kórt, amitől mindenütt théta-hullámokat látnak. A gonosz sose alszik. Vagy amikor igen, nagyon jó vekkere van.

De nem csak az F4 áll rosszul, Straczynski Wonder Womane se nagyon akarja immár elhagyni a harmincasok táborát, sőt, inkább csak megy tovább lefelé. Valahol azért szerintem eléggé szomorú, hogy jelenleg az amerikai piacon a legjobb, női címszereplővel bíró sorozat alig ötvenes indexszel próbál a felső ötvenben maradni. Bár hozzáteszem, Simone Birds of Prey v2-je még mindig szépen tartja a negyvenes közepét, csak kicsit lejjebb a Vörös Veszedelemtől. Ám ha utánuk keresnénk női címszereplőket, eléggé le kell görgetnünk, ugyanis a következő a még mindig zseniális és talán még mindig az aktuálisan legjobb tinisorozat, a Batgirl v3, ami most kéz a kézben kezdett járni Zatanna ongoingjával a húszezresek felső harmadában, nem sokkal a hetvenedik hely előtt.
Mint korábban, most is számos Marvel- és DC-sorozatról nem teszek említést, javarészt azért, mert nem állt be náluk különösebb változás, nincs hozzájuk kapcsolódó érdekesebb hír vagy csak nem tudok róluk egy teljes bekezdésen át morgolódni.

Kicsik szempontjából visszaállt a világ rendje, ismét a Buffy vezet közöttük, ami most megint egy egyrészessel tört be a negyvenedik helyre 38e példánnyal. Őt követi az... ööö.. Image United harmadik része, aminek a borítója emlékeim szerint vagy négy hónapja szerepelt a CoverArtban. Ez fura. Mindenesetre az biztos, hogy a sorozat késett, és az is, hogy minden ép ész ellenére ez a legjobban fogyó Image-ongoing, pedig effektíve arról szól, hogy sok Image-karakter verekszik, de senki, még az író se érti, Miért, csak bunyóznak kivehetetlen képeken. Ó, viszont van minden számhoz nyolcvanhárom variáns plusz a spéci borítók, így lehet, ezért van ilyen magasan, mert akad kétezer ember, akit érdekel, csak megveszik minden borítóval, mert azok együtt kiadnak egy szép képet.
Amúgy a United mögött nem sokkal, még ezerrel se marad le a Walking Dead, aminek mostanában olyan részletes előzetes tartalmai vannak. Az, hogy mégis hét hely van köztük, csak jelzi, mennyire sűrű a harmincas-húszas részleg, gyakorlatilag több mint hatvan helyet ölelnek át a listában, a felső harmad nagyját. És még nem is arról van szó, hogy ide koncentrálódik a két nagy kiadó terméseinek java, ugyanis a Marvel jelenleg futó hivatalos eseményének, a Heroic Age-nek az átfogó minije, az Age of Heroes a tizenezresek között van. Érdekes, hogy a Marvels Project (jesszus, a helyesírás-ellenőrző már reflexből át akarja írni ezt projektre, aminél fertelmesebb szó nem létezik) is hasonlóan ment csak nemrég. Mintha tényleg semmi igény nem lenne a klasszikus hősökre, akik még úgy voltak hősök, hogy nem gázoltak térdig mások beleiben és az elfogadott emberi erkölcsökben.
Az IDW megint elkezdett feljebb kapaszkodni, a múlt hónapban említett True Blood továbbra is szép helyen áll, alig egy hajszállal a Walking Dead alatt. De a kiadó egy másik kiadvánnyal is bejött a kicsik top10-ébe, mert a Dungeons & Dragons (ami legnagyobb meglepetésemre v1, mert egész eddig nem létezett ezzel az egyszerű névvel képregény) nulladik, igaz, egy dolláros száma 23e példánnyal ott van az ötödik helyen, egész mélyre taszítva ezzel a Dynamite Boysát, ami amúgy egy új spin-off minit is hozott magával alig egy kicsit lejjebb. Zöld Lódarázs most nem volt.

Kötetek közt még mindig Scott Pilgrim vezet. A filmje ugyan bukta volt, folytatás esélye elég alacsony – bár a főszereplő, ha egy kicsit növeszti a haját, elmehet egy Addams Family remake-be Hogyishívják kuzinnak, szóval van még lehetőség a pályafutásában – a képregény mégis szépen fogyogat, az összes kötet ott van gyakorlatilag az első tízben. Mellettük olyanokat találunk, mint a Fablesből leágazott Hamupipőke (vagy C4A-san: Szinderella) mini, az Unwritten második kötete, az egész olcsó első Walking Dead-tpb vagy az újabb Dark Tower premiere HC, aminek lehet, besegített, hogy nemrég kiderült, igen egyéni és roppant kockázatos módon kívánják filmre vinni Stephen Akármilyenszertírokakkorismegveszik King mostanában egyik leghíresebb történetfolyamát.
Ezeken kívül ami érdekes lehet, hogy kijött a harmadik Locke & Key kötet, egy érdekes Vertigo-kötet, a Dark Rain, a Marvel által megszerzett Moore-féle Marvelmanek első gyűjteményes kötete...
...ami az irónia magasiskolája, ugyanis amikor Moore elkezdte csinálni a Marvelmant, a Marvel ügyvédei hatalmas nagy puffogással kiabáltak,hogy de már ez milyen, meg hogy merészeli belerakni a Marvel nevet valami címébe, és amikor rákérdeztek hogy levédették-e, mondták, hogy nem, de hát ők a Marvel, akkor éppen marha híresek voltak, és hát nehogy már az legyen, amit ők mondanak... aminek az lett a vége, hogy Moore inkább átnevezte a karaktert Miraclemanre, és tovább elmélkedett azon, hogy a marketingosztályokon mennyire hülye emberek léteznek. Az esetet amúgy pláne pikánssá teszi, hogy a karakter az ötvenes években született, amikor még nem is létezett a Marvel Comics, és nem is jutott eszükbe verni a nyáluk addig, amíg Moore híressé nem tette, amitől az egész inkább egy faroklengető médiacirkusz volt. De ami ez után jön, még aranyosabb, mert jogi vita alakult ki a karakter tulajdonjoga körül, ugyanis McFarlane, mint akkoriban nagyon sok másra is, kijelentette, hogy az övé (hogy pontosan milyen okkal történt ez ennek és sok más karakternek az esetében, máig komoly rejtély jogászok és elmeorvosok között, de hát McFarlane nem csak ilyen szempontból csinált elmekórtanilag megkérdőjelezhető dolgokat), viszont a Marvel, mintegy kiengesztelvén a rajongókat a régi baromsága miatt, összeszedett annyi pénzt, hogy kivásárolja mindenkitől a jogokat, és most végre elkezdték megjelentetni a gyűjteményes köteteket. Amiket nagyon komolyan ajánlok mindenki figyelmébe, annak ellenére, hogy Marveltől megszokott módon pofátlanul drága a kötet. De mondjuk az Image se panaszkodhat, mert míg a Chew első tpb-i meglepően olcsóak voltak, az első HC cserébe rögtön 35 dolcsiba fáj borítóáron, igaz, roppant vicces képet mutat,hogy közvetlen az ugyanannyiba kerülő Siege HC mellett szerepel, amely utóbbiban nem hogy extrák nincsenek, de jóval kevesebb oldalból is áll... és mondom, ugyanannyiért. Nem lehet ilyenkor nem sóhajtani egyet a Marvel arcátlan pénzhajhász hozzáállásán.

A cikk elején említettem, hogy az amerikai képregénypiac hirtelen elég gyászos képet kezdette el mutatni. Ezt a százezresek hiánya és a mindössze két kilencvenezres is egész jól sejtette, de a számok ennél sokkal ijesztőbbek. A füzetek 17%-ot, a kötetek 21%-ot estek, ami a legnagyobb zuhanás volt a tavaly májusi nagy krach óta. Jelenleg a statisztikákat az eddigi hírek alapján a DC mentheti majd meg a Batman-címekkel, de az már látszik, hogy a Marvel hiába piacvezető jelenleg és viszi el a top25 kétharmadát, nem tud már olyan vásárlóerőt felsorakoztatni maga mellé, ami egymagában elég volna az amerikai eladások stabilitásának megtartásához, sőt, a kiadó hanyatlása megint kezdi magával rántani az egész piacot.
A fentebbi állítást igazolják a nyers számok, ugyanis a Marvel időszakos rekordot állított fel a piaci részesedésből. A magyarázat elég egyszerű, a DC-nél eléggé kifutott most egy rakás mini és kisebb sorozat,, és bár a múlt hónapban úgy tűnt, megpróbálják kisebb minikkel feljebb hozni magukat, most a Marvel ontja magából az alsó- és középkategóriás címeket, amikkel megpróbálja fenntartani magát és az elvárt bevételi adatokat. Mivel ezek közül sokat olcsó bérmunkában készíttet mindkét nagy kiadó, többnyire latin-amerikai művészekkel, így egész jó profitot tudnak termelni az alacsony példányszámok mellett. (Vagyis ja, kizsákmányoló termelés a képregényiparban, már ezt is megértük.) Így a Mavel-dömping miatt a kiadó augusztusi részesedése felment 41/45,5%-ra (bevétel/példányszám), vagyis már majdnem a piac felét ő viszi. És igen, ez igazolja, hogy ha ő esik, akkor minden esik, vagyis így jön ki, hogy a Marvel előretörése miatt miért esett a piac.
A DC a hónap vesztese volt, nagyon érződött a Batman & Robin és a Green Lantern v4 hiánya, 4/3,5%-ot estek, 28/32%-ra. Ezt viszont kihasználták a kicsik, akik felosztották maguk közt a különbséget. Az Image 1/0,5%-ot, a Dark Horse és az IDW fél százalékot, a többiek pedig 0,2-0,1 százalékot tornászták feljebb magukat. Az abszolút nyertes egyelőre egyértelműen az Image, amit nagyban segít mostanság, hogy sokan elkezdték felfedezni maguknak a régi Walking Dead-köteteket, és az első tpb folyamatosan fogy, de kérdés, meddig marad ez így. Amúgy az Oni Pressnek is jól jött a Scott Pilgrim-láz, mert a Viz mellé most ő is feljött az 1% feletti bevételrészesedésűek táborába, igaz, ez a mangakiadó kárára is történt, ami 0,2%ot (arányaiban 15%-ot) esett le júliusról augusztusra, bár igaz, az utolsó nyári hónapban nem volt egyetlen igazán erős megjelenése sem.

És a végén a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedései

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. szeptember 07. kedd; 15:00

Előszó: A most következő cikk közel három hónapja jelent meg először az egyik törzsfórumozónk, Genzo blogján, ami legfőképpen honosított, magyarul kiadott vagy amerikai képregényekről szóló ismertetők, kritikák, vélemények megjelentetésével foglalkozik. Ez volt az első oda írt cikkem, egyben valószínűleg az utolsó előtti is, és mivel mostanra már elég mélyre süllyedt a főoldalán ahhoz, hogy megfelelően észrevehetetlen legyen, így egy kis önpromócióként, meg azért is, hogy az irományaim, amíg lehet, egy helyen legyenek, ide is kirakom. Plusz talán Genzo is hasznot húzhat ebből, mert egy kis főoldali reklámmal talán növekszik az ő olvasottsága is. Vagyis igen, keressétek csak fel nyugodtan a blogját, érdemes. Hogy ne csak egy beágyazott link látszódjon belőle, íme a teljes elérési cím:
http://genzocomics.freeblog.hu/

Valószínűleg nem igazán akad olyan három évnél idősebb Homo Sapiens a nyugati civilizációkban, aki ne ismerné Chuck Norris nevét, nem kevéssé köszönhetően annak az internetes mémnek, ami - akármilyen elképzelhetetlen is ez - még az internetet is képes volt túlnőni az elmúlt évek során. Mára mindenki tökéletesen tisztában van azzal a ténnyel, hogy nincs olyan istenség egyetlen ismert vallásban sem, származzon az a Földről vagy a tágas univerzum akármelyik bolygójáról, ami csak megközelíthetné Chuck nagyságát.

Pedig ezzel a ténnyel már a nyolcvanas években is tisztában voltak. Csak akkor még igyekeztek egy gyerekműsor bohókás álcája mögé rejteni.

Chuck Norris Karate Kommandója egy meglehetősen rövid életet (konkrétan öt epizódot) megélt szombat reggeli rajzfilm volt a nyolcvanas évek közepén, amiben Chuck és a barátai - egy mérhetetlenül kimért és lovagias szamuráj (Kimo); egy szumóbirkózó (Tabe), aki természetesen csakis a kajára tudott gondolni, de mellékesen tonnákat emelt meg félkézzel; egy idegesítő kamaszkölyök (Reed) és az ő sokkal érettebb és ennek okán állandóan hisztiző szerelőzseni ikernővére (Pepper); egy elmésen csak Farkasnak elkeresztelt... nos, farkas, és mind közül a legidegesítőbb, Chuck nevelt fia, a vietnami Too Much (vagyis Túl Sok), akinél tenyérbemászóbb figurát animált sorozatokban nagyon keveset találtak még ki - bátran szembeszálltak egy világméretű terrorszervezettel, amelynek vezetője a titokzatos Karom, és esküszöm, ez a figura egyenesen a Bigyó felügyelőből jött. A jelek szerint néhány év után csak feltűnt valakinek, hogy az az alak ön-, köz- és univerzális mértékben veszélyes mindenkire maga körül százmilliárd fényéves körzetben. Vagy csak megunták, hogy ennyi idő alatt sem volt képes lekapcsolni egyetlen elcseszett Bond-bűnözőmásolatot, és inkább a világegyetem legkeményebb alakját állították az ügyre. Nem tudni. Csak annyit, hogy Chuckék is ugyanúgy körberohangálnak a világon, és szembeszállnak a Karom roppant félelmetes nindzsáival, akik annyira kemény ellenfelek, hogy egy igazi Szupernindzsa vezeti őket! Igaz ugyan, hogy ezen nindzsák egyike sem ért a harcművészetekhez és feltűnőbb ruhákban járkálnak, mint bármely kétballábas ellenség akármelyik Amerikai nindzsa-filmben, de ez ne zavarjon minket.

Habár a sorozat nagyobbat bukott, mint Kiszel Tünde tudományos oktatófilm-sorozatának terve, a Marvelnél, ahol a nyolcvanas években mindenből képregénysorozatot csináltak, amiben humanoidnak tűnő alakok szerepeltek, és egy egész irodát működtettek az olcsó franchise-képregényeknek (Star Comics néven), természetesen akadt valaki, aki remek ötletnek találta, hogy készítsenek képregényt ebből is, és dobják piacra a sorozat indulásával egy időben.

Vagy csak féltek attól, hogy Chuck Norris kikaraterúgja a valagukat a téridő-kontinuumból, ki tudja.

És nem is ez a legfurább az egészen, hanem az alkotógárda. A Star akkori szerkesztője, Jo Duffy írta mind a négy megjelent részt. Duffy korának egy elég népszerű szerkesztője volt, bár érdekes módon sose jutott a nagy címek közelébe. Az egészséges sovinizmus akkor is erősen jellemezte az irodát, nem csak most. Duffy szereplése egyébként azért is fura, mert a tény, hogy egy nő írt egy sorozatot, aminek a lényege összefoglalható három szóban (benyalunk Chuck Norrisnak), kicsit érdekesen veszi ki magát a nemek szerepét illetően. Ugyanakkor Duffy volt a Glory c. sorozat írója is, egy tipikus közép-kilencvenes évekbeli Image-képregényé, amelynek története gyakorlatilag annyi, hogy egy bikinimodell egy szál semmiben egy kardot lóbálva szexi pózokban küzd a generikus rosszfiúk ellen. Némi görög mitológiai hablatyal megtámogatva. (Aki el akarja ezt képzelni, olvassa a Dymanite Athena-sorozatát, elég hasonló alapszitu.) Emiatt amúgy évekig nem hittem el, hogy Jo Duffy nő. Pedig de.

A másik fő alkotó pedig nem más, mint Steve ÉnalkottammegPókembertésmindenkielmehetamúgyafenébe Ditko. Pókember rajzolóját állították rá a Chuck Norris-képregényre! Ami a Star Comics alatt jelent meg! Ha ez nem jele annak, hogy valaki valahol nagyon utálta Ditkót és az emberbarátinak közel sem nevezhető személyiségét, akkor nem tudom, mi.

De vissza a képregényhez. Az első számot annyian és annyi helyen döngölték a sárga, piros, kék, lila, pepita és minden más színű földbe, sárba, vízbe és nem légnemű közegbe, hogy már felesleges bármit is mondani róla. Még ha magyarul nincs is eddig róla komolyabb kritika. A második füzetnél ilyenről már szó sincs, sőt, még az első kritikusai sem hiszik el többnyire, hogy ebből készült folytatás is, pedig igen. És ami a legdurvább, hogy a második rész mellett az első csak egy szende próbálkozásnak tűnik. Nem hiszitek? Akkor menjünk végig rajta.

Már maga a borító is azt sugallja nekünk, hogy Chuck Norrisszal nem érdemes packázni. A fickó olyan durva, hogy még akkor is kidől az ellenfele, amikor fél méterrel a feje fölött repül el a lába. Chuck Norrisnak már a menetszele halálos! Ráadásul mivel jó eséllyel görnyedt állapotodban ér az utolsó eszméletednél lévő pillanatod, még azt is tudni fogod, hogy ki intézett el, ugyanis Norris annak ellenére, hogy nem csípte meg egyetlen radioaktív rovar sem, de még csak egyetlen katonai atomkísérlet területére se tévedt be, hogy mindenféle különleges képességre tegyen szert a nagy mennyiségű radioaktív sugárzás magába nyelésével (gyerekek, ne feledjétek, ha beleestek az atomreaktorba, legalább 75%-os esélyetek van, hogy rák és egyéb sugárfertőzéses kellemetlenségek helyett minimum a repülés képességével jöttök elő), mégis saját szuperhőslogója van a mellkasán, rajta a monogramjával. Chuck Norris. Két betűbe belesűrítjük, és még így is halálos.

De nem csak Chucknak van vér a pucájában. Bizony, az eredeti beíró, Hugh Felix olyan bátor volt, hogy a nyitóoldalon Chuck feje mellé odaírta haaatalmas betűkkel, hogy Margie, ami egy női név. Megjegyzendő azonban, hogy Felixről soha többet nem hallott ez után senki sem. Pedig sejthette volna, hogy bajba kerül emiatt, hisz az egész oldalon az összes létező szövegbuborék nyíltan közli velünk, hogy a kikötő összes munkása, világlátott tengerésze és egyéb bámészkodója már attól elveszíti az uralmat saját bélrendszerének működése felett, hogy Chuck Norris elsétál közöttük. Chuck Norris, emberek. Nem kell hashajtó, csak hogy meglásd őt feléd közeledni.

De Chuckot nem érdeklik a bámészkodók, még akkor sem, ha az egyikük annyira megrémül a nagy Chuck férfias kisugárzásának szelétől is, hogy az opportunista Túl Sok fél pillanat alatt rádumál egy olcsó tengerparti bóvlit azok közül, amiket a bolygó összes nyaralóhelyének összes árusítóhelye kizárólag a hülye turistáknak képes a nyakába varrni helyi nevezetességként, még akkor is, amikor bizonyos esetekben adott helyi nevezetességre hatalmas betűkkel van fröccsöntve a Made in Thailand felirat. Chuck azonban nem törődik vele, hanem egyenesen a legkeményebb kikötői keményfiúk törzshelyéül szolgáló bárba tart, ahol James Bondot megszégyenítő elmés taktikával kideríti, hogy a legújabb szuperszámítógépet, a Banana 7000-est hamarosan el akarják majd rabolni. Ugyanis, mint tudjuk, ha a legújabb fejlesztésű szuperszámítógép körüli pletykák érdekelnek minket, akkor a legjobb információforrás a kikötői kocsma.

A helyieknek persze némileg az önbizalmába gázol, hogy egy hároméveseknél is ciki trükkel szedték ki belőlük a szupertitkos információt, és ez a sértés annyira elhomályosítja az értékítéletüket és a józan eszüket, hogy üvegekkel és széklábakkal mennek neki Chucknak, és még egyetlen valamirevaló Fülig Jimmy segítségét se kérik. Ennek eredményeképp természetesen pontosan négy izgalommal és akcióval teli panellel később már mindegyik vagy a törött csontjait számolja a padlódeszkák között fetrengve, vagy próbál kimenekülni a vízparti vendéglátóipari egységből. Azonban a kikötőben terjengő rothadó halszag hamar az agyukra telepszik, ugyanis hárman is megfordulnak, hogy szembeszálljanak Chuckkal. Mert ha harmincan nem bírtatok el vele egy rakáson, hárman biztos jobb esélyetek lesz. Nem túl meglepő módon a következő oldalon már egyiküket se látjuk.

Túl Sok, aki az egész jelentet csendes távolságból végignézte, a tőle megszokott idegesítő kis kripliként fél pillanat múlva már Chuck vállát veregeti, hogy milyen szépen elintézték őket, sőt, még hozzáteszi, hogy mivel látta, hogy az egész banda annyira berezelt tőlük, hogy biztos nem mertek volna hazudni nekik, így nem jelentett neki lelkiismeret-furdalást a vízbe gáncsolni a szerencsétlen menekülőt. A jövő nemzedéke, hölgyeim és uraim. Egy híresség mögé rejtőző, gerinctelen, kegyetlenkedő szemétláda, aki még a turistáktól lenyúlt pénzt se adná vissza az áru eredeti gazdájának, ha Chuck nem szól rá. És ő a Karate Kommandó megbecsült tagja. Nem is olyan nagy csoda talán, hogy sose kerülnek a Karom elfogásának közelébe. Azon se csodálkoznék, ha Túl Sok lenne a beépített embere, aki csak azért van, hogy szétzilálja a csapatot és tönkretegye az akciókat.

Újabb vágás, ezúttal a Karate Kommandó két ázsiai tagjára, Kimóra és Tabére. ők ketten igazából csak azért kellettek, mert valamivel még muszáj volt igazolni a "karatét" a csapat nevében. Igaz, hogy az egyikük szumózik, a másik pedig egy szamuráj, de hát ferde szemű mind, biztos karatéznak. Imádjuk a nyolcvanas évek faji felvilágosultságát. És ha ez nem lenne elég, esküszöm, a szamurájjal valahol nagyon nincs rendben valami. A busidó észveszejtően szigorú tanai szerint élő, az életét egyetlen szempillantás alatt feláldozó, vakon hűséges harcos, akinek az ura és a kardjai a legszentebbek az életében, az ideje nagy részét olvasgatással és versírással tölti, és az egész oldalon csakis arról beszél, hogy kifejezett vágya, hogy egyedül sétálgasson a természet lágy ölén, és később verset írjon. És ha nem lenne ez elég, hogy az ember úgy érezze, szamurájunknak kicsit talán túlságosan is balra húz a katanája, a szumósunk a végén megkéri, hogy ha kettesben lesznek, olvassa fel a verset. Ez az a pont, ahol nagyon nem akarom tudni, hogy vajon miért van ezeknek közös szobája a hatvanezer négyzetméteres központban...

De ennyi elég volt a... zavaróan fura párosból, vágás a testvérpárra! Akik közül a fiú szerepét a mai napig nem sikerült meghatároznom. Pepper, a nőnemű testvérfél a csapat műszerésze, számítógép-szakértője és sofőrje, ami bizonyos szempontból szép, mert a legtöbb csapattal szemben, ahol a női tag csak kötelező díszletként van ott, Pepper komoly szereppel bír. Kicsit talán túl komollyal. Olyan, mint egy ösztrogén-vezérelte svájci bicska. Aki időnként hisztizik, mert hát ő nő. Valahol a koncepcióterveknél valaki valamit nagyon eltolt, de nem vagyok benne biztos, hogy csak itt. Szóval Reed, a hímnemű testvéregyed... Reed valószínűleg az álcázás nagymestere lehet, ugyanis az ideje nagy részében magát egy hisztis 12 éves csitrinek álcázza, és most is egy teljes oldalt végigvinnyog arról, hogy mennyire unalmas a szobában ülnie és a Banana 7000-es szuperszámítógépre vigyáznia. Pepper pedig végre megunja, és az egyetlen épeszű csapattagként azt teszi, amit bárki tett volna fél órával ezelőtt: elküldi Reedet a fenébe. Az meg, mivel eszet elfelejtettek neki írni, vagy inkább a nővére kapta a teljes szürkeállományukat, szó nélkül távozik is... az őrszolgálat kellős közepéről. Chuck Norris jól képzett, vérprofi, megingathatatlan Karate Kommandója, akik egy nyavalyás őrszolgálatot se képesek végigülni! Az inkompetens nindzsák hirtelen sokkal veszélyesebbnek tűnnek, nemde?

És most... most, kedves olvasók, ki itt lapoztok, hagyjatok fel inden ép ésszel, mert ami most jön, amellett Zuzu Petals az értelmi hányados evolúciós csúcsa. Ha bárki azt hiszi, hogy a viccbeli szőke rendőrnőknél lejjebb nem lehet menni... íme Reed! Reed a szálloda előterében ugyanis belefut egy lányba, aki a nyakába ugrik, és sírva közli vele, hogy azért jött, hogy ellopja a szuperszámítógépet, mert a beteg édesanyjának szüksége van a pénzre, és a Karom követői pénzt ajánlottak neki, ha elviszi a déligyümölcsről elkeresztelt masinát nekik.

És itt most álljunk meg. A Karom, a bolygó ÖSSZES nemzetközi bűnüldöző szerve által legjobban keresett személy, a mesterbűnöző, aki annyira tökös, hogy szembeszáll magával Chuck Norrisszal, azt a zseniális tervet eszelte ki, hogy beküld egy tök ismeretlen lányt a Karate Kommandóhoz, és kicipeltet vele egy teljes SZÁLLODÁN át egy legalább háromszáz kilós számítógépet. Nem Chuckot és a Karate Kommandót kellene a fickó után küldeni, hanem a lánycserkészeket. Két perc alatt letakarítanák a CIA és az Interpol komplett körözési listáját, ha ez a tag áll az élén. De nem ez a legszebb... hanem, hogy amint a végén kiderült, Reed végig el is hiszi ezt. És nem ez a legdurvább. Hanem hogy a lány igazat mondott. Tényleg beteg az anyja, és szó nélkül odasétált a Karate Kommandóhoz, hogy ellophatja-e a szuperszámítógépet. Itt mindenki teljesen retardált?! (Ellövöm a poént: igen.)

De vissza a fő történethez, mert akármilyen hihetetlen, itt az is van. Ugyanis a Banana 7000-es még mindig ott van abban a szerencsétlen hotelszobában, de már nem sokáig. Ugyanis KÉT nindzsa bekopog, és miután Pepper szó nélkül ajtót nyit nekik (igen, mert amikor egy szuperfontos objektumot őrzünk, és tudjuk, hogy az ellenség le akar csapni, kérdés nélkül ajtót nyitunk minden vadidegennek), azok rátámadnak, és azzal fenyegetőznek, hogy lelövik... a számítógépet. Hé, nem azért jöttetek, hogy ELLOPJÁTOK? Nem a lányt kellene inkább kilyuggatni? Tudjátok... zsákmány elvisz, akadályozó tényező kiiktat, nem fordítva.

De nem. És persze ebben a negatív átlag-IQ-jú világban ez a terv működik. Pepper, aki egészen addig egymaga szétrúgta a hatalmas támadósereg valagát, hagyja, hogy megkötözzék, akár a húsvéti sonkát, és a két nindzsa a dög nehéz géppel és Pepperrel együtt távozik a zsúfolt tengerparton, és senki se veszi észre őket. Itt mindenki vak is, nem csak hülye?

De hiszitek vagy sem, még mindig nem vagyunk a mélyponton. Ami most jön, az minden idők legmerészebb tette az ősrobbanástól a mai napig, ugyanis amikor Reed közli a bandával, hogy amúgy elmondták neki, hogy el akarják rabolni a gépet, de ő azt hitte, ezt anélkül teszik, hogy ártanának az azt védelmező nővérének, és még meg is állapítja mellé, hogy mekkora marha volt (JÓKOR jut eszedbe, Sherlock!) Chuck idiótán rávigyorog, és megnyugtatja, hogy nem az ő hibája volt. AKKOR KIÉ?! Ez a marha veszélybe sodorta az akciót, a számítógépet, az egyik csapattagot és a komplett Kommandó minden hitelét, a minimum, hogy hármas intergalaktikus sebességgel kellene úgy tökön rúgni, hogy még az ükunokái is csak szopránban tudjanak énekelni. De nem, helyette a Kommandó összedugja a fejét, és előállnak a mesteri tervvel: a farkassal kiszagoltatják Pepper nyomát. Mert az elrablói biztos nem tették autóba, aminek a benzinszaga teljesen elnyomná az emberét, nem, helyette biztos végigcűgölték a másfél méteres szuperszámítógéppel együtt a nindzsaruhájukban a nyüzsgő tengerparti turistaparadicsomon. Mivel azonban a Karom követőinek a rajzfilmes szabályok értelmében ostobábbnak kell lenniük a főhősöknél, akármilyen kivitelezhetetlen is legyen ez... igen, pontosan ezt tették.

És még csak a sztori kétharmadánál tartunk, emberek! És a Karom követői még nem lőtték el az összes kártyájukat. Ugyanis, amint lapozunk egyet, kiderül, hogy az egész átokverte bandában nincs SENKI, aki tudná, hogyan kell bekapcsolni egy számítógépet. 1986-ot írtunk, emberek, a fél USA-nak volt már otthon legalább egy tetves Commodore-ja. És kiderül, hogy legalább egy tucat nindzsa volt ráállítva erre az akcióra. Hogy miért csak kettő vett részt ebből konkrétan a, nos, az akcióban, nem tudjuk. Biztos akkor ment a Dallas. De aggodalomra semmi ok, ugyanis az akciót amúgy teljes mértékben felnyomó Margie (és igen, a címszereplő az a lány, aki előadta az operába illő nagyjelenetét Reednek) meggyőzi őket, hogy hagyják kettesben Pepperrel, ő majd ráveszi az együttműködésre. Miért is ne. Elvégre Reed ikernővére, van rá 50% esély, hogy ő is olyan hülye, mint az öccse...

Eközben a főhőseinknek sikerül lekövetniük a szagot... egy külvárosi házikóba. Azért kíváncsi lettem volna a szomszédok arcára, amikor a tucat nindzsaruhás alak beköltözött melléjük. De mit tegyenek hőseink? Elvégre nem kockáztathatnak egy frontális támadást ennyi lehetséges ártatlan ember jelenlétében! Természetesen akad egy mesteri tervük, ami a Karom követőiével vetekszik: odamennek és bekopognak. És azok kinyitják az ajtót. Igen, a nindzsák hivatalosan is olyan hülyék, mint ők. De mivel a fentebb említett szabály szerint MUSZÁJ idiótábbnak lenniük, így delikvensünk teljes nindzsafelszerelésben, pisztolyt lóbálva nyit ajtót. A pizzás fiúnak biztos nem tűnik fel, ha így fogadják, sőt, a postás esetében is biztos segít elvegyülni a környezetben, mint ahogy egy nindzsának ugye kellene.

A kommandósok erre természetesen rohamoznak, de a tucat nindzsa befejezte a Dallas ismétlésének nézését is, így semmi sem akadályozza meg őket, hogy visszatámadjanak. És ugyan mindegyikük pisztolyt fog a kezében, de a jelek szerint a költségmegszorítások miatt a Karomnak nem volt ideje megtanítani őket, hogyan kell meghúzni egy nyavalyás ravaszt. De még ha tudnának is, akkor se lenne esélyük az olyan védhetetlen taktikák ellen, mint a ruhájuk díszítéséül szolgáló keresztövet elvágó szamurájnyisszantás, ami a jelek szerint hipnotikus szuggesztióval is párosul, mert bár említett szamuráj ott áll aztán előttük védtelenül, hogy telepumpálhassák ólommal és egyéb, szervezetre ártalmas mennyiségű nehézfémmel, a nindzsáink meg se bírnak moccanni. Az elérhető rosszfiúk kínálatának nagyon a legmélyéről kellhetett összeválogatni őket a Karomnak.

De most lehetne kérdezni, hol van a Karate Kommandó legmegbecsültebb tagja? Nem Chuck, ő természetesen egymaga elintézett a tucat nindzsából a különböző paneleken összesítve legalább negyvenhatot. Hanem bizony ott van Túl Sok is, aki magára vállalta azt a nemes és elszánt feladatot, hogy Farkas pórázát tartva levadássza a nindzsák macskáját, aki minden bizonnyal a banda legveszedelmesebb titkainak őrzője is. És onnan lehet tudni, hogy ez egy roppant fontos feladat volt, hogy a végén természetesen megdicsérik. A semmiért. Felvételiznem kellene a Karate Kommandóba, csak félek, elkapnám az idiotiszt, ami mindenkit megfertőzött már ott.

Fogytán a képregény, és ez Duffynak is feltűnhetett, mert az utolsó előtti oldalon egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy az időközben csodásan pálfordult Margie egy nagy és valószínűleg drága váza segítségével leüti az utolsó nindzsát, amely tettért aztán a befutó kommandósok mindet hajlandóak megbocsátani neki, sőt, amikor kiderül, hogy az anyja tényleg beteg, még egy rakat pénzt is adnak neki. Margie pedig annyira aggódik beteg rokonáért, hogy szép nyugodtan Reed nyakába ugrik, végigcsókolja, és teljesen nyugodtan, vidáman álldogál a Kommandó mellett. Azért ahhoz képest, hogy amikor másodszorra láttuk, egy folyót sírt a nagy aggodalmában, amint megvan a lóvé, eléggé higgadtan kezeli ezt a beteg anyás szituációt. De persze a lényeg az, hogy a gép megmenekült, a nindzsákat elfogták, és a végén vidám, barti módon beszólhatnak a csapat egyetlen nőtagjának is, amin mindenki vigyorog, mert remek poén élcelődni az egyetlen nőn, akinek ráadásul háromszor több esze van, mint Chuckon kívül az egész bandának együttvéve.

Ez a képregény rossz. Ugyanakkor zseniális is. Van a rossznak egy olyan határmezsgyéje, amitől a rossz átmegy gagyiba, és megint elkezd élvezetes lenni. Mindenki látott már ilyet, B kategóriás szörnyfilmektől kezdve olcsó, mégis szórakoztató játékokon át azokig a rémületes zenékig, amiket valamiért mégis képesek vagyunk végighallgatni. Viszont egy idő után a rosszaság ezen is túlmegy, és onnantól fogva egyszerűen érezzük, ahogy egyesével, sikoltva halnak el az agysejtjeink. Mint az All Star Goddamn Batman esetében. Vagy a Teletubbieséban. (Igazság szerint nemzetközi vitát lehetne nyitni arról, melyik lehet károsabb az emberiség szellemi egészségére nézve.) És ez a képregény ennek a gagyin rossz/szürkeállomány-pusztítóan rossz határnak a lehető legvékonyabb mezsgyéjén táncol. Néha az ember a fejét veri már kínjában, hogy mennyire félelmetesen hülye itt mindenki, ugyanakkor már kíváncsian olvas tovább, hogy miként lehet ezt még fokozni, hisz annyi oldal van még hátra. És pont ezért is fordítottam és akartam, hogy minél több emberhez eljusson. Mert a gagyi néha igenis jó. Bruce Campbell filmjeit is ezért imádjuk. Kell időnként valami, ami a rosszaságával szórakoztat, és képregényben keveset tudok, ami jobban megfelelne ennek a Chuck Norris Karate Kommandójánál.

Írta: Aldarion

Megjelent: 2010. augusztus 29. vasárnap; 08:00

Miközben Kil'jaeden felkészítette a Hordát az azerothi invázióra, Medivh tovább viaskodott Sargerasszal a saját lelkéért. Llane király egyre növekvő aggódalommal figyelte, amint a sötétség megfertőzte egykori barátja lelkét. Llane megosztotta félelmeit Anduin Lotharral, az Arathi vérvonal utolsó tagjával, akit helyettesévé nevezett ki a hadsereg élére. Akkor még egyikük sem sejtette, hogy a Medivhet lassan elnyelő őrület micsoda borzalmakat szabadít majd el.

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. augusztus 24. kedd; 15:00

Írta: Aldarion

Megjelent: 2010. augusztus 08. vasárnap; 08:00

III. fejezet: Draenor végzete

Akkortájt, mikor Medivh megszületett Azerothon, Kil'jaeden, a Megtévesztő követőivel együtt várakozott a Torz Túlnanban. A ravasz démonúr mestere, Sargeras parancsára a Lángoló Légió második Azeroth elleni invázióját készítette elő. Ez alakalommal nem csúszhatott hiba a számításaiba. Kil'jaeden úgy vélte, szüksége lenne egy új erőre, amely már azelőtt megyengíthetné Azeroth védelmét, hogy a Légió megvetné lábát a világon. Ha a halandó fajokat, mint az éjelfek és a sárkányok, egy új fenyegetés kötné le, túl gyengék lennének ahhoz, hogy komoly ellenállást tanúsítsanak, amikor a Légió valódi inváziója kezdetét veszi.

Ekkor történt, hogy Kil'jaeden felfedezte Draenor buja világát, mely békésen lebeget a Sötét Mélységben. A sámánizmus, a klán alapú ork társadalom és a békés draenei nép otthonául szolgáló Draenor épp oly idillikus volt, mint amilyen hatalmas. A dicső ork klánok a nyílt prériken vándoroltak és sportból vadásztak, míg a kíváncsi draeneiek kezdetleges városokat építettek a világ magas csúcsai és szirtjei között. Kil'jaeden tudta, hogy Draenor lakói jó szolgálatot tehetnek a Lángoló Légiónak, ha megfelelő motivációt kapnak.

Kil'jaeden látta, hogy a két faj közül a harcias orkok azok, akik fogékonyabbak voltak a Légió romlottságára. Ugyanazzal a módszerrel, amit korokkal azelőtt Sargeras használt, hogy irányítása alá vonja Azshara királynőt, hatalmába kerített egy öreg ork sámánt, Ner'zhult. A fortélyos sámánt szócsöveként használva elterjesztette harci vágyat és a kegyetlenséget az ork klánok között. Nem kellett sok idő, és a spirituális fajt egy vérszomjas néppé alakította át. Kil'jaeden ezután arra buzdította Ner'zhult és népét, hogy tegyék meg az utolsó lépést: szenteljék életüket teljes egésszében a halál és a háború keresésének. De az öreg sámán érezvén, hogy ezáltal népét örökre rabláncra verné a gyűlölet, valahogy mégis ellenállt a démon parancsának.

Minthogy bosszantotta Ner'zhul ellenállása, Kil'jaeden keresni kezdett egy másik orkot, aki kiszolgáltathatta népét a Légiónak. Az agyafúrt démonúr végül megtalálta azt a személyt, akit keresett - Ner'zhul ambíciózus tanítványát, Gul'dant. Kil'jaeden szavakkal leírhatatlan hatalmat ígért Gul'dannak, cserébe a feltétel nélküli engedelmességért. Az ifjú ork mohón kezdte tanulmányozni a démoni mágiát, és hamarosan a történelem leghatalmasabb halandó boszorkánymesterévé vált. Más ifjú orkokat kezdett az arkán művészetekre tanítani, és arra törekedett, hogy gyökerestől kiírtsa az ork sámánok tradícióit. Gul'dan megismertette népét az újfajta mágiával, egy borzalmas erővel, mely a romlás bűzét árasztotta.

Kil'jaeden látva, hogy az orkok feletti irányítás elnyerésére irányuló törekvését siker koronázta, segített Gul'dannak megalapítani az Árnyék Tanácsot, egy titkos szektát, mely manipulálta az ork klánokat, és arra biztatta őket, hogy használják a boszorkánymesteri mágiát Draenor-szerte. Ahogy egyre több és több ork gyakorolta a boszorkánymesteri mágiát, úgy kezdtek Draenor zöld mezői és folyói egyre hervadni és sötétedni. Röviddel azután a tágas prérik - melyeket az orkok generációkon keresztül az otthonuknak neveztek - nyomtalanul eltűntek, helyükön csupán kopár vörös mezők maradtak. A démoni erők lassan megölték a világot.

A Horda születése

Kil'jaeden tudta, hogy az ork klánok már majdnem felkészültek, de még biztosítania kellett a végsőkig tartó hűségüket. Az Árnyék Tanáccsal titokban megidéztette Mannoroth-t, a Pusztítót, a harag és a pusztítás élő megtestesülését. Gul'dan összehívta a klánvezéreket és meggyőzte őket, hogy igyanak Mannoroth forrongó véréből, mert az legyőzhetelenné teszi őket. Pokolsikoly Grom vezetésével minden klánvezér ivott Durotan kivételével, megpecsételve ezzel a sorsukat, a Lángoló Légió rabszolgáivá váltak. Mannoroth haragjával felruházva a törzsfőnökök akaratlanul ráaggatták rabigájukat gyanútlan testvéreikre is.

Újonnan támadt vérszomj átkától gyötörve az orkok alig várták, hogy rászabadítsák haragjukat bárkire, aki ellenük mer szegülni. Érezve, hogy eljött az idő Gul'dan egyetlen, megállíthatatlan Hordában egyesítette a harcoló klánokat. Mindazonáltal, tudván, hogy a különféle törzsfők - mint Pokolsikoly Grom és Sorspöröly Orgrim - vetélkedni fognak a teljes fennhatóságért, Gul'dan egy báb hadvezért állított a Horda élére. Gul'dan választott bábja, Feketekéz, a Pusztító, egy különösen aljas és erkölcstelen ork boszorkánymester volt. Feketekéz parancsnoksága alatt a Horda az egyszerű draeneiek ellen vonult, hogy letesztelhesse magát.

A néhány hónapig tartó hadjárat során a Horda kis híján maradéktalanul lemészárolt minden Draenoron élő draeneit. Csak egy maréknyi megtört túlélőnek sikerült elmenekülnie az orkok mindent elsöprő haragja elől. Megittasulva a győzelmétől, Gul'dan felmérte a Horda erejét és hatalmát, s ráébredt, hogy ellenség nélkül, akivel harcolhatna, a sereg önmagát fogja darabokra szaggatni véget nem érő belharcai során, a dicsőséges mészárlás utáni kielégíthetetlen vágyukban.

Kil'jaeden tudta, hogy a Horda végre felkészült. Az orkok a Lángoló Légió legyobb fegyverévé váltak. A ravasz démon megosztotta híreit várakozó mesterével, és Sargeras egyetértett vele abban, hogy végre elérkezett a bosszú ideje.

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. július 30. péntek; 15:00

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. július 14. szerda; 14:34

A weboldalak többségében fontosak a látogatói visszajelzések. Mivel a HálóZsák alapvetően a szórakoztatóipar egyik szegmensét képviseli a maga módján a magyar oldalak között, így a mi esetünkben természetesen még lényegesebb, hogy mit gondolnak rólunk, vagyis inkább az általunk nyújtott "szolgáltatásról", vagyis a megjelentetett képregényekről azok, akik idelátogatnak. Elvégre a Zsák célja legfőképpen az indulása óta az, hogy minél szélesebb körben ismertessen meg a hazai (vagy éppenséggel nem hazai) olvasókkal a magyar nyelven olyan képregényeket, amiket másképp biztosan nem szerezhetnének be, vagy legalábbis nem ezen a nyelven.
Ugyanakkor a Zsák nem igazán tekinthető egy konkrét felépítéssel bíró szervezetnek, hanem egy változó számú, lelkes, (többé-kevésbé) fiatalokból álló honosítógárdának, akik többnyire egymástól függetlenül, egy laza központi, szerintünk demokratikusnak mondható irányítás alatt dolgoznak a szabadidejüknek és aktuális kedvüknek megfelelő módon és tempóban. Így nem igazán létezik úgymond központi vélemény vagy hozzáállás sem részünkről szinte semmilyen ügyben - bármennyire is az ellenkezője látsszon vagy higgyék egyesek -, tehát ami most jön, az az én teljesen szubjektív véleményem... ami ugyanakkor az oldalon eltöltött pár évem tapasztalatából is merítkezik.
Szóval amiről most írnék, az az év júniusának vége felé kirakott szavazásunk, amit e sorok írása előtt egy nappal zártunk le. Erről van szó:
http://halozsak.hu/index.php?option=com_poll&id=29:szerinted-a-halozsakon
A kérdés arra irányult, hogy az olvasók szerint mi az, amit meg kellene változtatni az oldal felhozatalában, milyen képregényeket látnának gyakrabban a Zsákon. Egyben bizonyos szempontból egy egész jó szociológiai vizsgálat is lehetne abból a szempontból, hogy a valamivel több, mint félezer olvasó szemében mi az, ami neki a "képregény" fogalmával egyenértékű. Többek között ezért is nem volt olyan opció, hogy "Mindennel meg vagyok elégedve."

A győztes kategória részemről kicsit meglepett, ugyanis én második helyre vártam a sci-fi/fantasy képregények kedvelőit. Ez is bizonyítja, hogy ez a két zsáner idehaza továbbra is elég népszerű, továbbá azt is, hogy igenis van átfedés a sci-fisek és a képregényesek között.
Ami viszont gyökeres ellentétet mutat az amerikai helyzettel. A tengerentúlon ugyanis a fantasy műfaj a Conan és a Red Sonja-sorozatokat leszámítva a klasszikus kardozós/mágikus értelemben véve jelenleg nem létezik. Ugyan vannak olyan sorozatok, főleg a Top Cow-nál, amikre a fantasy jelző illik, ám azok teljesen más felfogásban készülnek.
A sci-fivel ugyanez a helyzet. A klasszikus sci-fi-történetek képregényváltozata majdnem mindig a biztos bukással egyenlőek odaát, ami megjelenik, az is vagy megemelt áron, vagy rengeteg reklámmal, hogy valami eltartsa a sorozatot.
És egyben ez az oka annak is, hogy nagyon szép, hogy a szavazók több, mint harmada sci-fit/fantasyt követelne rajtunk, de ami nincs, azt sajna nem lehet adni. Legalábbis angol nyelvről, amiről a Zsák jelen tagságának gyakorlatilag egésze fordítani tud. Szóval jelen pillanatban mindenkinek meg kell elégednie a fő fantasy-felelősünk, Aldarion munkáival (amiket egyébként pont ezért tettünk a vasárnapi, kiemelt helyre, hisz mi is látjuk, mekkora olvasottsággal bírnak) és azokkal a szerdai képregényekkel, amiket Recsi - és Galen - szállítanak.

A második helyezett volt az, amiért gyakorlatilag a szavazást indíttattam. Kíváncsi voltam, hogy mennyien gondolják úgy, hogy hiába van az amerikai képregényeknek több, mint hetven éves múltja, és még mellé sok-sok évtizednyi termés az európai alkotók műveiből, nekik csak az a fontos, hogy minél hamarabb olvassák magyarul azt, ami az USA-ban fut. Az elmúlt időszakban feltűnt, hogy bizonyos honosítási trendek elkezdtek a felé mozogni, hogy "ha nulla napos Marvel/DC, akkor arra tömegesen jön a nép, bármilyen legyen a tartalma", és meglepetésemre 29%-os arányban sokan azt mondják, igen, nekik mindegy, mi, csak friss Marvel vagy DC legyen.
És most kifejteném, miért biztos, hogy ilyesmi NEM, vagy csak nagyon minimálisan lesz a HálóZsákon.
Az első ok, hogy Magyarországon az utóbbi néhány esztendőben ismét komoly próbálkozások születnek arra, hogy valamiféle képregényes kultúr alakuljon ki a magyar nyelven kiadott papírképregények körül. És ez alatt nem feltétlen a Cartoon Network magazint vagy a szpektákjúlör szpájdörment értem (félreértés ne essék, semmi bajom a gyerekképregényekkel, veszek és olvasok én is ilyet 26 éves fejjel, de ez a képregényeknek egy eléggé kicsi, sőt, pár évtizede elhanyagolható és el is hanyagolt szegmense), hanem az olyan történeteket, amiknek a célközönsége jó eséllyel már a kereső korosztályba tartozik. És ebbe bizony beletartozik valamennyire a fővonalas DC (jelenleg Batmannel) és a Marvel is (többnyire kimerülve a Pókemberben és Bosszú Angyalaiban). Ezek az elmúlt évtized terméséből válogatnak, és mindkét nagy amerikai kiadó esetében megvan az esélye annak, hogy a főbb eseményeket magyarul is megjelentetik.
Ám ez a buktató is, ugyanis mind a DC, de leginkább a Marvel esetében olyan sztorik zajlottak le, amik, ha átmenetileg is, de alaposan felkavarták a kiadók univerzumait. És ezek mindegyike érezteti a hatását az összes létező sorozatban is, ami a fő univerzumokban játszódik. Ezek mellett viszont egy honosítónak, akinek gyakorlatilag kötelessége, ha csak passzívan is támogatni a magyar képregénykiadás helyzetét, eléggé felelőtlenség lenne elkezdeni olyan képregényeket kiragosgatni, amik komoly eseményeket árulnak el a kiadók világaiból még azelőtt, hogy a magyar változat megjelenhetne. Emiatt is született egy sajna nem írásba foglalt egyezmény két-három éve az akkori honosítók között, hogy amennyire lehet, nem nyúlunk a 2005-2006 utáni Marvelekhez/DC-khez, kivéve ha tényleg nem kockáztatunk semmiféle összeütközést a még meg se jelent magyar kötetekkel. Ezért van elméleti tiltólistán rengeteg Civil War környéki és utáni Marvel-sorozat, ezért kellett leszedni a NewGenről az Identity Crisist (és lehet, egy nap majd az Infinite Crisist is), és többek között ezért sem lehet nagyon igazán friss képregényeket találni honosítva sok oldalon.
A másik ok, hogy a friss történetek, különösen mondjuk egy alig egy-két számot megélt vagy még ki se adott sorozat vagy mini esetében, nem lehet előre megmondani, milyen lesz a vége. Elég gyakran tapasztalható mindként nagynál, hogy egy ígéretesen induló történet a végére befullad vagy egyszerűen rosszul lesz lezárva, de olyan is, hogy egy jól hangzó cím egy jó estben is középszerű történetet takar csak, amit igazából a borítóval és nem a tartalmával akartak eladni. Ugyanakkor ha csak hat-hét évet megyünk vissza - ami gyakorlatilag még a közelmúlt a képregények világaiban -, már jól ismert, és mi főbb, ismert hatású és kifutású sztorik közül válogathatunk, nem is beszélve arról, hogy mennyi remek történetre lelhet az ember, ahogy megy visszafelé az időben.
Ugyanis minél nagyobb korszakot ölelünk fel egy rég futó sorozat vagy egy sok évtizedes fiktív univerzum életében, annál több minden közül válogathatunk és nyújthatjuk át a valóban figyelemre méltó történeteket. Ez a stratégia vezérli a Marvelt is az utóbbi időben, akik a 2001-2008. közötti dömping után (gyakorlatilag minden ebben az időszakban füzetben megjelentetett képregényüket így vagy úgy, de kiadták kötetben), most elkezdtek szemezgetni a régi sorozataik legkiválóbb történetei közül, hogy a saját árkategóriájuk szerinti közép árfekvésben megjelentessék azokat.
És ez az, ami talán nagyobb erőt jelent abban, hogy miért nem akarunk és miért nem fogunk igyekezni ennek a 29% által támasztott igénynek a kielégítésében. Jelen pillanatban két nagyon friss sorozat is megy nálunk, ami ennek a kritériumnak felel meg (Millar Fantastic Fourja és az Annihilation Conquest), amik így is gondos odafigyeléssel jelennek meg, hogy ne nagyon utaljanak még a leghalványabban se az akkori nagy eseményekre (Civil War és World War Hulk), és ez nekünk már így is több, mint elég. Akinek csak az a fontos, hogy aktuális amerikaiakat olvasson, akármilyenek is legyenek azok, azoknak nem a HálóZsák lesz a javallott vagy a kedvenc oldaluk, ez szinte garantált.

A harmadik helyen egy fura szavazati opció található, ugyanis a klasszikus szuperhősös korszakok alkotják jelenleg a felhozatalunk elég komoly részét. Így a kérdés inkább arra irányult, van-e, akinek ez se elég, vagyis aki azt szeretné, hogy a Zsák teljesen vagy még nagyobb mértékben szuperhős-honosító oldallá váljon.
Ami sejthető, most elmondom, miért nem fog. :)
A Zsák indulásakor valóban az volt az oldal fő profilja, hogy elkészítse a teljes MC2-univerzumot és a Marvel alternatív valóságaira koncentráljon (gyakorlatilag a What If...-ekre), ám ez igen hamar megváltozott, és a Zsák egy időben pont, hogy arról volt ismert, hogy itt a szuperhősökön kívül is lehet minden zsánerbe és stílusba tartozó képregényeket fellelni, legyenek azok kicsiknek szóló kiadványok, krimik, thrillerek vagy akár véres-beles horror. Bár, mint fentebb is írtam, nem képviselem a véleményemmel az oldalt, mégis én arra szeretnék törekedni, hogy a HálóZsák továbbra is az az oldal maradjon, ahová nyugodtan jöhetnek azok is, akik a nagy kiadók szuperhősös történetein kívül is akarnak olvasni valamit. Nem kívánunk konkurálni a felnőtt képregények fellegvárával, a C4A-val vagy az európai vonalat nagyban erősítő CO-Mixszal, hanem szeretnénk kiegészíteni a kínálatukat, és olyasmiket megjelentetni, amik egyik fentebbi oldal stílusába se illenek, mégis szórakoztatóak, elgondolkoztatóak, élvezetesek... jók. És még csak nem is a populárisabb sci-fi/fantasyre kell gondolni (lásd a fentebbi értekezést), hanem az olyanokra, mint mondjuk az X-Akták, a Tarot vagy a Fantom (ami egy krimivel átszőtt kalandsorozat, hiába raktuk a jelmeze miatt a szuperhősök közé). Sőt, szeretném, ha - akár a jelenlegi tagság, akár a leendő segítőink vagy tagjaink által - az ilyen sorozatok, történetek, füzetek aránya tovább nőne, és minél több olyan lelkes újonc jönne hozzánk, mint anno Aldarion és kit voltak, akik a munkájukkal segítenek színesebbé, változatosabbá tenni a kínálatunkat (és a "más" nem a kilencvenes évek Image-ét jelenti náluk). Igen, fontos a Zsákon a szuperhős-vonulat, azon belül is eléggé Marvel-központúak vagyunk, és ez valószínűleg így is fog sokáig maradni, de jó lenne mindenkivel érzékeltetni,hogy ezeken a sorozatokon kívül is léteznek jó, sőt, nagyon jó képregények.

A negyedik és ötödik hely bizonyos szempontokból eléggé fedi egymást, hisz az elgondolkodtató, igazán komoly képregények jelentős részének köze sincs a nagy kiadókhoz, de ez így nem teljesen fedi a valóságot, teszem azt a Kingdom Come is eléggé ékesen bizonyítja ezt. Ez a két kategória volt az, amiről fentebb írtam, hogy a Zsák leendő arculatának következő lépése kellene, hogy legyen, hiszen ha van valami, amiről itthon alig hallani még honosítói körökben is, az a Marvel/DC/Image-tengelyen kívüli élet. Igaz, elég nehéz digitális változatot is találni az ilyen sztorikból (amik nem WildBlueZero-félék... amikről annyit kell tudni, hogy olvashatatlanul rondák és feljavíthatatlanok), viszont egy-egy ilyen gyöngyszem időnként többet tud érni, mint egy teljes évfolyam akármelyik Marvel-ongoingból. És egyben ez az egyetlen kategória, aminél nyugodt lélekkel mondom, hogy ha valaki talál egy igazán figyelemre méltó darabot, nyugodtan lelkendezhet róla a fórumon vagy ajánlhatja honosításra (ezzel szemben a "légyszi csináljátok meg a Civil Wart/akármilyen Marvel-sorozatot" jellegű hozzászólásokat, ha lehet hanyagolja mindenki).

A hatodik hely mindössze azért került bele, hogy lássuk, hányan vannak, akik teljesen elkötelezettek egyetlen sorozat/sorozatköteg mellett. nem kívánom lelombozni őket, nem mondok olyat, hogy csak azért se lesz, vagy hogy olvasson mást. Az az opció azért lett ott, hogy ha tényleg akad egy ennyire elkötelezett rajongó, aki ezt ki is fejti nekünk a fórumon, annak igazság szerint mi, honosítók, nagyon is örülünk.Mi is emberek vagyunk, kicsit/nagyon hiúk is, örülünk, ha valakinek elnyeri a tetszését a munkánk. És bár nem biztos, hogy közvetlen ehhez köthető, de nem hinném, hogy véletlen volna, hogy a nem egy Bosszú Angyalait éltető, ilyen jellegű hozzászólás is segített abban, hogy Farek és Hopkin a hónapban a szokásos kettő helyett öt BA-füzetet is terveztek (bár a szervergondok miatt egy már elmaradt sajnos).

Utolsó előtti helyen az van, amit sejtettem, a gyerekképregények utáni érdeklődés legfőbb oka egyszerűen csak az volt, hogy arányaiban mennyien lehetnek a tényleg ifjú vagy kisgyermekes olvasók, akik szeretnék, ha több olyan füzet jelenne meg, aminél nem kell akár egy képzeletbeli 12-es, 16-os vagy 18-as karikától tartani... És mert általában az ilyen történetek többsége elsősorban a szórakoztatást tűzi ki maga elé (esetleg némi tanulság levonásával fűszerezett oktatás kíséretében), ami kifejezetten tudja fokozni az élvezhetőség mértékét fiatalabbak és idősebbek számára is (el se hinné az ember, amíg nem tapasztalja, hány felnőtt ember van oda a Disney-képregényekért, de mondhatnám példának a huszonévesek körében elég népszerű Marvel Adventures-szériákat is).
Sajna nagyon sok jót nem mondhatok az ide szavazóknak. Lesznek gyerekképregények, részemről igyekszem legalább egy-két havonta produkálni valamit ebbe a kategóriába, de sajna közel harminc éve szinte teljesen eltűntek az ilyenek az amerikai piacról, így a lehetséges honosítható készlet meglehetősen szűkös.

És a legvége... heh, igazság szerint egyetlen ember miatt került csak bele a szuperhősök redukálását kérő opció, de hacsak nem szavazott kilenc másik proxyról, érdemes megjegyezni, hogy a jelek szerint van egy kis minimális átfedésünk a C4A-val és CO-val. Mint fentebb írtam, nem kívánunk konkurálni a felnőtteknek szóló képregények nevét viselő vagy a kiválasztottak oldalával, de ez nem jelenti azt, hogy ne igyekeznénk szuperhősmentes sztorikat keresni.

Hogy ebből mi az, ami meg is fog valósulni, nem tudni. Aki a tagságból le akarja vonni a saját következtetéseit, le fogja, aki nem, nem. Ugyanakkor megemlítendő, hogy a honosítók majdnem mindegyike a saját dolgait többnyire a saját szórakoztatására csinálja, és olyan képregényeknek készíti el a magyar verzióját, amit ő személy szerint is kedvel, és nem csak azért, mert talán valakinek tetszeni fog. Legalábbis remélhetőleg. Mert ez egy hobbi, és ha valaki nem élvezi a saját hobbiját, annak valószínűleg nem árt más elfoglaltság után nézni. Így sokszor nehéz befolyásolni valakit, hogy milyen füzetet készítsen el és milyet nem. Persze vannak, akik meghajolnak a közakaratnak, különösen, ha az elég vehemensen kér valamit, mivel azonban az elmúlt két évben egyetlen általam látogatott képregény-honosító oldal fórumán se fordult elő (vagyis egyetlen egyén igen), emiatt nem igazán hinném, hogy önszántából valaki is változtatna a saját munkatervén.