Írta: talgaby

Megjelent: 2011. március 01. kedd; 15:00

Rögtön az elején szeretném tisztázni, hogy eredetileg úgy volt, hogy ezt a januári listát cikket meg se írom. Nem azért, mert meguntam vagy mert közbejött valami, és nem is azért, mert túl unalmas, hanem egyszerűen azért, mert egy érdekes körülmény miatt a lista elemzés szempontjából majdnem teljesen használhatatlan. A következő sorok mindössze a „majdnem” miatt születhettek.

Aki rendszeresen olvassa ezt a rovatot, tudja, hogy egyik kedvenc visszatérő vesszőparipám a Marvel marketinges részlegét szidni az újabbnál újabb és egyre félelmetesebben fárasztó hülyeségeik miatt. Úgyhogy most nagy meglepetésre olyasmi jön, ami eddig ritkán: megdicsérem őket. Ugyanis az a brutális felhajtás, amit a Fantasztikus Négyes utolsó száma körül rendeztek, nagyon meghozta az eredményét: az 587. részből 115e példány fogyott. Ilyen számokat nyár, pontosabban az X-Men v3 indulása óta nem lehetett látni. És ennek a farvizén evezve a Future Foundation első száma is minden valószínűség szerint szépen fog majd hozni a Marvel konyhájára. Más kérdés, hogy a sorozat várható 12 számos élettartama során hogyan fognak alakulni majd az eladások. Mert az szinte biztos, hogy az F4 #600 ziccerét a cég semmi szín alatt nem fogja kihagyni.
A dobogó fennmaradó két fokán a szokásos Brightest Dayek vannak, amik elég jó úton haladnak a felé, hogy a DC-nél a lezárásuk után megpróbáljanak áterőltetni egy újabb ilyen stílusú minit.
Ami igazán érdekes januárban, az a negyedik hely. Amely azt bizonyítja, hogy az USA-ban mindmáig akad jó pár ezer elvakult, eszement fanatikus, akik nem hogy képesek pénzt adni a Spawnért, de még addig is hajlandóak elmenni, hogy egyazon számból többet is vegyenek. Annak ellenére, hogy a 200. és az első szám között mindössze annyi különbség van a 18 éves korkülönbséget leszámítva, hogy máshogy nevezik a pokolivadékot, aki az egész füzetet kivehetetlen elrendezésű paneleken végigverekszi egy máig nem egészen tiszta indok miatt (azon túl persze, hogy a Spawn 1993-ban ragadt, ahol csak agyatlanul kellett verekednünk, karakterizálás nem kellett, a történet mint olyan meg a puhányoknak való). Ha hozzávesszük, hogy néhány helyen már elkezdték kigyűjteni, McFarlane melyik oldalakon mely korábbi rajzainak fénymásolatát rakta be ahelyett, hogy dolgozzon is (amely szó jelentésével kb. 15 éve nem egészen van tisztában), könnyen érthető, hogy pár exxxtrém, másfél évtizeddel visszamaradt emberkét leszámítva miért nem kapott ez a szám sehol se 35%-nál magasabb értékelést... és azt is Kirkman bevezető oldalai miatt. (Mondjuk nagy kedvenc volt az, ami úgy indított, hogy „jesszusom, ez tényleg még mindig megy?”)
Ez a kisebb rakás szerencsétlenség a negyedik helyet 65e példánnyal érte el, amit két dolognak köszönhet: tényleg rengetegen nem hiszik el, hogy a Spawn még mindig megy, és már muszáj volt megnézniük, ugyan mit lehet kihozni a háromszavas alapötletből 18 éven át... a másik meg, hogy a Spawn #200-nak volta vagy három tucat variánsa, amit pár rajongó tuti feltankolt magának, hogy teljes legyen a gyűjteménye. Ja, és még jönnek majd plusz variánsok. Hogy tényleg teljesen 1994-ben érezzük magunkat. Lassan visszahívhatnánk Vanilla Ice-t is.

A top10 maradékát mondhatni ismerős címek teszik ki. Avengers v4 és New Avengers v2 – melyek a változatosság kedvéért most helyet cseréltek és az NA zuhant méretesebbet –, Batman és Batman & Robin, plusz egy kis X-Men v3 és Amazing Spider-Man. Érdekes, de az Invincible Iron Man 500. száma szinte semmilyen különösebb érdeklődést nem produkált, szerényen van el a 11. helyen 54e példánnyal. Mondjuk nem is rémlik, hogy kapott volna bármi publicitást az F4 mellett. De az is fura, hogy az Uncanny X-Men visszaelőzte az Uncanny X-Force-ot, méghozzá nagyon. Utóbbi Brubaker Secret Avengerseivel van most egy szinten, amivel amúgy le is zárják az 50e felettiek részlegét a 17. helyen.

Mostanra esetleg már feltűnhetett, hogy mintha hiányozna pár cím, amiket az ember elvárna a lista élén. Mondjuk a két friss Batman, a Dark Knight v2 vagy az Incorporated, esetleg Johns havi sorozatai, a Green Lantern v4 és a Flash v4. A helyzet az, hogy a DC nem adott ki ezekből semmit januárban. Hogy azért, mert késnek (ami Finch Batmanjénél nem lenne meglepő, sőt, az lenne fura, ha decemberig egyáltalán kijönne a hatodik rész), vagy szándékosan, stratégiai okokból fogta vissza őket, jó kérdés. Az viszont tény, hogy általában a január az év egyik legpocsékabb hónapja az USA-ban is eladások terén, miután rengetegen kiköltekezték magukat a nagy karácsonyi rohamban. Így előfordulhat, hogy a DC szándékosan nem dobta ki a nagymenői közül ezt a négyest, hogy később, amikor már az emberek megkapták a fizetésüket és van is pénzük, akkor tudjanak duplázni. Persze akármi is legyen a magyarázat, ez a kunszt olyan pofont adott a statisztikáknak, ami miatt a számokon a végén tényleg csak gyorsan át fogok suhanni, mert statisztikailag elég használhatatlanokká válnak.
Természetesen a fentebbi ok miatt a Marvel söpör top10-ben és top25-ben is (5:4 és 16:8 arányban), és ezúttal egész jól teljesítettek a középmezőny felső harmadában is, a középsőben meg egyenesen tarolnak (az 50. hely környékén van egy hatos sorozatuk), egyedül az alsó fertályában esnek vissza a DC javára. Bár ez akár valami jót is előrevetíthetne a céggel kapcsolatban, sajna a címeik egyenként nem festenek olyan jól, gyakorlatilag az egész cég a 25-50e-s kategórián belül ingadozik. És még mindig nem igazán akad semmi, ami képes lenne önmagában vinni a kiadót. Az Avengersek füzetenként 5-10%-kal menetelnek lefelé, ami durvább, mint a piaci átlag, de még ez is semmi ahhoz képest, amit Rozsomák művel. Ugyanis annak ellenére, hogy a fejesek nemrég megpróbálták erre a karakterre hárítani a megmentésük feladatát, és már olyan hírek is vannak, hogy a következő film a rajongók nyomásának engedelmeskedve nem egy óvodás gyerekmatiné lesz, amiben Hugh Jackman arra tanít, hogy ne menjünk át a piros lámpán, mert az csúnya dolog... a Rozsomák-sorozatok immár másodszorra buknak akkorát, hogy nem csodálkoznék, ha valahol szökőár keletkezett volna a nyomában. Ha emlékeztek még rá, a Wolverine v4 egy viszonylag erős kezdés utána második számra már a középmezőny közepén találta magát, ahonnan azóta sem tudott kimászni. Erre jött tavaly a karácsonyi szezonban az amúgy a céghez képest innovatívan (amúgy meg a szokásos ködösítően) reklámozott Wolverine: The Best There Is, ami nem elég, hogy egyrészt iszonyat hülye cím egy havi sorozatnak, de az első rész olyan kritikai visszhangot kapott, hogy az alkotók valószínűleg azóta is csuklanak. Bár figyelembe véve, hogy a sorozat már most úgy néz ki, színvonalra akár a Marvel All Star Goddamn Batman and Dick Grayson, Age Twelve-ének is minősíthető (ó, igen, ennyire rossz), talán megérdemelten teszik. Természetesen várható módon a második szám egy _kicsit_ rosszabbul teljesített. Ami alatt potom 42%-os esést értünk, le egészen az Ultimate Comics-ok szintjéig – annyira, hogy két ilyen fogja amúgy közre.
De nem csak Rozsomákra jár rá a rúd – mely alatt most nem azt értem, hogy egy szőke diszkópicsát csináltak belőle, aki a celebekről cseverészik a barátnőivel hajvágás közben (amely jelenet, akármilyen sokkoló, része a Best There Is első számának, és nem, a füzet nem alterverzum) –, Fenegyerek újjászületése se érdekelt túl sokakat. A Daredevil: Reborn mini alig 34e füzettel nyitott, gyengébben, mint a Batman Beyond. De nem csak ők képviselnek gyengécske kezdést, a Steel v2-es sorozat is például 20e példányszám alatt indult.

A kicsik közül – ha levesszük a Spawnt - szokott módon a Buffy vezet a kerek 25. helyével és közel 40e eladott példányával. Fogalmam sincs, mihez fog kezdeni a Dark Horse, ha Whedon befejezi, márpedig közeleg már a sorozat vége. Talán ráveszik, hogy legyen kilencedik évad is.
Ötvenedik hely felett helyet kapott még egy Walking Dead is, ami ugyan semennyit sem jött feljebb példányszámokban, de annyira gyatra a lista januárban, hogy ez is elég volt egy 48.-ra. A Dynamite-nak viszont nincs sok oka az örömre, és nem csak azért, mert lecsúszott a dobogóról, hanem mert a Boys jubileumi, 50. száma nem igazán tett csodát az eladásoknál. Nagyon úgy tűnik, a sorozatnak teljesen bebetonozott az olvasóközönsége.
Két újabb Star Wars, egy újabb Spawn (201. szám... 47e-rel lemaradva a 200. mögött... ennyit a nagy csodáról) és egy másik Dynamite-cím, a Vampirella is az utunkba kerül, mire először látjuk meg az IDW-t a listán egy olyan történet első füzetével, ami vagy a világ egyik legjobb, vagy a kiadó legszánalmasabb pénzlehúzó ötlete. Ami miatt jó, hogy Abnett és Lanning is nyakig benne van, márpedig ők aztán tudnak jó sztorikkal előállni, plusz az egésznek az alapját a kissé agyament Zombies vs. Robots világa adja. Ami meg nagyon baljóslatú a dologgal kapcsolatban, hogy már megint egy ócska zombis alapsztori, ráadásul a crossover össze fogja állítólag koherensen kapcsolni a Star Trek, a TransFormers, a G.I.Joe és a Szellemirtók világait... csupa-csupa zombikkal. Utóbbi tényt amúgy erősíti, hogy az IDW, ami élen járt az ész nélküli és oktalan áremelésekben, amik az elmúlt két évben lassan megfojtották az egész ipart (btw, thanks, IDW!), az eseményindító és -zárófüzeteket a már pofátlan 5 dolláros áron kínálják. Mondjuk a maga 16e-vel és a kicsiken belüli nyolcadik helyével nem is vitte túlzásba az eladásokat.
Két érdemibb kisebb kiadó maradt hátra. Az egyik meglepő módon az Avatar, ami megvette és feltámasztotta a Lady Deathet, és érdekes módon minden hagyománnyal szakítva ongoingot kezdett vele. ChaosComicssupportee! minden bizonnyal fájdalmas üvöltés közepette tépte le magáról kedvenc Chaos Comics-os pólóját a hír hallatán. (Aki ezt érti, az hivatalosan is túl régóta forog képregény-honosításos körökben. Aki meg nem... nos, bocs, erről lemaradtatok.)
És hogy hol van a Boom! Studios? Méééélyen, egészen a 128. helyen, ami amellett, hogy a kettő egyik hatványa, egy roppant pocsék hely egy kiadónak a debütálásra a listán, pláne, hogy az Irredeemable-lel, ami azt jelenti, hogy a nagy Stan Lee-hullám a jelek szerint tartott kb. az első számokig. A nevével árult sorozatok ugyanis annyira lent vannak a listán, hogy egy olajfúró ismerősömmel kellett megnézetnem, egyáltalán hova futotta a lendületük... kiderült, 7e füzetre. De nem baj, az Ember nemrég ugyanis nyilvános pályázatban kérte meg a népet, hogy küldjön neki ellopható szuperhősöket, és szerencsére sokan megszánták a szebb napokat is látott legendát és küldenek is neki ellopható szuperhősöket, melyeket amúgy magával Todd McFarlane-nel együtt nyúlnak majd le, hogy fokozódjon a megtiszteltetés. A Boom! meg addig is siránkozhat, különösen, hogy a Zenescope is jobb helyen indított januárban nála.

A könyves listáról csak annyit, hogy megjelent az új Jack of Fables-kötet, és kijött egy új Goon-tpb. Az eladások amúgy annyira alacsonyak voltak, hogy szót se érdemes vesztegetni rájuk.
Könyvesboltokban viszont történt érdekesség, mégpedig hogy a Walking Dead nyúlfarknyi első évadának lecsengése után az eladások is visszaestek. A képregénybolti listán helyezésileg még jól áll az alacsony számok miatt, de a könyvesboltokban az első húszból csak kettő helyen szerepel, míg a Scott Pilgrim továbbra is ott van mind a hat kötetével az első tízben. Még a Superman: Earth One első könyve is stabilan tartja ott magát. De a legnagyobb dobás kétség kívül a második helyezett Hetalia 2, ami idehaza is az amerikaival kb. egy időben jelent meg. A kötet magával rántotta amúgy az első részt is.

A számok, mint írtam, szinte használhatatlanok. Nem elég, hogy a DC nem dobta be négy nagyobb sorozatát sem, de az összehasonlítást nehezíti, hogy a 2009-es december rövidebb volt, és 2010 januárjában lett bepótolva, ami miatt nem csoda, hogy a 2011-es januári eladások több mint 20%-kal estek vissza az előző év azonos időszakához képest. De még rosszabb a helyzet tavaly decemberhez képest, itt már a DC hiánya a ludas a 30/25%-os esésben (példány/dollár).
Ezen a jóval kisebb tortán fura felosztásban osztoznak a kiadók. A Marvel természetesen visszavette a teljes piacvezetői szerepet erre a hónapra, 39/42%-ot tudott felmutatni a DC 26/32-jével szemben. A Spawn sikere ideiglenesen meglódította az Image szekerét, ellensúlyozván a Walking Dead hanyatlását, és egy roppant stabil harmadik helyet eredményezett.
Jól jellemzi amúgy az IDW kapzsiságát, hogy bár szinte ugyanannyi képregényt adott el, mint a Dark Horse, vagyis a példányarány szinte azonos, az IDW bevételi részesedése ugyanerre vetítve majdnem egy százalékkal volt nagyobb a riválisánál. Lefordítva: egy átlagos IDW-kiadvány 25%-kal kerül többe, mint egy Dark Horse. És nem, az IDW-nél nincs több oldal vagy nagyobb formátum, esetleg kevesebb reklám. Simán csak drága. (Mellesleg megjegyzendő, hogy a DC-nél is feltűnően nagy a különbség a két arány számértéke között a dollár javára, vagyis náluk is elég drágán vesztegették a januárban eladott dolgokat, ami eléggé ellentmond annak, hogy tavaly árcsökkentést ígértek.)
A Boom!, annak ellenére, hogy milyen gyatrának tűnik a szereplésük, elég szépen tartja a nála sokkalta erősebbnek látszó Dynamite-ot. A megoldás valószínűleg a gyerekkiadványokban rejlik, és abban, hogy a Dynamite-nak csak pár jobban menő címe van, amúgy a kiadványai nagyja a lista legalsó fertályában kapott helyet. Rajtuk kívül csak a még mindig meglepően erős Eaglemoss és a figurái, illetve a Viz és a mangakötetei értek el 1%-nál nagyobb részesedést bármely kategóriában.

A végén a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Írta: talgaby

Megjelent: 2011. február 07. hétfő; 15:00

 A 2010-es év nem volt túl sikeresnek mondható az amerikai képregénykiadók számára. Habár a gazdasági válságot sokáig meglepően jól bírták még a szórakoztatóiparhoz képest is, és évente alig pár százalékkal szűkült a piac, ez a trend a válságból való kilábalással sem szűnt meg.
Pedig ebből év elején még nem sok látszott. A Marvel megelégelvén, hogy nem csinált egy teljes éven keresztül egyetlen olyan nagy eseményt sem, aminek a segítségével arcátlanul kifoszthatja a vásárlóit, bedobta a Siege nevezetű crossovert. A Siege Brian Bendis egy elég hosszú történeti szakaszát volt hivatott lezárni, ami gyakorlatilag egészen a New Avengers legelejétől indult. Persze a Siege egyben válasz is volt a DC-nek, amely kiadó a tavalyi év végén szó szerint legyalulta a Marvelt a toplista éléről a Blackest Night címre keresztelt eseményével, ami sorra döntögette a rekordokat.

Az év eleji nagy felhajtást követően aztán lenyugodtak a kedélyek. Már csak azért is, mert mindkét kiadónak megvoltak a maga belső gondjai. A DC-nél szárnyra kapott a hír, hogy az anyacég, a Warner, felülről nyúl bele a szerkesztőség működésébe és személycseréket hajt végre magas beosztásokban. Ez a hangulat aztán valószínűleg olyan feszültséget teremtett, amiben nehéz volt igazán kreatívan dolgozni. Jól mutatja, hogy Joseph Michael Straczynski – akit a Marveltől sikerült átcsábítaniuk magukhoz, miután a másik cég jóformán kiutálta őt onnan – hónapokig csak malmozott és a könyvét csiszolgatta, mielőtt bárkinek eszébe jutott, hogy foglalkozzon vele, hisz elvileg a Superman-címek feltámasztására szerződtették.
A tisztújítás aztán lezajlott, aminek a végeredménye az lett, hogy a DC-t 2000. környékén feltámasztó, ám az utóbbi években szó szerint elfojtó Dan DiDiót hivatalosan előléptették kiadóvá, nemhivatalosan pedig eltávolították a szerkesztőség közeléből. Megszűnt mellé Jim Lee alkiadója, a WildStorm is, melyet hasonló módszerrel adtak át a jótékony feledésnek.
DiDio helyére gyakorlatilag Geoff Johnst ültették, a cég aktuális nagy kedvencét – habár a főszerkesztői széket hivatalosan egy nagy veterán, Bob Harras foglalta el. Johns feladata lett hirtelen a teljes DC kreatív igazgatása, ami annyit tesz, hogy jelenleg ő felügyeli a cég képregényeinek történeteit. Legalábbis azokat, amikbe lehet beleszólása és nem olyan írók alá tartoznak, akik úgymond szabad kezet kaptak (mint pl. Morrison vagy Straczynski). Hogy ez most jó hír vagy rossz hír, az egyéni preferencián túl még az idő kérdése is.
Az viszont kétségtelen, hogy az év eleji lendületes indulásból az év közepét jellemző nagyon erős visszaesést egy olyan reneszánsz követte a DC-nél, amire sokan nem számítottak. Igaz, ennek a hajtóerejét össze lehet foglalni négy szóban: „Batman és Geoff Johns.” A Sötét Lovag visszakerült Grant Morrison irányítása alá, aki szó szerint elérte, hogy a nagy semmiből egyszerre vagy egy tucat havi sorozat szerepeljen immár a Batman-részlegben, melyek közül három vagy négy olyannyira feljött, hogy az év végére bérelt helyük lett a toplista élén. Persze ez az emelkedés nem tett csodát éves szinten, ám arra elég volt, hogy nagyon sok évnyi másodhegedűs szerep után 2010 decemberében utolérjék, sőt, bevételi arányban egy hajszállal meg is előzzék a nagy rivális Marvelt.

Amely Marvel a 2010-es esztendőt gyakorlatilag úgy töltötte, mintha nem is igazán tudnák a cégnél, pontosan milyen koncepciót kellene követniük. A Siege után varázsütésre kihirdették a Heroic Age, vagyis a Hősök korának eljövetelét, amiről annyit lehetett tudni, hogy a kiadó gyakorlatilag visszaforgatja a saját univerzumának óráját harminc évvel és megint olyan történeteket adnak ki, mint a nyolcvanas években. A baj csak az volt, hogy a jelek szerint az alkotók is mindössze ennyit tudtak róla, mert ez a nagy anakronizmus csak pár címen érződött, és azokon is többnyire átmenetileg.
Az érthetetlen koncepciótlanságot jelzi amúgy, hogy a kiadványaik elveszítették a kapcsolatot egymással, a vezetés pedig úgy tűnik, annyit határozott csak meg célnak, hogy „az van a Marvel-univerzumban, amit Brian Bendis kitalál az Avengers-füzeteiben”. Ami nem lenne egy alapvetően rossz ötlet, hisz a DC-t is egy ember, Geoff Johns határozza meg, ám van egy különbség közte és Bendis között: Johnsot érdekli, hogy mit írnak mások. Bendis sose foglalkozott ezzel, most se teszi. Ez nem lenne alapvetően akkora nagy bűn, ha nem ő állna most hivatalosan a Marvel középpontjában.
Ennek a vége persze az lett, hogy a Marvel az egész évet koncepció, irányítás, bármiféle konkrét elképzelés nélkül töltötte. De nem csak a Bosszú Angyalaihoz köthető címekben. Pókember talán még rosszabbul járt. Először megpróbálták kiterjeszteni a sorozatait és a havi 2-3 megjelenéses gyakoriságú Amazing Spider-Man mellé indítottak újabb havi sorozatokat, amik rendre mind bebuktak. Majd kitalálták, hogy visszaállnak a havi egy ASM-re, és a legnépszerűbb íróra, Dan Slottra bízták, aki előállt egy új status quo-val a cím számára, ami aztán meg is kapta a maga igen komoly média-felhajtását... mindhiába. A sorozat vergődik, és már a marketinges csapat se tudja, mihez kezdjen vele.
De nem jártak sokkal jobban a kiadó más nagy címei sem. Bendis Bosszúangyalai a középszerűségbe és kis híján a középmezőnybe süllyedtek, az író egyéb próbálkozásai a Marvel-univerzumon belül hónapok alatt totálisan megbuktak; a másik bástya, az X-Men pedig ugyan egész évben hozta az elvárható szintet, ám ők se tudtak erősödni, egymagukban pedig nem tudták elvinni a hátukon a céget, ráadásul ott is tapasztalható egy általános fogyás. Ekkor az utolsó mentsvárukhoz fordultak, Rozsomákhoz. A karakter füzeteit az elmúlt egy-két évben Daniel Way és az általa létrehozott karakter, Daken dominálta, annyira, hogy Dakennek egy időben több sorozata volt Wolverine név alatt, mint Rozsomáknak. Ezt egy tollvonással felülírták, és megpróbálták az eredeti Rozsomákot felfuttatni megint. Volt itt nekünk Wolverine: Weapon X, ami egy év alatt elvérzett; Wolverine v4, ami az egyik legnagyobb vásárlóvesztést könyvelte el egy hónap alatt; és nemrég egy Wolverine: The Best There Is c. sorozat, amiről a legpozitívabb olvasói és kritikusi vélemény az volt, hogy a nyomtatására fordított papír jobban járt volna, ha egészségügyi célokra használják fel inkább. Vagyis erőlködés volt, eredmény már jóval kevesebb. És ez még mindig egy jobb változat, mint az, ami Deadpoollal történt. A nagydumás zsoldos sorozatát nem vették ugyan sokan, mégis kapott négy másik önálló címet magának. Amelyeknek az év végi összesített példányszáma a közelében sem volt a listavezetőnek. És Deadpool jelenleg hivatalosan húzókarakter státuszban van a Marvelnél. Ennél jobban aligha jelezheti bármi, hogy ők se tudják, mit akarnak.
Hogy lesz-e változás, kiderül, egyelőre csak annyi a biztos, hogy a főszerkesztőt, Joe Quesadát elmozdították a helyéről és a helyére az X-Men eddigi szerkesztője, Axel Alonso ült. Talán ez egy hasonló tisztogatás előszele, mint ami képes volt új életet lehelni a DC-be, de meglehet, csak egy közönséges személycsere volt.

Habár mindkét cégnek megvolt a maga baja 2010-ben, ez az éves szintű toplistán természetesen nem érződik annyira. A Marvel és a DC továbbra is magasan a többi amerikai képregénykiadó fölé tornyosul, így a Diamond, a kizárólagos észak-amerikai képregényterjesztő által megjelentetett 2010-es 500-as toplistában alig van olyan füzet, ami ne tőlük származna. Ilyenek például a népszerű tv-sorozat, a Buffy folytatása a Dark Horse-tól kilenc füzettel; egy másik sorozat, a True Blood képregény-adaptációjának első része az IDW Publishingtől és a Warlord of Mars egy régi ponyva újjáélesztésének nulladik, egy dollárba kerülő füzete a Dynamite Entertainmenttől és szintén ugyanettől a kiadótól a Green Hornet c. sorozat Kevin Smith tollából, amelyben a rendező azt meséli el, ő hogyan vitte volna vászonra a filmet, ha nem utasítják el a forgatókönyvét.
A versenyt magát a Marvel nyerte az Avengers v4-es sorozat első számával, melyet az X-Men v3 indító füzete követ. Aztán vegyesen jön Blackest Night, Siege és Brightest Day, vagyis a nagy események főbb sorozatai, egészen a 12. helyig. Mindössze a New Avengers v2 és a Batman: Return of Bruce Wayne első számai törik meg ezt a sort.
A lista folytatása nem tartalmaz sok meglepetést, gyakorlatilag a nagyját a következő négy kategóriába lehet betenni: első számok és friss sorozatok/Batman/Zöld lámpás és Brightest Day/Bosszú Angyalai. Ezek olyannyira dominálták az egész évet, hogy az első 120 helyen ez a tendencia csak ímmel-ámmal törik meg.

A képregényüzletekben forgalmazott kötetek esetében már jóval vegyesebb a kép. Itt viszont igaz az, hogy ezek a teljes forgalom csak egy töredékét teszik ki, így többnyire a lista az első pár tucat helyet leszámítva legfeljebb érdekességképp hasznos, meg arra, hogy trendekre lehessen következtetni belőle a legnépszerűbb köteteket illetően.
Az éves listát itt nem meglepő módon a Walking Dead iszonyatos példányszámban, emiatt elég olcsón (tíz dollárért) árult tpb-je vezeti. A sorozat maga is erősen szerepel, a teljes listán mindenféle verziói összesen hússzor bukkannak fel, ebből tizenhat a felső százban. Mellette az idehaza is megjelent Scott Pilgrimek tekinthetőek még nyertes szériának. Az Oni Press sorozata – talán az amúgy megbukott filmnek is köszönhetően – teljes egészében bekerült az éves összesítettre, a legrosszabb helyezésük a 17.
A kötetek listájának egyik legerősebb tagja a DC. A Straczysnki által írt Superman: Earth One elég jól teljesített mindössze három hónap alatt ahhoz, hogy az ötödik helyre jusson, és bár a kiadó ezután egészen a 12. helyig nem képviselteti magát, onnan lefelé főleg a Blackest Nightnak, Batmannek és persze az örök könyvesbolti favoritjuknak, a Vertigo kiadványainak hála olyannyira belakják a listát, hogy az egyik legerősebb tényezővé válnak rajta.
Nem úgy a Marvel. Míg a DC több tucat kötettel képviseli magát a felső százban, a Marvelnek mindössze ötre futotta. Ebből a legjobb a magát második helyre felküzdő Kick-Ass, amely sikeréhez nagyban hozzájárult a film is. Annyira, hogy már nagyban készül a folytatása. Utána egészen a 40. helyig semmi, és ott is Mark Millar egyik történetét találjuk, az Old Man Logant, sőt, a következő helyezett is egy Millar-mű, az immár négy éves Civil War puhafedeles kiadása. Bendisnek a 111. helyig semmi híre, és ott is egy Ultimate Spider-Man tanyázik, a füzetekben sikeres Siege csak a 128. ill. a 154. helyre futotta.

A két nagy vergődése meglátszik az év végi összesített eredményeken is. 2009-ben még az volt az általános vélemény, hogy még nagyon érződik a válság, emiatt szűkült tovább a piac, így bár az eredmények nem voltak biztatóak, még nem volt ok az aggodalomra. 2010-ben viszont 2009-hez képest a képregényüzletekben eladott füzetek forgalma közel hat, a köteteké pedig másfél százalékot esett, a bevételek pedig ezzel együtt négy és fél, ill. egy százalékkal múlték alul a tavalyi esztendőt. Az összesített eredmény sem szívmelengető, öt és fél százalékos vásárlóerő-csökkenés mellett a bevételek is estek három és fél százalékot.
Ebből a két számból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a cégek a csökkenő forgalmat áremeléssel próbálták kompenzálni. A kisebb kiadóknál ez előtte se volt ritka, gyakorlatilag nem találni olyan IDW-füzetet, ami ne négy dollár lenne, ám a két nagy, közülük is a Marvel embertelen mértékben kezdték ezt alkalmazni, különösen a húzócímeken. A füzetes éves toplista első száz helyéből mindössze 44 darab volt még a régi áron, három dolláron kapható, ebből szumma négy darab volt a Marvelé, az összes többi DC. A Marvel pénzéhségét amúgy nem csak ez mutatta, hanem az is, hogy az év során minden egyes új kötetüket, legyen az puha- vagy keményborítós, öt dollárral emelték, aminek az eredménye a kötetes összesítőn már megmutatkozott: képregényüzletekben teljesen elbukták ezt a szegmenst.
Ennek ellenére a kiadó megőrizte 2010-ben is a piacvezető helyét. A forgalom 43, a bevétel 38 százalékát tették zsebre, a DC messze elmaradva kullog a második helyen 34, illetve 30 százalékkal. A Marvelnek ez az eredmény mégsem igazán jó hír, hisz több mint két százalékot csökkent a részesedési arányuk mindkét téren, ami éves szinten is gyengülő tendenciát mutatott. Ez kiegészülve azzal a ténnyel, hogy novemberben és a decemberben a DC utolérte, illetve részben meg is előzte, komoly aggodalommal töltheti el a cég vezetőit. Még akkor is, ha a Marvel Entertainment tulajdonosai 2010-ben ügyesen eladták a vállalatot a Disney-nek kicsit több, mint 4 milliárd dollárért.
Kevesen tudják, de a két nagy kiadó mögött igazi komoly küzdelem szokott folyni a három „legnagyobb kicsi”, vagyis a Dark Horse, az Image és az IDW között. Ők hárman lassan másfél-két éve hónapról hónapra keserves harcot folytatnak a harmadik helyért. Ezt idén, akárcsak előtte is, a Dark Horse nyerte meg az éves összesítésben a bevétel több mint 5%-ával, mögötte viszont megcserélődött a sorrend, és az Image – nagyban a Walking Dead eladásainak köszönhetően – visszavette a negyedik helyét az IDW-től, fél százalékkal megelőzve a riválist.
Az ő hármasuk mögött amúgy még egy triász található, név szerint a Dynamite, a Boom! Studios és a Viz Media. Az ő esetükben az erősorrend már nem ilyen kétséges, a Dynamite jó ideje folyamatosan próbálkozik betörni a DH-Image-IDW hármas közé, ám eddig a próbálkozásai még nem jártak sikerrel. A két vetélytársát azonban alaposan lekörözi, habár a Boom! Studios-ra folyamatosan jellemző, hogy időnként vannak erős kiugrásai, amiknél úgy tűnik, meg tudja szorongatni a Dynamite-ot, végül mégis mindig visszasüllyed a hetedik helyre, azzal vigasztalódva, hogy ő viszont a legsikeresebb mangasorozatokat kiadó Vizt előzi meg. Rajtuk kívül pedig már nincs olyan számottevő kiadó, amely legalább az egy százalékos részesedést elérné akár a bevételből, akár a forgalomból.

2010 összességében leginkább a két nagy hanyatlásáról szólt, ami aztán kihatott az egész képregényes szegmensre. Hogy most az ő belső gondjaik miatt fordultak el az olvasók tőlük és a válság csak az ő részükről mutatkozik, vagy esetleg pont fordítva, ők nem tudtak reagálni az egyre fogyatkozó olvasótáborra és visszacsábítani valahogy őket vagy új olvasókat toborozni... nem tudni. Tény, hogy a DC túljutott a saját krízisén, ám az is, hogy nem tud olyan eladásokat produkálni a listák élén, mint amik 2 vagy 3 éve voltak jellemzőek. És az is, hogy a stratégiájukat szinte csak Batmanre és Geoff Johnsra alapozzák, ami nem igazán tekinthető hosszú távú, stabil elképzelésnek. A Marvelnél pedig a koncepció hiánya vagy ha van is, a kidolgozása körüli hiányosságok egyre komolyabb válságba taszítják a céget, amiből lehet, csak olyan radikális lépések tudnák kirántani, mint amiket pont a nemrég elmozdított Joe Quesada vezetett be az évezred elején, és ami például elérte, hogy a múlt évtized tíz legnagyobb példányszámban elkelt képregényfüzete közül nyolcat a Marvel adott ki. A kisebb kiadók persze ennek örülhettek, hisz az ő helyzetük a nagyok gyengélkedése miatt némileg javult, ám azt még talán ők is belátják, hogy a klasszikus szuperhősös vonal, amit a Marvel és a DC képvisel, kihal, azzal pont az amerikai képregények legismertebb része tűnne el, ami pedig az összes kiadóra csak negatív hatással lehet. A megoldás talán tényleg a mozgóképben van, amivel egyre többen és többféleképpen próbálkoznak. Erre tényleg csak annyit lehet végszóként mondani, hogy az idő majd eldönti. Mindössze annyi a biztos, hogy a képregénykiadóknak tenniük kell valamit, ha nem akarnak egy újabb krachot, mint amilyen legutóbb másfél évtizede volt.
Erre már léteznek próbálkozások a digitális terjesztés formájában, ami tavaly egyes elemzők tippje 6-8 millió dollár közötti bevételt produkáltak. Mivel 2009-ben ez a szám valahol fél és egymillió dollár között volt, egyértelmű, hogy ez a terület hatalmas növekedést ért el egyetlen év leforgása alatt. Ugyanakkor ez leginkább a kisebb kiadóknak kedvez, ugyanis míg a képregényboltokban a két nagy a forgalom 77%-áért felelős, itt a részesedésük alig éri el a 30%-ot.
További kérdés ezen túl, hogy annak ellenére, hogy Joe Quesada a kötetes kiadást erőltette régebben, a Marvel mégis az utóbbi időkben szinte csak a füzetekre koncentrált, ami meg is látszott, mint az feljebb szóba került... tehát tesznek-e ez ellen valamit.
Másik érdekes konklúzió, hogy az év közel öt tucat legsikeresebb képregényeinek több, mint 90%-át három íróhoz lehet kötni: Brian Bendishez, Geoff Johnshoz és Grant Morrisonhoz, akik mind ismert és felfuttatott címeket vagy franchise-okat visznek jelenleg a hátukon. A köteteknél viszont dominálnak a szerzői sorozatok (Scott Pilgrim, Walking Dead, Kick-Ass...) és azok a címek, amik valamilyen másik médiumhoz is köthetőek. A digitális képregényeket pedig gyakorlatilag cask a szerzőiek viszik, esetleg felbukkan még mellettük néhány legendás hírnevű sorozat (Civil War, Sandman; Y, the Last Man). A három ágazat teljesen külön odafigyelést kíván hát, úgyhogy a lecke fel van adva az összes kiadónak: ki hogyan tud alkalmazkodni azokhoz a területekhez, ahol eddig gyengélkedett és miként tudja megőrizni a pozícióját ott, ahol már most jól teljesít. És mellé még ott van, hogy tenni kell valamit az általánosan fogyó vásárlóerővel. Érdekes időszak lehet a 2011-es évből, ha a kiadók is hasonlóan látják a helyzetet; vagy roppant unalmas és szenvedésekkel teli haldoklás, ha mégsem.

És mint az megszokható, a cikk végére a szokásos linkek:
2010. legsikeresebb képregényfüzetei
2010. legsikeresebb képregénykötetei
Az 1000 legjobb füzet és kötet egy listában
Kiadók piaci részesedése 2010-ben

Írta: Aldarion

Megjelent: 2011. február 05. szombat; 14:00

V. fejezet: A Lángoló Légió visszatérése (4/1)

Lordaeron Ostora

Hosszú hónapokon keresztül tartó készülődés után Kel'Thuzad és a Kárhozottak Kultusza végre rámérte az első csapást Lordaeronra az élőholt járvány elszabadításával. Uther és lovagjai felderítették a fertőzött területeket abban a reményben, hogy módot találhatnak a járvány terjedésének megfékezésére. Minden erőfeszítésük ellenére a ragály megállíthatatlanul terjedt, ez pedig a Szövetség teljes felbomlásával fenyegetett.

Miközben az élőholt seregek Lordaeronon tomboltak, Terenas egyetlen fia, Arthas herceg szembeszállt az Ostorral. Arthas diadalmaskodott Kel'Thuzad felett és végzett a varázslóval, ennek ellenére az élőholt seregek egyre tovább gyarapodtak, mivel minden egyes katona, aki elesett az ellenük vívott harcban, feltámadva az ő soraikat erősítette. A látszólag megállíthatatlan ellenséggel szemben Arthas herceg elkeseredetten egyre agresszívebb lépésekre ragadtatta magát, minek eredményeként bajtársai figyelmeztették, lassan teljesen elveszíti minden emberségét.

Arthas vesztét végül félelmei és határozott tettei okozták. A ragály forrását kutatva, hogy egszer s mindenkorra felszámolja a fenyegetést, egészen Északszirtig jutott. Ehelyett azonban a herceg áldozatául esett a Lidérckirály mérhetetlen hatalmának. Arthas abban a hittben, hogy így megmentheti népét, magához vette az elátkozott rúnakardot, a Fagysiratót. A kard mérhetetlen erővel ruházta fel forgatóját, ugyanakkor elragadta annak lelkét, és a Lidérckirály leghatalmasabb halállovagjává formálta át. A lelkét és épelméjét vesztett Arthas saját királysága ellen vonult az Ostor élén. Végül még saját apját, Terenas királyt is meggyilkolta és a Lidérckirály vascsizmájával a földbe döngölte Lordaeront.

A Napkút - Quel'Thalas végzete

Bár legyőzte saját népét, amelyet immár ellenségnek tekintett, Arthast még mindig kísértette Kel'Thuzad szelleme. A kísértet azt mondta Arthasnak, hogy fel kell őt élesztenie a Lidérckirály terveinek következő fázisához. Ahhoz, hogy feltámadhasson, Arthasnak el kellett vinnie Kel'Thuzad maradványait a misztikus Napkúthoz, ami a nemes elfek örökéltű királyságában, Quel'Thalasban rejtőzött.

Arthas és az Ostor lerohanta Quel'Thalast és ostrom alá vette az elfek roskatag védelmét. Szélfutó Sylvanas, Ezüsthold erdőjáró-tábornoka ugyan hősiesen próbált ellenállni, de Arthas végül elsöpörte a nemes elfek seregét és keresztül verekedte magát a Napkúthoz. Aljas erőfitogtatásként legyőzőtt ellenfelét Sylvanast sikítószellemként támasztotta fel, és arra kárhoztatta, hogy élőholtként szolgálja az örökkévalóságig Quel'Thalas legyőzőjét.

Arthas végül elhelyezte Kel'Thuzad maradványait a Napkút megszentelt vizében. Noha a végtelen forrás vize ezzel végérvényesen beszennyeződött, Kel'Thuzad lidérc varázslóként született újjá. Az immáron sokkalta yobb hatalmú létformaként újjászületett, Kel'Thuzad ismertette a Lidérckirály tervének következő fázisát. Amikor végül Arthas és élőholt serege tovább indult délfelé, már egyetlen élő elf sem maradt Quel'Thalasban. A nemes elfek dicső otthona, mely több mint kilenc évezreden keresztül virágzott, mindörökre odalett.

Írta: talgaby

Megjelent: 2011. február 01. kedd; 15:00

A viszonylag népszerűnek mondható keleti rpg-kliséket követően egy újabb netes gyűjtemény magyar változatával jelentkezem a rovatban. A How to Be a Succesful Overlord c. szösszenetről van szó, ami magyarul nem teljesen hű fordításban a Tanácsok leendő világuralmi zsarnokoknak címet kapta. Avagy bárki, aki úgy érzi, el akarja majd foglalni valamikor a világot (snitt), az nyugodtan vehet ötleteket innen. A lista négy részletben fog megjelenni, íme az első:

Írta: talgaby

Megjelent: 2011. január 15. szombat; 10:00

Habár ennek a cikksorozatnak alapvetően a szórakoztatás lenne a célja, mint szinte minden másnak a HálóZsákon, most félreteszem a feszültségkeltést és jó cikkíró módjára a lényegre térek: a DC Comics decemberben utolérte a Marvelt, méghozzá nagyon. Ahhoz képest, hogy három hónapja még siratni kellett a gyenge szereplése miatt, az eredmény, mondhatni, meglepő. Mielőtt azonban belemennénk ennek részleteibe, magáról a listáról pár szó.

December nyertese az a havi sorozat, amiről mindenki tudja, hogy nem működhet, mégis sokan várakozással tekintenek rá. A Batman: The Dark Knight v2 címet kapott szériáról van szó. Mielőtt bárki elkezdene gondolkozni, hogy mitől v2, és hogy miért nem fogja ezt senki sem használni: Frank Azuniverzumíróizsenialitásomkörülforog Miller legendás minijének hivatalos címe Batman: The Dark Knight volt. A Dark Knight Returns valójában az első füzet alcíme, és később a gyűjteményes köteté is. Lényegtelen információk, amik senkit sem érdekelnek rovatunk vége, vissza a cikkhez.
Ez a mostani, elméleti szinten havonta megjelenő sorozat egy roppant érdekes nosztalgia a kilencvenes évek elejéről. Az írója és a rajzolója David Finch, aki a sorozat kedvéért teljesen visszatért a régi stílusához, ám egyben továbbfejlesztette némileg azt. Kicsit talán mondhatni, hogy Quitelyt utánozza jellegében, ami azért nem lenne egy rossz dolog. Ami miatt pedig szinte senki se hiszi, hogy ez működőképes havi sorozat lesz, az pont a fentebbi tény, hogy Finch viszi egymaga. Finch ugye eleve egy rajzoló, nem egy író, és ha máshonnan nem, az Image példájából tudjuk, hogy ha egy rajzoló elmegy írónak, abból ritka rossz dolgok sülhetnek ki (példát nehéz kiemelni, hisz annyi volt az elmúlt húsz évben... Spawn, Youngblood... az Image rengeteg borzalmas sorozattal rombolta a színvonalat, de Finchnek is volt egy igen gyorsan vakvágányra terelődött alkotói sorozata, az Ascension). Ez az egyik aggodalomra okot adó tény.
A másik, hogy Finch a gyorsított stílusával se tudott régebben stabilan havi egy füzetet megrajzolni, még akkor sem, amikor elkezdte hanyagolni a háttereket és az arcokat. A részletesebb stílusa mellett így mindössze három lehetséges végkimenetel létezik: vagy csúszni fog a sorozat, mégpedig sokszor és sokat; vagy elkezd sietni, amivel az első sztorivonal után hamar olvashatatlanná válik (habár mivel Finch továbbra sem egy író, erre anélkül is megvan az esély); vagy néhány számig marad csak egymaga, és utána új gárda jön vagy megint egy kisebb hadsereg kezd el besegíteni neki. Esetleg a D variáns, és az ongoingból mini lesz. Habár amíg hozza az eladásokat, erre talán nem sok esély van.

A Bőregér amúgy november után meglepő módon másodhegedűs lett a DC-n belül, mert hiába vitte Finch B:TDK-ja a prímet, nem elég, hogy az év legrosszabb első helyes eladását produkálva tette (90e példány), a másik három fő Batman-cím a top10 közepén és alján tanyázik. A Batman Inc. közel 25%-ot ment lejjebb, 71e-re, a Batman & Robin Morrison távozásával egyre csak fogy, a sima Batman pedig a 700. szám óta folyamatosan leszállóágban van.
A DC helyette ismét zölden erősített. Nem tudni, mennyire segíti a Lámpást a közelgő filmje, de kétségtelen, hogy a decemberi két Green Lantern v4 és a két Brightest Day egymást taposva jönnek a 2. és az 5. hely között. Ezzel pedig, igen, a DC Comics bizony nyolc helyet elvitt a felső tízből. A fennmaradó kettő nem meglepő módon a két Bendisvengersé, az enyhén beerősödő New Avengers v2-é a maga 8. helyével és 68e példányával, és a kegyetlenül bukó Avengers v4-é a maga 9. helyével és 67e példányával.
Ez bizony azt jelenti, hogy a New Avengers végül megelőzte a jelzőtlen sorozatot, ami valamilyen szinten várható volt, mégis furcsa, hogy a mellékág veri a főágat. Az Avengers novemberhez képest 22e, de még októberhez képest is 6e olvasót veszített. Bendis lassan kapcsolhatna, hogy az emberek azt szeretnék, hogy a Bosszú Angyalai meg is bosszuljanak valamit, nem csak egymás között beszélgessenek arról, hogy talán valamikor meg kellene már bosszulni valamit, majd egy 13 oldalas vitát nyissanak arról, hogy miért kellene megbosszulni valamit, hogy aztán öt számon keresztül vitassák, hogyan kellene megbosszulni, mielőtt valaki megint felveti, hogy miért kellene egyáltalán megbosszulni. És mit.

A top25 fennmaradó részében már erősebb a Marvel-fölény, a teljes huszonötöst a két kiadó szokás szerint felezi. A Bosszú Nem Bosszuló Angyalai után egy Rozsomák-ongoing első száma található, a Wolverine: The Best There Is-é.
Nem, nem olvastátok félre, megint egy új Rozsomák-sorozat. Őszinte leszek, fogalmam sincs, az elmúlt néhány évben ez már a hanyadik. Mindenesetre a változatosság kedvéért ezen is egy új alkotógárda van, akik közül a rajzolót emelném ki. Juan José Ryp neve az Avatar Press kiadványait ismerőknek lehet ismerős, ő az a fickó, aki imád nagyon, nagyon, nagyon apró és nagyon részletesen megrajzolt cafatokra robbantott embereket rajzolni. Sőt, gyakorlatilag a hírnevét abból szerezte, hogy meglehetősen érzékletesen tudta papírra vetni a trancsírt. És akkor most jön az, hogy miért kellett volna erre a sorozatra valahol a koncepció környékén ráütni az „epic fail” pecsétet.
A ludas valahol a szerkesztői és a marketinges szint között van. Mint mondtam, Ryp egy dolgot tud rajzolni, kibelezett embereket. Azt nagyon. Hivatalosan erre is szerződtették. Sőt, az egész képregény célközönsége elég egyértelmű: 10-16 éves fiúk. Igen, annak ellenére, hogy a borító negyedét egy „nem gyerekeknek” felirat foglalja el, aminek bizony pont az említett korosztály figyelmének felkeltése a célja. A sztori ugyanis röviden eddig: Rozsomákot tök meztelenül egy arénába veti pár déli vadparaszt, de ő megszökik, belefut egy csajba, az elviszi egy nightclubba, ahol Rozsomák a karmaival vágja le egy nő frizuráját, miközben a helyi Megasztárról (American Idol) cseveg vele. Ja, és egy eddig sosem látott, ám nagyon ősi és nagyon gonosz ellenfél úgy dönt, megkínozza Rozsomákot, ezért mindenféle, tonna béllel átitatott dolgokat hallucinál. Ó, és minden negyedik szó valami káromkodás. Amit kicenzúráznak.
Nagyon hossza lehetne fejtegetni, hogy a fentebb írt koncepció hányszor és milyen mértékben bukik el totálisan, akár egy egész külön cikket lehetne szentelni neki. A cím, ha másra nem, arra jó lesz, hogy felmérjük a korcsoportok eloszlását a Marvel-vásárlók körében. Mert hogy ennek a második száma vagy komoly bukta lesz, vagy igazi siker.
Ha már bukásról van szó, Dan Slott Pókembere nem nagyon akarja beváltani a hozzá fűzött reményeket. A Brand New Day egyetlen stabilan jó írója sem képes fenntartani a szerkesztőség által a lehető legmélyebb posványba taszított címet, amin nagyon az se segít, hogy Joe Kellyt kis szerencsével izzó piszkavasakkal próbálják távol tartani az ASM-től. Jelen pillanatban egy hajszál választja el attól, hogy az X-Men ismét legyőzze, mind ott tömörülnek 55-56e-nél.
Amely X-eknél furamód úgy tűnik, két hónap után mégis az Uncanny X-Force fog a vezető címmé válni az Uncanny X-Men helyett. Uncanny X-Factorról egyelőre még nincs hír, de az Uncanny Generation X és az Uncanny X-Statix még ott lebeg a lehetőségek között. De nagyon nincs lemaradva tőlük az X-Men v3 sem, habár a Legacy sajna már igen. A Wolverine v4 pedig érdekes módon visszapattant, a negyedik rész egy ezrest emelkedett, szóval lehet, hogy Aaron sorozata a végén még életképesnek bizonyul. Sőt, még a Daken saját címe is, ami ugyan jóval lejjebb van, de tartja a 30e-t. És bár a Generation Hope is kívül van a felső 25-ön, de az X-ekkel kapcsolatos, így itt említem meg, hogy ez volt jó ideje az első olyan havi sorozat, aminek a második száma jobban teljesített az elsőnél. Közel 5%-ot emelkedett novemberhez képest.

Három említésre méltó cím van még a negyedszázas listavezető bolyból. Az első a JLA v4, ami továbbra is szépen megy efelé, immár gyorsabban, mint az Avengers v4. Csak míg amaz a Marvel elméleti zászlóshajójaként a kiadó második helyezettje, a Liga a DC-n belül a 12. helyen álldogál. Félelmetes, mennyire nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel.
A következő Millar és McNiven Nemesise, ami nem sieti el ugyan a megjelenését, köszönhetően annak, hogy McNivennek idő kell, hogy pályafutása leggyengébb rajzait összehozza. Bár az is tény, hogy Millar is ír manapság mindent és az ellenkezőjét is.
A végén pedig egy aprócska, ámde megemlítendő tény, hogy a Shadowland továbbra sem érdekel senkit. A top25-be is csak azért került bele, mert a 9. helytől lefelé félelmetes tempóban zuhan a lista a középmezőnybe, és még így is szinte mázli, hogy a Shadowland főminije befért a Green Lantern Emerald Warriors és a Superman elé.

Kissé lentebb nézve olyasmi jön, amit ritkán csinálok, kivételesen megdicsérem a marketingeseket, mert igaz ugyan, hogy a Fantasztikus Négyesben beharangozott mostani sztori nem hozta a nagy feltámadást, de kétségtelen, hogy az eladások nőnek, ahogy közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor kiderül, hogy a csapat melyik tagja fog elhalálozni. Logikusan Johnny lenne a soros, pláne, mert a legalacsonyabb a népszerűsége és mert meglehetősen banális lenne megint az egyetlen nőtagot eltakarítani, mert az a legdrámaibb, de az igazat megvallva Johnnyn kívül bármelyik tag elintézése gyengén fog mutatni. Plusz a Lény most amúgy is védett, hisz Bendis használja. Igaz, Bendist egy karakter halála nem nagyon szokta izgatni, Carol Danvers az alatt az egy év alatt is vígan ott állt a háttérben minden egyes New Avengers-epizódban, amely évet hivatalosan halottként és tényleg halott halottként töltötte.
Érdekes amúgy, mennyire kialakult egy stabil vásárlóerő a Hulkon. A két párhuzamosan futó sorozatát 107 példány választja el egymástól. Kétségtelenül kicsi lett, ami mondjuk ahhoz képest, hogy a Vörös Veszedelem megjelenésekor mennyire próbálták sztárolni azt az emberiség elleni bűnt, elég nagy visszalépés, mégis, az, hogy végre megtalálta a helyét, szép előrelépés. Csak eszükbe ne jusson még egy eseményt csinálni vele...
Amúgy ha már Hulkok, a listában ott vannak közvetlen az Ultimate Comics-részleg mellett. Igen, az Ultimate a harmincasok alsó felét erősíti, és már alig van különbség (ezer alatt) Millar Avengersei és Bendis Spider-Manje között. Ez utóbbinál hamarosan komoly fellendülést várnak a Pókember halála c. sztori miatt. Elválik, tényleg fel lehet-e még támasztani az érdeklődést a sorozat iránt. A két aktuális Ultimate-mini pedig, a Thor és a Doom jó húsz hellyel és hétezer olvasóval lejjebb tanyázik.
De hogy valami jó sorozatról is essen már pár szó, van bizony megint egy újabb Marvel-ongoing a palettán, a Heroes for Hire v3, amit az Abnett-Lanning duó ír, és hogy egy internetes véleményező szavaival éljek, az egész indulása olyan, mintha ez lenne a Marvel akciókúrára fogott saját Birds of Prey-e. Ami ugye az egyik legjobb DC-csapatcím volt... úgy valaha. Eléggé sajnálatos, hogy egy ilyen sorozat az 59. helyen indul 30e olvasóval, de hát természetesen ez is négy dollárba fájt, ami Merveléknél lassan megszokottá válik. Még véletlenül se adjunk esélyt egy új sorozatnak, ha nincs benne Bendis, Millar, Loeb, Pókember, Rozsomák vagy a címében az Avengers...
Ó, és végül egy apróság: emlékeztek a Marvels Projectre? Tudjátok, a nagy esemény, ami senkit se érdekelt. Mint a World War Hulks, ami még annyi embert sem. Jó hír, a Chaos War is ilyen. A negyedik rész eladásai olyan mélyen vannak, hogy már bányászokat indítottak a felkutatására.

A két nagyon kívüli élet a 32. helyen kezdődik sokak kedvenc nőnemű vámpírdarálójával, Buffyval. A nyolcadik évadként futó, amúgy potom öt éve tartó sorozata lassan a végéhez közeledik, és egyelőre nem ismert, lesz-e kilencedik. A Dark Horse biztos örülne, ha a legjobb sorozata mehetne még, de Whedon írói tempója ugye sose volt az a gyors fajta.
Mivel most nem volt semmiféle újdonság, hogy betörjön elé, az IDW True Blood-ja visszavehette a második helyet a maga viszonylagos stabilitásával. Harmadik helyre egy újdonság futott be, az Aspen új alkotói sorozata, a Lady Mechanika, ami röviden összefoglalva egy steampunk detektívsorozat egy félig kiborggá alakított fiatal lánnyal a főszerepben. Ez tipikusan az a felvezetés, amiből vagy nagyon jó vagy nagyon sekélyes dolgok tudnak elsülni.
Az Image még sehol, a negyedik ugyanis az új Star Wars-sorozat, a Legacy War, az ötödik pedig a Dynamite kis kedvence, a Boys. Csak jóval lejjebb, a 117. helyen bukkan fel a Venommásolatvagyok potom három földtörténeti korszakot késett 12. száma. Amit amúgy, csak megjegyzem, Deadpoolok vesznek körbe. Csak zárójelben. Deadpoolok és Chaos War tie-inek. Azért valahol ez jelzésértékű.
Két komolyabb kis kiadó hiányzik még a palettáról. Az Avatar merész lépésre szánta el magát és olyasmit tett, amire nem nagyon volt még példa, indított egy ongoingot Halál Úrnővel. De a Boom! Is egy új sorozattal képviselteti magát, a Sten Lee's Starbornnal, aminek a címétől nem kell megijedni, nem az Ember írja szerencsére, hanem egy új tehetség, Chris Roberson, aki a Cinderella és az I, Zombie c. minikkel már felhívta magára a szakma figyelmét. Persze ez se segített a sorozaton ahhoz, hogy ne legyen még ott előtte a fentebbieken kívül több Dark Horse-, Dynamite- és IDW-cím is, köztük egy másik új, a John Byrne's Next Men, ami másfél évtized kihagyás után azt a célt tűzte ki maga elé, hogy végre teret adjon Byrne-nak befejezni az egyik legelső elég szép sikert elért amerikai nagy felhajtást kapott alkotói sorozatot.

Könyvek terén a DC fölénye nem vitatható. Az első két hely az övék a legújabb Fables-tpb-vel és a Superman: Earth One első könyvével. meg amúgy is az első tízből hat az övék. Az Image bedob még oda három Walking Deadet és felbukkan egy Dark Horse is a legfrissebb Clone Wars-zsebkönyvvel, Marvelnek pedig a 17. helyig semmi nyoma, és ők is az értékelhető mennyiségben eladottak közül mindössze három X-Men vonatkozású kötettel képviselik magukat.
A könyvesbolti lista, aminek nincsenek pontos számai, kicsit unalmas. Walking Dead és Scott Pilgrim. Ennyi.

És akkor a számok:
A gyenge november után a december se sikerült túl erősre, karácsony ide vagy oda. A füzetek és a kötetek is emelkedtek, de csak 2,6/2,9 és 5,7/5,2 százalékkal (bevétel/példány). Utóbbi amúgy mutatja, hogy főleg drágább köteteket vettek most, ennyiben érezni csak az ünnepek hatását.
Tavaly decemberhez viszonyítva már nem olyan szép a helyzet, a füzetek igen erős esést mutattak (-7/10%), a kötetek eladásai azonban a tavalyi nagy tpb-halál után 26%-kal emelkedtek, aminek a vége az, hogy a bevétel tavaly év végéhez képest nőtt ugyan 2%-kal, de 8%-kal kevesebb képregényt adtak el. Szóval az áremelés éppen csak megtartotta a bevételt, ami az inflációt is a képbe hozva már nem olyan jó eredmény.
Mivel naptári negyedévet is zártunk, arra is van pár adat. Ha valaki még emlékszik, említettem, hogy az ICv2-n is megjelent elemzés szerint a 2010-es harmadik naptári negyedév kész égés volt a képregényiparnak. Rossz hír: a negyedik negyed azt is alulmúlta. A bevétel csak marginálisan, de a példányszámok újabb 3,5%-kal estek, ami a karácsonyi időszak esetében egy katasztrófa. Nem jobb a helyzet a tavalyi negyedik negyedévvel összehasonlítva sem. A bevételnövekedés itt már érezhetőbb (1,7%), az eladott darabszám azonban még erősebben esett, 6,4%-kal, ami bizony jelzi, hogy mekkora áremelések voltak a 2010-es évben. Ahogy azt is, hogy a Marvel év közben észbe kapott és visszább vette a nevetséges árait a köteteinél, mert jóval erősebb bővülés volt itt könyvek eladott példányszámai terén, mint bevételnövekedésben. Igaz, ehhez a Walking Dead piszok olcsó első kötete is hozzájárul.

A bevezetőben említett esemény, mely szerint a DC utolérte a Marvelt, nem csak arra vonatkozott, hogy sorra viszik az első elég sok helyet a füzetes listán (kötetekben mindig is erősebbek voltak). Hanem bizony arra, hogy a kiadók részesedése most úgy néz ki, hogy DC: 33/37%, Marvel: 32/39%. Vagyis ha csak egy százalékkal is és csak a bevételben, de a DC beelőzte a riválist. Hogy ezt most trend-e, vagy csak két egymás utáni jól időzített Batman-ongoingnak köszönhetik, még mindig a jövő kérdése, ám az lassan megállapítható, hogy a DC erőszakosan próbál feltörni és kihasználni a saját felfutott címeit és alkotóit, plusz talán a közelgő filmjüket is képesek voltak csatarendbe állítani az eladásoknál, míg a Marvelnél nem tudják meglovagolni a közelgő filmek hátszelét, és a saját erősségeiket rendre elvéreztetik, miközben valamiféle koncepció helyett havonta dobálgatnak be új sorozatokat, hogy valami majd csak sikeres lesz. Valamit amúgy biztosan fognak tenni ezzel, mert nemrég érkezett a hír, hogy Joe Quesadát elmozdították a Marvel Comicstól és átrakták a mozgóképes részlegbe, ám az utódja, Axel Alonso nem az a fajta, akire az ember azt mondaná, hogy most ő lesz a főszerkesztő egy újabb évtizedig. Lehet, hogy a Marvelnél is lezajlik egy ugyanolyan tisztújítás, mint a DC-nél, elvégre a példa azt mutatja, hogy egy ilyen mozdulat sikeres is lehet, még akkor is, ha háromnegyed éven át Damoklész elbocsátó nyilatkozata miatt a DC gyakorlatilag zombiként élt a piacon.
A DC sikere igazából egy egész egyszerű recepten alapszik, sikerült felborítania a sokéves egyensúlyt, ami kialakult közte és a rivális között. Az eladási lista sokáig úgy nézett ki, hogy a Marvel uralta a top10-et, a top25-ön már felesben osztoztak, a középkategória tetejét a Marvel, közepét vegyesen, az alját pedig a DC adta. Jelenleg a lista eleje egyértelműen a DC-é, a top25 maradt egyenlő, a középmezőny felső harmada maradt a Marvelé, a közepében inkább DC-fölény van, az alján pedig vegyesen osztoznak.
A kicsik nagy hármasának szokásos élet-halál harcát ismételten a Dark Horse nyerte, méghozzá példányszámok tekintetében igen nagy fölénnyel, az Image csak a Walking Deadnek köszönhette, hogy az IDW nem mosta le a színről. Nem tudni, meddig tart még ki a zombisorozat sikere, de jelen pillanatban gyakorlatilag az egymaga tartja el az egész kiadót.
A Dynamite újabb mélyponton van, amit a Boom! nem nagyon tudott kihasználni, cserébe viszont elég nagy méreteket öltött az ajándékozási kedvben a figuravásárlás, amivel az Eaglemoss másfél százalékos bevételarányt ért el, megelőzve a Viz Mediát is, az egyetlen kiadót, ami még felfért egy százalék fölé valamelyik részben.

A végén pedig a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

És a végére még valami: mivel lezártunk egy évet, nem maradhatott el az éves összesítő statisztikák közzététele sem. Ezekről egy külön cikk foglalkozik, amit ide kattintva érhettek el.

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. december 14. kedd; 15:00

A novemberi képregényes eladások Amerikában elég vegyes képet mutatnak, ami jelen állás szerint egyszerre lehet csalóka és reménykedésre okot adó is. Az elemezgetés előtt azonban a konkrét listáról pár szó.

A DC keményen indított, az első tízből nyolc hely az övék. A lista élén a Batman: The Return c. egy részes található, ami lezárja Bruce Wayne visszatérését és némileg elrendezi a közeljövőben azt a kérdést, hogy mi lesz akkor most Batman-tájékon. Az öt dolcsis füzet – a DC marhára kihasználja, hogy csak jövőre ígérte be az árcsökkentést, most hirtelen mindent felhúztak négy dolcsira, amíg lehet – közel 100e példányban ment el, ám végül megint csak nem sikerült áttörni ezt a bűvös határt.
A második hely egy első számé, ami szintén Batman, szintén Grant Morrison írta, és szintén erősen a kilencvenesekben van. A Batman Inc. jól indul, nem annyira, mint a Batman & Robin, de ígéretesen. Meglátjuk, hogy megy majd neki a jövőben.
A harmadik hely az Avengers v4 hetedik számáé, ami laza 16e-t jött fölfelé az előző részhez képest. A látszat azonban csal, ez egyelőre egyszerinek tűnik, legalábbis az eladásokat nagyban erősítette, hogy volt variáns borítója, és hogy némileg marketingelten csatlakozott a csapathoz a Vörös Veszedelem, ami furamód az olvasók tömeges elriasztása jótékony hatással volt a címre. Vagy mindenki csak vett két példányt a borítók miatt és valójában a fele alá esett az olvasók száma, ki tudja.
Innentől a nyolcadik helyig csak DC van, mégpedig a szokásos Brightest day-ekkel, ezúttal két Batman & Robinnal és a Return of Bruce Wayne befejező részével. Ezzel gyakorlatilag a Denevérrészleg a DC-nél hivatalosan is kört vert novemberben Geoff Johnsra és az összes Zöld Lámpásra. Utóbbi amúgy annak ellenére megyeget lefelé, hogy közeleg a mozifilm és már megy a marketing, ám ez nem nagyon ütött még vissza a képregényekre.
Ami a Pókembert illeti... A Big Time c. szakasz a 648. számmal vette kezdetét, ami egyben a havi három ASM-es megjelenési ütem végét is jelentette. Innentől fogva a nagy terv az, hogy egy hónapban két füzet jelenik meg, és roppant elmés módon ugyanazon a napon. Vagyis gyakorlatilag nyolc dollár (több, mint 1600 Ft) egy 60 oldalas kiadványért. És idehaza a honi CsodaPók árára panaszkodnak, ha azt húsz forinttal emelik. Ám ami most érdekesebb, hogy az utolsó triplás hónapban a 647. szám elment 55e-n a maga öt dolláros ára mellett, majd jött a Big Time, ami big time kiugrott, mert felment 77e-ig. A rá következő szám pedig 52e-n állt meg. Most vagy nagyon a hó végére esett a megjelenése (de a Marvel katalógusa szerint nem, mert 24-e), vagy ennyi volt a nagy Big Time Vészmanóstul, Skorpióstul. Pedig Dan Slott írja, akinek önmagának van vagy egy hatvanezres rajongótábora.
Még talán három sorozatról pár szót a fentebbi részlegből. Az első a New Avengers v2, ami az Avengers v4-gyel ellentétben csodásan megy lefelé. De még az is semmi a Wolverine v4-hez képest, ami megint eldobott magától 12e olvasót (mondjuk a Daken-ongoing is ugyanúgy veszített 20%-ot). Most már hivatalosan is lassan a Weapon X-széria alatt lesz és az elmúlt elég sok év legpocsékabb számait kezdi produkálni. Ami azért vicces, mert Daniel Way alatt, aki írni ugyan nem tudott, de legalább jó lelkesen próbálkozott, még ott sem volt ennyire rémes az eladás, mint most, az egyetlen épkézláb Rozsomák-író, Jason Aaron alatt. Ó, és a harmadik... sokaknak jó hír lehet, hogy az anno 2005 környékére beígért Batwoman-ongoing, amint akkor még Rucka írt volna, most nagy nehezen megvalósult a Batwoman #00-val, amit Rucka helyett a Detective Comics eddigi rajzolója, J. H. Williams jegyez. Potom öt év és a vezetőség cseréje kellett, hogy a DC rábólintson egy homoszexuális karaktert címszerepbe állító sorozatra. Nem csodálkoznék, ha ezzel egyben azokra a vádakra is válaszolni akarnának, mely szerint egy icipicit túl konzervatívvá kezdett válni a cég a „minden főszereplőnk fehér férfi vagy Wonder Woman” elvével. A Batwoman egyelőre hasonlóan indított, mint a Birds of Prey v2, meglátjuk, neki hogy fog menni.

Egy külön bekezdés az Ultimate-részlegről. Igen, továbbra is le tud nyűgözni még ennyi idő után is az ottani szerkesztők bámulatos inkompetenciája. Ha nem látszódna rajtuk a görcsös igyekezet, hogy produkáljanak valamit, azt mondanám, szándékosan rombolják az egészet. Az még hagyján, hogy Steve Dillon duplázik az Ultimate Avengersen, ami gyakorlatilag öngyilkosság, lévén hogy Dillon stílusa abszolút nem illik egy szuperhősös sztoriba (bár nagyon másba sem, ha nincs mellette Ennis, rég elfeledte volna mindenki, hogy egy ilyen nevű alak valaha firkálgatott képregényoldalakat), de mikor végre fél éves előkészítés után itt a nagy alkalmuk, azt is elszúrják. A 17. füzettel visszaszámozták az Ultimate Spider-Mant #150-re, amitől minden valószínűség szerint azt várták, hogy a 100. részhez hasonlóan vagy duplájára nőjön az eladás. A jelek szerint ebben annyira tökéletesen és feltétel nélkül bíztak, hogy reflexből meg is emelték az árát öt dollárra. Majd valószínűleg hatalmasakat hüledezve néztek, hogy a füzet elhasalt, de nagyon. Plusz ötezer ember nem a világ, hiába lett ezzel átmenetileg a legjobb Ultimate-sorozat. Még a top25-be se tudott bekerülni egy ilyen jubileummal.
Emellé még bejött az a pofon is, hogy az októberben 49e-rel nyitó Ultimate Thor Jonathan Hickman gondosan romboló kezeinek hála kapásból veszített 18e olvasót. Kevesebben vették, mint a Daken-ongoingot. Azért ez már nagy szó.

És még egy érdekes jelenség: sorozatok, amikről a Marvelnél valaki azt hiszi, érdekelnek bárkit, pedig nem. Ilyen az Astonishing Thor. A sztori gyakorlatilag szabad kezet kap, hogy Thorral végigakciózza egy nagyszabású sztori keretében a fél Marvel-univerzumot, mégis alig érdekel valakit, pedig az írója, Robert Rodi képregényes múltja olyan címeket tartalmaz, mint a zseniális Loki minisorozat.
Nem ilyen árnyalt a helyzet Deadpoolnál. Ki tudja, hány füzet jelent meg novemberben, aminek a címében szerepelt Deadpool? Öt: Deadpool v4, Deadpoolmax, Deadpool Corps, Deadpool Team-Up és Deadpool Pulp. Ez az öt összesítve nem termelt annyi bevételt, mint a listavezető kiadvány. Szóval ennyit arról, hogy Deadpool népszerű és a Marvel két szerkesztőjén kívül érdekel bárkit. Habár lehet, talán továbbra is szerepet játszik a tény, hogy egyetlen sztorija sem vicces és elfelejtették, hogy a karakter lényege saját maguk paródiája lenne a skizó viccek helyett.

A kisebbekről:
Mivel nem volt újabb egy dolláros Dynamite-kiadvány, többé-kevésbé visszaállt a régi rend. Továbbra is a Buffy vezet, ezúttal a 30. helyről. Utána egy Dynamite-féle első rész jön, a Vampirella,mi azonban már nem egy dollár. Hanem négy. Mondjuk a Dynamite kétségtelenül sokáig ült a karakter jogain – annyira, hogy időközben idehaza egy kiadó lefutotta velük a teljes licencprocedúrát és megjelentetett egy Vampirella-könyvet – és lehet, most próbálják gyorsan behozni a befektetett összeget. Nem sokkal marad el amúgy mögötte a Walking Dead, aminek a füzetes változata továbbra se mozdul semerre.
Az IDW próbálja tartani magát, a True Blood még ott van a listán, ám újabb 33%-ot esett, ami gyakorlatilag lassan a sorozat halálát fogja jelenteni. Közé és a Boys közé sikerült még becsempésznie a Dark Horse-nak egy új Hellboyt, egy one-shotot. Rajtuk kívül nincs több kis kiadós az első 100-ban, bár a Green Hornet-k tényleg csak egy hajszállal csúsztak le erről.
Ami meg a múlt havi Warlord of Marsot illeti, a második füzet négyszeres ára és feleakkora olvasótábora mellett annyira nem panaszkodhat. Különösen egy nagyapáink- és Farek-korabeli sci-fi ponyva újramelegítése esetén.

Ami a könyvelést illeti, a Walking Dead továbbra is szépen megy, ezúttal a legújabb tpb van az első helyen. De az első tpb még mindig ott lébecol a top10-ben, szóval még mindig akadnak olyanok, akik kíváncsiak arra, milyen lehetett a tv-sorozat eredeti formája.
A második helyen egy új Serenity-történet, a Shepherd's Tale található. Mögötte már többnyire ongoingok gyűjteményes kötetei, de akad egy-két érdekesebb darab. Ilyen például az új Mouse Guard HC, ami még nem a v3, csak egy sztorigyűjtemény, melyeket az alkotó Peter Davidson ismerősei követtek el. Megjelent továbbá a Top Cow-tól a Witchblade-et felpörgetni szándékozó tpb-gyűjtemény első darabja, a Redemption v1, ami mindössze négy dolcsiért tartalmaz öt füzetet a Ron Marz érából. De kijött a második Fables HC is végre, viszonylag emberi áron, nem beszélve a DC egyik nagy novemberi dobásáról, az Absolute All Star Supermanről, ami elég szépen megyegetett a képregényboltokban is.
A Dark Horse elkezdte összeszedni végre a klasszikus Kull-sztorikat, amik még a Marvelnél jelentek meg. AZ első, több mint 350 oldalas kötetet 20 dolcsiért dobták ki, ennyit simán megérnek a feljavított oldalak, pláne, hogy igazi klasszikus hetvenes évekbeli sword & sorcery.
A Thor-mozi a jelek szerint valamennyi hatással csak bír, mert a hosszas könyörgés után megjelenő Straczynski-féle Thor-omnibusra 1716 vevőt írnak. Ez amúgy mindössze azért fura egy cseppet, mert a kiadvány december 22-én jön ki, vagyis e cikk megjelenése után. Valahol valamelyik képregénybolt nagyon tudhat. (Habár lehet, hogy a két különböző borítós omnibust szétszedik. Ugyanis van egy alap, Copiel borítójával, és valahonnan van egy Michael Turner egy Thor-rajzával, amiről eddig én részemről nem is tudtam, hogy létezik, mégis most, évekkel az alkotó halála után megjelenik.)
És persze muszáj megemlíteni, hogy a BOOM! Kiadta az első Darkwing Duck-tpb-t. Az egyetlen gond vele, hogy öt füzetnyi anyag és 15 dollár, ráadásul az idehaza is már-már megszokott kisebb méret. Meg talán az, hogy nem Dan Slott írja, pedig az akkora királyság volna, hogy valószínűleg megszakadna tőle a téridő-kontinuum.
Végezetül pár szó a Superman: Earth One-ról. A jelek szerint hiába siránkozik sok kritikus afelett, hogy gyakorlatilag a mai trendeknek megfelelő nyámnyila, döntésképtelen fiatalt csinált Straczynski az Acélemberből, a remény és a hősiesség élő megtestesítőjéből, a második nyomatot ugyanúgy elvitték most novemberben. Ráadásul a – számok nélküli – könyvesbolti összesített listán is ez a legjobb képregénykötet, megelőzve az ott még mindig szépen fialó Scott Pilgrim-sorozatot és a Walking Deadeket. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy a Joker HC tiszavirág éltű sikerével ellentétben ez a könyv elég szép fogadtatásra lelt az olvasóközönség körében, már csak az a kérdés, a második kötettel mi lesz a helyzet.

A számok bűvöletében élve a helyzet továbbra sem rózsás. A tavaly – nem túl izmos, sőt, elég gyenge – évhez képest az első 11 hónap eladásai összességében majdnem 6%-ot estek füzetek, és több mint 4%-ot kötetek tekintetében. A teljes mérleg -5,66%-on áll jelenleg. Mivel mostanában már a legtöbb gazdasági szektorban megállt a stagnálás vagy beindult a bővülés, így ez a tendencia kezd egyre komorabb képet festeni. Ám az is megjegyzendő, hogy a szórakoztatóipar más ágazatiban hasonlóan pocsék a helyzet, mintha rajtuk egy jó másfél-két éves csúszással menne végig a válság.
Havi visszatekintésben az idei november 10%-kal rosszabb volt füzetek, de a Walking Deadnek hála 14%-kal jobb kötetek tekintetében.

Ami most érdekesebb, az a kiadók részesedési listája. A DC a jelek szerint tényleg kezdi kiheverni az átszervezése miatti sokkot, és megújult energiákkal vetették bele magukat a kiadásba. Vagyis inkább úgy mondhatnánk, hogy mindent feltettek most a Köpenyes Igazságosztóra, ugyanis egyértelműen a Batman-részleg viszi most a bevételek vagy ötödét, ami lassan a Green lantern-dömpinget is felülmúlja. Morrison hármasának hála a DC novemberben 33/37%-os arányt ért el a piacon (bevétel/példányszám) a Marvel 34/40%-ával szemben. Vagyis igen,kis híján beérte bevételben a nagy vetélytársat, ami elég szép, ahhoz képest, hogy negyed éve még annyira le volt maradva, hogy a három következő kiadóval együtt se nagyon érték el a Marvel részesedésarányait.
Ha figyelembe vesszük, hogy az előző bekezdés szerint a képregénypiac szűkül, így látható, hogy ez azt jelenti, a Marvel bizony komolyan gyengülni kezdett és bár még nem nagyon kell féltenie a piacvezető pozícióját, köszönhetően annak, hogy a DC novemberi sikere egyértelműen egy egyszeri alkalom volt, nem árthat odafigyelniük arra, hogy a konkurencia a jelek szerint kezdi beérni őket. Ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy az Iron Man 2 film sikerét nem sikerült képregényekben kihasználniuk és a Thor-sorozatok is iszonyat gyengén muzsikálnak, vagyis a filmek már nincsenek olyan jótékony hatással, mint az előző években (na igen, talán nem egy rakás elsietett közepes vagy gyenge vackot kellett volna a piacra ontani), tehát nem számíthatnak erre a trükkre, lehet, hamarosan eljön az az időszak, amikor a Disney fejesei náluk is leülnek, hogy megbeszéljék, mégis, mi legyen a szerkesztőségben, ahol szerkesztés jellegű munka vagy hat éve nem folyik.
Mivel a két nagy novemberben a szokásosnál 2/2,5%-kal nagyobb szeletet hasított ki magának a tortából, a kisebb kiadók nyers számai szinte mind romlottak. De náluk amúgy is az az érdekesebb, hogy az egymáshoz viszonyított aránymutatóik hogy állnak.
A novemberi győztes közülük egyértelműen az Image, amin végre meglátszik a Walking Dead sikere, és ami könyvesboltban most még jobban rákapcsolt. Jelen pillanatban elmondható, hogy jóformán Kirkman viszi a cég bevételeit. Ugyanakkor jót tett a Hellboy a Dark Horse-nak, tartották magukat a hónapban, ellentétben az IDW-vel, ami a True Blood esésével együtt menetelget szépen lefelé.
A november két nagy meglepetése a Dynamite, ami megduplázta a bevételeit, hála a Warlord of Mars megkétszereződött bevételének és a Vampirella mérsékelt, de tűrhető fogadtatásának. Érdekes még amúgy, hogy a füzetekkel operáló kisebb képregénykiadók közül náluk van a legkisebb arány a dollár és a példányszám-részesedés között. Nem matekosoknak lefordítva ez annyit tesz, hogy ők adják nagy átlagban a legolcsóbban a füzeteiket/könyveiket. A másik nagy meglepetés az Archaia, ami gyakorlatilag a Mouse Guard HC-val elérte, hogy felkerüljön a top20-as listára, amire amúgy magától ritkán adódik esélye.
Ami a lista maradékát illeti, az a fura helyzet állt elő, hogy bár 0,5% alatt amúgy is nagy szokott lenni a mozgolódás – köszönhetően annak, hogy egyetlen sikeresebb kiadvány azonnal meg tudja nyomni bármelyiküket – most azok, akik általában magasabban szoktak lenni – Zenescope, Tokyopop, stb. - helyet cseréltek az alsó részleggel – Oni, Random, Fantagraphics, stb. De nyers számok tekintetében nem igazán látható nagy különbség köztük, itt gyakran tényleg tized százalékok döntenek csak.

És a cikk végén a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Írta: Aldarion

Megjelent: 2010. december 05. vasárnap; 10:00

IV. fejezet: A Szövetség és a Horda (5/5)

A pók háború

Miközben Thrall az orkok felszabadításán munkálkodott Lordaeronon, Ner'zhul folytatta hatalmi bázisának kiépítését Északszirten. A Jégkorona-gleccser fölé egy hatalmas erődöt építtetett, és ott állomásoztatta egyre növekvő élőholt légióit. Bár a Lidérckirály kiterjesztette uralmát a vidék fölött, egy árnyékok között rejtőző birodalom mégis dacolt a hatalmának. Azjol-Nerub ősi, földalatti királysága, melyet egykoron egy gonosz, humanoid alakú pókokból álló faj alapított, elküldte elit harcosait, hogy támadják meg a Jégkorona erődöt és vessenek véget a Lidérckirály tébolyodott uralmának. Ner'zhul csalódottan tapasztalta, hogy a gonosz nerubiánok immunisak voltak nem csak a járványra, de még telepatikus uralmára is.

A nerubián pókurak hatalmas seregeknek parancsoltak és kiterjedt földalatti barlangjárataik Északszirt területének majdnem a felét behálózták. A Lidérckirály erődjei elleni szórványos rajtaütéseik egyre-másra hiúsították meg Ner'zhul kiirtásukra tett erőfeszítéseit. Végül a Lidérckirály lassan felmorzsolta a nerubiánok haderejét, így nyerve meg az ellenük vívott háborút. A kegyetlen rémurak és megszámlálhatatlan élőholtból álló seregei segítségével Ner'zhul elfoglalta Azjol-Nerubot és földalatti templomait a pókurak fejére döntötte.

Noha a nerubiánok immunisak voltak a ragályra, Ner'zhul növekvő nekromantikus hatalma lehetővé tette számára, hogy felélessze a pók harcosok tetemeit, és saját akaratához kösse őket. Állhatatosságuk és rettenthetetlenségük előtti tisztelgésként Ner'zhul átvette a nerubiánok különös építészeti stílusát, s azon túl már saját erődjeit és épületeit is aszerint építette. Mivel királyságában már nem maradt ellenálló, a Lidérckirály nekilátott, hogy felkészüljön valódi, az egész világ elleni küldetésére. Végtelen tudatával a Lidérdkirály kinyúlt az emberek földjei felé, olyan sötét lelkek után kutatva, akik meghallhatnák...

Kel'Thuzad és az Ostor születése

Szerte a világban csak egy maroknyi yhatalmú ember érzékelte a Lidérckirály Északszirtről jövő mentális hívását. Közülük a legjelentősebb egyén Dalaran egyik főmágusa, Kel'Thuzad volt, a Kirin Tornak, a Dalarant uraló tanácsnak egyik jelentős tagja. Éveken át különcnek tartották, mivel megszállottan tanulmányozta a nekromancia tiltott tanait. Ama szándéktól vezérelve, hogy a mágikus világ minden titkát és árnyékban rejlő csodáját megismerje, úgy érezte, hogy társai elvei idejétmúltak és földhözragadtak, és csak akadályozzák őt. Amikor aztán meghallotta az Északszirtről jövő hívást, a főmágus jelentős hatalmát arra fordította, hogy megpróbáljon kapcsolatba lépni ezzel a titokzatos hanggal. Meg volt győződve róla, hogy a Kirin Tor nem lenne elég bátor ahhoz, hogy elsajátítsa a sötét tanokban rejlő hatalmat és tudást, ezért lemondott posztjáról, hogy azután amit csak lehet megtanulhasson a hihetetlen hatalommal bíró Lidérckirálytól.

Maga mögött hagyva jelentős vagyonát és tekintélyes politikai befolyását, Kel'Thuzad letért a Kirin Tor által követett útról és örökre elhagyta Dalarant. A Lidérckirály hangja folyamatosan suttogott az elméjében, rábeszélte, hogy adja el összes birtokát és rejtse biztos helyre a belőle szerzett vagyont. Kel'Thuzad ezután sok-sok méföldes utazásra indult földön és tengeren keresztül, míg végül eljutott Északszirt fagyos partjaira. Úgy döntött, hogy elmegy a Jégkorona-gleccserhez, és ott felajánlja szolgálatait a Lidérckirálynak. Útközben a főmágus áthaladt Azjol-Nerub felprédált, háború dúlta romjain, így elsőkézből láthatta Ner'zhul hatalmának yságát és kíméletlenségét. Kel'Thuzad lassan kezdett ráébredni, hogy a rejtélyes Lidérckirállyal való szövetkezés valóban bölcs döntés és potenciálisan gyümölcsöző eredményeket hozhat.

Miután hosszú hónapokon keresztül vándorolt Kel'Thuzad a fagyos pusztaságban, de végül rátalált a sötétbe burkolózó Jégkorona-gleccserre. Bátran odalépdelt Ner'zhul fekete citadellájához és döbbenten, hogy az élőholt őrszemek hangtalanul félreálltak útjából, mintha már várták volna az érkezését. Kel'Thuzad leereszkedett a jeges föld mélyébe egészen a gleccser legaljáig. Ott egy hatalmas, jégből és árnyékokból álló barlangban térdre borult a fagyos trón előtt és lelkét felajánlotta a holtak sötét urának.

A Lidérckirály elégedett volt új szolgájával. Hűségéért és engedelmességéért cserébe halhatatlanságot és óriási hatalmat ígért Kel'Thuzadnak. A sötét hatalom és tudás utáni vágyától hajtva Kel'Thuzad elfogadta első küldetését: feladata az lett, hogy térjen vissza az emberek világába és alapítson egy vallást, ami istenként imádja majd a Lidérckirályt.

Azért, hogy a küldetést sikeresen végrehajthassa, Ner'zhul érintetlenül hagyta Kel'Thuzad emberi alakját. Az idősödő, ám még mindig karizmatikus varázslót megbízta, hogy az illúziók feletti hatalmát és rábeszélőkészségét használva nyerje meg Lordaeron elesett és remény nélkül élő néptömegeinek bizalmát. Aztán ha már magára vonta figyelmüket, mutasson nekik egy látomást arról, hogy milyen lehetne az új világ – élén egy vezetővel, akit királyuknak szólíthatnak.

Kel'Thuzad álruhában tért vissza Lordaeronra és három év leforgása alatt vagyonát és ravaszságát használva létrehozott egy hasonszőrű férfiakból és nőkből álló titkos testvériséget. A társaság, amely a Kárhozottak Kultusza nevet kapta, társadalmi egyenlőséget Azerothon és örök életet ígért a beavatottaknak cserébe csupán azért, hogy engedelmeskednek Ner'zhulnak és szolgálják őt. A hónapok múlásával egyre több lelkes önkéntesre bukkant új szektája számára Lordaeron megfáradt és túlterhelt lakosainak körében. Kel'Thuzadot meglepte milyen könnyedén sikerült elérnie a célját, hogy a lakosság Szent Fénybe vetett hitét Ner'zhul sötét árnyéka felé fordítsa. Miközben a Kárhozottak Kulzuszának létszáma és befolyása egyre nőtt, Kel'Thuzadnak egyre yobb erőfeszítésbe került elrejtenie tevékenységük nyomait Lordaeron hatóságai elől.

Kel'Thuzad lordaeroni sikeréről értesülve a Lidérckirály megkezdte végső előkészületeit az emberi civilizáció elleni támadására. A járvány energiáit számos hordozható ereklyébe, ragály üstökbe zárta, majd megparancsolta Kel'Thuzadnak, hogy vigye el az üstöket Lordaeronra, ahol a kultusz által irányított falvakban rejtették el őket. A kultuszhoz hű emberek által őrzött kondérok lesznek majd a járvány forrásai, amik elterjesztik majd a ragályt a mit sem sejtő tanyasiak és Lordaeron északi városainak lakosai között.

A Lidérckirály terve tökéletesen működött. Lordaeron számtalan északon fekvő faluja szinte azonnal megfertőződött. Ahogy Északszirten, úgy itt is, a járványtól szenvedő polgárok előbb meghaltak, majd élőholtként feltámadva a Lidérckirály akaratának rabszolgái lettek. Kel'Thuzad kultistái örömmel fogadták a halált, hogy feltámadva folytathassák sötét uruk szolgálatát. Mámoros örömmel töltötte el őket az élőholt lét halhatatlanságának gondolata. Ahogy a járvány terjedt, egyre több vad zombi támadt fel az északi vidékeken. Kel'Thuzad végigmustrálta a Lidérckirály növekvő seregét és az Ostor nevet adta neki, mivel ez a sereg hamarosan lerohanja majd Lordaeron kapuit és ostorként végigvágva a világ hátán eltörli majd az emberiséget a bolygóról.

A Szövetség szétzúzása

A határaikon belül formálódó halottimádó szektákról mit sem sejtve, a Szövetséget alkotó országok vezetői különféle területi követelések és csökkenő politikai befolyások miatt kezdtek egymás torkának esni. Lordaeronon Terenas király kezdte megsejteni, hogy a legsötétebb órában kovácsolt törékeny paktum nem tart már ki túl sokáig. Terenas meggyőzte a Szövetség vezetőit, hogy kölcsönözzenek pénzt és munkaerőt a déli Viharvárad királyságának újjáépítésére, mivel a vidék szinte teljesen elpusztult az azerothi ork invázió idején. Az újjáépítés költségei miatt megemelkedett adók illetve a számos ork fogolytábor fenntartási és működtetési költségei miatt több vezér is, mint például gilnászi Szürkesörény Genn, úgy vélte jobb lenne, ha királysága kilépne a Szövetségből.

A bajokat csak tetézte, hogy Ezüsthold nemes elfjei egyszerűen semmisnek nyilvánították a Szövetségnek tett hűségesküjüket, azt állítva, hogy az emberek hozzánemértő irányításának eredményezte az erdejeik leégését a második háború során. Terenas visszafogta indulatait és csendesen emlékeztette az elfeket arra, hogy Quel'Thalasból semmi sem maradt volna, ha nem áldozta volna fel az életét több száz dicső ember katona a megvédelmezésére. Az elfek azonban megmakacsolták magukat, és úgy döntöttek, hogy saját útjukat járják. Az elfek távozása után nem sokkal Gilneas és Stromgarde is követte a példájukat.

Bár a Szövetség összeomlását már nem lehetett megállítani, azért Terenas királynak még voltak szövetségesei, akikre számíthatott. A Büszkemocsár admirális vezette Kul Tiras és a fiatal király Varian Wrynn uralta Viharvárad még hűek maradtak a Szövetséghez. Emellett pedig a a Kirin Tor varázslói, élükön Antonidas fővarázsló révén egész Dalaran elkötelezte magát Terenas uralmának támogatása mellett. Mégis talán a legbíztatóbb mind közül a yhatalmú törp király Bronzszakáll Magni esküje volt, aki megfogadta, hogy Vaskohó törpjei örökre hűségesek maradnak a Szövetséghez hálából Khaz Modan a Horda uralma alól való korábbi felszabadításáért.

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. november 25. csütörtök; 15:00

A múlt havi kissé hosszú, ámde legalább megfelelően borús hangulatú amerikai képregénypiaci cikket követően itt egy újabb, nem annyira hosszú, de legalább megfelelően borongós hangulatú írás. Avagy igen, kijöttek az eladási adatok, szóval merüljünk bele az októberi számokba.

Szeptemberben a Marveltől egyedül az X-szerkesztőség egyik első számos kiadványa volt képes megverni a Brightest Day egyeduralmát a DC-től. Októberben a Marveltől csak az X-szerkesztőség egyik első számos kiadványa volt képes megverni a Brightest Day egyeduralmát a DC-től.
Nem, nem mentem ár hirtelen Frank Millerbe, hogy bármit írok, azt meg kell ismételnem. Nem, nem mentem át Frank Millerbe, hogy bármit írok, azt megismétlem. Annyiról van csak szó, hogy a még év eleje felé beígért új csapatcím, az X-Force újra-újraindítása végre kezdetét vette, bár, hogy legyen benne egy csavar és hogy ne kelljen rögtön v4-re ugrani, a sorozat mostani neve Uncanny X-Force. Hamarosan követi majd az Uncanny New Mutants és az Uncanny X-Factor is, az Uncanny X-Men Legacy egyelőre még valószínűleg nem fog eljönni. Talán már csak azért is, mert akkor tényleg megkülönböztethetetlenné válnának a sorozatok.
A fentebb említett Brightest Dayek amúgy így, féltávhoz közeledve furamód elkezdtek nagyobb ütemben esni. Hogy most ebből hány olvasó várja ki inkább a tpb-ket, még kérdéses. Velük együtt és egyenlő mértékben ment lejjebb amúgy a Green Lantern v4 is, ami nem csoda, mert a két sorozatot gyakorlatilag az olvasók nagyja egynek veszi.
De nem merült még ki ezzel a DC készlete a top10-ből. Szokás szerint itt, a legtetején agyonverik a Marvelt, a Return of Bruce Wayne és a Batman & Robin is ott vannak a nagy Avengers-trió előtt.
És akkor pár szó az Avengersekről. Próbálom a lehető legkevesebbet szidni most Brian Azvanamitmondokéskuss Bendist ebben a bekezdésben. Szóval a Brubaker-írta Secret Avengers, azok után, hogy az egyik legmeredekebb zuhanást szenvedte el, most a legstabilabb lett, ezer olvasót se vesztett. A New Avengers v2 is úgy-ahogy bírta, a Brightest Dayek arányaival esett. Nem úgy az Avengers v4, amiben ugyan nem történik semmi, és jót már csak a legelvakultabb Bendis-bológatóemberek írnak róla, cserébe viszont az esése kétszer akkora, mint a környezetében bármelyik sorozatnak. Konkrétan már a New Avengers alatt vannak az eladásai. Vagy, hogy szemléletesebb legyen, annyi olvasó hagyta el két hónapon belül, mint ahányan Star Wars-képregényeket vesznek a tengerentúlon. Azért ez talán már valahol jelzésértékű. Pláne, ha hozzávesszük, hogy az itthon ugyan sokak által szidott, de az USA-ban igenis közönségkedvenc John Romita Jr. rajzolja, akit lehet kritizálni, de tény, hogy az elmúlt két évben ő volt az egyetlen, aki két számnál hosszabb ideig képes volt megemelni az Amazing Spider-Man eladásait, sőt, akkor egy azóta meg nem ismételt növekedést ért el a sorozaton. És még ő se nagyon tud itt csodát tenni.
Nem úgy a tizedik helyezettnél. Elkezdődött a Kick-Ass 2, aminek már nekifogtak a film gyártásának előkészítésébe (jesszus, legalább a képregény forgatókönyvét befejezhetnék már előtte...), és rögtön 65e-rel nyitott. Ami egy szerzői képregény esetében, akármennyire is a Marvel adja ki, nem egy jó, hanem egy kiváló eredmény. Persze várhatóan lejjebb megy majd ez a szám, de ha csak a top25-ben benn marad, nem lesz oka az alkotóknak vagy a kiadónak a panaszra.

Habár a kiadónak talán akad más oka majd a panaszra. Például a 11. és 12. helyek. Az X-Men v3 még az Uncanny felett van ugyan, de már nem sokkal. A jelek szerint a fősorozat lassan óhatatlanul is átveszi a vezető helyét a szerkesztőségen belül. De az, hogy a Wolverine v4 mennyit esett, még engem is meglepett. Az előző cikkben a nyolcvanasokba saccoltam valahol a 104e-s indulószám alapján, ehelyett lement 63e-re. Még Bendis Semmisemtörténikbennemvengersei is vártak legalább három hónapot, mielőtt ennyire lementek volna. És továbbra is jelzem, az elmúlt elég sok év egyetlen értelmes Rozsomák-írója viszi ezt a sorozatot. Összesen annyi megnyugvást lelhetnek a kiadónál ezzel a ténnyel kapcsolatban, hogy még így is megelőzik a GL Corps v2-t, de ami presztízsszempontból főbb, a JLA v4-et is. Ez utóbbi amúgy két szempontból nagy blama a DC-nek. Egyrészt azok után, hogy egy viszonylag erős sajtóvisszhanggal bejelentették, hogy nem emelnek tovább árakat, sőt, inkább visszacsökkentik azokat, kiadták az öt dolcsis JLA-t. A másik, hogy ez egy jubileumi szám volt, az ötvenedik. És semmit sem emelkedtek az eladások. Egy JLA jubileumnál. Ha ez nem szánalmas, akkor nem tudom, mi az. És ami vicces, hogy a netes sajtóban ez a tény meglehetősen el lett rejtve, nem igazán kürtölik szét, hogy egy JLA #50 be tudott bukni.
De nem csak ott vannak gondok. Az valószínűleg csak részemről szívfájdalom, hogy az X-Men Legacy megint egy mélypont felé közelít, elvégre csak Vadóc sorozatáról van szó... de igazság szerint a Thor is most vergődik aközött, hogy a filmes hírek feljebb húzzák vagy az érdektelenség le; az Ultimate Comics Thor szerkesztőségi rekordot csinált az ötvenezrével, ami az egykor a Marvel utódjának kikiáltott világ esetében legfeljebb csak egy kedves, csendes ünnep, nem több; de a legnagyobb kondulást a vészharangon az ASM újabb mélypontja jelenti, ami most a hatvanezer közelében sem volt. Tényleg nagyon kell az a frissítés neki.
Nem beszéltem viszont múlt hónapban a Fantastic Fourról. Hickman többnyire dicsért – szerintem viszont hebehurgya és karakter- és világidegen – történetei a kritikusoknak tetszettek ugyan, de a rajongók háromnegyede eldobta a címet. Ám nemrég bejelentették, hogy a Three című történetvonalban Hickman megöli az egyik csapattagot, és ez az állapot hat számnál tovább fog fennmaradni (feltételezhetően Hickman maradásáig vagy maximum egy történettel az utánig, de esélyesebb, hogy 12 számig). Ezért az 583. rész egy laza 40%-os emelkedést mutatott, amit az 584. még tovább húzott. Jelenleg a cím megint erős középkategória a maga 37. helyével, veri a Hulkot vagy a Daken: Dark Wolverine-t. Sőt, az immár komplett eventté fejlesztett Return of Bruce Wayne mellékágait.
Igen, a DC nem bírta ki, és az utolsó előtti számra kitalálták, hogy egy komplett kis gyűjteményt csinálnak a gothami karakterekkel és az oda kapcsolódó sorozatokkal Bruce Wayne visszatérése köré. Az, hogy ez egy kapkodó döntés, az olvasóknak is lejött, mert a kiadványok nagyja 30-40e környékén mozog, ami a fele sincs a mini aktuális eladásainak. Nem tudom, mennyire volt okos döntés ez a roppant marveles húzás tőlük, elvileg az új vezetőség lényege pont az lett volna, hogy megpróbálják ésszel vezetni a céget.

Ami a kisebb kiadókat illeti, Buffy hozza a formáját és az eladásait, ott van a 30. helyen. A második helyet a kisebbek versenyében most a Dynamite nyerte el egy újabb nagyon régi sci-fi karakter előhalászásával. A John Carter: Warlord of Mars első száma 36e példánnyal a 44. helyen indított. Ami szép is lenne, elvégre a klasszikus sci-fi és a mostanság felbukkanó modern képregényes remake-jeik elég jó színvonalat hoznak, csak sajna ezt a szép eladást inkább az egy dolláros ár produkálta. Nagyon meglepő lenne, ha a második szám elérné a 15e példányt. Az pedig még szebb lenne, ha tovább húzná kivételesen, mint a Buck Rogers, ami szintén egy erős sorozat volt, mégis elkaszálták, még mielőtt bármilyen történet elindulhatott volna igazán benne (komolyan, majd Ti is meglátjátok jövőre, de a sztori beindulásakor jön ki a Vége felirat...). Ami viszont kitalálható, hogy a True Blood emiatt most leszorult a dobogó harmadik fokára, leszorítva az Image-et a Walking Deadjével, aminek a füzetes eladásait különösebben nem zavarják a tv-sorozat sikerei. Persze kötetekben tovább gyilkolnak.
A kissé vegyes színvonalat produkáló Boom! Újabb nagy dobással próbálkozik, amikor is elkezdték kiadni a Soldier Zerót, aminek az első száma megközelítette a Boys eladásait. A sztori különlegessége, hogy Stan Lee találta ki. Márpedig akibe egy csepp cinizmus is szorult és a képregénygeek rajongásán túl is képes nézni Lee műveit, pláne az utóbbi harminc évből, az tudja, hogy az Ember elmúlt néhány évtizedes munkássága annyit se ért, mint a papír, amit azzal a szörnyű büntetéssel sújtottak, hogy rá nyomtatták a történeteit. Szerencsére ezzel a ténnyel ha Lee nem is, a Boom! fejesei tisztában vannak, mert csak arra kérték meg, hogy dolgozzon ki egy karaktert és az eredettörténetét, amit aztán odaadtak valakinek, akinek tehetsége is van: Paul Cornellnek. És a kritikák most dicshimnuszokat zengenek, még azok is, akik hozzám hasonlóan meglehetősen óvatosan és gyanakodva közelítettek a hatalmas Stan Lee felirathoz a borítón. Az eredmény: sikerült átmenetileg lenyomni Kevin Smith Green Hornet-jét. Csak 151 füzettel ugyan, de sikerült. A Boom! Pedig örülhet, különösen, hogy az Irredeemable kifulladása után megint van egy sorozatuk, ami segít nekik némi bevételhez jutni a gyerekrészlegükön kívül is.

Kötetek tekintetében nagy meglepetés nincs. Aki szemmel tartja a GN-ek megjelenéseit és a korábbi listákat, az megtippelheti az első hátrom helyezettet.
Az élen Joseph Michael Straczynski Superman: Eart One-ja végzett 16e példánnyal, ami a roppant vegyes fogadtatás ellenére is azt jelenti, hogy az első szállítmányt bizony elkapkodták. Az utánrendelés számai roppant érdekesnek ígérkeznek.
A második helyen az Image borzasztó mennyiségben a piacra ontott, ámde emiatt marha olcsó Walking Dead v1-es tpb-je található. A számai nem valami nagyok, de ilyen stabil eladás mellett lassan azt csinálja, amit másfél éve a Watchmen, csak kisebben. Ugyanakkor ha a sorozat jó fogadtatása kitart, simán lehet, hogy egy ideig még felbukkannak Walking Dead-kötetek a top10-ben.
A dobogó alsó fokán Darwyn Cooke új Parker-adaptációja áll. Habár Cooke az ideje nagy részét ezekkel a könyvekkel tölti, másban is benne van azért a keze, így nem valami nagy az adaptálás tempója, de hát Cooke, szóval megéri bármennyit várni rá.
Amúgy meg... Walking Dead, valami innen, Walking Dead, valami onnan, Walking Dead, valami eminnen, Walking Dead... Walking Dead tpb-ben, Walking Dead HC-ban, kész csoda, hogy a compendium nem jutott oda.
De van a listán még egy Azarello-féle Luthor HC, ami biztosan egyeseknek örömet okoz majd, mert a kritikusok évek óta igyekeznek elhitetni az internetes közönséggel, hogy ezt a minit szeretik és jó. Mondjuk ha valakinek tetszett a Joker HC (tudjátok, amiben nem Joker szerepelt, csak egy kisminkelt gettóvezér), annak talán bejön ez is. Csak ne feledjétek, hogy a marketingszöveg, mely szerint ez a történet Luthort hősnek, Supermant pedig kész bűnözőnek állítja be, nem igaz (utóbbi már csak azért is, mert Superman szerepel benne kb. 3 oldalt, de abból az egyiket folyamatosan mutogatják mindenütt, mert jó karakteridegen, de legalább látványos).
Amúgy érdekes módon vagy túl fáradt vagyok, vagy tényleg nem igazán jött ki most semmi igazán különleges ezen kívül egy újabb Vertigo GN-t, a Green Womant leszámítva. Jobbára csak régebbi sorozatok reprintjei vagy ongoingok egybegyűjtött kötetei. Az egyetlen, ami talán megemlíthető ezek közül, az az Eisner-díjas Scary Godmother Dark Horse-féle új kiadása.

A számok... nem túl biztatóak, hacsak valaki nem a DC Comics nagy rajongója. A jó hír az, hogy a hihetetlen eredményesnek mutatkozó Walking Dead-kampánynak hála az októberi köteteladások több, mint 13%-kal voltak nagyobbak a képregényüzletekben, mint tavaly ilyenkor.
És itt egy kis közbevetés. Előfordulhat, hogy más oldalak 20%-ot fognak írni, ami ugyanúgy igaz. Eddig általában csak az első 300 cím adatai voltak elérhetőek mindenkinek, de a Diamond most az arányszámokat közzétette a teljes havi forgalomra. Ebből látszik, hogy köteteknél alapvetően a legteteje adja a forgalom oroszlánrészét, míg füzetek esetében a lista gyakorlatilag a leges-legaljáig folyamatosan, egy görbe mentén esik. Ennek az egyetlen érdekessége az, hogy úgy tűnik, az a jelenség, ami a két nagynál érvényben van, mely szerint inkább a közép- és alsó kategória tartja el őket egy-két nagy cím mellett, iparág szintjén is igaz, és rengeteg kicsi cím jut mindenkinél egy-egy kiemelkedőre. Ám van egy hátulütő is, mégpedig hogy a középmezőny is ugyanúgy változik, mint az eleje vagy a vége, vagyis nem fordulhat elő, amire volt amúgy reális esély, hogy megint a független kiadványok húzzák fel a képregényágazatot az innovatív ötleteikkel: vagyis ez a bizonyos görbe nem nagyon rugalmas, minden egyszerre stagnál vagy csökken még mindig mindenhol. De most vissza az eredeti témához...
A füzetek eladásai top300-as szinten 2009 októberéhez képest 3%-ot csökkentek, összesítve pedig másfelet. Ami ellentmond látszólag a fentebb említett jelenségnek, csakhogy ami érdekesebb most, az az évi összesített részlista. Január óta a tavalyi első 10 hónaphoz képest a füzetek 4/4,8%-ot (top300/össz), a könyvek pedig 5,3/4,5%-ot mentek lefelé, amivel az összesített eladás 4,3/4/7%-ot estek. Ebből is látszik, hogy a top300-on kívüli eladások ereje elég csekély, sőt, igazság szerint az indie képregények kezdenek megint szépen csendben halódni. Bár még nagyon ne temessük őket azért, ugyanis a listáról tudni kell, hogy ez a dollárlista, nem a példány. És mivel a Marvelnél rengeteg négy dolláros képregény van, de a DC se fukarkodik velük, továbbá mivel bejelentették, hogy jövőre a DC szinte mindent, a Marvel meg talán legalább egy-két vezető címét visszaviszi a régi árra, bele kell kalkulálnunk azt a faktort, hogy ez az összesített 4,7%-os bevételi esés egy komoly áremelés mellett következett be, vagyis a példányszámokra vetítve ennél sokkal sötétebb képet kapnánk. Komolyan, havi szinten legalább hét számjegyes mértékben szűkült az amerikai képregénypiac, amire még nem biztos, hogy az árcsökkentés gyógyír lesz. Ugyanakkor nem ez az egyetlen fegyver a kiadók kezében, most a Marvel és a DC is elég erősen elkezdte a mozgóképes tervezeteket, és míg a Marvel a mozivásznakat támadja teljes mellszélességgel, a DC-nél komoly terveket körvonalaztak egy tv-s univerzumra. Hogy ezek milyen hatással lesznek majd a szülőmédiumra... elválik.

Részesedésarányok tekintetében a Marvelt igencsak megrázta az Uncanny X-Force közepes kezdése a Wolverine v4 hihetetlen esésével párosulva, amire rájött a két Bendisvengers erőteljes szűkülése is. A lényeg, hogy a szeptemberi 39/44%-uk (dollár/példányszám) leesett 35,5/40,5%-ra. Ezt a négy/négy százalékos koncot egy az egyben a DC nyelte le, és mellécsapott még két/két százalékot az Image-Dynamite-mindenegyébkicsi csoporttól, amivel feljött 31,5/35,5%-ra a múlt havi 25,5/29,5%-ról. A Dark Horse maradt a helyén a harmadik pozícióban, de ami meglepő, hogy az IDW jön mögötte negyediknek egy közel fél százalékos emelkedéssel, amit gyakorlatilag az Image-től nyúlt le. Az Image gyengélkedése különös a nagy kötetdömping mellett, de a jelek szerint tényleg nagyon súlyosan érinti, hogy már ezer éve csúszik a Spawn és a Haunt is náluk.
A Dynamite a jól teljesítő John Carter ellenére komolyan visszacsúszott, habár pont az említett indítófüzet olcsó ára miatt vicces mód a két részesedésaránya szinte teljesen azonos. A másik nagy vesztes az Oni, ami ismét visszasüllyedt a 15. hely környékére, miután a Scott Pilgrim-láz teljes egészében lecsengett. De rajta kívül az 1/1% alatti kiadók nagyja is rosszabbul járt, és ahogy fentebb is írtam, a nagyon kicsi példányszámú képregények helyzete, bár hullámzó, de októberben kifejezetten rossz volt, összességében jó 5-6%-ot veszítettek a nagyobb társaikkal szemben. Kivéve kettejüket. Érdekes módon – bár a számok változnak, de ha az egymáshoz viszonyított arányokat nézzük, akkor nem – az Archie Comics és az Avatar Press talán a legstabilabb képregénykiadók jelenleg az Egyesült Államokban. Nem nagyok, nem bővülnek, de egy tapodtat sem esnek. Külön irónia, hogy míg az egyikük kifejezetten fiataloknak szóló, a legszigorúbb konzervatív erkölcsi értékeknek megfelelő, sokszor nem is titkoltan egyházpárti történeteket jelentet meg (habár mostanában próbálnak kicsit eltérni ettől a begyöpösödött, merev mentalitástól és nyitni a modern társadalom felé azon túl, hogy a sztorikban megjelentek a mobiltelefonok és a közösségi oldalak), addig a másik a brutális, gyomorforgató erőszaktól hemzsegő sorozatairól és polgárpukkasztó szatíráiról ismert. Két gyökeresen ellentétes cég, és mégis egyformán megingathatatlanok.

És a végére a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

Írta: Aldarion

Megjelent: 2010. november 14. vasárnap; 15:00

IV. fejezet: A Szövetség és a Horda (5/4)

A orkok letargiája

A hónapok múlásával egyre több ork fogly került a fogolytáborokba. A táborok lassan már szűkösnek bizonyultak, így a Szövetség kénytelen volt új táborokat építtetni az Alterac-hegységtől délre elterülő mezőkön. A növekvő számú táborok fenntartásához és ellátásához Terenas király új adót vetett ki a Szövetség tagjaira. Ez az adó, a határviták feletti politikai feszültségek mellett széleskörű felháborodást váltott ki. Úgy tűnt, hogy a törékeny paktum, ami a legsötétebb órájukban eggyé kovácsolta az emberek országait most bármely pillanatban összeroppanhat.

A politikai feszültségek közepette számos táborparancsnok észlelte, hogy ork foglyokon furcsa változás mentek végbe. Idővel jelentősen csökkent az orkok azon igyekezete, hogy megszökjenek a táborokból, vagy egymás között harcoljanak. Az orkok egyre zárkózottabbak és lehangoltabbak lettek. Noha nehéz volt elhinni, de az orkok - akiket a valaha Azerothon élő legagresszívebb fajnak tartottak - teljesen elvesztették harci kedvüket. A különös letargia előtt zavarodottan álltak a Szövetség vezetői miközben az egyre gyorsabban terjedt tovább a rohamosan gyengülő orkok soraiban.

Néhányan arra következtettek, hogy talán egy furcsa betegség, amire csak az orkok fogékonyak, okozhatta a döbbenetes méreteket öltő letargiát. Ám Antonidas a dalarani főmágus másfajta hipotézissél állt elő. Antonidas az orkok történelmét kutatta és abból a kevés információból, ami rendelkezésére állt végül sikerült kiderítenie, hogy az orkokat generációkon keresztül megbénította valamiféle démoni befolyás. Arra következtetett, hogy az orkokat már Azeroth első inváziója előtt megfertőzték ezek az erők. Nyilvánvaló volt, hogy a démonok feltüzelték az orkok vérét és ennek eredményeként vált szinte természetfelettivé az erejük, a kitartásuk és a haragjuk is.

Antonidas teóriája szerint az orkokat sújtó letargia valójában nem betegség volt, hanem egyfajta elvonási tünet, ami abból eredt, hogy már nem álltak kapcsolatban azokkal a boszorkánymesteri mágiákkal, amelyek félelmet nem ismerő, vérszomjas harcosokká tették őket. Bár a tünetek nyilvánvalóak voltak, Antonidas nem talált orvosságot az orkok állapotának javítására. Varázslótársai és néhány magasrangú Szövetséges vezető véleménye ellenben az volt, hogy az orkok meggyógyítása meggondolatlan cselekedet lenne. Antonidas így magára maradva töprengett tovább az orkok állapotának rejtélyén és a végkövetkeztetésként azt vonta le, hogy valamiféle spirituális gyógymódra lesz szükségük.

Az új Horda

A fogolytáborok táborok főparancsnoka, Setétláp Aedelas az ork foglyok felügyeletét a börtönerődből, Barnavárból látta el. Egy bizonyos orkra azonban különös figyelmet fordított: arra az árva gyermekre, akit mintegy tizennyolc évvel korábban talált. Setétláp kedvenc szolgájaként neveltette fel a fiatal orkot és a Thrall nevet adta neki. Taktikai ismereteket, filozófiát és harci fogásokat taníttatott neki, sőt Thrall még gladiátor kiképzést is kapott. Összeségében a korrupt főparancsnok egy élő fegyvert akart faragni az orkból.

Kemény gyermekkor ellenére a fiatal Thrallból erős, gyors észjárású orkká cseperedett, aki a szíve mélyén érezte, hogy a szolgák élete nem neki való. Mire felnőtt már megtudott egyet-mást népéről, az orkokról, akikkel sosem találkozott, hiszen legyőzésük után többségüket a fogolytáborokba zárták. A pletykák szerint Sorspöröly, az ork vezér megszökött Lordaeronról és elbujdosott. Csak egyetlen klán maradt teljes titokban hátra, amely próbálta elkerülni a Szövetség folyton kutató tekintetét.

A ravasz, ám még tapasztalatlan Thrall megszökött Setétláp erődjéből és útra kelt, hogy megtalálja fajtáját. Útja során Thrall felderítette a fogolytáborokat és azt látta, hogy egykoron hatalmas népe furcsán magába roskadt és letargiába esett. Mivel nem azokat a büszke harcosokat találta, akiknek a keresésére indult, Thrall elhatározta, hogy felkutatja az utolsó, veretlen ork főnököt, Pokolsikoly Gromot.

Bár az emberek a sarkában loholtak, Pokolsikolyban mégis élénken élt a Horda csaták iránti olthatatlan szomja. Saját hűséges klánja, a Csatadal segítségével Pokolsikoly folytatta a gerillaháborút meggyötört népének ellenségeivel ellen. Balszerencséjére Pokolsikoly nem talált módot arra, hogy felrázza kábulatukból a fogságba esett orkokat. A fogékony Thrallt erősen inspirálta Pokolsikoly idealizmusa, így szívébe fogadta a Hordát és annak harcos hagyományait.

A saját gyökerei után kutató Thrall északra utazott, hogy megkeresse a legendás Dérfarkas klánt. Thrall megtudta, hogy Gul'dan száműzte a Dérfarkasokat az első háború kezdetén. Arról is tudomást szerzett, hogy ő maga a fia és örököse volt az ork hősnek, Durotannak, a Dérfarkasok főnökének, akit mintegy húsz évvel korábban gyilkoltak meg a vadonban.

Az agg sámán, Drek'Thar gyámsága alatt Thrall megismerkedett népének ősi sámán kultúrájával, amelyet elfeledtek Gul'dan gonosz uralma alatt. Idővel Thrallból yhatalmú sámán lett és felvette az öröksége jogán őt megillető címet is: a száműzött Dérfarkasok főnöke lett. Az elemek hatalmával felvértezve, saját végzetét keresve Thrall útnak indult, hogy felszabadítsa a fogságba esett klánokat és kigyógyítsa népét a démoni rontásból.

Vándorlásai során Thrall rátalált az idős hadfőnökre, Sorspöröly Orgrimra, aki már hosszú évek óta remeteként élt. Sorspöröly, aki közeli barátja volt Thrall apjának, úgy döntött követi a fiatal, eltökélt orkot és segít neki felszabadítani a fogságban tartott klánokat. Számos veterán főnök támogatásával Thrallnak végül sikerült feltámasztania a Hordát és új spirituális identitást adni a népének.

Népének újjászületését szimbólizálandó Thrall visszatért Setétláp erődjébe, Barnavárba és keresztül húzta korábbi urának számításait azáltal, hogy ostrom alá vette a fogolytáborokat. A győzelemnek azonban hatalmas ára volt: az egyik tábor felszabadításakor Sorspöröly elesett a csatában.

Thrall magához vette Végzetpöröly legendás harcikalapácsát és magáraöltötte annak fekete lemezvértjét is, ezzel ő lett a Horda új hadfőnöke. Az elkövetkező hónapok során Thrall kicsi, ám hatékony Hordája felszámolta a foglytáborokat és kiváló taktikai érzékével hiábavalóvá tette a Szövetség minden ellene irányuló erőfeszítését. Legjobb barátja és mentora, Pokolsikoly Grom támogatásával Thrall azon fáradozott, hogy népe soha többé ne legyen rabszolga.

Írta: talgaby

Megjelent: 2010. november 04. csütörtök; 14:00

Amennyiben az ide tévedő törzsolvasók hármasából bárki azok közé tartozik, akik hajlamosak elítélő véleményt kialakítani a nagy és profitorientált vállalatok profitorientáltságáról és a bevétel növelését célzó intézkedéseikről, az ne olvassa el ezt a cikket, mert ami most az USA-ban megy bevételi szinttartás címén, az kezd kriminális lenni. És az se segít ezen a helyzeten, hogy a harmadik féléves eredmények immár napvilágra kerültek és... nos, a cikk végén majd visszatérünk erre. Sőt, a szeptemberi listáról szóló bejegyzés most inkább erre fog koncentrálni, mint a konkrét listára.

Ám először természetesen végignézzük a lista legtetején végzetteket.
Első helyen a Wolverine v4 első száma végzett, ami nagyon senkit se lepett meg, az viszont igen, hogy alig érte a százezret. Konkrétan 104e-rel indított, vagyis esélyes a nyolcvanas közepe-eleje a második füzetre. Pláne, ha hozzávesszük, hogy ahány kritikát olvastam róla, mindegyik kiemeli, hogy mennyire klisés és nem történik benne semmi, plusz nem javít a helyzeten, hogy a vámpírok helyett a Marvelnél most mindenütt démonok rohangálnak. Itt is. Pedig az írója Jason Aaron, aki az elmúlt nagyon sok év terméséből az egyetlen író, aki képes volt valami olvashatót is alkotni a Marvel kaszaboló szőrmókjával, de a jelek szerint az örök ellenség, a szerkesztői nyomás ellen ő is tehetetlen volt.
És mielőtt továbbmennénk, némi okfejtegetés arról, hogy tényleg mennyire fontos egy képregény címlapja. Aki figyelemmel követi, tudja, hogy a Wolverine v3 a végén átalakult Dark Wolverine-né és a főszereplője James Howlett helyett Akihiró Daken, vagyis Rozsomák fia lett. Ennek ellenére a címet vették, mert ez volt „a” Rozsomák-ongoing. (Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a Bendis-faktor alatt, mely szerint tök mindegy, mit ír Bendis, amíg valahol a borítón rajta van egy nagy A betű, veszik.) Így van ez most a jelen esetünkben is, mert a Wolverine v4 a körülményekhez képest jól indult. Daken története pedig egy új sorozatban folytatódik, a Daken: Dark Wolverine-ben, ami abban a pillanatban feleződött és első számára el se érte a 49e eladott példányt. Ami nem igazán akar ellentmondani a már egy ideje hangoztatott birka-elméletemnek, mely szerint egy csomó tengerentúli vásárló a címet veszi meg, nem a tartalmat. Ami még a modern fogyasztói társadalom szempontjából is félelmetesen nagy hülyeség, mintha valaki egy dvd-t csak a borítóért venne. De menjünk tovább, még csak a lista első helyénél tartunk. Viszont a fentebbi állításomhoz még gyorsan hozzátenném a DC esetében a Geoff Johns-faktort is, mégpedig azért, mert...
A dobogó másik két fokán a két Brightest Day van, amik még mindig meglepően jól mennek. Johns mostanában rengeteg mindent magára vállalt a DC-nél, amik nem igazán akarnak jót tenni az amúgy is látványosan leromlott minőségének. Bár ha tényleg minden energiáját a filmes tervekbe öli, a cég biztos nem fog panaszkodni, csak meglegyenek a bevételek. Bár a közönség a jelek szerint a Zöld Lámpásaihoz még mindig ragaszkodik, ugyanis a negyedik helyen meg a GL v4 aktuális része áll, háromezerrel megelőzve a Batman & Robint.
A legjobb nem első számos Marvel-ongoing még mindig az Avengers v4, és igen, a hatodik helyen találunk csak elsőre Bendist, ami biztosan a végletekig frusztrálja a kopasz írómasinát. De ha az nem, akkor az a tény már biztos, hogy a múlt havi látszólagos stabilizálódás után megint mindkét sorozata több mint 6%-ot esett, még a hetedik helyen lévő New Avengers v2 is, ami most már 80e alatt van... amire már nagyon rég nem volt példa. Alig pár száz füzet választotta el, hogy ne csússzon a Batman mögé, amely viszont a másik két Zöld Lámpás-sorozatt és a Flash v4 társaságában a DC egyedüli lőszermennyiségét képviseli a top20-ban.
A kilencedik helytől ugyanis tömegével jön a Marvel: a Secret Avengers éppen beelőzte az Amazing Spider-Mant, aminek volt egy kiugrása a 641. számra, bár az a hó végére gyorsan eltűnt és a sorozat visszament szépen 60e alá. Így a Pók tényleg csak azért hozott több pénzt a konyhára, mint az X-Men, mert hetente jött ki egy füzet, de az X-Men v3 és az Uncanny továbbra is magasan verik az eladásait. Egyedül a Legacy gyengélkedik megint, viszont X-23 sorozata ahhoz képest, hogy mennyire nem előtérben szereplő karakter, a maga 48e példányával egész szépen nyitott (majdnem annyin, mint a Dark Wolverine, miközben Daniel Way már vagy hat éve próbálja kézzel-lábbal A-listát szereplővé tenni Dakent a cégen belül).

A lista tetején a számok igen gyors ütemben esnek, a 80e-s határt a hetedik, a 70e-st a kilencedik, a 60e-st a tizenhetedik helyen elhagyjuk, de az ötvenesek is csak a 23. helyig bírják rajta. A negyven- és harmincezres részleg azonban egyre nagyobbá válik, szeptemberben 38 sorozat tartozott ide, amiből egyedül továbbra is a Dark Horse Buffyja az egyetlen, ami nem a két nagytól jött. De a negyvenhárom tagot számláló húszas bandában is csak a szokásos kicsiket lehet látni: az Image Walking Deadjét a 27e-rel, az IDW True Bloodját 24e-rel (ez a háromezer példány amúgy 12 helyet jelent) és a Dynamite Green Hornet-jét és Boysát 20-20e-rel. Ezek ketten amúgy a top100-at is zárják egyben.

A DC-ről eddig is lehetett tudni, hogy jóval toleránsabb volt a saját sorozatival szemben, mint a Marvel - ahol a 20e példány alá esés gyakorlatilag egyet jelentett a halálos ítélettel - ám úgy tűnik, a Marvel is kénytelen volt átértékelni ezt a hozzáállását, miután a 15-20e-s sávban két tucat sorozata is ott van, köztük olyan nevekkel, mint a Punisher, Black Widow vagy Iron Man. Sőt, jelenleg a DC-nek már gyengébb a felhozatal a nagyok legalsó sávjában, mint a Marvelnek. Teljesen kiszorították innen a kicsiket, bár persze azokat se kell félteni. A Dark Horse-nál érezhetően fellendülés tapasztalható a Star Wars-részlegen, mintha a rajongók gyorsan ki akarnák élvezni az univerzum kínálta kalandok lehetőségeit, mielőtt megérkezik az eredeti trilógia 3D-s, szagos, agyi érzékelőközpontba sugárzott változata új számítógépes jelenetekkel és a kor igényeihez alakított átírásokkal, mely szerint az összes birodalmi rohamosztagos és lázadó lézerfegyverek helyett walkie-talkie-t fog ezentúl a kezében fogni, és a csaták is az amőba nevezetű játék segítségével dőlnek el. (És sajna ez nem valami szarkasztikus túlzás...)
De a Zenescope is örült szeptemberben, mert az egykor nagyon jó, mára nagyon nem jó sorozatuk, a Grimm Fairy Tales elérte az ötvenedik számát, ami elég szép eladásokat produkált nekik. Akárcsak az Aspennek az új Fathom-mini. És ami még furább, mindkettő igen erősen megelőzte a Boom! Studios Irredeemable-jét.

Kötetek szintjén most már teljesen meglátszik, hogy az első és valószínűleg egyetlen Scott Pilgrim-film megbukott a tengerentúlon, mert teljesen lementek az eladások. Persze még mindig ott van az összes képregény a kötetlista felső negyedében, de a legerősebbjük már csak az ötödik.
Az első amúgy az Old Man Logan tpb változata, ami potom 30 dollárba kerül csak. Viszonyításképpen a kétharmad-annyi oldalt számláló hatodik helyezett Image-tpb tíz dollárért fáj. De úgyis mondhatnánk, hogy az Old Man Logan tpb-ben majdnem többe kerül, mintha az ember megveszi füzetben. Ami eléggé ellentmond a tpb-k intézményének, aminek az volna az egyik lényege, hogy egy kötetben, olcsóbban be lehessen szerezni egy sztorit.
Scott Pilgrim mellett van még egy sorozat, ami szépen képviselteti magát, mégpedig a Walking Dead. Szinte semmit se tudni a tv-sorozatról, mégis az összes képregénygeek elkezdte venni, hogy mi lehet olyan jó benne, hogy már egész filmsorozat lesz belőle. És valószínűleg hasonló fog történni legközelebb a DC által kiadott Red vadonatúj kiadásával, amit a film szinte biztosan eléggé meg fog nyomni.
És egy gyors körút azokról, amiket talán még érdemes megemlíteni:
Kijött Alex Ross és Paul Dini közös könyvsorozatának, a World's greatest Super-Heroes-nak a nagyközönség számára megvehető változata, egy normál méretű tpb. Ez öt, eredetileg albumként (mármint méretre) kiadott kötetet foglal egybe, amit eddig egyben csak Absolute formátumban lehetett kapni, arany áron. De van most már második Incorruptable tpb és új kiadásos Metropolitan is, nem beszélve az új Tiny Titansről. Bár ami egy gyűjtőt izgathat, az a Dark Horse-tól a gyűjteményes The Amazing Screw-on-Head vagy a Vertigótól az American Vampire első HC-ja.

És most kicsit szokatlan módon előbb a kiadók részesedési aránya:
A Marvel továbbra is őrzi piacvezető helyét 39/44%-kal (bevétel/példányszám), ami egy 1/1%-os esés augusztushoz képest. Összességében azonban egyre inkább kinéz nekik egy 35-40/38-43%-os éves részesedés, amivel elég stabilan kijelenthető, hogy hiába szokás a nagy kettősről beszélni (Marvel és DC), egyre inkább a Marvel az, ami monopolhelyzetbe kezd kerülni a piacon. Jelen pillanatban nagyobb a részesedése, mint az utána következő háromnak együttesen.
A hónap és az év vesztese immáron bizonyosan a DC. Jelenleg 25/30%-on állnak, és a vezetőség meg is szólaltatta emiatt a vészharangokat. Erről majd lejjebb. Az viszont egyre biztosabb, hogy már lassan az éves 30%-os részesedés is kezd bajba kerülni, ami egyben azzal fenyeget, hogy a kiadó történetének egyik legpocsékabb évévé váljon.
Mivel a két nagy részesedése közel 4/4%-ot ment lejjebb, várható módon a kicsik törtek előre. A két legnagyobb nyertes a Dark Horse és az Image volt, ami azért érdekes, mert mindkét kiadó elég konzervatív hozzáállást mutat az utóbbi időben, nem igazán látni semmi merész húzást tőlük. A Dark Horse-nál még magyarázható az újabb Star Wars-hullámmal a jelenség – és az SW-füzetek feljebb is mentek némileg -, de az Image esetében még a tonnányi Walking Dead-tpb nyomása sem igazán tekinthető oknak, lévén, hogy a nagy dömping inkább októberre várható.
A két „közepes kicsi”, az IDW és a Dynamite nem igazán tudták kihasználni a nagyok által nyitott rést; az IDW erősödött talán a leggyengébben, ami némi matekkal kikövetkeztethető, hogy önmagukhoz képest estek az eladásaik. Ez lehet közönséges időszaki fluktuáció, ám megjegyzendő, hogy érdekes ellentétet mutat a többi kicsivel, akik kivétel nélkül erősödtek némileg (kivéve a másik „közepes kicsit”, a Dynamite-ot, ők stagnáltak). A többi kicsi arányosan osztozott a fennmaradó plusz 1,5/1,5%-okon.

És akkor a végére a számok. Mármint a nem részesedésarány számai. Az ICv2 elemzője nemes egyszerűséggel a cikke címében közölte, hogy az amerikai képregényeladás 2010 harmadik naptári negyedében totális katasztrófa volt. A második negyedévhez képest a füzetek eladásai tizennégy, a köteteké pedig hat százalékot estek (az össz változás -12%). Augusztusról szeptemberre nézve pedig egy -12/-2%-os esést könyvelhettünk el, ám ez nem igazán mond sokat. A füzeteknél egyértelműen betett az X-Men v3 első számának tiszavirág éltű sikere, köteteknél meg a Scott Pilgrim-láz lecsengése.
Ami már érdekesebb, az az egy éves visszatekintés. Tavaly szeptemberhez képest már csak -4/-8%-os a visszaesés, ami összesítve egy 5%-os szűkülést jelent a piacon. Ám figyelembe véve, hogy a rosszabbodó trend már a tavalyi év második felében megmutatkozott, így ez egy kicsit csalfa remény. Jelen pillanatban egy igazán fontos adat van a cégek, elemzők, de ami a főbb, a részvényesek előtt, hogy a negyedév több mint tíz százalékos bevételkiesést mutat. Egészen pontosan 16%-ot a füzeteken (a fenti számok mind példányszámra vonatkoznak), a kötetekről nincs pontos információ – különösen, hogy azok nagy része könyvesboltokban van forgalomban, így a szokványos egy éves átfutási idejük miatt inkább csak év végén lehet normális köteteladási statisztikákat kimutatni.
Hogy ennek mi az oka, lehet róla vitatkozni. A legtöbb olvasó és képregény-kereskedő azonnal és hevesen az áremelést szokta hibáztatni. Hogy mennyiben van igazuk, nem tudni. Két dolog biztos. Az egyik, hogy a példányszámok 14%-os esése mellett a 16%-os dollárkiesés nem azt sugallja, hogy az ár annyira komoly tényező lenne, ugyanakkor az érintett sorozatokon tapasztalható 20-50%-os olvasószámvesztés megint nem ezt mutatja.
A másik biztos dolog, hogy ez az egész áremelés egy nagyon rosszul kivitelezett, elkapkodott válaszreakció volt egy nem létező problémára, ami újabb gondokat szült.
A válság kezdetekor a képregénypiac, mint minden más, elkezdett összehúzódni. Ez tény. Ahogy az is, hogy a kezdeti időszakban, közel egy évig, ez az összehúzódás sokkal kisebb mértékű volt, mint szinte akármelyik iparágban, sőt, ha a szórakoztatóipar egyes szegmenseit nézzük, az egyik legstabilabb ágazat volt. Ennek ellenére az első negatív számok láttán a Marvelnél a pénzügyi igazgatóság úgy döntött, kármentés címén megemelik a legfőbb címeik árát egy teljes dollárral, ami a kiadó történetében példa nélkül álló, 33%-os emelést jelentett. Ezt ügyes marketinggel sikerült eleinte elfeledtetniük (a Secret Invasion c. nagy eseményük kezdetére esett, és még le lehetett nyelni, hogy a biztos példányszámugrást akarták meglovagolni, ami szintén kicsit gusztustalan tett, de üzleti szempontból még megérthető), ám idővel minden egyes érintett sorozat kivétel nélkül komolyan meglátta a kárát. Jó esetben a lecsökkent példányszámot kiegyensúlyozta a bevételnövekedés, sőt, egy-két esetben némi plusz dollárt is jelentett havonta a konyhára, ám ha elkezdenénk összességében nézni a négy dolláros címek példányszámait, valószínűleg ideális esetben nullszaldósra, de reálisabban nézve (melyet a fentebbi -14 és -16% közti két százalék sugall), ez a kunszt hosszú távon ártott a cégnek. És akkor még a köteteket érintő átlag öt dolláros áremelésről, ami egy időben felment tíz(!) dolcsis növekedésre, még nem is esett szó. A Marvel-könyvek képregénybolti eladásai egyértelműen több éves mélypontra zuhantak.
A bajt tetézte, hogy a DC elkezdte követni lassan a konkurenciát. Ők megfontoltabban próbálkoztak, igyekeztek új címekhez, alacsonyabb példányszámra várt minikhez igazítani az áremelést, ami az utóbbiak esetében még valamilyen szinten elfogadható: mivel kicsi a forgalom, így némi áremeléssel próbálják ezt kompenzálni, ami egyes esetekben egy ritkán elővett karakter saját címének az ára. Ez régebben is így volt (a minik igen gyakran drágábbak az ongoingoknál), ezután is valószínűleg így lesz. Persze a Marvelnél ezt is tovább vitték, ott gyakorlatilag minden létező mini eleve négy dollár volt, de az már megint más eset. A lényeg, hogy a DC elkezdte majmolni őket, és az érintett címek hirtelen elkezdtek ott is esni.
Ám nem igazán foghatjuk a DC hanyatlását az áremelésre, lévén, hogy míg a Marvelnél a top sorozatok 60-80%-át érintette a jelenség, a DC-nél ez a harminc százalékot se érte nagyon el. Nem, a DC-nél ennél sokkal komolyabb bajok voltak, és az egyiknek még neve is volt, Dan DiDio. DiDióról esett már szó itt korábban, mint arról a főszerkesztőről, aki mellett Joe Quesada a visszafogottság mintaképe. DiDio Quesada után került a saját főszerkesztői székébe, és a konkurenciához hasonló módon teljes energiával belevetette magát az alá tartozó fiktív világ megújításába, hogy átemelje azt a XXI. századba. Ami sikerült is neki, a szakma ünnepelte. Csak nem tudott leállni, és a végén mindenbe beleszólt olyan módon, hogy egy-két író nyilvánosan elkezdett panaszkodni, hogy DiDio mellett semmi kreatív munka nem tud folyni, mert mindent felülbírál. (közismert, hogy ebbe rokkant bele a teljesen ellehetetlenített JLA v4-es sorozat.)
Ez a jelenség csak egy része volt a bajnak, ami a DC szerkesztőségében uralkodott, és ami végül odáig vezetett, hogy maga az anyavállalat szólt közbe. Idén év elején kiszivárgott, hogy tisztogatás lesz a DC fejesei között, ami gyakorlatilag ott helyben halálra is ítélte az egész évüket. Senki se mert semmibe se belekezdeni, és jellemző, hogy az egész év legnagyobb durranása náluk Straczynski átigazolása volt, de még neki is fél évig malmoznia kellett a Brave and the Bold v2-n, mire oda merték adni neki a jelenlegi címeit. A sztori következő állomása már viszonylag közismert. DiDiót úgymond előléptették kiadóvá, amivel kivették a kezéből a DC világa feletti ellenőrzést, és berakták mellé Jim Lee-t. Ez utóbbi döntés kicsit érdekes annak tükrében, hogy Lee alkiadója, a WildStorm, pénzügyileg jó ideje nem volt már sikeres, lévén hogy Lee művész, nem üzletember, és most, hogy teljesen kiszedték a kreatív pozícióból, az egyetlen komoly ütőkártyájától, a rajzolásra szánható idejétől fosztották meg. A WildStorm imprint így januártól meg is szűnik, hogy mi lesz a sorozataikkal, egyelőre még kialakulóban van. De most nem is ez a lényeg.
Hanem hogy a DC-nek mostantól nincs főszerkesztője. A poszt megszűnt, helyette Geoff Johnst nevezték ki kreatív igazgatónak. Ezzel csak egy probléma van: Johns egy roppant, már-már gyermekien lelkes író, aki rajong a DC ezüstkori képregényeiért. Annyira, hogy gyakorlatilag mindent, amihez hozzáért az elmúlt öt évben, negyven évvel visszaforgatta a múltba, amivel egy roppant anakronisztikus, a jelen korhoz abszolút nem illő világot kezdett el kialakítani a DC-nél, az úgymond „unalmas fehér férfi főhősök univerzumát”. De ez még a kisebb baj, mert van elég tehetség a DC-nél, hogy ellensúlyozzák ezt (még akkor is, ha Greg Rucka nem olyan rég bejelentette a távozását a cégtől). A másik gond, hogy Johnsnak semmi szerkesztői tapasztalata. Zéró. Sőt, ha az ember megnézi, a legjobb időszaka egyértelműen az volt, amikor szerkesztői kontroll alatt dolgozott, és amint szabad kezet kapott (Infinite Crisistól), az általa nyújtott átlagszínvonal érezhetően esett. És ez a tapasztalatlanság a harmadik gonddal kiegészítve már aggasztó: Johns jelenleg a DC tévés részlegének feje is, amely részleg szeretne két éven belül egy egész kis élőszereplős világot kialakítani a képernyőn. Plusz mellé Johns írja a Flash mozi forgatókönyvét, visz vagy két-három havi sorozatot és a képregényekben is szeretne egy újabb nagy eseményt előkészíteni. Emellett el lehet képzelni, mennyi ideje lehet igazgatni az egész szerkesztőséget. Csak szemléltetésképp, mióta Joe Quesada átvette a saját posztját a Marvelnél, többször is panaszkodott, hogy egy hónapban kevesebb ideje van rajzolni, mint előtte egy nap alatt. Johns pedig úgy akarja ezt a tisztséget betölteni, hogy megnégyszerezte a saját önálló munkáit.
Ennek persze megvan a maga hatása az egész cégben, a DC láthatóan kezd széthullani. Lehet, hogy ez csak átmeneti időszak, úgymond most vezetődik le a tisztújítás során kialakult feszültség, ám tény, hogy zéró központi irányítás van, ami kezd anarchiához vezetni a címeiken belül is. A felső vezetés meg nem nagyon tehet semmit, elvégre most avatkoztak bele a szerkesztőségbe elég drasztikusan. Ennek ellenére a pénzügyi igazgatóság gyorsan kapcsolt, mert elkezdték a saját mentőakcióikat, karöltve a marketinggel, és minden valószínűség szerint pár részlegszerkesztővel is. A lényeg, hogy januártól nem lesz négy dolláros DC-füzet, vagy ha mégis, akkor az nem 32 oldalas (ebből 20 vagy 22 a történet) lesz, hanem 40-44 oldalas (30-32 sztorioldallal). Teljesen visszaállítják a másfél évvel ezelőtti állapotot, ami már most határozottan pozitív visszajelzést kap mindenhonnan. Leszámítva egy apróságot. Ezzel az akcióval megszűnnek a háttértörténetek, így a DetCom Gordon-sztorija és az AcCom Jimmy Olsen-rövidje, amit már most a legjobb Olsen-sztorinak szokás kikiáltani az All Star Superman óta. Sajna ez már a valamit valamiért elv érvényesülése. (Bár lehetne még tovább fanyalogni azon, hogy 75%-os árért 66%-os történetmennyiséget adnak ezentúl). Ám mégis, ezzel az árcsökkentéssel és vele együtt a Batman-részleg látványos megerősítésével, abban reménykedhetnek, hogy lassan a helyére billen a mérleg és visszaszerzik a korábbi helyüket a piacon. Talán igazuk van, ám még ha így is lesz, ez csak az első lépésnek ígérkezik egy hosszú, és számukra minden bizonnyal fájdalmas folyamatnak. Ám lehet, hiába.

Ugyanis egy kissé hosszú végszó: A DC tehet bármit, jelenleg nem ők határozzák meg az amerikai képregénypiacot. Hanem a Marvel. Ahol az eséseik ellenére nagyon kényelmesen elvannak a piacvezetőségük fölényes tudatában. Igaz, a DC fentebbi bejelentése után azonnal kiadtak egy nyilatkozatot, mely szerint ők is igyekeznek majd visszaállni a régi árakra, ám amíg megmarad ez a csökkentett, de stabil példányszám az említett címeken, erre vajmi kevés az esély (ugyanakkor kétségtelen, hogy a fentebbi címek egy része megint esik, ami sok százezres kiesést jelent így hónapról hónapra). És emiatt, részesedés ide vagy oda, a teljes piac továbbra is megy lefelé, a teljes eladott példányszámok hét számjeggyel esnek éves szinten, és minden eddigi tendencia a felé mutat, hogy az amerikai képregénypiac kezd teljesen összeomlani... megint. Amely összeomlás kevésbé lesz zajos, mint a másfél évtizeddel ezelőtti, ahol sok százezres sorozatokból hirtelen néhány tízezresek lettek, ám attól még a tény az marad, hogy amíg a nagyok, de pláne a Marvel ragaszkodnak a mostani stratégiájukhoz, egyre esélyesebb, hogy nem kell hozzá 15 hónap, és az egész kártyavár látványosan összeomlik. Márpedig erre se a kiadóknak, se a terjesztőknek, de pláne az olvasóknak nem lenne semmi szükségük. Nem szükségintézkedések kellenének ide, hanem ugyanaz a bátor újító szellem, ami 2001-ben megreformálta a teljes észak-amerikai képregényipart. Ehelyett a két akkori vezéralak (Quesada és DiDio) is a saját biztosnak vélt taktikájukat erőltették, ami három év alatt teljesen tönkretette az addig elért eredményeiket. DiDio már távozott és a helyén talán már megindult valami a káoszból. Quesada azonban marad és maradni is fog a jelek szerint, és tovább erőlteti a saját elképeléseit, amik eddig két részleg összerogyásához is vezettek. Lehet, jó lenne, ha a Disney-nél is megfontolnák, hogy talán mégse ártana kicsit körülnézni a frissen vásárolt képregénykiadójukban. Ugyanakkor az is, hogy talán nem csak Quesada hibája ez, és ennél sokkal komolyabb beavatkozás kellene a Marvelnél is, mert az is szinte tény, hogy a szerkesztői munka mint olyan, már évek óta nem létezik ott. Csak ez nem azt jelenti, hogy az írók azt a kreatív szabadságot élvezik, amit az elődeik a hetvenes években - amikor még szinte kizárólag az író döntött a sorozataiban megjelent történetekről - hanem azt, hogy egy irányítás nélkül maradt cégben mindenki azt tesz, amit éppen jónak lát, és aki figyelemmel követi a Marvel sorozatait, az jól tudja már, hogy ez mennyire kritikán aluli átlagszínvonalt eredményezett az elmúlt 3-4 évben.

A cikk végén a szokásos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése