Fülledt Herotika I.: Nem csak Travoltát hívják Johnny-nak

Legyünk őszinték: a szuperhős-képregényekhez sok-sok éve hozzátartoznak a valószerűtlen izmok, feszes fenekek, illetve a hölgyek részéről a hosszú combok és az igéző / kábító / szédítő / hókoncsapó mellek avagy dekoltázsok. Aki nem akar ilyet látni, az voltaképpen mit is keres itt? Olvassa inkább a Bovaryné-t, de vigyázzon a pici, ártatlan lelkére, abban is van ám erotika:

Emma befordult egy utczába, és már messziről megismerte Léont, felbodorított hajáról, mely kilátszott a kalapja alól.

Léon tovább ment a gyalogjárón. Emma követte, egészen a fogadóig. Léon fölment, kinyitotta az ajtót, belépett... Mily ölelés!

Aztán, a csókok után, mind a kettőjük ajkáról áradt a szó.

Gustave Flaubert: Bovaryné (Ambrus Zoltán fordítása)

Azoknak, akik érett megfontolás után mégsem Léon felbodorított, kalap alól kilátszó hajáról kívánnak olvasni, eláruljuk, melyik Johnny-ról lesz ma szó.

John Byrne – amint azt már sokszor leírtuk – egyszerűen zseniális rajzoló, és aki mást mond, azt hajnalban a vár fogán felpofozzuk és kiutasítjuk a HálóZsákról – többet nem látogathatja. (Copyright P. Howard.) Íróként már nem ilyen egyértelmű a megítélése, mert bár igen figyelemreméltó, hosszú történetfonalakat kerített többek közt a Fantasztikus Négyes, az Alfa Különítmény és a Superman lapjain, rendkívül idegesítő rigolyái is voltak / vannak. Például fixa ideája volt, hogy az ezüstkorban bevezetett egydimenziós szupergonoszok – például Magneto – meg is kell maradjanak gonosznak, és a maga részéről mindent megtett, hogy megfúrja Chris Claremont szó szerint többszáz részen átívelő történetét arról, hogy Magneto jó útra tér és átveszi Xavier professzor helyét. Ugyanakkor a valaha volt legsarkosabb szupergonosz minden bizonnyal Fátum doktor, akinek a fent említett F4-szériájában éppen ő színezte ki az egyéniségét – azaz a fekete-fehér karakterekhez nem szabad hozzányúlni, kivéve, ha ő maga teszi. (Magyarosan: Hja, paraszt, az más!…)

John-nak ezt az idegesítő szokását már sokan felemlegették, mint ahogy azt is, hogy állítólag nem épp könnyű vele kijönni (hallottam olyan sztorit, hogy valaki elvitte neki dedikálni egy sok évvel azelőtti füzetét, amit Byrne saját kezűleg összegyűrt és visszadobott neki, hogy dobja ki és vegye meg az új műveit). Kevesebb figyelmet kap Byrne viszonya a női szereplőihez, pedig ez is megér egy misét.

Johnny kétségtelenül az X-Mennel tette le a névjegyét, először mint Chris Claremont rajzolója, később mint szerzőtársa. Byrne szerint az első néhány epizódnál a sztorit még Claremont és az előző rajzoló, Dave Cockrum találták ki, ő csak a „rajzoló robot” volt. Valószínűleg ezt úgy értette, hogy az első általa rajzolt részbe, ami a hosszú Főnix – M’Kraan kristály sztori lezárása volt, még nem nagyon szólhatott bele, a másodikban viszont már nem sokat kell keresnünk John mancsának nyomát.

Egyrészt Cockrum köztudottan ki nem állhatta Rozsomákot, akit unalmasnak tartott, ezenkívül ő volt az egyetlen olyan új X-karakter, akit nem Dave tervezett (ezek után persze nem nagy rejtély, hogy miért éppen őt tartotta unalmasnak), mindennek a tetejébe pedig neki is volt egy bizonytalan terve egy hasonló karakterről, akit nem sikerült befuttatnia. Mégis, a második Byrne által rajzolt, és szerinte Cockrum és Claremont által kiötlött epizód központi karaktere Rozsomák – első ízben, amióta csak megjelent az X-Mennél. Másodsorban – és minket ez fog érdekelni – Vihar már ebben, az első olyan Byrne-féle részben, ami még nem volt megírva, amikor ő a fedélzetre lépett, pucéron mutatkozik (zuhanyozik), aztán ugyan felvesz egy bikinit, de meg is jegyzi, hogy legszívesebben meztelenül napozik.

Az olvasók persze kórusban tiltakoztak…

Persze ez még szóra sem lenne érdemes, egyébként is, akinek nem tetszik, annak Léon felbodorított haja továbbra is csábító alternatíva lehet. A többiekkel folytassuk egy még mindig meglehetősen ártatlan jelenettel, amiben Vihar kilép a zuhany alól (Rejtélyes X-Men #123, Chris Claremont, John Byrne, Terry Austin, Glynis Wein):

Mi volt olyan különleges ezen, mármint azonkívül, hogy Ororo majd’ kiesik a köntöséből, és a mellbimbóin be lehetne állítani a Kossuth rádiót, ami azért 1979-ben még nem volt általános a mainstream képregényekben? Semmi, egészen addig, amíg újra ki nem adták az Essential X-Men #3-ban. Az Essential sorozatban könyvméretű adagokban, relatív olcsón adtak ki egy csomó részt egy-egy sorozatból, de hogy mégse legyen kolbászból a kerítés, fekete-fehérben nyomtatták a képregényeket. Nyilván mindenki látott már színes képet grayscale, azaz szürkeárnyalatos formában kinyomtatva, vagy ha nem, nyomtasson egy színes oldalt egy fekete-fehér nyomtatón, és majd meglátja, mit kap: a színek helyett a szürke különböző árnyalatait. (Még az is lehet, hogy épp ötvenet.) De az Essential-okban nem a kész oldalakat adták ki fekete-fehérben, hanem a színezést spórolták ki, azaz az olvasók a kihúzott rajzokat láthatták az utólagos színezés nélkül. (Kedvelt képregényeinket köztudomásúlag először megrajzolják, aztán kihúzzák, végül kiszínezik.) Nem mindegy? Ha Vihar melléről van szó, akkor nem:

A mellbimbót természetesen nem szánták közlésre, és reménytelen idealisták akár azt is elhihetik, hogy a rajzolás során jelentett segítséget, mivel ekkoriban még divatos volt az a ’90-es évekre már elavultnak számító szempont, hogy a megrajzolt testeknek valamilyen köze az emberi biológiához. De aki ennek bedől, ugyanakkor szerepel a választói névjegyzékben, az nyilváníttassa magát cselekvőképtelennek, mert ennyi naivitással Magyarországon nem jut messzire. Valószínűbb, hogy John vagy Terry (és az előzmények tükrében jó pénzt tennék rá, hogy John volt) poénból rajzolta be a cickót, azzal a biztos tudattal, hogy a színezés során majd eltűnik. El is tűnt – de amikor az Essential-ban a színezést levették (a második képen Vihar barna bőre és a fehér fürdőköntös ugyanolyan színű), előtűnt, és mivel nem vette észre senki, tömegével jutott az újságosokhoz. (A sztori mellesleg az egész helyzetet egyáltalán nem indokolja, Arisztid akár nagykabátban is hátba lőhette volna Vihart, aki a következő megjelenésében már a kosztümjét viseli.)

Később Arisztid nemcsak Vihart, de az X-ek hölgyismerőseit is fogságba ejti, és a jámbor olvasóban valószínűleg fel se ötlene, hogy mögöttes tartalmat keressen az olyan jelenetekben, mint mikor Arisztid akarata ellenére lesmárolja Colleen Wing-et, még akkor sem, ha hölgyek rabsága is, hm, hát minimum érdekes:

Az X-ek hamarosan Mesmero pszichés befolyása alá kerülnek, köztük a két nő, Vihar és Főnix, akik megint nem járnak jól. Előbbi majdnem pucéron illegeti magát az érdeklődőknek (akik direkt utalásokat tesznek arra, hogy mit csinálnának vele):

Utóbbi ribancnak öltözik és „randira megy a főnökhöz” – hogy ez mit jelent, azt mindenkinek a fantáziájára bízzák:

Szerencsére Rozsomák közbelép és hozzálát, hogy megszabadítsa Jean-t Mesmero befolyása alól. Jean először is megjegyzi, hogy bármire hajlandó, csak Rozsomák ne bántsa. Rozsi erre, megjegyzi, hogy bár lenne más út, de nincs – és addig pofozza, ameddig észre nem tér. Nyilván mindenki ezt tenné a helyében, más lehetőség persze fel se merülhetett:

Rögtön ezután az X-Men mindenféle kaland során a Vadföldre kerül, ahol az X-ek valamennyi férfitagja az uniformisa maradékait viseli, de persze az egyetlen nő, Vihar, kilóg a sorból:

El is kapja Szauron:

Vihar persze a Főnix halálá-ban Emmával összeakadva sem jár jól:

És Sebastian Shaw-val harcolva sem:

Szegény Vihar alighanem visszasírja Dave Cockrum rajzolói korszakát, amikor még nem akarták minden sarkon levetkőztetni és/vagy megerőszakolni. Apropó vetkőzés és Főnix Halála, a Pokoltűz Klub „copyright Byrne” női szereplő, a felszolgálók éppúgy, mint a legmagasabb rangú vezetők, valamiért mind egy szálig kurvának öltöznek. Ezt a szerzőtárs Chris Claremont gyomra még csak-csak bevette, ugye férifakról van szó, viszont Ann Nocenti szemét annyira csípte, hogy később – John Bolton rajzaival – a Claremont fennhatósága alatt álló Classic X-Men #34-be beszorított egy sztorit az egyik csajról, aki kifakad a Fehér Királynőnek, hogy miért kell nekik ringyóként járni…

…mire kapott némi feminista dumát, de a kurvaszerkó megmaradt, sőt, az X-Men: Az elsők-ben a filmvászonra is felkerült.

Az itt összeválogatott X-Men-beli – ahol John csak szerzőtárs volt – képek több év alatt elszórva jelentek meg, és Byrne aligha szánta őket ilyen koncentrációban való közlésre. Később, miután otthagyta az X-Ment és az F4-gyel önállóan is befutott, már megengedhette magának, hogy töményen tolhassa a hímsovinizmust, és így született meg a The Sensational She-Hulk, ami nagyjából arról szólt, hogy Amazon szemérmet követelő testtájaiból melyik marad éppen a képen kívül. Ahogy eddig is láthattuk, az ilyen inzultusok Byrne-nél jellemzően a hölgy akarata ellenére történnek, feltehetően azért, mert így egészen mocskos dolgokat is be tud mutatni, és még mindig védekezhet azzal, hogy „De a sztori szerint ez rossz dolog!”, és külön bónusz, hogy a méltatlan helyzeteken keresztül még egyet rúghat az XX-kromoszómák birtokosain. She-Hulkot, azaz Amazont például egy osztagra való SHIELD ügynök gyűrűjében is meztelenre vetkőztetik, ami mondjuk tökmindegy a sztori szempontjából, tényleg semmi más célt nem szolgál, mint hogy legyen benne majdnem pucér csaj, azaz majdnem legyen benne pucér csaj:

Byrne ezt talán nagyon férfiasnak gondolta, de azért hozzáteszem, hogy egyetlen embert ismertem, akinek nagyon bejött a Sensational She-Hulk, egy brazil srácot – aki amúgy biszexuális.

Szerencsétlen Jennifer megaláztatásait felsorolni is nehéz lenne, például egy másik She-Hulk részben Amazon pucéron ugrókötelezett, mert miről is szólhatna másról egy szuperhősnő kalandja, mint hogy pucéron ugrókötelezik?

Aztán itt van ez a – szó szerint – mellszobor…

…ami ebben a formában jelent meg a The Sensational She-Hulk-ban, John Byrne mellett Kim DeMulder tollából. John úgy gondolta, hogy a tépett ruha azért annyira nem tépett, hogy bepillantást engedjen Jennifer bimbóudvaraira, Kim (aki neve ellenére férfi) viszont a kihúzás során viccesen odaejtett pár pacát – azt hitte, hogy valamelyik lektor kiveszi. Nem vették ki.

Ilyeneket tényleg tucatszám lehetne találni, de minek folytassuk? Holnap még ejtünk pár szót a Fantasztikus Négyesről, aztán Byrne-t követve a Marveltől átugrunk a DC-hez, és ott aztán olyanokat látunk, hogy előre szólok: mindenki készítsen be valami tömény alkoholt. Viszlát holnap (vagy holnapután a detoxban – én szóltam)!

Tetszésindex: 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4.71 (17 szavazat)

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.