Ki van itt?

Oldalainkat 974 vendég és 0 tag böngészi

Közeledik a Karácsony vége, és nálunk is megkezdődik a végső visszaszámlálás! Na, mi nem a Tomcatjeinket küldjük rá a két Mitsubishi A6M2-re, ellenben fény derül a DC és a Marvel hét legcsúcsabb fegyverére – és ravaszul úgy időzítettük, hogy éppen Karácsony után derült ki, vagyis már késő, hogy ezeket kérjük a Jézuskától!... Node semmi baj, ezt a Szilvesztert is megéri az Univerzum, a többit meg majd meglátjuk. Szóval jöjjenek ezek heten, mint a gonoszok:

 

7. Superman kardja

Superman kardja azon képregényes ötletek közé tartozik, amik egyszerre hihetetlenül fárasztóak, és mégis zseniálisak – valahogy úgy, mint sokkal később a több évtizedes X fegyver átértelmezése Tizedik fegyver-ré. A kard ugyanis nem Supermané – sőt, senki másé. Az ősrobbanáskor keletkezett, és évmilliárdokon át sodródva az űrben, önmagától egy kard formáját vette fel, mert miért ne, a nyelén pedig szintén önmagától megjelent Superman híres S-betűje, mert ugyancsak miért ne? És a latin ábácé miért is ne jelent volna meg az ősrobbanással egyidejűleg?

 EH 022 01

Eddig a sztori idióta része. A zseniális pedig az, hogy a DC több évtizedes hagyományai alapján Supermant (aki bár tápos gyerek, de azért vannak még hasonlóan kajakos srácok az univerzumban) egyedülálló módon az egész világegyetemben szinte vallásos áhítat övezi, és mindehol Supermannek vagy valami hasonlónak is hívják. Magyarázattal viszont elmulasztottak szolgálni, ezt csak úgy el kellett fogadni – aztán jött a kard. Ekkor kiderült, hogy a kard forgatására egyedül méltó személy a Kiválasztott, akit emiatt minden létező faj tisztelni fog és ugyanúgy nevez, mivel a „Superman” afféle nyelvek előtti izé és ezoterikus és közös tudatalatti… értitek. Tehát valójában nem a kard Supermané, hanem Superman a kardé, vagyis ő a kard jegyével megjelölt Kiválasztott, hurrá! Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a szóban forgó gyíkleső hatalmas erőt ad, sőt, abszolút mindenhatóvá teszi a forgatóját. (Az meg a sztorival jár, hogy Földön egyedül a modern angol nyelvben jelent a „super man” kiváló férfiút, és az összes többi népnek innen kell kölcsönkérnie a számukra értelmetlen betűhalmazt, vagyis az amerikaiak a legkirályabb nép az univerzumban. De hát ezt a célközönségnek nem esett nehezére feldolgozni.)

-          Könnyű használni?

Elvileg a „méltó” bármikor megfoghatja (sőt, még szolgálatkészen a Földre is hullt Supermannek). Gyakorlatilag viszont a „méltó” egy S-jelet visel a mellkasán, és a jelmezkölcsönző valószínűleg nem segít, szóval ez épp csak annyival jobb Odin kardjánál, hogy nem kell Ázgárdra menni érte és többszáz méter magasra nőni hozzá. Legyen 2.

-          A használat hatása a használóra?

Nyomtalanul ugyan nem múlik el, de negatívnak sem nevezhető; eggyé válik az ember az Univerzummal meg ilyesmi. Na és? Még mindig jobb, mint disznóvágás előtt letolni két páleszt éhgyomorra. Megvan az 5.

-          Pusztító erő?

Itt meg aztán pláne megvan a fullpont, mert elvileg végtelen a teremtő és a pusztító ereje is.

2+5+5=12

 

6. Longinusz-lándzsa 

EH 022 02

Amint azt az okkult iránt érdeklődőek és a kultikus Wolfenstein 3D first-person-shooter sorozat rabjai tudják, a Longinusz-lándzsa, vagy Spear of Destiny az a lándzsa, amivel egy Longinusz nevű római katona megölte Jézus Krisztust, aztán a jó Ég tudja, mi történt vele (mármint a fegyverrel, nem a légióssal), de mindenesetre roppant erejű. Maga Hitler (itt a baloldali képen azon dühöng, hogy valaki álmában leborotválta a bajuszát) is fanatikusan hitt az erejében, és az Anschluss után magához is ragadta a bécsi díszhelyéről – mondjuk a történelmet alapfokon ismerők tudják, hogy túl sokat nem ért vele (vagy azzal, ami a kezébe került és azt hitte róla, hogy az az).

A DC képregényalkotóinak persze több sem kellett, a sztorikban is Dolfi kezébe adták a lándzsát és valóságos szupererővel ruházták fel, mert amúgy mit csinált volna Hitler egy darab fával? A lándzsa például gonosz aurát bocsát ki, és ezzel oldották meg a DC univerzumának egyik legkomolyabb problémáját: nevezetesen hogy náluk – a Marvellel ellentétben – már a második világháború előtt szinte isteni hatalmú lények jártak a Földön, akkor meg miért nem nyomták el Adolfot, mint egy csikket? Hát azért, mert a lándzsa bizony a kiugrott mázolónál volt, és ha Superman és társai Európába merészkedtek volna, akkor a gonosz hatalmánál fogva a hősökből Hitler bábjai lettek volna. Hálistennek ez közönséges emberekre nem vonatkozott, így néhány százezer katona gond nélkül harcolhatott a Harmadik Birodalom ellen… A gonosz hatás elvileg a lándzsa használójára is vonatkozik, bár Hitlernek ezzel nem volt gondja, mert már nem nagyon volt hova süllyednie – de amikor Superman a későbbiekben a kezébe vette, a sötét befolyás őt is majdnem a hatalmába kerítette (és meg kellett szabadulnia a fegyvertől).

Persze a lándzsával szúrni is lehet, sőt! A DC univerzumának egyik legpusztítóbb fegyveréről beszélünk, ami még a DC egyik leghatalmasabb kozmikus lényét, a Spectre-t is képes lenne megölni! Más kérdés, hogy akkor Hitlernek miért okozott gondot néhány ostoba ruszki meg egy kis hideg, nem beszélve pár ócska repülőgépről a La Manche fölött. De ő biztos nem olvasta el a használati utasítást. Hogy mi ne essünk ebbe a hibába, nézzük gyorsan a pontokat:

-          Könnyű használni?

A lándzsa jellemzően a Földön van, és kézzel használható. 5

-          A használat hatása a használóra?

Érdekes kérdés, mert elvileg be-sith-tül tőle a felhasználó, Supermannel ez meg is történt. Ugyanakkor ahogy már fent jeleztük, Superman a második világháború idején a lándzsa hatásától tartva nem mehetett Európába, míg az átlagamerikainak semmi ilyen gondja nem volt, szóval a magunkfajta talán szúrhatna is vele. Egyébként is őrültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki egy ilyen fegyverre vágyjon, úgyhogy talán nem is akkora baj, ha az ember még jobban megőrül, nem? Legyen 4.

-          Pusztító erő?

Egyfelől az egyik legerősebb fegyver, még a Spectre ellen is hatásos lenne, másrészt nem sokat láttuk éles üzemben. De mindenképpen nagyfiú, legyen 3.

5+4+3=12

5. Nekro-kard

 A Nekro-kard félig Superman kardja, félig Tactigon (mindjárt látni fogjuk). Egyfelől hihetetlenül ősi tárgy, Galactus szerint ez „hasította ki az első fényt a sötétségből”, vagy ilyesmi. Másfelől viszont csak meg kell fogni, és máris minden jóval felruház, mint a Skála-áruház – leszámítva, hogy Skála-kópé helyett sötét Terminátort farag az emberből. És ha nem is ember, hanem egy isten fogja meg, abból nem sül ki semmi jó…

 

EH 022 03

EH 022 04

De mivel mi nem vagyunk istenek, nézzük, mire megy vele egy közönséges ember? Sokra: Gorr, egy emberszerű idegen lény pusztán a karddal a kezében ezernyi istent ölt meg (ő erre gerjedt be). Kevésbé szerencsés, hogy mikor egy jövőbeli öreg Thor Galactus ellen fordította, a nagy G. még őt is óva intette – szerinte a lelkét is elveszíti, aki a kardot forgatja.

-          Könnyű használni?

Nagyon – amint kézbe kapja az ember, nemcsak kardként működik, de milliónyi képesség is a használójára száll, például Thorét meghaladó erő, szupersebesség, repülés… ami csak kell. Sima ötös lenne, és még az sincs kizárva, hogy egyszer csak az orrod elé pottyan – na jó, nem is túl valószínű... és ha nem, akkor halászhatod ki egy fekete lyukból, mert Thor egy kalandja után oda dobta. Ez így már inkább csak 4.

-          A használat hatása a használóra?

Mint fent: kifejezetten előnyös, és nem akármilyen mértékben – valóságos Superman-irtó lehetsz, ez legalábbis 5+1! Csak sajnos felfalja a lelkedet – még az öreg Thornak is lett volna tőle félnivalója, hát még egy közönséges embernek, ami már nem hangzik olyan jól. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a kard csak addig lenne nálad, amíg nem talál valakit, aki legyőz, mert akkor átugrik hozzá és onnantól őt segíti… Ilyen értelemben a kard nem is fegyver, hanem Pókember eredeti fekete pókruhájához hasonló parazita, ami megnöveli az erődet, de kiszipolyoz, és ha jobb gazdatestet talál, akkor otthagy és röhög rajtad, míg a következő áldozata kicsinál. Nade ebből egyrészt az a tanulság, hogy ügyesen kell forgatni, és akkor senki nem győz le, másrészt mindez többezer évig is eltarthat, abba meg sokminden belefér – biztosan több minden, mint abba a 80-90 évbe, amire a kard nélkül számíthatnál. Maradjunk egy négyesben.

-          Pusztító erő?

Ez nem lett kifejezetten definiálva, de ami egy közönséges ember kezében gond nélkül lepofoz egyszerre három Thort (mert ilyen is volt), Thor kezében pedig röviden elintézi Galactust, az nem lehet bugylibicska. Legyen ez is 4.

4+4+4=12

 

4. Tactigon

A Tactigon minden reménybeli szuperhőspalánta álma. Violet Lightner, egy depis tini öngyilkos akart lenni, ezért leugrott a Golden Gate hídról, mire a vízből kiugrott egy idegen eredetű szerkezet, ami nyomban a csuklójára tapadt és kilőtt egy kötelet, amivel megmentette Violet életét. Innentől kezdve a Tactigon Violet kezén maradt és gondolati parancsra úgyszólván bármilyen fegyverré át tudott változni, sőt, saját maga találta ki, hogy épp mire van szükség, így Violet – aki felvette a Fegyvertár nevet és belépett az Initiative-be, az Egyesült Államok fiatal szuperhősöket képző programjába – elképesztő erejű hőssé vált. És ehhez csak öngyilkosságot kellett megkísérelnie! Srácok, ezt a leghatározottabban mondom: ne próbáljátok ki otthon!

 

EH 022 05

Később Violet egy ostoba gyakorlat következtében véletlenül szétlőtte egy társa fejét, így sebészileg eltávolították róla a Tactigont – amit persze az Initiaitve megtartott. Viszont később senki más nem tudta használni, csak egy őrült klón, akibe átültették Violet agyhullámait – őt inkább ne számoljuk.

-          Könnyű használat?

Trükkös, mert Fegyvertár könnyedén rángatta elő a pusztítóbbnál pusztítóbb fegyvereket, viszont ugye (gyakorlatilag) senki másnak nem sikerült még egy vajkést sem előcsalogatni belőle. Hármast adnék rá, de van még egy kis extra: ahogy már említettük, a Tactigon nemcsak passzív fegyver, hanem taktikai segítség is: maga választja ki, hogy éppen milyen fegyverre vagy egyéb eszközre van szükség (például az öngyilkossági kísérlet alkalmával egy géppisztoly nem lett volna nagy segítség, de rögtön kielemezte, hogy egy kötél és egy kampó viszont pont jól jönne). Ez eddig négy, és mivel Violet a Földön szedte össze, megvan az 5.

-          A használat hatása a használóra?

Nem ismert káros hatás. 5.

-          Pusztító erő?

A teljes pusztító erő ismeretlen, elvileg bármekkora lehet. Viszont kevéssé valószínű, hogy valaki csak úgy elhagyott volna egy univerzumokat elpusztítani képes cuccot és sosem keresné, tehát mondjuk, hogy „csak” nagyon erős. Ez a mi skálánkon mindössze egy kettest ér!

5+5+2=12

 

3. Infinity Gauntlet

 

EH 022 06

A híres Kesztyű éppen felfért a dobogóra, noha egy kicsit kilóg a sorból, mert az alkotó kövei (amelyek egyenként is szinte isteni erővel bírnak) egyáltalán nem fegyverek, viszont Thanos azzal a céllal kombinálta őket a kesztyűjébe, hogy pusztításra használja. Tehát helye van a listán.

Közismert és a honosított Kingpin kiadó képregényeiben is előforduló eszközről lévén szó, ne is vesztegessük az időt, jöjjenek a pontok…

-          Könnyű használni?

Nagyon. Csak felhúzza az ember és mehet a menet. Viszont nem elég a ravaszt meghúzni, ésszel kell irányítani, különben megsemmisül minden, ráadásul a Földön nem is mindig található meg (sőt, jellemzően nem), így a végső pontszám 3.

-          A használat hatása a használóra?

Jó eséllyel megőrül az ember, de hát kockázat nélkül nincs üzlet… Kellő elszántsággal viszont egyetlen ember is elbír vele. Legyen 4.

-          Pusztító erő?

Egy univerzumon belül szinte legyőzhetetlen. 5.

3+4+5=12

 

2. Mjölnir

Ha van olyan fegyver, amit nem kell bemutatni senkinek, az nem lehet más, mint Thor pörölye, a hatalmas Mjölnir!

EH 022 07

Kinek kellene bemutatni ezt a pompás zúzóeszközt?! És Anyukátok tudja, hogy interneteztek?! Akkor nézegessetek lila egyszarvúakat!... A többiek meg további szócséplés helyett ugorjunk a pontokhoz:

-          Könnyű használni?

Ha egyszer a kezedbe kerül, akkor már igen, de ez azért nem olyan könnyű: csak az arra méltók emelhetik fel, ami eddig igen keveseknek sikerült. Viszont teljesen nincsen kizárva, hogy pont nekünk sikerül (miért is ne? a Mjölnir-emelgetéshez is pozitívan kell hozzáállni, mint a csajozáshoz / pasizáshoz, különben ne csodálkozz, ha szomorú vége lesz), utána meg már megy minden magától, és ami a legjobb az egészben: Mjölnir sokszor a Földön is megtalálható. Néha még kormányőrök sincsenek, csak oda kell sétálni és felkapni. Legyen 4.

-          A használat hatása a használóra?

Nemcsak hogy „semmi”, hanem egyenesen pozitív! Ha férfi vagy, hatalmas izmaid nőnek, ha pedig nő, szó szerint isteni dekoltázsod és feneked lesz, sőt: az aktuális női Thornak, azaz Jane Foster a Thor-ság idejére még a rákból is kigyógyul! Azaz léböjt-kúra, kocogás, gyúrás, Flabélos és Oto Chili egyben, a menő szerelés és a szárnyas sisak csak ráadás! Ez mindenképp megér egy pluszpontot, de ez még mindig nem elég! Mellé még jön a repülés, időjárás-manipuláció és egyéb képességek, egy újabb pluszpontért. 5+2=7.

-          Pusztító erő?

Mjölnir ugyan hatalmas erejű, mégis ez a gyenge pontja – mármint ebben a mezőnyben. Egy-két bolygót biztos gond nélkül lezúz, de szó sincs arról, hogy az Univerzumot veszélye sodorná, hiszen az ereje Odinéból származik, aki közel sincs a mindenhatósághoz. Ahogy Gungnir, ez is egy kettest ér.

4+7+2=13

 

Nos, eddig tartott a második és többedik legjobbak felsorolása, de most eljött az igazság pillanata és kiderül, melyik a DC és Marvel leghatalmasabb fegyvere! Bizonyára mindenki kitalálta már, hogy ez nem lehet más, mint a félelmetes…

1. Csillagok Cápája

A rettenetes pusztító, amitől mindenki retteg, a “Spidey Super Stories” #31-ben reszkettette meg a szívünket – bár ezeknek a sztoriknak a komolysága némiképp elmaradt a Pókember: Torment (Kín)-tól vagy A jövendő múlt napjai-tól, de ettől még hús-vér Marvel-történetekről van szó, szóval akármit is húznak elő bennük, helye lesz a listán! És elő is húznak benne valamit… de először vessünk egy pillantást a háttérre!

Steven Spielberg 1975-ös Jaws, azaz Cápá-ját kissé elhomályosították az évek, pedig a filmtörténeti jelentőségénél talán csak a kasszasiker volt nagyobb. Olyannyira, hogy a fogcsattogtató hal kalandjai kaszálták a legtöbbet az USA-ban – egészen ’77-ig, amikor George Lucas Star Wars-a nemcsak kipakolta a kasszát, de elvitte a pénztárgépet és a kasszás kisasszony nyakláncát is. Spielberg úriemberként, ezzel a fizetett hirdetéssel reagálta le a dolgot, azaz gratulált Lucasnak, akivel egyébként közeli barátok:

EH 022 08

A sztorinak még lett folytatása, de minket most csak annyi érdekel, hogy ’77-ben a két legnagyobb film a Cápa és a Csillagok háborúja volt, így a neves író, Kolfax Mingo számára magától értetődő volt, hogy kombinálja a két franchise-t.

Azazhogy mi lenne magától értetődő azon, hogy a Csillagok Háborúját egy cápával keverjük, ’77-ben még nem is voltak filmes franchise-ok, és végül, de nem utolsósorban: ki a fene az a Kolfax Mingo???

Az álnév valószínűleg a (valóban) neves Jim Salicrup-ot takarja, aki amúgy a Spides Super Stories többi részét elkövette. És hogy akárki is írta a történetet, miért nem adta a nevét hozzá, az mindjárt kiderül. Tehát hogy lesz a Jaws-ból és a Star Wars-ból Star Jaws? Hát így!

EH 022 09

Egyszer talán megnézzük az egész agyament sztorit, most elég annyit tudni, hogy Fátum doktor megint nem tudott megülni a seggén, és egy minden eddiginél durvább fegyverrel állt elő, a Star Jaws-zal, azaz a Csillagok Cápájával! És hogy mit csinál a Halálcsillag és a fehér cápa szerelemgyereke? Hát ezt!

EH 022 10

A Halálcsillag kajakra felzabálja a Földet. Vagy legalábbis egy másolatát. VÁÁÁÁ!!!! Nem élt még igazán az ember, amíg nem látja a saját szemével egy Marvel-képregényben, ahogy Pókember azt figyeli, ahogy a Halálcsillag két Föld közül felzabálja az egyiket. Na, emlékezetes az idei Karácsony?...

Nem lehet nem imádni a sztorit! A bolygófaló felfalta volna a Földet, tehát jóval nagyobb, kisebbfajta gázóriás-méretű fémkupacról lehet szó, ha tekintetbe vesszük a bolygók méretét:

EH 022 11

Szóval Fátum összehordott egy Neptunnyi szemetet és dög nagy fogsort rakott rá – ezt kapd ki, Zsivány Egyes! A fogsornak ráadásul sok értelme nem is volt, mivel egyben kapta be a bolygókat, nade eleve mi értelme lett volna az egésznek??? Fátum mennyivel lett volna előrébb, ha tényleg sikerül bekapnia a Földet, mint Jeremy Taylor Bolygófalóinak? Lássuk be, ez a fegyver a puszta cool-ságával is simán vezetné a listánkat – de azért nézzük a pontokat…

-          Könnyű használni?

Fátum doktor végső soron egy közönséges ember, bár zseni, és gond nélkül irányítja a bolygófalót – tehát akár egy ember is elboldogul vele, azaz mi is. Viszont először is a fedélzetre kell jutni, meg talán Fátumnak is lesz pár keresetlen szava hozzánk – így legyen 4.

-          A használat hatása a használóra?

Semmi! Csak gombokat kell nyomogatni és biztosan van a fedélzeten kávégép is – 5.

-          Pusztító erő:

Egymás után falhatja fel a bolygókat, ami még sokkal menőbb, mintha csak úgy elpusztítaná őket! Talán még növekszik is – ez megér egy négyest.

A legszuperebb fegyver összpontszáma tehát 4+5+4 = 13… és adjunk még egyet a cool-ságra és egyet a mérhetetlen hülyeségre, így ha kicsit hunyorítva is, de megvan a 15!!! Nem is lehet vita: ha igazán zúzni akarsz, a fegyver, amire rá kell tenned a mancsodat, a Csillagok Cápája!!!

Ezzel zárjuk a nagy seregszemlét, mindenkinek kellemes pihenést kívánunk a karácsonyi strapa után, és persze boldog, eredményes, galaktikus pusztítókban gazdag új évet!

Tetszésindex:
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 5.00 (13 szavazat)

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

+1 # HZsTeam 2016-12-26 22:21
Ez a csillagok cápája nagyon kemény! Mindenre számítottam, csak erre nem. :D
+1 # Farek 2016-12-27 01:20
Baszd. Meg. Csillagok cápája. :D :D :D
# dorian07 2016-12-27 21:15
Nagyon jó volt ez a sorozat, gratulálok IC!
A Csillagok cápájának hála pedig, kaptam egy kisebb agyleállást! :D
+1 # Inner Circle 2016-12-31 23:36
Közkívánatra megnézhetjük, mi minden történt még a Csillagok Cápájával, de akkor kiteszünk előtte egy biztonsági képernyőt, csak nem azt kell majd igazolni, hogy elmúlt az olvasó 18, hanem hogy minden törékeny dolgot elpakolt a közeléből... :D
+1 # Drayen 2017-01-02 02:49
Kár hogy a SW-univerzum fegyverei nem játszanak, ott is akad pár komoly cucc...a Halálcsillagok, szuperlézerrel fölszerelt csillagrombolók (legalább 3 féle...) és persze a Napzúzó. Ez utóbbi tuti jó helyezést érne el, mert minden megvan benne. Idióta forma, elpusztithatatlan külső - egy csillagrombolón úgy ment át mint forró kés a vajon - és komplett csillagrendszereket eltörölni képes fegyver. Irányításához nem is kell sok ember, 1pilóta és 5-en a fegyvereket kezelik.
# Drayen 2017-01-02 02:51
jut eszembe...
1) a Csillagok Cápája egy csillagot meg tudna enni??
2) ha Galactus-ból lehet fegyvert csinálni Unicorn-ból (Transformers) lehet-e? ő is bolygókat eszik...
3) tényleg...ha a két bolygófaló egymásnak esne ki nyerne?
# shaolin 2017-01-04 10:10
A harmadik kérdésre tudom a választ. Az erősebb.
Most olvasgattam el egyben, mert a karácsonyi szünet nálam internet szünet is volt. Így is betegre röhögtem magam.
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta