Ki van itt?

Oldalainkat 769 vendég és 0 tag böngészi

 

Üdv mindenkinek!

Itt Inner Circlenagydumás zsoldos  a rovat vezetője.

Újonnan induló sorozatunkban képregényes érdekességekből szemezgetünk, ideértve a sztorikat, az alkotókat, a füzetekben megjelenő reklámokat, mindenfélét – lényeg, hogy érdekes legyen. Az inspirációt Brian Cronin-nak köszönjük, sok éve futó, zseniális blogját a goodcomics.comicbookresources.com-on találjátok. Persze egy-az-egyben semmit nem fogunk sehonnan se lenyúlni, legfeljebb egy-egy témát (és persze rengeteg képet, amit ők is máshonnan nyúltak), úgyhogy nagyrészt a hazai lelkes rajongók szürkeállományára hagyatkozunk; de ugye, ezzel se maradunk le senkitől? :) Homályos vagy konkrét ötleteket szívesen fogadunk, és akkor csapjunk bele; reméljük, jól fogtok szórakozni!

Első témánkhoz a régi mondásra támaszkodunk, mely szerint akinek vaj van a fején, nem sétálhat a napon. Nade…

 

Akiknek nincs vaj a fején…

…azok bátran sétálhatnak a napon. Sőt, a Napon, vagy akár a Nap belsejében is. Néhány olyan alkalmat idézünk fel, amiben vídiakemény hőseink kajakra megjárták a Napot, jellemzően napolaj nélkül. Ki is lehetne az első, mint…

1. Superman

Clark Kent fénykorában mindenféle szuperképességgel rendelkezett, amelyek között nem megvetendő helyet foglal el a Nap-járás – bár természetesen eltörpül az olyan trükkökhöz képest, mint hogy felvesz egy szemüveget, és senki sem ismeri fel, ráadásul a haja magától fésülődik. (Ha választani lehetne, én bizony az utóbbiakra tennék, elvégre az első alkalom után mi olyan rohadt érdekes a Napon, fésülködni viszont mindennap kell, na és az is előfordult, hogy szívesen álcáztam volna magam egy szemüveggel.) Superman egy vörös csillag körül keringő bolygón született, és a mi sárga Napunknak köszönheti a képességeit, tehát valósággal rajong a Napért – így a Superman 255-ben nem is volt igazán nagy kaland számára megmártózni egy gázóriásban, ahol még le is jattolt a helyiekkel (!):

 

EH 001 01


A Nap belsejében árnyékok vannak, hiszen a másik oldalon ugyanúgy ott van a Nap, de onnan mégsem süt. Nem lehet nem szeretni!

Superman később megöregedett kissé, és a prosztata-problémák meg a nagyothallás mellett a Napot is nehezebben kezdte viselni. (Illetve az írók rájöttek, hogy egy olyan karakter, aki mindent mindenhogy mindig meg tud csinálni, nem túl izgi, ezért kissé legyengítették.) Olyannyira, hogy az Action Superman 21-ben egyenesen attól tart, hogy ez az újabb mártózás az életébe kerül majd. Persze nem így történik, és dühödt tűzgolyóként tör ki az égitestből:

EH 001 02

 

Persze ha nem kell elmerülni a Napban, csak úgy odaruccanni, az egészen más. Clark így töltődik fel:

EH 001 03

Superman képességei sok alkotót megihlettek arra, hogy alkossanak egy hőst, aki éppen ugyanolyan, mint ő. (Ezt ihletett állapot helyett akár pofátlan lopásnak is hívhatjuk.) A kreativitás ilyen csúcsteljesítményeit sértés lenne egy lapra tenni az eredetivel, úgyhogy csak egy lábjegyzetet nyitunk nekik:

 

1A Gladiátor

Gladiátor gyakorlatilag a Marvel hivatalos Supermanje, olyannyira, hogy a Marvel Comics Presents #49-ben egyenesen „a kék-vörös isten”-ként emlegetik. Gladiátor lazán átdzsesszel egy vörös óriáscsillagon (bár ez fájdalmat okoz neki, de ő maga nem tartja nagy ügynek):

EH 001 04

 

EH 001 05

 

1B Apolló és 2. A renegát Doktor

Kis joghézagba ütköztünk: Apolló ugyan csak afféle „tizenkettő egy tucat” Superman-klón, de a társa, akivel megjárta a Napot, korántsem. Az Authority 17-ben kezdődött Pokol a Földön sztoriban a csapatnak kellemetlen ellenfelekkel gyűlik meg a baja. Itt van kapásból a Föld, úgy alles zusammen. Sárgolyónk megrázza magát, hadd hulljon le róla az emberiség (van oka haragudni ránk), ami ellen az Authority-nek mindössze egyetlen tagja tehetne valamit, a szinte korlátlan hatalmú Doktor, akinek azonban szétesett drogos létére per pillanat a szobatisztaság is kihívást jelent. Végül a renegát Doktorhoz fordulnak, aki valaha ugyanezt a tisztséget viselte, de sajnos meggyilkolt tizenkétmillió embert (ez kb. Magyarország lakossága és a határon túli magyarság összesen), amit már semmiképpen sem lehetett letagadni még a baráti sajtóban sem, így végül sikeresen megfosztották az erejétől és hűvösre tették. Ő az egyetlen, aki segíthet (mivel – micsoda meglepetés – eleve ő keverte a margarint), ám cserébe az erejét kéri vissza, mindössze egy nyamvadt órácskára. Aki ezt csekélységnek tartja, az nem számolt azzal, hogy a Doktortól olyan huncutságok is kitelnek, mint hogy a menetrendszerűen bekövetkező bunyó közben visszautazik az időben és a vele szembeszálló Mérnököt még kislányként molesztálja:

EH 001 06

 

Az ilyen ellenfél nem is érdemel mást, mint hogy belevágják a Napba:

EH 001 07

 

Apolló nemcsak hogy jól bírja a Napot, de ráadásul elképzelhetetlen szintre is tölti az erejét. A Doktorban pedig csak tesz némi kárt az a sokezer fokos gáz, nem? Hááát…

EH 001 08

…még a frakkját sem perzseli meg.

 

3. Sodam Yat

Nem a Balaton-felvidéken a fröccsre rákapott német nyugdíjasoknak az érkező szikvizest köszöntő, tört magyarsággal előadott „Szódám jött!” rikkantásáról van szó, hanem a közismert Zöld Lámpások egyik prominens tagjáról. Sodam a Daxam bolygó szülötte, ami a Kriptonhoz hasonlóan egy vörös csillag körül kering (khhmmm… nem, ő nem Superman-klón, hogy is lenne már az…), így Supermanhez hasonlóan a mi sárga Napunk közelében különleges képességekre tett szert.

A Smaragd Napfogyatkozás történetben a magyarul is bemutatkozott Mongul és a Zöld Lámpás filmből ismert Sinestro legényei megszállják a Daxamot. Mondhatni, elborítják, és ez nem puszta szóvirág:

EH 001 09

Igen, a polip nem a korrupció metaforája, hanem a Sinestro Osztag egyik tagja, személyesen. (Hát így panaszkodjatok, ha legközelebb a közbeszerzésen ötezernyolcszáz forintra jön ki egy radír… lehetne rosszabb is!) Sodam és társai hasztalan küzdenek a rosszarcúak ellen, és pechére a vörös csillag alatt még a szuperereje is megszűnik – marad a zöld gyűrű ereje, ami viszont kevés, pedig próbálja felturbózni. De ahol a legnagyobb a szükség, ott legközelebb a segítség: Yat gondol egyet, eldobja a gyűrűt, a Napba veti magát és sárga csillaggá változtatja:

EH 001 10

Sajnos Yat innen már nem jön vissza (dehogynem…), de legalább a bolygó összes lakóját hirtelen a sárga csillag sugárzása éri, és mindannyian szuperképességekre tesznek szert. Vagyis a Green Lantern Corps (vol. 2) #37-ben egy egész bolygónyi civil helyett egy egész bolygónyi civil Superman néz ferde szemmel a Sinistránsokra… Most aztán lesz kapsz!

EH 001 11

Középen valójában nem egy röfi repül, hanem a csodaszép Arisia Rrab… A csata után sajnos kiderül, hogy a daxamiták valójában eléggé egy rohadék banda, és Arisiának nagyon nincs ínyére, hogy Yat ezekért áldozta fel magát. De mit lehet tenni? Yat ezek után a csillagban marad…

EH 001 12

…amíg ki nem jön onnan. Hagyjuk. Mondjuk én szétparáznám magam, ha a Napban hirtelen egy bolygónyi méretű pofa tűnne fel.

 

4. Sötét Főnix

Végre valaki, akit még hunyorítva sem lehet összekeverni Supermannel!… Közös vonások persze vannak: a Nap közkedvelt energiaforrás, és amint láttuk, Superman is szívesen torkoskodik belőle. Ahogy a Főnix is. Persze, Clark jófiú, és csak óvatosan lopja a Napot – ezzel szemben, ha a Sötét Főnix megéhezik és belecsap a lecsóba, ott hidrogénatom hidrogénatomon nem marad (X-Men #135, magyarul is megjelent)…

EH 001 13

EH 001 14

 

5. Essünk túl rajta… Rozsomák

Na igen, ezt nem úsztuk meg. Rozsomák mindenkit ismer, mindenhol ott van és mindenben része volt már. De hogy a Napnál is járt? Igen.

Grant Morrison sokak által nem kedvelt, még többek által imádott New X-Men sorozatának végén a rosszfiú mesterkedése révén Rozsi az M Aszteroidán reked Jean Grey-jel, és egy robbanás a Nap felé téríti el a sziklát. Most inkább hanyagoljuk az olyan kérdéseket, mint hogy hogyan jut el az aszteroida legfeljebb néhány nap alatt a Földtől a Nap közvetlen közelébe – lényeg, hogy eljut, a levegő egyre forróbb és Jean lassan megőrül a kíntól. Rozsi amit lehetett, megpróbált, hogy szabaduljanak a halálcsapdából, de nincs kiút. Úgyhogy az egyetlen megoldást választja:

EH 001 15

Vége. Mit tehet most Rozsomák, az ultimate badass? Valamit, ami ultimate badass…

EH 001 16

EH 001 17

A halott szerelmével a karjaiban egyenesen kisétál a Napba. Na ez a kemény, nem a lékhorgászat Matula bácsival. Mindössze néhány képkocka van hátra a New X-Men 148-ból, és már igazán nem lehet fokozni? De lehet:

EH 001 18

EH 001 19

És aztán egy teljes részen át nem tudjuk meg, hogy mi is történt, mert Morrison a Földön történt eseményeket részletezi. Aztán megkönyörül rajtunk és kiderül minden: ahogy már láttuk, a Főnixnek finom falat egy kis napenergia, és most a halott Jean-ben felébreszti a szunnyadó Főnixet. És megint csak lesz kapsz…

EH 001 20

 

 Ennyi fért a bemutatkozó posztunkba. Reméljük, tetszett; visszajelzéseket és témajavaslatokat meglepő módon itt alul, a "hozzászólás" gombra kattintva lehet elhelyezni.

Viszlát legközelebb!

 

 

 

                                             

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

+1 # Bran Galed 2015-12-04 17:03
Azér' az se volt kutya hogy Vasemberék a Nap köré építettek burkot (!!!).
+1 # Zigota 2015-12-05 10:12
Csak idő kérdése volt, hogy IC saját rovatot kapjon :) Jó kezdet, csak így tovább!
# tomika :33 2015-12-05 12:18
Like C:
# laci0814 2015-12-05 12:52
Szuper a poszt, köszi!
# sztomas 2015-12-05 17:10
Ez jó volt, tetszett. Várom a folytatást!
# Logaan 2015-12-05 20:24
Remek volt!
A magam részéről szívesen olvasnék Marvelék zombijairól,illetve a Marvel/DC világ varázs használóiról mint Dr.Strange vagy Druid.
Csak így tovább!
# Inner Circle 2015-12-15 14:29
Kösz mindenkinek :-)
Nem kifejezetten ismertetők lesznek itt, de majd igyekszem olyan témát keresni, amibe így vagy úgy beleférnek az említettek.
# shaolin 2015-12-07 11:36
Imádom az ilyen mazsolázót. Lehetne összeállítás például a képregények világokban megjelenő képregényekről. Nem a Fekete Hajó meséi volt az egyetlen.
# Creech85 2015-12-07 18:11
Nagyon jó! Csak így tovább, eredeti a szöveg, és nem erőltetett. Maradjon így ;) Gratulálok :)
# Kasa 2015-12-09 16:28
Jó cikk csak így tovább :D

A múlt homályába veszik, de mintha anno lett volna egy Hulk-os rész is amibe a napba megy..de lehet összekeverem azzal amikor a a Napba akarják küldeni :D

Várom a folytatást :)

A biztonsági kódos ellenőrzős lehetne kicsit láthatóbb...kb. 15 percet szenvedtem XD
# Micho 2015-12-09 16:50
Idézet - Kasa:

A biztonsági kódos ellenőrzős lehetne kicsit láthatóbb...kb. 15 percet szenvedtem XD


Megnéztem, tényleg gáz, továbbítom az illetékesnek.
Addig javaslom, hogy regisztrálj be hozzánk, akkor bejelentkezés után már nem kér ellenőrzést.

Egyébként köszi a hozzászólásokat, örülünk, hogy sikeres lett az új rovat. De majd IC is előkerül, és majd megmondja a magáét :)
# Inner Circle 2015-12-15 14:30
Jogos... Hat-hétből egy olyan biztonsági kódot találok, amit egyáltalán megpróbálok beírni :D
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta