Ki van itt?

Oldalainkat 682 vendég és 1 tag böngészi

  • asoka133

aven hir

Előre bocsátom, hogy most kicsit bővebb lére eresztem a szövegelést. De ha nem nagy kérés, rágjátok át rajta magatokat, rendben? Szóval, igen, kedves olvasók, már 15 éve annak, amikor a HálóZsák főoldalán először tűntek fel a Bosszú Angyalai, a legendás 1. résszel. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, sok szupergonoszt felpofoztak hőseink, és a világ, mit világ, univerzum már rengeteg krízistől menekült meg. És közben a mi világunk is megváltozott. Beírók jöttek és mentek (nem bírták a tempót az öreggel :D ), a régi olvasók egy része felnőtt és elmaradt, de jöttek új olvasók. Én is felnőttem (többé-kevésbé), családom lett, már nem tudok annyi erőt és energiát fektetni mindebbe, mint régen. De nem adom fel, kitartok, és csak remélni merem, hogy alkotótársaim és az olvasók is velem maradnak. Mert higgyétek el, még vannak terveim. Csak legyen kinek megvalósítani őket. 15 év alatt sok történetet olvashattatok, és szerencsére még sok hátra is van. De kérlek titeket, hogy akár itt, de mégis inkább a fórumon osszátok meg velem is, hogy ti hogyan éltétek meg ezt a 15 (vagy akár kevesebb) évet. Ki mikor talált rá az oldalra, és azon belül is a Bosszú Angyalaira? Mik azok a történetek, amik tetszettek, és mik azok, amik nem? Mi tetszik a honosításban és mi az, ami nem? Egyáltalán, miért szeretitek és olvassátok az Angyalokat, kik a kedvenceitek? Meg úgy általában, minden érdekel, amit az Angyalokkal és a Hálózsákkal kapcsolatban megosztanátok. Ne fogjátok vissza magatokat.

Ja, és hogy pár szó essen az aktuális füzetről is: A Bosszú Angyalai 1. évszáma, amiben egy ekkor halottnak hitt ellenség, a Mandarin összegyűjt egy rakás rosszfiút, hogy segítségükkel megvalósíthassa ördögi tervét, a világ leigázását! Persze az Angyalok ezt nem veszik jó néven, és mindent latba vetnek, hogy megakadályozzák. Ami nem könnyű. Nekem a végső, nagy tervből az első Kingsman film jutott eszembe, de hogy merítettek-e innen, azt a rosseb se tudja.

A második füzettel egy kicsit kimozdulunk a komfortzónából, és egy különleges füzetet mutatunk be nektek. Mégpedig pedig az Új Bosszú Angyalai – Katonai különszám 4. részét. Különlegessége abban rejlik, hogy ez az amerikai hadsereg részére nyomtatott sorozat, mely kereskedelmi forgalomba nem kerül. Ezzel szórakoztatják a katonákat és emelik a morált, meg persze megfelelő mennyiségű hazafiságot is töltenek beléjük. De azért nem amerikai szemmel is fogyaszthatók. És, hogy miért a 4. rész? Mert az első háromból nincs normális minőségű szkenn, és nem akartam Genzót halálra szívatni. Minden füzet külön rész, szóval nincs nagy jelentősége. Ebben a kerettörténet egy adóállomás elleni Hidra támadás és annak leszerelése, de igazából a narráció a lényeg, ami a történet szellemében a szereplők egy-egy régi levelét idézi fel. Nekem az utolsó a kedvencem. Remélem, tetszeni fog, mert akkor lehet, hogy lesz még ilyesmi.

A harmadik füzet pedig egy meglepetés. Egy régebbi honosításunk újra beírt, feljavított változata. Ez pedig a Marvel Kalandok Bosszú Angyalai első száma. Ehhez már sok más egyebet nem fűzünk hozzá. Szóval jó olvasást, aztán gyertek a fórumra, és ünnepeljük együtt az első 15 évet!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# gucsy7 2019-09-24 10:16
Hálás köszönet a 15-év kitartásért és minőségért.Várom a következő 15-öt.
+1 # Farek 2019-09-24 11:03
Nagyon szívesen. Nem volt mindig egyszerű. De én is várom.
+1 # Bran Galed 2019-09-25 07:04
Köszönöm! Én is! Napról napra, hétről hétre minőségit dolgoztok! GG!
+1 # nightlife 2019-09-25 08:47
Nagyon köszönöm én is, ebből nem lehet kinőni. :)
További sok kitartást! Már csak önös érdekből is. :P
+1 # Haltenton 2019-09-25 17:22
Köszönjük ezt a fantasztikus 15 évet!
Igazán le a kalappal. További jó munkát, kitartást kívánok!
+1 # Farek 2019-09-27 09:26
Köszönöm nektek is. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt. Rajtam nem múlik. ;)
# talgaby 2019-09-30 14:39
Azért nem fura belegondolni, hogy életed majdnem egynyolcadát Bosszúangyal-képregények fordításával töltötted?
# solymosgyu 2019-09-30 14:55
Fordíts jobbat talgaby. elolvasom.
# starwarsfan1113 2019-09-30 17:09
Idézet - solymosgyu:
Fordíts jobbat talgaby. elolvasom.

What?
# Farek 2019-09-30 21:44
Egy töredékmásodpercre elérzékenyültem. Aztán leesett. :P :D
# Bran Galed 2019-10-01 22:15
Figyi, te nem lennél együtt olyan jó nőkkel mint Darázs, Fekete Özvegy vagy épp Skarlát Boszi? :) :D ^_^
# Farek 2019-10-02 09:57
És ne feledkezz meg Amazon istennőről! :D
# Vini 2019-10-16 11:28
Köszönöm szépen a rengeteg munkát, amit az egyes számok honosítására fordítasz. Sok éve még a Semic-es képregények szerettették meg velem a műfajt, de sajnos mostanság sokkal kevesebb időm jut rá, mint iskolás koromban...
A minőség döbbenetes, amit Te és az alkotótársak itt hétről-hétre elénk raktok.
Még egyszer Köszönöm!!!
# Ballage 2019-10-28 18:47
Szia! Gratulálok az oldalhoz, egészen kiváló gyűjtemény :) Én 2009 környékén fedeztem fel, amikor gyerekkorom Transformers képregényeit kerestem digitális formában, és nagyon örülök, hogy még mindig létezik, virágzik. :)
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta