Ki van itt?

Oldalainkat 670 vendég és 0 tag böngészi

dd fr cutter 01 hirSziasztok!

A tavalyi évben sajnálatomra elég csúfosan el kellett hanyagolnom a honosítói tevékenységemet, aminek több futó sorozatom is a kárát látta. Az idei évben igyekszem ezeket az elmaradásokat pótolni, megpróbálok több hiányolt, félbehagyott sorozatba is életet lehelni – már persze csak azokba, amik az én hibámból állnak, a többire pedig megpróbálok mielőbb áthidaló megoldást találni.

A múlt heti Mars hadura után, ma a fantasztikusabb vizekre evezünk, méghozzá egy igazi csemegével, amely a Drizzt Do’Urden rajongók részéről tarthat számot némi érdeklődésre. Az eheti frissítésem tárgya nem más, mint a Dungeons & Dragons: Forgotten Realms – Vágó. Azok, akik olvasták a Drizzt regényeket, most alighanem felkapták a fejüket – akik pedig csak a képregényeket ismerik, sajnos nem is fogják, mert a kard debütálásáig sosem jutott el Drizzt képregényes változata. Igen, Vágó. Úgymint Khazid’hea, az értelmes kard, amely a maga idejében sok-sok gondot okozott a sötétbőrű főhősünknek, és ami végül egy másik szökevény drow-val, Tos’un Del Armgóval együtt a Holderdő elfjei között maradt. De hogy végleg? Ezt ugye egyikünk sem hitte? Hiába a sok felszínen, békességben leélt esztendő, a velejéig romlott kard nem bír nyugodni, és ismét rányomja bélyegét Tos’un és családja életére… Jó szórakozást az első részhez!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# solymosgyu 2015-02-08 10:16
Én nem akarok unneprontó lenni de:Az első két részt biztosan olvastam. A képregényekből. Regényt egyet sem vettem. Fantasy regényeim.:abarat sorozat. 1-3-ig. Tulságosan ókoriak ezek. a forgotttenek. Ugyhogy ezt is kihagyom. No jó belenézek. Az abaratből kéne képregényt írni. ennyi.
+1 # Aldarion 2015-02-08 12:37
Már nem azért, de erre csak azt tudom mondani, hogy ókori az eszed tokja. Az Abarat érdemeit nem vitatom, Clive Barker nagyon jó író, de az általad emlegetett történet pont, hogy ifjúsági mű, és nem semmiképp sem tekinteném hardcore fantasy-nak, míg azért Salvatore is letett már ezt-azt az asztalra, főleg a Forgotten Realms berkein belül, és amellett, hogy a Drizzt-széria huszonakárhány kötettel bír eddig, és folyamatosan írja az újabb és újabb regényeket hozzá, mellettük meg a különböző oldalszálakat, mint ez a mostani történet is. Úgyhogy javaslom, legközelebb mielőtt leszólsz valamit, nézz utána a hátterének, hogy ne égj be vele túlságosan...
# solymosgyu 2015-02-08 14:25
Vagy nem értunk egyet. vagy nem egyre gondolunk. Mert 3d-s képek vannak az abaratban. 1 kötet vége:óriások kergették cukit. Vagy amikor átment a másík síkra. És az nem jó hogy végtelen egy mű. ezért jó lenne ha filmre jonne az abarat.
# solymosgyu 2015-02-08 14:33
[quote name="solymosgyu"]Vagy nem értunk egyet. vagy nem egyre gondolunk. Mert 3d-s képek vannak az abaratban. 1 kötet vége:óriások kergették cukit. Vagy amikor átment a másík síkra. És az nem jó hogy végtelen egy mű. ezért jó lenne ha filmre jonne az abarat.[ És nem leszólni akartam hanem eszmecserét folytatni.
+1 # pavel 2015-02-08 16:04
Köszönöm az új képregényt. Imáim meghallgatásra találtak. Várom a következő részeket.
# apa1970 2015-02-08 17:36
Köszi Aldarion!
Végre megint egy klasszikus fantasy az oldalon és ez rögtön a kedvenc sötét elfem.
Amúgy sose értettem ha valakit nem érdekel valami azt minek kell kommentelni, de biztos bennem van a hiba.
# silverbeast 2015-03-14 09:37
Ez nekem is tetszett (két warhammer képregény olvasás közben), várom a következőt. :)
# Aldarion 2015-03-14 12:16
Jövőhéten érkezik!
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta