Ki van itt?

Oldalainkat 528 vendég és 0 tag böngészi

fantom-hirA mai, frissítés nem maradt el, csak csúszott egy kicsit. Nem árt, ha néha fokozzuk az izgalmakat. :)

A mai, azaz a második őszi Fantom történet főszereplője egy régi kedves ismerős, Kate Somerset. Utoljára az Irány Haiti című skandináv-FREW történetben (amely a Somerset-idővonalat tekintve valahol az események elején-közepén foglal helyet) találkozhattunk a Kalózkirálynővel, akit A múlt bűnei című történet 1. része során már ismét nővér ruhában láthatunk. Az olvasók (jelen esetben elsősorban Heloise és a 21. Fantom) azon a ponton kapcsolódhatnak be az eseményekbe, amikor Kate bevonul a kolostorba. Hősnőnk a nővérré szentelés előtt áll, ám a múltja, legfőképpen Handzsár Singh meggyilkolásának ténye folyton kínozza. Hildegard anya tanácsára egy új barát, az ugyancsak nővérré avatás előtt álló Ruth társaságában elindul, hogy lezárja életének sötét szakaszát. Természetesen a dolgok nem egészen a terv (melyben Fantomunk is részt vesz) szerint alakulnak, így Kate nem csak saját, de társa életét is komoly veszélybe sodorja. Hogy sikerül-e megmenekülniük, a két hét múlva esedékes folytatásból kiderül!

A mai szám is a Bishop-Spadari páros munkája, ahogyan azt a Somerset történeteknél megszokhattuk, míg a magyar változatban Micho működött közre (a csomagolásnál). Jó szórakozást!

Ha a képregény bejelentkezést kér, amikor megpróbáljátok megnyitni, akkor - ha nem akartok bejelentkezni - nyomjatok a főoldalon gyorsítótáras frissítést (általában Ctrl+F5) párszor, vagy töröljétek az oldal sütijét, és akkor menni fog. - tg

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# Magister 2012-09-28 15:31
Engem sehogy sem enged be! 403 - Forbidden hibakóddal dob vissza! A ctrl+F5 sem jött be. Valaki pls segítsen!
# talgaby 2012-09-28 16:27
MOST már jó lesz. Rájöttem a hiba okára és kiszedtem a gondot okozó kódrészletet. Most már megy a hírből is (galériából eddig is).
# Magister 2012-09-28 17:09
Idézet - talgaby:
MOST már jó lesz. Rájöttem a hiba okára és kiszedtem a gondot okozó kódrészletet. Most már megy a hírből is (galériából eddig is).


Örök hála :)
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta