Sziasztok!

Van úgy, hogy az ember nem teljesen elégedett azzal, ami végül a keze közül kikerül. Vagy olyan nyersanyagból kell dolgoznia, ami nem nevezhető éppenséggel ideálisnak. A honosítás során utóbbira remek példa egy adott képregényből elérhető digitális szken minősége, ami bizony az esetek igen nagy hányadában hagy némi kívánnivalót maga után. Általában preferencia kérdése, ki mit tart jónak. Ugyanakkor nemrég, a digitális képregények előretörésével megjelent egy új fajta "alapanyag", a digitális füzetek. Amiknek nagy előnye, hogy közvetlen a kiadók által ipari szkennerrel behúzott nyomdának előkészített alapanyagot tartalmazza, vagyis a kitett képek a JPEG-tömörítés bénaságait leszámítva a legjobb képélességgel és a leghűbb színekkel bírnak. (Ha ráállnának valami veszteségmentesre a már nagyon sok éve elavult és hasznavehetetlen JPEG helyett, az lenne a legszebb.)
A hosszas felvezetőre azért volt szükség, hogy megmagyarázhassam, miért kellett két régebbi, több éve elérhető kötetünket hirtelen lecserélni, illetve az egyik esetében mind a másfél száz oldalát újra beíratni. Azért, mert hatalmas minőségbeli ugrást sikerült elérni a korábbi alapanyag és a most elérhető között.
Másrészt... vannak történetek, melyeket újra és újra el kell mesélni, illetve végig kell olvasni/hallgatni/nézni. A mostani kettő is ilyen. Mindkettő a legelső szuperhőshöz, a zsáner mai napig legfontosabb karakteréhez, minden "köpenyes" kaland origójához, Supermanhez kötődik.
Az első egy érdekes elképzelt történet Alan Moore tollából arról, miként érhetne véget a Holnap Emberének története. Egy kacsintással. Mert egyszer eljön Metropolis életében is az a nap, amikor az égen csak egy madár száll, vagy egy repülő. És az emberiség végül megtanulja, hogyan élje az életét a világegyetem leghíresebb és legremekebb szuperhőse nélkül. (Nem vicc, '86 előtt a DC világában Superman az univerzum legfontosabb élőlénye volt, egyben a legismertebb és legkedveltebb.)
A másik... a másik Mark Millar legremekebbnek tartott műve, az oldalunk kiemelt részlegének tagja, a Vörös nap. Amiben nem azt kell meglátnunk igazából, hogy milyen lenne egy kommunista Superman, hanem azt, hogy milyen érdekes kettősség mutatkozik meg az ő alakjában: szükségünk van rá, hogy meglássuk a saját fajunkban rejlő mérhetetlen potenciált... mégis, a jelenléte egyben az egyik legfőbb akadályozó tényező lehet abban, hogy ezek a lehetőségek teljes valójukban kibontakozzanak. Mégis, ha ő nem lenne, másmilyen lenne a világunk? Másként tekintenénk a dolgokra? Szinte biztosan igen.
Az első kötetet az eredetijéhez hasonlatosan egyedül készítettem újra, a második beírását azonban a tíz Macskanőt is újraíró P. Eryka végezte. Mindkét kötetünk vadonatúj borítókat kapott, illetve az elválasztó-, kredit- és bónuszoldalak is megváltoztak némileg, illetve kicsit letisztultak. A szöveg picit kikupálódott, a tördelés is kicsit közelebb került az ideálisabbhoz. Vagyis azok számára is jelenthetnek talán újdonságot ezek a kötetek, akik más olvasták őket. Akik pedig nem tették... azoknak itt a lehetőség minden eddiginél szebb külcsínyben megismerkedni velük.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.