Ki van itt?

Oldalainkat 988 vendég és 1 tag böngészi

  • Tferenc23

Múzeumunk ma egy színdarabról fennmaradt hiteles feljegyzést oszt meg lelkes és kedves olvasóinkkal, akik már alig várják, hogy megismerhessék a régi Semic-féle Csodálatos Pókember első sorozatának 12. füzetét.
Az előadás főszereplője természetesen a közismert és barátságos hálószövő, akinek a dráma során két veszedelmes antagonistával is szembe kell néznie ebben a nem szokványos felosztású műben. A darab első fele igazi magas röptű dráma, hisz dögevő ragadozómadarak tűnnek fel, hogy a korszak színvonalának szárnyalását szimbolizálják nekünk, mellyel éles kontrasztot alkothat az elmúlást jelképező hamukupac. Utóbbi már a második és egyben utolsó felvonásban tűnik fel, hogy emlékeztessen minket arra, minden jó, így a mostani szám is véget ér egyszer.
Pedig az ősbemutató közönsége nagyon lelkes volt. Annyira, hogy a főszereplőt még a vasfüggöny leeresztése után is sikerült visszatapsolniuk. Igaz, a színi igazgatóság nem örvendett, amikor egy nagy lyuk keletkezett a tűzálló eszközben, ám a vastaps bőven kárpótolta őket érte. Ahogy a lentebb látható publicisztikai fotó is az esetről.

pokember-v1-012-hir

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

+3 # avengers 2012-06-29 17:27
Fantasztikusak ezek a klasszikus tőrténetek ha jólláttom ez pont a tisztogatos szám kedvencem volt régen szerencsére a teljes sorozat megvan eredetiben jó lenne olyanokat látni amit régen nem adtak ki.
# PhD Strange 2012-06-29 18:33
tudom hogy ez nem a Fórum, de az A-next sorozat mikor lesz folytatva? :(
Már csak 2 rész van hátra - ha jól sandítom !
# takipepe 2012-06-29 18:57
Én is szeretem az ilyen klasszikus képregényeket. Gyerekkoromat idézik fel.
# Black Knight 2012-06-30 08:52
de jó a lábszöveg is :)))))))))
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta