Ki van itt?

Oldalainkat 506 vendég és 0 tag böngészi

hirkep-jp0bA felemás, de inkább negatív fogadtatású Jóvátétel mini után a mai nappal visszatér a Jurassic Park a HálóZsákra. A visszatérés pedig egy régi sorozat elindítását jelenti, a reflektorfénybe a közeljövőben a Topps kiadó sorozata kerül, mely a '90-es évek első felében született, még a második Jurassic Park film, Az elveszett világ előtt, az első rész sikerét meglovagolva. A mai szám, mely tulajdonképpen csak egy kis előjáték lesz magához a Topps-szériáz, két rövidke történetet tartalmaz a Jurassic Park két kulcsszereplőjével, Dennis Nedry-vel illetve Donald Gennaroval a középpontban. Az első sztoriban annak lehetünk tanúi, hogy bizony Nedryvel már a kezdet kezdetén sem volt könnyű, míg a második rész Gennaro kezdeti kételyeit tárgyalja. A mai szám alapanyaga sajnos nem éppen csúcsminőségben állt a rendelkezésünkre, de a későbbiekben ilyen probléma nem lesz. A következő alkalommal mellesleg a film képregényváltozatának első része kerül ki, majd természetesen a második, és utána elindulunk a Topps alkotói által kijelölt irányba terveink szerint kezdetben háromhetente csütörtökönként. Mivel ezek a képregények közvetlenül az első film után keletkeztek, így alapvetően az első film eseményeire és szereplőire épülnek, így viszontláthatunk olyan kedvenceket, mint Alan Grant, Ellie Sattler vagy Ian Malcolm, de természetesen új szereplők is felbukkannak a sorozat folyamán. Szöges ellentétben a második és harmadik rész sztorijával a Topps univerzum helyszíne mindvégig a Nublar-sziget lesz, és persze rengeteg dínóval is találkozhat majd minden érdeklődő. A sorozaton több író és rajzoló is munkálkodott, így (elsősorban) a látványvilág kissé ingadozó lesz, benne egészen kiváló és viszonylag gyengébb rajzokkal, de olyan szélsőséges esetek, mint ami a fent említett Jóvátétel esetében tapasztalható volt, nem fordulnak elő. A mai két történetet Walter Simonson és Gil Kane jegyzik, míg a magyar változatban Sepi működött közre. Jó szórakozást!

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# takipepe 2012-06-28 15:52
Ezt jó volt elolvasni... folyt.köv akkor 3 hét múlva
# PhD Strange 2012-06-28 18:23
nem tudtam hogy létezik képregényben ! :S
# kit 2012-06-29 11:04
Bizony, hogy létezik, és ahogy azt takipepe írta, 3 hét múlva jön a "film".
# Gaben87 2012-06-29 18:47
Hű, nekem még megvan a filmképregény eredeti kiadása, de sajnos a borító már szakadt=(
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta