V. fejezet: A Lángoló Légió visszatérése (4/3)
Az áruló lázadása
A Légió kőrisvölgyi inváziója során, végül szabadon engedték a tíz évezrede börtönkriptájában sínylődő Illidant. Noha eleinte próbált együttműködni bajtársaival, nemsokára azonban kimutatta a foga fehérjét, és magába szívta a Gul'dan Koponyájaként ismert nagyhatalmú boszorkánymester ereklye erejét. Eme tettétől Illidan teste démonivá torzult, hatalma viszont a sokszorosára duzzadt, és még Gul'dan néhány emléke is a birtokába került, például a Sargeras Sírjára vonatkozó sziget-labirintus képei, melynek mélyén állítólag ott pihentek Sargeras, a Sötét Titán maradványai.
A hatalomtól és a szabadságtól megittasult Illidan útnak eredt, hogy megtalálja helyét a dolgok jelenlegi rendjében. Mikor szembekerült Kil'jaedennel, az egy visszautasíthatatlan ajánlatot tett neki. Noha tombolt Archimonde hyjal-hegyi veresége miatt, jelenleg yobb gondjai is voltak a bosszúnál. Rádöbbent, hogy teremtménye, a Lidérckirály immár túlzságosan megerősödött, és kicsúszott az irányítása alól, így Kil'jaeden azt parancsolta Illidannak, hogy pusztítsa el Ner'zhult és vele együtt állítsa meg az élőholt Ostort egyszer és mindenkorra. Cserébe elképzelhetetlen hatalmat ígért Illidannak és helyet a Lángoló Légió még életben lévő urai között.
Illidan ráállt az egyezségre, azon nyomban útnak eredt, hogy elpusztítsa a Fagyos Trónt, a Lidérckirály lelkét magába záró jégkoporsót. Tudta, hogy szüksége lesz egy nagyhatalmú ereklyére, ha el akarja pusztítani a Trónt. Illidan elhatározta, hogy a Gul'dan emlékeiből szerzett információkat felhasználva felkutatja Sargeras Sírját és megszerzi a Sötét Titán maradványait. Az előkelők ősi tartozásaira hivatkozva magához hívta a kígyószerű nágákat sötét, vízalatti rejtekeikből. A ravasz boszorkány, Lady Vashj vezette nágák segítettek Illidannak eljutni a Széthasadt Szigetekre ahol állítólag Sargeras Sírja található.
Miközben Illidan útnak indult a nágákkal, Árnydal Maiev, az őrszemek egyik tisztje a nyomába eredt, hogy levadássza. Maiev volt Illidan börtönének őre tízezer esztendőn keresztül, és tetszett neki a gondolat, hogy ismét elfoghatja őt. Illidan azonban túljárt Maiev és az őt követő Őrszemek eszén és minden erőfeszítésük ellenére mégiscsak megszerezte Sargeras Szemét. A nagyhatalmú Szemmel a birtokában Illidan az egykori varázsló városba, Dalaranba ment. A város mágikus erővonalaival felerősítve a Szem segítségével pusztító varázslatot szórt a Lidérckirály erődjére, a távoli Északszirt kontinensén álló Jégkorona citadellára. Illidan varázslata áttört a Lidérckirály védelmén és szétzilálta a világ tetején álló kontinenst, ám varázslata az utolsó pillanatban megszakadt, mikor testvére Malfurion és Tyrande főpapnő Maiev segítségére siettek.
Illidan tudta, hogy Kil'jaedennek nem fog tetszeni, hogy kudarcot vallott a Fagyos Trón elpusztítására tett próbálkozása, ezért egy pusztasággá vált dimenzióba menekült, a Külsőföldre: az orkok egykori otthonának, Draenornak maradványaira. Ott aztán kitalálhatta, hogyan kerülje el Kil'jaeden haragját és megtervezhette következő lépését. Miután sikerült megállítaniuk Illidant, Malfurion és Tyrande hazatértek Kőrisvölgy erdejébe, ahol tovább őrködtek népük felett. Azonban Maiev, aki nem adta fel ilyen könnyedén, követte Illidant a Külsőföldre az igazságszolgáltatás eltökélt szándékával.
A vérelfek lázadása
Az élőholt Ostor ekkora már gyakorlatilag teljesen megfertőzte Lordaeront és Quel'Thalast, helyükön pedig megszülettek a megmérgezett Ragályföldek. A Szövetség ellenálló haderejéből csak néhány elszigetelt csoport maradt. Az egyik ilyen csoportot, amely főleg nemes elfekből állt, a Naplovas dinasztia utolsó képviselője, Kael'thas herceg vezette. Kael, aki maga is igen ytudású varázsló volt, nem bízott már a szétesőben lévő Szövetségben. A hazájuk elvesztését sirattó nemes elfek elhatározták, hogy elpusztított népük iránti tiszteletből attól kezdve vérelfeknek nevezik magukat. Miközben azon fáradoztak, hogy az Ostort visszaszorítsák, hihetetlen kínokat kellett kiállniuk, mivel már nem fértek hozzá a Napkúthoz, ami addig táplálta őket. Kael elkeseredetten kutatott valami után, ami gyógyírt jelenthetett volna népének mágiától való függőségére és végül egy addig elképzelhetetlen dologra szánta rá magát: magához ölelte fajának az előkelőktől rájukmaradt hagyatékát, és csatlakozott Illidanhoz valamint az őt követő ákhoz, abban a reményben, hogy talán így rátalálhat egy új mágikus forrásra, ami táplálhatná őket. A megmaradt Szövetséges haderők vezérei ezért a lépésükért árulónak bélyegezték a vérelfeket és véglegesen száműzték őket.
Mivel nem maradt más hely, ahova mehettek volna, Kael és vérelfjei követték Lady Vashj-ot a Külsőföldre, hogy segítsenek neki szembeszállni Maievvel, az Őrszemmel, aki végül mégis fogságba ejtette Illidant. A ák és a vérelfek egyesült erővel legyőzték Maievet és kiszabadították Illidant. A Külsőföldet bázisként használva, Illidan összegyűjtötte seregeit, hogy újabb csapást mérhessen a Lidérckirályra és az erődjére, a Jégkoronára.