Ki van itt?

Oldalainkat 693 vendég és 0 tag böngészi

Blackbird III: A magyar részek

Na, nem épp Magyarországon játszódó részek vagy akárcsak különösebb magyar vonatkozások következnek, mindössze arról van szó, hogy most érkeztünk el azokhoz a részekhez, amik annak idején Magyarországon is megjelentek.

Dave Cockrum távozása után afféle „Blackbird-interregnum” következett, amikor nem sok minden történt az X-edik X-mannel, csak jött, ment, tette a dolgát. De hogy mégse intézzünk el ezzel a félmondattal több évet, vessünk egy pillantást A Marvel Univerzum Hivatalos Kézikönyve 1983-as kiadására, ahol a Blackbird is kap egy bejegyzést (magyarul is megjelent):

EH 011 01


Ha valaki ínyenckedni akar, itt az igazi, mármint a valóságos SR-71-es robbantott ábrája:

EH 011 02

Visszatérve az X-ek SR-71-esére, vagy ahogy a fenti rajzon (és tudomásom szerint kábé sehol máshol) szerepel: RS-150-esére, a mellébittyesztett szöveg tömény képregényes tudomány, illetve áltudomány, azaz technoblabla. Viszont ami nagyon érdekes: a Blackbird-öt időközben telenyomták siár technológiával! Mondjuk ennek a képregényekben nem sok jelét látni, én legalábbis sosem találkoztam olyan esettel, amikor a Blackbird bármi olyasmit hajtott volna végre, amit a szokásos képregényes földi technológiával ne lehetett volna megmagyarázni. Sajnos annak sem akadtam nyomára, hogy ez a beavatkozás mikor történt, hiszen Kitty és a démon kalandja után ugye Árnyék és Rozsomák foltozták össze teljesen földi módon, utána pedig nem esett benne nagyobb kár. Talán az előző részben látott alkalommal, amikor a Blackbird a siár űrhajón vendégeskedett? Aki tudja, ne tartsa magában…

Mindenesetre a Blackbird, ha nem is vállalt sok szerepet, azért el éppen nem veszett, itt például a Rejtélyes X-Men #188-ban bukkan fel:

EH 011 03

Érdekesség: a fenti hóvihar a Thor képregényben játszódó sztori következménye, és azokban a hónapokban többek közt a Pókember, a Kitty Pryde és Rozsomák, a Rom űrlovag stb. lapjain is felbukkant. Noha nem járt különösebb következményekkel, szép példája annak, amikor a főszerkesztő figyel arra, hogy a közös univerzum egyik képregényében történő „világraszóló” eseményről a többi szereplő ne az újságból értesüljön – nem volt és nem lesz ez mindig így.

És eljött és csendesen elmúlt egy fontos jubileum: a 205-ik számban immár 100 Rejtélyes X-Men rész óta aktív a Blackbird, de sajnos elő sem kerül – legközelebb nem is „hazai pályán”, hanem az Új mutánsok lapjain találkozhatunk vele a Mutáns mészárlás alkalmából. Talán a gyakorlatlan rajzoló (Jackson Guice, a kihúzó Kyle Baker) tehet róla, hogy ha nem tudnánk, hogy az ott a Blackbird, akkor bizony nehéz lenne felismerni. Készüljetek fel a Marvel Univerzum általam ismert legkreténebb Blackbird-ábrázolására…

Ártatlanul kezdődik: senkinek eszébe sem jutna, hogy ez itt a Blackbird, csak valami random repülő lehet…

EH 011 04


De hamar kiderül, hogy szó sincs róla, ez egy SR-71-es akar lenni!

EH 011 05


Sokkoló! A nagy ijedtségre gyorsan igyunk is egyet nézzük is meg a Mutáns Mészárlás soron következő részéből (Rejtélyes X-Men #212) Rick Leonardi Blackbirdjét:

EH 011 06

Túlzás lenne azt állítani, hogy Rick-et az átlagosnál jobb rajzolónak tartanám, de ezért az egy képért minden bűnét megbocsátom!

Ahogy látjuk, a Blackbird hangárjának falán támadt egy jó nagy lyuk, ami majdnem végzetes következményekkel jár… Az alagút túlsó végén, Manhattan alatt ugyanis egy jól ismert alak készül arra, hogy a Mészárlás áldozatainak viking temetést adjon (A hatalmas Thor #374, Walter Simonson, Sal Buscema):

EH 011 07

EH 011 08

És ez bizony negyven mérfölddel távolabb, Xavier professzor iskolájában se múlik el nyomtalanul (még mindig a 212-es rész):

EH 011 09

Szerencsére Thor csapása vagy hatvan kilométer pusztítás után éppen néhány méterrel a Blackbird előtt veszíti el az erejét – a hangár falánál még hamuvá égette volna a hősöket, akik még épp elugranak a villám útjából, ami a mellettük álló repülőgépet már meg sem karcolja. Adjunk hálát a képregényes fizikának azért, hogy a Blackbird ezt is megúszta!

Tehát a Rejtélyes X-Men #212-nél tartunk, 1986 decemberében. A Blackbird II 1977 áprilisában mutatkozott be, tehát már csak négy hónapot kell kihúznia, és tíz gyertyát fújhatnak majd el azok a rettenetes utánégetők – vagy gyújthatják fel a húszméteres körzetüket… Meglesz a tíz, vagy nem?

Naná, hogy meglesz… A Mészárlás után az X-ek többsége a Muir szigetre települ át, és magukkal viszik sebesült társaikat, természetesen a Blackbird fedélzetén, és van olyan mázlink, hogy a páratlan Alan Davis rajzain csodálhassuk meg a felszálló SR-71-est – sőt, még a berakodást is láthatjuk az ezúttal kishaszonjárműi erényeit csillogtató repülőgépbe (Rejtélyes X-Men #215, Chris Claremont, a kihúzó Dan Green):

EH 011 10

EH 011 11

EH 011 12

EH 011 13


Ekkor az X-ek egy kis kitérőt tesznek a Rejtélyes X-Men lapjairól, sőt, rögtön kettőt. Valamilyen furcsa szerkesztői döntés következtében gyors egymásutánban összefutnak a Marvel Univerzum mindkét másik fő szupercsapatával, azaz a Fantasztikus Négyessel és a Bosszú Angyalaival is, méghozzá egy-egy négyrészes minisorozat keretében. És a döntés olyannyira furcsa, hogy ezt a két sorozatot egyszerre, azaz pár hónapos csúszással adják ki. Az F4-es sztori ugyan kicsit korábban indul, de szinte egyszerre futnak ki: 1987 júniusában, illetve júliusában jön ki a két negyedik rész, ráadásul a sztoriból nem is teljesen egyértelmű, hogy melyik játszódik korábban. Ezúttal a magyarul is megjelent A Fantasztikus Négyes az X-Men ellen-t tekintjük elsőnek – nem mintha ennek különösebb jelentősége lenne, hiszen bár a sztoriban sűrűn felbukkan a Fantasztkusok múltkor kitárgyalt repülője, a Valkyre, Blackbird-szempontból viszont szinte teljesen érdektelen. Kedvenc SR-71-esünk mindössze egyszer tűnik fel, amikor a Muir szigeten Vadóc egy ritka javítást eszközöl rajta, és összeszólalkozik Plazmával:

EH 011 14


Nem is ez az igazán érdekes, hanem ez a kép, amit a Valkyre bemutatásánál már megnéztünk; most a hátteret figyeljük:

EH 011 15

Ott a Blackbird, a kiszerelt hajtóművel (valamilyen elgondolás szerint a hatalmas hangár előtt tárolják a cuccot, elvégre Skóciában sosem esik az eső!), és egészen egyedi módon egyetlen függőleges vezérsíkkal. Jon Bogdanove rajzolót alighanem annyira lefoglalta, hogy hiteles Valkyre-t rajzoljon, hogy a Blackbirdre már nem maradt figyelme. De hogy miért nem szólt neki a legendás kihúzó, Terry Austin, aki számtalan Blackbirdhöz asszisztált már John Byrne oldalán, azt sosem tudjuk meg.

Tehát az X-ek kitérője a Fantasztikusokkal nem sok terhet rótt a Blackbird-re, de nem úgy a kaland a Bosszú Angyalaival – ezt viszont csak legközelebb nézzük meg. Stay tuned!

Tetszésindex:
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4.33 (9 szavazat)

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta