Ki van itt?

Oldalainkat 1292 vendég és 0 tag böngészi

miki-eger-1988-hirSziasztok!

Egy ideje talán már hozzászokhattatok ahhoz, hogy mikuláskor Disney-képregényekkel jelentkezünk egy házi gyártású kötet formájában. Idén azonban a Télapó egyik krampusza, akit Darkness néven is ismerünk, annyi történetet hozott nekünk és persze ezáltal az olvasóinknak a Mikulástól, hogy nem akartuk mindet egy nap alatt kitenni. Ezért elő-mikulásként ma látunk hozzá annak a tervnek a megvalósításához, amit már egy ideje szeretnék tető alá hozni: az Egmont által megjelentetett réges-régi füzetek digitális verzióinak megjelentetéséhez. A velem egykorúak/kicsit idősebbek/még idősebbek/Farek korosztálya még talán emlékeznek a Miki Egér magazinra, ami 1988-tól kezdte havi rendszerességgel közölni a Disney-történeteket.
(Nem ez volt az első magyar megjelenés, a Móra kiadó előtte már kijött három nagyalakú német album fordításával, amik pár kevésbé ismert, mégis szórakoztató Carl Barks-történetet gyűjtöttek ebbe. Ezek is lesznek nálunk... egyszer.)
Innen jelentetjük most meg az első évfolyamot, vagyis a '88-ban kiadott négy füzetet.
Megjegyzés:A letöltőoldalon már látható, hogy holnap sor kerül majd még hat füzetre innen. Kérek mindenkit, ne írjon a fórumra, hogy nem bírja megnyitni őket, mert csakugyan nem fogja tudni a holnapi frissítésig.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta