Ki van itt?

Oldalainkat 867 vendég és 0 tag böngészi

dl2Sziasztok!

Valamikor az év elején a kérésemre Zozi56 kiírt egy szavazást a fórumra, mégpedig arról, hogy melyik régóta szabadságolt sorozat folytatását szeretnétek végre elolvasni itt nálunk. Akkori ígéretemhez híven mindent meg is tettem, hogy a kiírt sorozatok némelyike valóban folytatódjon is, s eme törekvés jegyében azóta már elolvashattátok az Új tavasz befejezését, valamint Drizzt legendájának harmadik felvonását, a Menedéket. De itt még nincs vége, mert ma nem mást hoztam el megkésett karácsonyi ajándékként, mint a Dragonlance Krónikák második kötetének, a Téli éj sárkányainak első és második részét, s noha a történetet eredetileg egyben kívántam közzétenni, de tekintettel a mű hosszára mégis inkább a kettéválasztás mellett döntöttem.

Rég volt már, hogy a Dárda Hősei utoljára hallattak magukról az Őszi alkony sárkányaink befejezésében – miképp a történetben is ugrottunk egy keveset. Miután Verminaard, a Sárkánynagyúr halálát lelte Pax Tharkasban, a menekültek - Tanis és Paladine frissiben felszentelt papjának, Elistannak vezetésével - Thorbardinban, a hegyi törpék királyságában kerestek maguknak menedéket. Csakhogy az idő múlásával mindenkiben bizonyossággá érik a gyanú: nem maradhatnak ott örökké. Épp ezért hőseink újra felkerekednek, hogy folytassák az útjukat, mely hamarosan Krynn történelmének legendás alakjai közé emeli őket. S miközben barátság és ármánykodás, bajtársiasság és árulás, szerelem és féltékenység irányítja minden lépésüket, a háttérben felbukkan egy újabb ellenfél, kinek legyőzése sokkalta nagyobb erőfeszítést kíván, mint azt közülük bárki is gondolná…

A történet honosítását én végeztem, a színvonalas borítókért és kreditoldalakért Galennek jár a köszönet, míg a lektorálás ezúttal szó szerint grandiózus feladatával Zozi56 küzdött meg. Jó szórakozást, és ha tetszett, akkor figyeljétek kitartóan a Zsákot, mert a történet másik fele még a hét folyamán érkezni fog.

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta