Ki van itt?

Oldalainkat 540 vendég és 0 tag böngészi

A korábbi cikkek ebben a témában ezen a linken érhetőek el.

Tudom, nagyon furán fog ez most hangozni, de a 2012-es év utolsó tengerentúli képregényes eladási listáját a DC nyerte úgy, hogy a Marvel lett az első. Senki se aggódjon, erre a szokatlan paradoxonra a cikkben megtalálható a válasz.

Novemberben a Marvel Now! indítócímeivel a hagyományosan nagyobbnak mondott kiadó a felső tízből elvitt kilenc helyet, egyedül a DC szuperaduja, a Batman tartotta velük a lépést. (Nem is akárhogyan.) Utóbbi cím most lecsúszott a harmadik helyre (némi olvasóvesztéssel), cserébe viszont a DC négy helyet is kapott a top10-ben.
A dobogó felső két fokán egy jubileumi és egy első szám szerepel, ami megint a Denevér felé tereli az erkölcsi győzelmet. Ám attól még a két Marvel-füzet érdemei egyelőre vitathatatlanok, különösen az előbbié. Az Amazing Spider-Man 700. füzete, Peter Parker halála 200e olvasót érdekelt így első körben, ami a füzet megemelt oldalszámából is fakadó potom nyolcdolláros ára mellett (összehasonlítás: ez jó pár hazai Marvel-kötet borítóára) egymagában kitette a Diamond által forgalmazott termékek bevételeinek majdnem kerek négy százalékát.
Még egyszer: a decemberben megjelent több mint félezer füzet és magazin, továbbá az összes forgalomban lévő kötet és figura, póló és egyéb teljes bevételének huszonötödét egyetlen termék zsebelte be. Ez szó szerint olyan, mintha százból négy embernek pontosan ugyanolyan márkájú és típusú telefonja lenne. A Nokiának nem volt soha ilyen trükkje. (Bár a füzet kissé extrém túlárazása miatt lehet, az Apple jobb példa lenne.)
Ezzel a füzet természetesen eléggé megdobta az előző számok 60e környéki eladásait, és még csak ezután jött az új sorozat az új Pókemberrel: a Superior Spider-Man. Valószínűleg általa a januári első helyezett kilétét is egész jó eséllyel megtippelhetjük.
A második helyezett az Avengers v5 első száma, Hickman újabb hosszú-hosszú eposzának első felvonása, ami… eléggé alacsony lelkesedésű fogadtatásban részesült. Már csak azért is, mert ahogy azt már talán említettem, Hickman három csapatnyi szereplőt zsúfolt a sztoriba, amitől az első szám egy icipicit nem tart semerre sem. És ennek meg is lett a böjtje.

Ugyanis most jön az a rész, amitől a novemberi lista elemzése sem örvendezett a hatalmas, 100e feletti eladások láttán. Ugyanis nem egy friss Now!-féle címből megjelent a hó végén a második füzet is, csakhogy azok eladásai átlagosan 50%-ot estek. Ezt az olvasóvesztést még rá lehetett fogni arra, hogy a hónap legvégén jöttek ki. Most már azonban látszik, hogy az első számok ereje egészen pontosan egyetlen füzetig tartott, és a sorozatok nagyja már most, a második hónapban többé-kevésbé arra a szintre állt vissza, mint ahonnan elindultak. Páran tartják még kissé a jobb helyzetüket – például Waid Indestructible Hulkja és a Deadpool v5, meg a Fantastic Four v4 – ám a többieknél szó szerit mintha mi sem történt volna. Ez visszaköszön majd amúgy a piaci elemzésben is, ahol a Marvel egy darab Pókembernyivel vezet. De ezt majd akkor.
Amíg a Marvel szinte pillanatok alatt elkezdte a gyengeség jelét mutatni, a DC folytatja ugyanazt az iramot, amit eddig diktált. Bár a címei inkább stagnálnak olvasószám ügyében, mintsem emelkednek, mégis ez a stabilitás egy eléggé megnyugtató képet fest a tavalyi események tükrében. És ez azért is nagy szó, mert jó ideje hallani, hogy a szerkesztőségükben sok minden van, csak nyugalom és kiszámíhatóság nem. És mert attól még, hogy stabilak, nem feltétlen lesz hirtelen minden sorozatuk jó. De a New 52-n maradt olvasóik a jelek szerint azt kapják, amire számítottak, míg a Marvel most nem igazán tudott új embereket megnyerni magának úgy sem, hogy jó pár címben teljes szemléletváltást vezetett be, és már így, a legelején akadnak olyanok, melyekre a kritikusok külön felhívják az olvasók figyelmét. Ilyen például a Thor: God of Thunder, ami a Wonder Woman v4-hez hasonlóan egy hatalmas nagy fantasy, csak ez inkább a „heavy metalos” fajtából; vagy a Deadpool, ami sok-sok év után végre valóban humoros és nem csak görcsöl vele; de említik még a ponyva-sci-fivé avanzsálódott Captain Americát is, amit az odakint nagyon kedvelt (idehaza inkább erősen megosztó) Romita rajzol. Persze akadnak olyanok is, amiket szinte az előzetessel leírtak sokan, mint mondjuk az Avengers: Arena, ami a Battley Royal című manga lebutított és felvizezett amerikai másolatának, a Hunger Gamesnek (Éhezők viadala) még felvizezettebb koppintása, ráadásul az egészet azzal próbálják eladni, amivel az összes felkapott, ócska slasher-filmet: „nézzétek, itt gyerekeket mészárolunk, és ez tök legális, mert kitalált!”

A két nagyon kívüli élet most a megszokott mederbe tért vissza, és egy Walking Dead – Saga párossal indít. Mögöttük még tartja magát az IDW új kedvenc licence, a My Little Pony, ami mögött a Boom! Studios egy friss minije, a Deathmatch áll. Aminek az alapötlete valahol minden képregényolvasó álma, másrészről meg a legundorítóbb szenzációhajhászás: egy rakás (két univerzumnyi, csak hogy az utalás totál áthallható legyen) újonnan kitalált, de erősen az ismertekről másolt szuperhős és -gonosz egy nagy börtönben találja magát, majd egy isteni lény közli velük, hogy meg kell küzdeniük egymással, mert a világuk sorsa a tét. Ha esetleg valaki szerint ez egy modern és véres átértelmezése a Titkos Háborúnak, az nyert egy zöld hangszórót. De talán nem is ez az alantas ösztönökre építő dolog lenne benne a baj, ha az egészet nem akarnák megint valami fogyasztói társadalmat kritizáló és mellette állandó pszichológiai manipulációs izének eladni. Mert egy sima megabunyó nem lenne élvezetes, muszáj moralizálni. Ennyit a szórakoztatásról az öntömjénező észosztás ellenében.
A Dark Horse kicsit visszahozott a múltkor megtört lendületéből, és rögtön egy hármast tolt a felső tízbe. De a Dynamite se panaszkodhat az Alex Ross által illusztrált Masksre, mert a második szám negyedére esett ugyan vissza az elsőhöz képest, de harminc variáns után az a csoda, hogy nem veszítette el az olvasók kilenctizedét. Így egy szolid mini lehet belőle a tizenezresek közepe felé, ami a kisebb kiadóknál az ideális felső-középkategóriának számít.
És mivel a kezdetek óta minden alkalommal ejtek szót róla, így szokássá válva jöjjön a Valiant is: a kiadó most némileg visszább esett, az átlag olvasószám is kisebb volt. Bár gondtól még nem kell tartani. Azért sem, mert náluk jóval picibb kiadók is elvannak még azon a piacon.

A kötetek helyzetéről szóló bekezdéssel most rekordot döntünk: Walking Dead. Semmi más. Diamondnál és könyvesboltban is. Kész. Ennyi.

A piaci részesedésnél a Marvel megint gyakorlatilag az első két helyezettjével vezet a rivális DC előtt. De főleg a Pókembernek köszönheti, hogy a negyvenmilliós bevétel kerek harmada lett az övé 36%-os példányszámrész mellett. A DC 29/35%-ot ért el ebben a kettőben. Utóbbinál látszik, hogy ha a Pókembert leszednénk, akkor a DC füzetes forgalma jelenleg egyenlő a Marvelével. Vagyis az állás elég szoros, de a helyzet most a DC javára dől egy keveset, amit nagyrészt a Batman-részleg teljesítményének köszönhetnek.
A Marvelnek ugyanis most már nincs válasza erre. Bendis távoztával a már amúgy is kifulladt Angyalok nem tudnak igazi átütő erőt mutatni, az X-részleg meg egyszerűen a középmezőnybe süppedt. Slott Pókja jó ugyan, de egymaga van és a társsorozatai senkit sem érdekelnek. Így előfordulhat, hogy hacsak az Age of Ultron nem tesz csodákat, akkor akár középtávon is átveheti a DC az elsőséget. Vagy ha a Now! címei mégis csodát művelnek, szemben a most kibontakozó trendekkel.
Az Image természetesen most is hozta az összesített harmadik helyet, mégpedig több mint kilenc százalékkal. Utoljára a sötét kilencvenes években volt ez a kiadó a két számjegynyi részesedés közelében, most a karácsony hatására majdnem elérték megint. Persze ennél feljebb valószínűleg már nem nagyon másznak, de attól még nem lenne meglepő, ha pezsgőt bontottak volna a hír hallatán. Mögötte most az IDW jön, de a Dark Horse alig volt elmaradva tőle mindkét táblázatban. Hazok számára, akik végig szoktak futni a teljes eladási listán, ez most furának tűnhet, lévén hogy a Dark Horse a kicsik „szűkített” listáján végig ott van a felső részben, az IDW meg alig pár címet tudott csak odatolni. Csakhogy az IDW-nél érvényesül az úgynevezett „long tail” hatás: rengeteg fajta kiadványból adtak el kisebb példányszámot, míg a Dark Horse kevesebbel képviseltette magát a palettán. És a képregények médiumában a sok kicsi tényleg nagyon sokra megy.
A fentieken kívül most csak a szokásos jelöltek jutottak egy százalék fölé: a Dynamite, a Boom! és az Eaglemoss. A jóslat mégsem vált be, a Viz nem tudott érvényesülni a karácsonyi piacon.

A Marvel új címeinek visszaesése, illetve hogy most csak egy szám jött ki belőlük, eléggé érződik a havi összehasonlításban, hiszen karácsony ide vagy oda, novemberhez viszonyítva -2,4/-3,5%-ot (bevétel/példányszám) estek az eladások. Ám ez elhanyagolható a tavaly decemberhez képest, ugyanis ott ez a szám 15/12%-os növekedést mutat, amit a füzetek orbitális mértékben megnyomtak (+19/12% a saját statisztikájuk; amit most a nagyon drága és sok példányos ASM torzít, ennyivel nem növekedett az átlagár).
A negyedik negyedév növekedése viszont annyira nem szívderítő. Tény, hogy 3,5/5%-ot nőtt a piac, de ez egy karácsonyi szezonban akkor is gyatra, ha az előző magában foglalta a nyár javát. Jobb a helyzet az előző év utolsó negyedéhez képest, itt a Walking Dead az, ami rengeteget lendített az adatokon és összehozta az összesített +11/5%-ot.
Itt azért nagyon könnyű kiolvasni, hogy erről a sorozatról van szó, mert a kötetek 2011 Q4 és 2012 Q4 között 14,5/14%-os növekedést mutatnak, márpedig annak a ténynek a tudatában, hogy tavalyhoz képest több mint tíz százalékot emelkedtek a könyvárak, látható, hogy a legolcsóbb tömeges cím húzta a szekeret. És az a Walking Dead.
Az év önmagában hozta azt, amit várni lehetett, de erről majd a következő cikkben, az éves áttekintésben lesz szó.

És addig is lezárásként itt vannak a szokványos linkek:
Top 300 képregényfüzet
Top 300 képregénykötet
Kiadók piaci részesedése

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Hozzászólások  

# Zigota008 2013-02-12 18:59
Érdekes, hogy a Marvel nem igazán tud mit kezdeni a Bosszú Angyalaival az utóbbi időben. Arra lennék kíváncsi, hogy milyen marketinget folytat a Marvel, illetve a DC?
# talgaby 2013-02-12 21:50
Semmi különöset, legalábbis a média azon részén, amit innen is látni. A DC a Batman-részlegre gyúr és a mellékág a különböző minicrossoverek; a Marvel meg a Superiort nyomja, mellékág meg a komplett Now!, plusz az X-részleg (de ott mindig az új címek, és mennek rögtön a következőre). Netes sajtóban és a magazinokban különösebben extrém megnyilvánulásokról nem tudok. Ami egyedül fura, hogy a DC nem feküdt rá a Zöld Íjászra, csak a sorozathoz kapcsolódó tie-in címet adták ki, de annak meg ugye nem igazán számít a fogyása (lévén digitális, és – ha jól tudom – ingyenes).
# Balakin 2013-02-13 11:55
Green Arrownak legalább leváltották az alkotógárdáját és csináltak egy új bekapcsolódási pontot (igaz ennek a reklámozását se vitték túlzásba), bár Sorentino és a szinezője nem tudom, hogy olvasó csalogató vagy riasztó-e (függetlenül a sztoritól).
IDW-nak mennyire dobja meg a bevételét a 120-150 dolláros artist editionjei? Ahogy látom, mostanában rendszeresen hoznak ki ilyeneket (Wally Wood, DD Born again, Complete Brian Bolland Judge Dredd stb).
# talgaby 2013-02-13 12:46
Az ilyenek marginálisak. Majdnem minden kiadónak van hasonlója, még az UDON-tól is lehet rendelni 250 dolláros Street Fighter-összest díszdobozban – mégse tolja be őket a top20-ba. Az efféle gyűjtői kiadványokból még a tengerentúlon se vállalnak be a kiadók 1000 példánynál többet, és az IDW jellegű cégek esetében egy jobb füzetük havi bevétele kihozza ugyanazt a befolyt összeget.
Ami meg az ilyen drabálisokból megy (például a Rising Stars Omnibus vagy a Bone One Volume, ami már vagy hatvanadjára küldenek vissza utánnyomásra), az csakis könyvesboltokban (offline vagy online, egyremegy).
# BladeDPI 2013-02-13 15:23
Koszi a cikket, a DC eleg jol szerepel.
Milyen cimeket ajanlotok, miket erdemes olvasgatni?
Neki estem Superior Spider-Manek, es tarsainak , AVENGING, SCARLET es VENOM. Ezekbol a legjobban Scarlet Spider tetszik, aminek a foszereploje Kain, aki meggyogyult es probal megjavulni(nem sok embert megolni) kb Pokember bad ass kiadsaba.
Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta