Ki van itt?

Oldalainkat 943 vendég és 0 tag böngészi

supergirl-hirSziasztok!

Igen, eme fenti poén nagyon rossz, de gondoltam ezt még úgysem sütöttem el, szóval miért ne. Meg azok, akik nem járnak a fórumra, úgysem érdemelnek, csak ilyen rossz poénokat. És ha már fórum: a múltkori fórumos síránkozásom óta kicsit megnőtt egyes képregényeknél az értékelési kedv, de mivel a fórumot még mindig nagyon kevesen használják és mivel az értékelések számán is lehetne még javítani, ezért továbra is csak egy képregényt rakok ki szerdánként.

De mi lesz a mai képregény? Nyilván a  címből is lehet sejteni, hogy az El ház másik tagjának, Kara Zor-elnek, azaz a Supergirlnek folytatódnak ma a kalandjai. Mégpedig a Supergirl v5 04. számában, amiben az előző számban feltűnt fekete ruhás Kara összecsap Lex Luthorral és az Amerikai Igazságligával is. Annyit ígérhetek, hogy ez a szám nem a lelkizős párbeszédekről fog szólni. A honosítás most is az én kezem műve, de a címfelirathoz igénybe vettem Wearwolfff segítségét is.

Holnap csütörtök, szóval gondolom mindenki tudja, hogy mi következik. Addig is fórumozzatok és értékeljetek sokat, és akkor én sem csak egy képregényt fogok nektek kirakni szerdánként, hanem ha tudok, többet is. A jövő hétre pedig mindenki készüljön, mert egy extra méretű zúzás van kilátásban...

Ja és még egy szolgálati kötlemény a végére: sajnos a legutóbbi két Csillagközi Romboló frissítés közben lemaradtak a tpb-ből az elválasztó oldalak. Ezt a hiányosságot most pótoltam és a kellemetlenségért mindenkitől elnézést kérek, többet nem fordul elő. Remélem...

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.

Atom feed | HálóZsák képregények | 2003 óta