HZs Tudástár
- Írta: talgaby
A lentebbi lista olyan neveket tartalmaz, akikről jó, ha hallott az ember, mert komoly hatással voltak az amerikai (mainstream) képregények világára. (Azért erre koncentrál a lista, mert az oldalunknak is leginkább ez a profilja.) Nem életrajzok olvashatóak itt, hanem az, hogy ki-ki miről ismert, mi az, amit tényleg jó, ha tud az ember velük kapcsolatban ahhoz, hogy ne csak egy mit sem sejtő laikusként közeledjen az amerikai képregények világához.
Megjegyzendő, hogy a lentebbi felsorolás semmiféle rendszert nem követ, ezért erősen javallott a tárgymutató használata!
Stan Lee (született Stanley Martin Lieber) még 18 éves sem volt, amikor a Marvel elődjéhez, a Timely Comicshoz került (irodasegédként) – hogy aztán egész hátralévő életében nekik dolgozzon. 1941-től már írói feladatokat is vállalt, kezdetben csak szórványosan, az ötvenes évekre pedig ő vált az igencsak megfogyatkozott létszámú cég egyetlen teljes munkaidős írója, egyben kvázi (később hivatalos) főszerkesztője. Már ekkor megmutatkozott, hogy milyen remek érzéke van a reklámozáshoz és ahhoz, hogy hidat verjen a képregények alkotói és az olvasók közé. Továbbá minden kortársa megemlíti, hogy a szakma történelmének egyik legjobb érzékű szerkesztőjévé vált.
Ez utóbbi a hatvanas években teljesedett ki nála, amikor egymaga az akkor már Marvelnek nevezett cég irányítómotorja lett. Olyan címek megalkotásában működött közre, mint a kisebb forradalmat hozó Fantasztikus Négyes, a Hulk vagy az X-Men. Lee ekkoriban betöltött szerepe aztán a saját önreklámozása és a cég akkori érdekei miatt kialakult helyzet miatt igencsak eltorzult a későbbi korok képregényrajongóinak szemében. Stan Lee a hatvanas években valójában a következőket tette (és nem tette) a Marvel képregényein:
— Ő szerkesztette az összes címet, amely különösen a szuperhősös világuk esetében jelentett nagy munkát. Ő gondoskodott arról, hogy a képregények történetei ne csak önmagukban legyenek izgalmasak és olvasmányosak, hanem hogy a cselekményük egyetlen egységes, ellentmondásoktól mentes univerzumot hozzon létre. Ezt nevezték el aztán kontiunitásnak.
— Ő írta a legtöbb képregény dialógusait, vagyis a konkrét szöveget. Ebben a testvére, Larry Lieber is sokszor a segítségére volt. (Larry írta például Thor kalandjait.)
— Nem ő írta magukat a történeteket, ezt a feladatot a rajzolókra bízta, akik vagy a vele megbeszélt, esetleg tőle kapott egy-két soros instrukciókra (például: „Ebben a füzetben visszatér a Keselyű!”) alapozták, vagy teljesen saját kútfőből álltak elő a teljes füzet cselekményével (ilyen volt például Jack Kirby a Fantasztikus Négyesen). Ez a felállás különösen úgy 1963 környékétől állhatott fenn, amikor a paletta már olyan kiterjedt lett, hogy egyetlen ember nem is tudta volna megírni őket. Ezt a módszert nevezzük amúgy Marvel metódusnak.
1972-ben Lee-t előléptették kiadóvá, innen kezdve minden szerkesztői, illetve majdnem az összes írói teendőjét leadta a munkatársainak. A következő évektől kezdve jóformán egy élő kabalafigurává, a Marvel reklámarcává vált. Ekkor vette kezdetét az a hírveréssorozat, amely során a képregényolvasókon kívüli közönség is megismerte a nevét, és sajnálatos módon ugyanekkor alakultak ki a vele kapcsolatos tévképzetek is – melyeket ő maga is csak megerősített, jórészt a saját, már ifjúkora óta igencsak rossz memóriája miatt. Ugyancsak a hetvenes évektől kezdve vette kezdetét pályafutásának úgymond árnyoldala: a legtöbb képregény (majd szinte bármi más), amelyen íróként ténykedett, hatalmas bukásnka bizonyult a kritikusok és olvasók szemében. (Olyan emlékezetes bukások fűződnek a nevéhez, mint Nightcat, Ravage 2099, Striperella, a Backstreet Boys szuperhős alteregói, a DC-s Just Imagine… vagy az egyértelműen a Marvel szereplőiről másolt NHL Guardians.)
Habár az új évezred óta sok esetben kissé figyelemhajhász életmódot folytat, Lee érdemei továbbra is vitathatatlanok. Ő volt az az ember, aki a hatvanas években egy haldokló kiadóból egy piacvezető vállalatot épített. Az ő nevéhez fűződik az első valóban kiterjedt és egységes képregényes univerzum megalkotása. Neki köszönhető, hogy a képregényekben immár feltüntetik minden közreműködő nevét. És ő volt az, aki közelebb vitte az alkotókat a rajongókhoz, egyfajta kapcsot készített közöttük, amivel sokkal emberközelibbé és fogyaszthatóvá tette a médiumot, mint addig valaha.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Jack Kirby (született Jacob Kurtzberg) a harmincas évek közepén kezdte meg rajzolói pályafutását, eleinte egyszerű animátorként. A képregények, különösen a füzetek közelébe az évtized legvégére került, ekkor találkozott első állandónak tekinthető társával, Joe Simonnal, akivel 1940 legvégén megalkották pályafutása első képregény-történelmi jelentőségű figuráját, Amerika Kapitányt. Ez szó szerint egész Amerika figyelmét felhívta az alkotópárosra. A következő nagy sikerük a világháború után jött el, amikor 1947-ben az egyre zuhanó szuperhősös címek alternatívájaként megalkották a romantikus képregények zsánerét – amely aztán az amerikai képregények egyik legfőbb ágazata lett a következő szűk másfél évtizedben.
Az ötvenes évektől kezdve szabadúszóként dolgozott, számos kiadónál megfordult, míg végül 1958-ban a Marvel elődje állandó megbízójává vált. Az alacsony bérezése miatt ekkor élte legtermékenyebb korszakát: naponta akár 8-10 teljes képregényoldalt is megrajzolt folyamatos munka mellett, amire mindmáig nem akad példa az amerikai képregények történelmében. Legfőképpen szörnyes horrorokat alkotott, de a kiadó szinte teljes palettáján megfordult valamilyen mértékben.
Az áttörést számára 1961 hozta el, amikor Stan Lee segédletével megalkotta a Fantasztikus Négyest, amely sorozat ismét átformálta a piacot, és hihetetlen módon felgyorsította a szuperhősök reneszánszát (melyet öt évvel korábban a DC hozott el). Lee-vel együtt a következő szűk évtizedben számos, máig fennmaradt figurát alkottak, például Thort, a Hulkot, Vasembert, az X-Ment és a legtöbb hozzájuk kapcsolható szereplőt. Azonban 1970-re az amúgy is hirtelen természetű Kirby alaposan összeveszett a kiadó vezetőségével – többek között azért, mert hiába írt több sorozatot, köztük a Fantasztikus Négyest, hivatalosan Stan Lee-t jelölték meg azok alkotójaként –, és átpártolt a DC-hez. Itt alkotta meg a Fourth World (Negyedik világ) néven ismert sorozatcsaládot, amely olyan szereplőket adott a DC-nek, mint Darkseid vagy az Új Istenek. A DC-t öt év után hagyta ott, hogy az évtized végéig visszatérjen a Marvelhez, ahol aztán ismét összeveszett a vezetőséggel, ezúttal azon, hogy azok nem voltak hajlandóak fizetni a társadalombiztosítását. (Az USA-ban Barack Obama egészségügyi reformjáig nem létezett a kötelező tb fogalma.)
Kirby ekkor teljesen otthagyta a képregényeket és animátornak állt. Ez elég átmeneti időszaknak bizonyult, mivel hamar ráunt, és függetlenként visszatért a képregényekhez. A következő időszakban ismét több kiadónál megfordult, illetve ekkor vette kezdetét az a jogi háború, amelyet már az örökösei fejeztek be. Kirby megpróbálta visszaszerezni az eredeti rajzait a korábbi munkaadóitól, legfőképpen a Marveltől, ám a cég az ügyvédjei nyomására jogi útra terelte az ügyet, és megtarthatták a képeket – ami az egész szakma és sok olvasó haragját vonta maga után. Ennek hatására kerültek vissza az eredeti rajzok Kirbyhez és több más alkotóhoz. A halála után pedig a családja vissza akarta szerezni az általa alkotott figurák jogát, ám a Marvel végül teljes mértékben megtarthatta azokat.
Kirby hagyatéka íróként és rajzolóként magasan az összes többi mainstream képregényalkotó fölé tornyosul. A hatvanas években megalkotott figuráinak nagyja máig változatlan maradt, az általa létrehozott történetek a Marvel és a DC univerzumának is elemi részét, sokszor magját képezik. A rajzstílusa több nemzedékre kihatott, és máig nem akadt még egy olyan rajzoló, aki ilyen tempóval ilyen minőségű képeket képes alkotni. Stan Lee akkori szokása szerint neki is adott egy becenevet: Kirby volt a képregények Királya. És a legtöbb kortársa és későbbi rajongója szerint teljes mértékben érdemes volt erre a címre. Ugyanakkor nagyon hirtelen természetű és nyughatatlan ember volt, aki mindössze Stan Lee mellett tudott megmaradni másfél évnél hosszabb ideig egy címen, illetve önálló íróként a korához képest is akadtak hiányosságai, ami többek között az iskolázottságának hiányából is fakadhat. Összességében azonban Stan Lee mellett őt tartják az amerikai képregények legnagyobb hatású alakjának.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Steve Ditko az ötvenes évek első felében került a képregényes közegbe, hogy aztán 1955-től a Marvel elődje, az Atlas egyik fő rajzolójává váljon. Ekkoriban jórészt feszültség alapú horrorokat, esetleg sci-fiket, és számos misztikus történetet alkotott. Később utóbbi zsáner vált karrierje leginkább meghatározójává.
A nagyközönség számára első nagy munkája a Pókember megalkotásában kivett része volt. (Manapság némileg vitatott, hogy a cég főszerkesztője, Stan Lee, Ditko és a szerkesztőség legfőbb rajzolója, Jack Kirby között milyen arányban oszlik meg a figura kitalálása.) Bár a nagyközönség ezt tartja legfőbb művének, a képregényes szakértők mégsem ezt, hanem a hatvanas évek közepe táján készített misztikus történeteit tartják a legfontosabb alkotásainak. Ezekben a füzetekben Ditko olyasmit művelt, melyet előtte szinte senki, és azóta is kevesen: a mainstreambe emelte az alapvetően az alternatív irányzatra jellemző stílusjegyeket. A Dr. Strange által elmesélt kalandok mindegyikét áthatott a szürrealitás, sokszor úgy írják le őket, mintha az ember drogok nélkül került volna egy pszichedelikus álomba. Az ekkor kialakult, a realitást messze maga mögött hagyó stílusa mindmáig a szürrealizmus (mainstream vagy annak közelében) egyik leggyakoribb ábrázolásmódja.
Habár a Dr. Strange volt az alkotói kifejezésmódja, mégis a Pókember miatt hagyta el a Marvelt, mivel egyre komolyabb vitákba keveredett Stan Lee-vel a sorozat irányvonalát tekintve (mai szavakkal kifejezve Lee egy roppant liberális, haladó szemléletet képviselt, Ditko pedig egy vaskalapos konzervatívét). Ekkor, 1967-ben vette kezdetét Ditko szabadúszó pályafutása, ami a visszavonulásáig tartott. Kezdetben főképp a Charltonnak, majd a DC-nek dolgozott, de a hetvenes évek végétől már a Marvelnek is vállalt jó pár megbízást. Ekkoriban olyan sorozatok kötődtek a nevéhez (habár többnyire csak néhány füzetig), mint a Creeper, az Atom, Shade (amely jóformán megalkotta a DC Vertigo imprintjét), vagy a Micronauts.
1998-ban vonult végleg vissza a képregényektől. Azóta igencsak visszavonult életet él, kerüli a nyilvánosságot.
Vissza a tárgymutatóhoz.
John Romita a negyvenes évek legvégén került a képregények közelébe, amikor jó másfél éven keresztül egy volt iskolatársa árnyékrajzolójává vált a Timely Comicsnak (a Marvel elődje). 1951-ben aztán hivatalosan is a cég egyik szabadúszója lett, szinte mindenfélét rajzolt nekik. Az évtized közepére átcsábították (egy jóval nagyobb fizetésért) a DC-hez, ahol egyhamar a romantikus képregények első számú rajzolója lett. Idővel ő készítette az összes ilyen kiadvány borítóját, illetve a beltartalom tetemes részét.
A DC-nél töltött ideje igen megerőltető volt a számára, ezért amikor Stan Lee állást ajánlott neki a Marvelnél, visszament oda. Kezdetben csak kihúzást vállalt, ám Lee hamar rávette, hogy készítsen ceruzarajzokat. A nagy kiugrást aztán az hozta el számára, amikor Steve Ditko otthagyta a céget, és Lee Romitára bízta az Amazing Spider-Man (Csodálatos Pókember) rajzolói teendőit. Romita egyhamar a saját képére formálta a sorozatot, mind képileg, mind történetre. Az általa alkotott képi világ számít máig a legmeghatározóbbnak a figura életében, nem beszélve arról, hogy a romantikus képregényeken szerzett tapasztalatával igen komoly szerelmi szappanoperát alkotott Peter Parker köré. Az őáltala megrajzolt Mary Jane Watson és Gwen Stacy máig a sorozat legfontosabb mellékszereplői közé tartoznak – úgy, hogy utóbbi több mint harminc éve meghalt.
A Pókemberen végzett munkáján túl Romita lett a Marvel művészeti vezetője (sokáig csak elméletben, papíron évtizedekkel később). Ő volt a felelős az új rajzolók betanításáért, az úgynevezett Marvel módszer oktatásáért, illetve nagyon sokáig őt kérték fel számos új figura (például a Megtorló vagy Rozsomák) külsejének megtervezésére. Jack Kirby mellett az őáltala tervezett jelmezek számítottak a legmaradandóbbnak a Marvel világában. Ugyanezen időszak alatt, de főleg a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek második feléig tartó időtartamban ő volt a szerkesztőség egyik legkedveltebb beugró embere, majdnem az összes sorozaton megfordult ideig-óráig rajzolóként és esetenként cselekményíróként.
Romita félszáz évig dolgozott a szakmában, az ezredforduló után nem sokkal vonult vissza, ám még ezután is viszonylag gyakran felbukkant a neve különleges kiadványok borítórajzolójaként vagy közreműködőjeként. A ceruzát ugyan végleg nem tette le, ám 2007-től kezdve igyekszik teljesen kivonni magát a képregényes életből. A fia, John Romita Jr. követi az örökét, a képregényekkel eltöltött lassan harminc éve során közel akkora – sőt, egyesek, köztük az apja szerint még nagyobb – hírnévre tett szert, mint az idősebb John.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Jerry Siegel már középiskolás korában a képregények elkötelezettjévé vált, azonban a harmincas évek közepéig kellett várnia arra, hogy ez valamilyen szinten megélhetési forrássá váljon a számára. Ekkoriban ismerkedett meg legnevezetesebb alkotótársával, Joe Shusterrel, akivel aztán 1938-ban elhozták az amerikai képregények (sőt, lehet, a teljes amerikai popkultúra) történelmének legfontosabb pillanatát: megalkották Supermant, az első igazi szuperhőst, a modern héroszok és kortárs mitológia első és talán legfontosabb alakját.
Siegel későbbi pályafutása nagyban összefonódott Supermannel, egészen az ötvenes évek végéig írt hozzá történeteket. Azonban mégsem ez maradt fenn vele kapcsolatban, hanem az 1946-tól vívott jogi háborúja, amelynek jó hetven évvel később, 2013-ban lett csak vége, és amely a hagyatékkezelőjének vereségével zárult. Siegel és Shuster ekkor próbálták meg először visszaszerezni az általuk alkotott figura jogait, sikertelenül. Ez később az életükre komoly hatást gyakorolt, többször is komolyan elszegényedtek, és nem egyszer a feleségeik által kezdeményezett sajtókampánynak köszönhették, hogy életjáradékot harcoltak ki a DC-től.
Siegel Supermenen kívüli munkássága viszonylag kevés jelentőséggel bír, legfontosabb munkája valószínűleg a Disneynek, onnan is az olasz részlegnek végzett pár megbízása volt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Bob Kane (született Robert Kahn) a harmincas évek közepén, igencsak fiatal fejjel került a képregényes szakmába. Az igen jó üzleti érzékkel, ám csekély rajztudással bíró Kahn akkor még nem sejtette, hogy az iparág legsikeresebb alakja, egyben legemlékezetesebb és talán legnagyobb gazembere válik belőle.
Kane pályafutása elején leginkább népszerű figurák másolásából élt. Akkoriban gyakori volt, hogy a kiadók hozzá hasonló szabadúszókat kértek fel népszerű formátumok másolására, és az általa készített, leginkább mások rajzainak másolásán alapuló képregénykészítés sem volt különösebben példátlan eset. Az áttörést nem is ezek hozták el neki, hanem az 1939-ben debütált új szuperhős, Batman.
Egészen a kétezres évekig a DC Comics bennfentesein túl mindenki úgy tudta, Bob Kane alkotta meg Batman figuráját, illetve a kezdeti két-három évtizedben részben ő írta és nagyrészt ő rajzolta a történeteit. Mint a halála óta eltelt időszakban – részben a DC kiszivárogtatása, részben képregénytörténészek felfedezései, részben a hírnevét célzottan támadás alá vevő nyomozás miatt – kiderült, Bob Kane mindössze egyvalamit tett Batmannel: szerződésbe íratta, hogy őt kell megjelölniük a figura alkotójaként, illetve egészen 1968-ig az összes Batman-történet rajzolójaként. Batman valójában az akkori alkalmazottja, Bill Finger találta ki, Kane pedig – jórészt másolási technikákkal – elkészítette az első pár történet rajzát. 1940-től kezdve azonban bizonyított, hogy minden állításával ellentétben a saját stúdiója és a DC alkalmazottai rajzolták a történeteket az ő nevében.
Éppen emiatt Kane későbbi pályafutásáról szinte lehetetlen bármit is mondani, mert 1940 után egy sor napilapokban megjelent Batman-stripet leszámítva egyetlen képregénykockát sem rajzolt, ám minden utána járó fizetséget és későbbi hírnevet bezsebelt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Milton Fingert Bob Kane vezette be a képregényalkotók közé a saját alkalmazottjaként. Az első jelentős műve Batman megalkotása volt, ám ez közel három és fél évtizeden át, egészen Finger haláláig titokban maradt egy Kane által kötött ügyes szerződésnek hála, ami kötelezte és máig kötelezi a DC-t arra, hogy Kane-t jelölje meg a figura egyetlen és kizárólagos alkotójaként. (Hogy Kane-nek egyáltalán volt-e bármi köze a kiötléséhez és megalkotásához az első történet megrajzolásán túl, mára már vita tárgya.) A DC természetesen hamar rájött, hogy a Kane-nek tulajdonított történeteket Finger írta, ezért 1940-ben közvetlen munkát ajánlottak számára. Finger ekkor alkotta meg Martin Nodell rajzolóval együtt az első Zöld Lámpást.
Finger számos történetet írt a DC számára, ám a munkája viszonylag kevés megbecsülésre talált, főleg amiatt, mert ritka kivételektől eltekintve sohasem tudta tartani a határidőket. Ez a feszültség némi magánéleti gonddal együtt haamr tönkretette az egészségét, és végül a halálához vezetett. A DC ezután – időnként gyökeresen meghazudtolva Kane állításait – többször is elismerte őt Batman alkotójaként. Ez a jelenség később az egész szakmára kiterjedt, Finger nevét a halála óta eltelt évtizedek során egyre nagyobb dicsőség veszi körbe. Főleg az aprólékos természetét helyezik előtérbe és azt, hogy az írása során igyekezett a lehető legutolsó pillanatig csiszolni a forgatókönyvén, minek köszönhetően számos klasszikusnak számító képregényt írt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Frank Miller a hetvenes évek végén kezdte meg képregényes pályafutását, amikor is pár rövid kezdeti próbálkozást követően a Marvel rajzolójaként helyezkedett végül el. Az igazi áttörést azonban nem ez, hanem az hozta meg a számára, amikor rábízták a Daredevil (Fenegyerek) című sorozat írói teendőit. Ekkor alakult ki a máig jellegzetes, igencsak a film noirokra emlékeztető írói stílusa, amely egyhamar visszaköszönt a rajzaiban is. Szintén komoly nyomot hagyott Batman alakján a Dark Knight Returns és a Year One című műveivel, melyeket mind a mai napig kötelező olvasmányként tartanak számon a Sötét Lovag kapcsán.
Egyéb nevezetes művei között találhatóak igen erős politkai-társadalmi kritikák (közülük a legismertebb a Martha Washington és a Robotzsaru), illetve a noiros stílusának csúcspontja, a Sin City (amely annyira jól sikerült, hogy a kritikusai szeirnt máig csak ezt képes írni akkor is, ha történetesen teljesen másról szól az adott műve.)
Habár a kilencvenes években a valaha élt egyik legnagyobb képregényírónak tartották, az ezredforduló óta készült művei – mint például a Dark Knight Returns folytatása, a Dark Knight Strikes Again – legszebb esetben is ellentmondásosak, erőteljesebb kritikák szerint pedig botrányosan rosszak. (A kritikák között szerepel a nők lealacsonyítása, másodrangú lényként kezelése, illetve az állam mint az egyén felett álló és annak életét kötelezően irányító entitás feltétlen dicsőítése.) Mindezek ellenére tény, hogy a nyolcvanas években végzett munkája nagyban hozzájárult a képregény mint műfaj elismeréséhez, az akkoriban végzett munkáját joggal nevezhetjük történelmi jelentőségűnek.
Mivel a nevük erősen hasonlít, sokan, főleg a képregényekkel viszonylag frissen megismerkedők hajlamosak összekeverni őt a skót íróval, Mark Millarral.
Vissza a tárgymutatóhoz.
A skót Millar az úgynevezett brit hullám második szakaszának egyik legismertebb alakja. A kilencvenes évek közepén került az USA-ba, a DC-nél helyezkedett el. Az első igazán ismert címe a Warren Ellistől átvett Authority, amely kapcsán számos összetűzésbe került a kiadóval. Annyira, hogy a századforduló évében otthagyta őket: a legismertebb és legnagyobb ottani műve, a Superman: Red Son már a távozása után jelent meg. Ezután a Marvelhez került, ahol leginkább a frissen indult Ultimate (Újvilág) egyik vezető alkotója lett, az általa írt Ultimates (Különítmény) képezte a 2011-ben hatalmas sikerrel mozikba kerülő Bosszállók című film alapját.
Millar egyik legismertebb védjegye, hogy a történeteit nagyszabásúra, hivalkodóra készíti, a visszafogottság legcsekélyebb jeleit sem használja bennük: az úgynevezett millarwordös kiadványok olyanok, mint egy roppant látványos, eposzi akció-kalandfilm… csak papíron.
Ez a hivalkodó stílust rengeteg kritika illeti jó ideje, ám mindezek ellenére Millar történetei – akár alkotói kiadványban, akár nagyobb kiadók megbízásából készülnek – nagy népszerűségnek örvendenek, az egyik legerősebb húzónév a 2010-es évtized kezdete óta.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Az úgynevezett brit hullám első szakaszában USA-ba érkezett Alan Moore-t igen sokan a valaha élt legjobb amerikai képregényírónak tartják. Ezt teljes egészében a stílusának, és kis mértékben a történetei cselekményének köszönheti. Moore képregényeiben a szöveg dominál, roppant választékos stílusban fogalmaz, hatalmas szókincset használ, remekül ért a nyelv használatához. Ezen általános vélekedés szerint nála jobban kevésbé értették meg, hogyan használják a képregényt formanyelvként, a szöveg és a kép teljes szimbiózisaként. A rajzolóinak roppant részletes – extrém esetben egyetlen képregénypanelt két-három gépelt oldalon át részletező – forgatókönyveket készít, hogy ezzel maximalizálja a médium nyújtotta lehetőségeket.
Moore magánéletében számos társadalmi normának mondott ellent, és ez az irományaiban is visszaköszön: úgy alkotott (és részben alkot) sokáig mainstream, vagyis kommersz képregényeket, hogy a lehető legjobban igyekezett elszakadni azok minden sajátosságától, megpróbálta felrúgni az összes hozzájuk kötődő szabályt.
Moore szintén híres arról, hogy a művei szinte megfilmesíthetetlenek, mégis számos alkalommal megpróbálták vászonra vinni azokat. Ezek közül a Watchmen: Az őrzők az egyetlen, amely viszonylagosan pozitív fogadtatásra lelt.
Különc életvitele miatt idővel minden munkaadójával összetűzésbe került, ezért az évezred eleje óta visszavonult. Nagyon ritkán tér vissza a képregényíráshoz, és akkor is kicsi, független kiadóknál jelennek meg a művei.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Eisnert az amerikai képregények egyik legnagyobb úttörőjének tartják, az ő nevéhez kötik számos képregényalkotói eszköz, módszer és trükk kidolgozását. Az ő nevéhez fűződik a „graphic novel” kifejezés kiötlése és elterjesztése, amellyel sikerült önálló műfajként elismertetnie ezt a művészeti ágazatot.
Eisner legismertebb alkotása a Spirit, egy akció-krimisorozat, amelynek címszereplője egyszerre figurázza ki a negyvenes évek ponyvahőseit és egyben szakad ki az akkori napi képregénycsíkok korlátaiból. Habár a sorozat alig 12 évig futott, mára a képregények egyik legmeghatározóbb mérföldkövének tekintik mind írói, mind rajzolói módszerek terén.
Azonban Eisner mégis inkább akadémiai, tanítói munkájáról ismert, nagyrészt ennek is köszönhette, hogy róla nevezték el a képregények Oscar-díjának nevezett Eisner-díjat.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Neil Gaimant manapság inkább modern fantasy íróként ismerik, pedig pályafutása jelentős részét képregényíróként töltötte. Gaiman legismertebb védjegye a fantasy-szerű, kissé szürreálisnak, vagy legalábbis az átlagos valóságtól erősen elszakadónak nevezhető stílusa, amely a legtöbb művében visszaköszön – még akkor is, ha annak főszereplője egy olyan földhözragadt figura, mint Batman.
A regényeinek sikerei óta Gaiman felhagyott az aktív képregényírással, bár a médium időről időre még visszacsábítja őt egy-egy minisorozat erejéig. Képregényes pályafutásának legismertebb műve kétségtelenül a Sandman, amely önmagában új alapokra helyezte a DC misztikus világát, egyben megismertette az addig inkább szuperhősökhöz szokott fogyazstóközönséget a modern horror-fantasy zsánerével.
Vissza a tárgymutatóhoz.
A skót Grant Morrison a második brit hullám talán legismertebb és legnépszerűbb írója. Írói stílusára erősen jellemző a nemlineáris történetvezetés, a kommersz szemléletmód elleni lázadás és a valóság sajátságos kifacsarásán alapuló, sci-fi-szerűnek ható elemek használata.
Egyik legismertebb rajzolótársa a szintén skót Frank Quitely (polgári nevén Vincent Deighan), akivel olyan címeken dolgozott együtt, mint az All-Star Superman, WE3, Flex Mentallo vagy a New X-Men.
2010 óta Morrison munkáinak megítélése némileg csorbult az olvasók között, ám előtte közel egy évtizeden át Alan Moore-ral vetekedett azon, melyiküket tartják a valaha élt legjobb, Amerikába szakadt képregényírónak.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Valószínűleg jelenleg Robert Crumb az underground képregényágazat legnépszerűbb és legismertebb alkotója. Crumb stílusát erőteljes szatíra, időnként mély fekete humor jellemzi, műveiben rendszeresen találhatóak a modern kultúra és társadalom elleni kicsengések. Habár a nők és a nem fehérek ábrázolása terén végzett munkája némileg ellentmondásos, műveit a műfaj legjobbjai közé választották. Legismertebb alkotása valószínűleg Fritz, a macska, akinek a főszereplésével két, kizárólag felnőtteknek szóló animációs film is készült a hetvenes években.
Vissza a tárgymutatóhoz.
A legáltalánosabb vélekedés szerint Rob Liefeld az egyik legrosszabb dolog, ami valaha az amerikai képregényekkel történt. A teljesen autodidakta rajzoló stílusa határozta meg a kilencvenes évek nagyját, milliomossá vált az akkor végzett munkáiból, pedig az elmúlt jó negyed évszázadban számtalan cikk, előadás és blogbejegyzés tárgyalta ki azt a rengeteg hibát, ami a rajzait folyamatosan jellemezte. Ilyenek például a szinte ceruzavastagságú bokákra rajzolt, gyémántalakú lábfejek, az öklöknél (extrém esetekben a hüvelykujjnál) is kisebb fejek, a gigantikus vállvértek, a mindenfelé felcsatolt apró szütyős övek és az, hogy minden általa rajzolt vagy kitalált figura gigantikus és fizikailag kivitelezhetetlen puskákkal és kézi ágyúkkal van felszerelve.
Liefeld munkáját szinte a megjelenése óta utálják, mégis ő határozta meg a kilencvenes éveket, és azóta is többé-kevésbé folyamatosan kap munkát annak ellenére, hogy 1991 óta kivétel nélkül az összes olyan sorozat, amin dolgozott, legfeljebb háromnegyed éven belül megszűnt a vásárlók hiánya miatt.
Ugyanakkor majdnem minden munkatársa roppant vidám, közvetlen, szerethető embernek írja le, aki hatalmas rajongással bír a képregények iránt, és aki gyermeki lelkesedéssel képes belevetni magát a munkába, hogy további olvasnivalókkal láthassa el a közönségét. Ám sajnos ez nemigen ellensúlyozza az írói és rajzolói kvalitásainak majdnem teljes hiányát. (Íróként jóval nagyobb utálatnak örvend, mint rajzolóként, főleg azért, mert az általa kitalált figurák mindegyike a Marvel és a DC szereplőit, de főleg Rozsomákot utánozza – Rozsomák-klónból több tucatot lehet összeszedni az általa írt képregényekben.)
Vissza a tárgymutatóhoz.
Peter Allen David (sokszor csak a monogramjával, PAD-ként utalnak rá) talán a jelenlegi legmegbízhatóbb iparos az amerikai képregényírók között. Habár a nyolcvanas évek óta folyamatosan és megállás nélkül dolgozik a szakmában, igazából egyetlen korszakalkotó mű sem köthető a nevéhez. Cserébe viszont számos olyan „érát”, vagyis egyes címeken töltött szakaszt fel tud mutatni, ami komoly népszerűségnek örvend a rajongók körében. Ilyen például a Hulkon töltött 12 éve, az Aquamannel és a Supergirllel töltött időszaka, illetve az egyik legismertebb műve, az X-Factor.
Írói stílusára jellemző a könnyed hangnem, a popkulturális utalások tömkelege és a jellemábrázolás terén tanúsított érdemei. Nincs igazán kiemelkedő zsánere, szuperhősöktől kezdve fantasyn át Star Trek-regényekig írt már szinte mindent.
Azon kevés képregényalkotók közé tartozik, akivel szemben szinte alig fogalmaznak meg kritikát. Nincs elvakult rajongótábora, ám a nevét általában garanciának tekintik egy élvezetes, jó – bár valószínűleg nem világmegváltó – történetre.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Jim Lee (született Ji Jong Csul) képregényes pályafutása leginkább egy tipikus amerikai sikersztorinak mondható. A nyolcvanas évek végén kezdte a Marvelnél, ahol olyan címeket bíztak rá, mint a havonta több millió vásárlót vonzó X-Men. A stílusa annyira népszerűvé vált, hogy 1991-ben rábízták a frissen indított új sorozatot, az X-Men v2-t. Nem sokkal ezután azonban sok más rajzolótársával együtt otthagyta a céget, hogy megalapítsák az Image Comicsot. A kiadó címei kezdetben roppant sikeresek voltak, hamar a Marvel és a DC után a harmadik (időnként a DC-t megelőzve a második) legsikeresebb kiadóvá váltak, ám az 1993–1997 közti nagy összeomlás során a népszerűségük egyhamar elfogyott a vásárlóikkal egyetemben.
Ezt az időszakot Lee stúdiója, a WildStorm vészelte át a legjobban, ugyanis ekkor derült ki, hogy nem csak a rajzoláshoz volt érzéke, hanem egy képregénystúdió vezetéséhez is. Az elnöksége alatt olyan nagy sikerű címek születtek meg a WildStorm gondozásában, mint Warren Ellis korszakalkotó Authorityje és Planetaryje, vagy Alan Moore-tól a Tom Strong és a Promethea.
A kilencvenes évek legvégére Lee belefáradt a stúdióvezetési teendőibe, amelyek miatt semmi ideje nem maradt arra, hogy rajzoljon, ezért eladta a vállalkozását a DC-nek. Ironikus módon pár éven belül kinevezték a kiadó társkiadójává, amely ugyan kevesebb munkával jár számára, mint előtte a WildStorm irányítása, ám mégsem marad annyi ideje rajzolni, mint jó másfél évtizeddel azelőtt.
Jim Lee rajzstílusa a kilencvenes évek ritkábbik ágazatához, az úgymond idealizált realizmushoz tartozik: az alakjai igyekeznek megőrizni az anatómia alapvető szabályait, ám mindegyikük olyan, mint egy tökéletes testalkatú modell: a férfiak izmosak, széles vállúak, határozott, erős arcvonásokkal bírnak és jóképűek; a nők pedig formásak, nőiesek – de nem viszi túlzásba a mellbőségüket –, vékonyak és roppant vonzóak. Ez a stílus a kilencvenes évek óta számos utánzót vonzott, akik közül akadtak olyanok, akik a saját erejükből is nagy hírnévre tettek szert: ilyen volt például Michael Turner vagy Mike Deodato.
Todd McFarlane mellett (akinek a pénze inkább a figuraüzletéből, mintsem képregényes munkájából származik) Jim Lee az egyetlen olyan alkotó a kezdeti Image-nemzedékből, akiről elmondható, hogy nagyon sokra vitte; ő a kilencvenes években lezajlott események szabályt erősítő kivétele.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Michael Turner élete olyan volt, mint egy Kaliforniában játszódó, kilencvenes évekbeli amerikai tinifilm. A kilencvenes évek második felében, a nagy képregényes összeomlás után került szakmába, ahol egyhamar akkora ismertségre és népszerűségre tett szert, hogy otthagyta első munkaadóját és egy saját kiadóvállalatot alapított az általa kitalált egyedi világra. Emellett rendszeresen sportolt, küzdősportokat oktatott, imádta és falta a videojátékokat és az életet. Éppen ezért minden egyes ismerősét hatalmas tragédiaként érte, amikor rákkal diagnosztizálták, amely aztán hosszas küzdelem után 2008-ban végzett vele.
Turnert leginkább rajzolónak tekintik, akinek a stílusa erősen mentoráéra, Marc Silvestrire és a korának egyik leghíresebb mainstream alkotójára, Jim Lee-re hasonlít. A képeit hasonló idealizált alakok népesítik be, ám egyvalamivel kitűnik a kortársai közül: gigantikus és eposzi háttereket és látképeket alkotott, illetve apróság, de sokan kiemelik, mennyire realisztikusan rajzolta meg a víz alatti jeleneteket, amely különösen az általa alkotott Fathom című sorozatban volt feltűnő.
Turner emellett sokat írt, leginkább a misztikus modern fantasy zsánerében: a kalandjai jórészt valós időben játszódtak, a mi világunkat vette alapul, ám megtöltötte azt egy nagy adag misztikummal, varázslattal és némi futurisztikus technológiával. Írói alkotásai közül a leghíresebbek a már említett Fathom és a Soulfire, illetve ő volt az Image egyik legrégebb óta folyamatosan futó címének, a Witchblade-nek a társalkotója.
Habár kevés elkötelezettebb rajongó létezik egy Turner-fanatikusnál, alkotóként megvoltak a maga hiányosságai. Rajzolóként alig ismert olyan eset, amikor határidőre elkészült volna a munkájával, a képei részletessége határozottan ellene dolgozott. Íróként pedig fantasztikus világokat alkotott ugyan, ám a narrációja és a dialógusai is sokszor emlékeztették az olvasót arra, hogy ki is volt valójában: egy felnőtt testbe ragadt nagy és lelkes kamasz, aki bizonyos mértékig a hozzá hasonlók számára írta a képregényeit.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Jim Sterankót általában két dolog miatt ismerik a képregényesek. Az egyik, hogy a hatvanas években egy kisebb forradalmat indított el a Nick Fury című képregény rajzolójaként. Steranko inkább grafikai tervezőként állt a sorozat rajzaihoz, amelyekben gyakorta felbukkantak az op-art elemei is. Ezek a sajátságos jegyek a saját rajzstílusával együtt a mainstreamen belül az egyik leginkább egyedi alkotóvá tették őt a saját korában, módszerei, mint sok más, ebben a listában felsorolt rajzolóé, mára a képregényes rajziskolák alapszintű tananyagát képezik.
A legismertebb műve mégsem egy képregény, hanem a Steranko History of Comics című mű, amely igen részletesen és a kortól meglepően eléggé tabuk nélkül kielemzi az amerikai képregények kialakulását, fejlődését és elterjedését a kezdetektől egészen a hatvanas évek végéig, vagyis a nagy szuperhős-reneszánsz kiteljesedéséig.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Habár a keleti és a nyugati kultúra a képregényeikben is jelentősen eltér egymástól, Tezuka azon kevés japán alkotók egyike, akinek művei világszerte hatással voltak a médiumra és annak fejlődésére.
Tezukát a rajongói időnként a japán Walt Disneynek is nevezik, az életműve – attól függően, hogy mangaalkotóként vagy csak rajzolóként nézzük – 50 és 150 ezer oldal közé tehető.
Habár a legnagyobb műve a Phoenix, Nyugaton inkább Kimba, a fehér oroszlán és persze Astro Boy alkotójaként ismert. Utóbbi figura viszonylag hamar, már a hatvanas években megjelent az USA-ban – erősen átdolgozott, inkább adaptált formában – és mindmáig tartó, kitartó népszerűségre tett szert.
Tezuka nevéhez fűzik az úgynevezett „mangaszemek”, az irreálisan nagy, ám ezáltal nagyon kifejező szemek megalkotását, amelyeket vicces módon Nyugatról, többek között a Betty Boop rajzfilmekből kölcsönzött.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Infantino még bőven a képregények aranykorában kezdett, a legnagyobb hatását mégis inkább az ezüstkorban fejtette ki. Annyira, hogy az általa rajzolt Showcase 4. száma hozta el említett korszakot. Az itt feltűnt második Flash, a Villám aztán pályafutása igen jelentős részében elkísérte őt.
Habár Infantinót nem szokás a kiemelkedően tehetséges rajzolók közé sorolni – az arcai igencsak szögletesek, illetve gyakran akadt gondja a végtagokkal, különösen a realisztikus pózokkal –, a hatvanas évekre kidolgozott jó pár apró trükköt, amik összességében hatalmas segítséget nyújtottak számára és az őt követő nemzedékeknek. A legismertebb ilyen újítása úgy nevezett „sebességvonalak”, amelyek nagyban segítették mozgás folyamatosságának érzékeltetését.
Vissza a tárgymutatóhoz.
George Tuska pályafutása két, egészen jól elkülöníthető szakaszra osztható. Az aranykorban leginkább képregénycsíkokat rajzolt, ekkor alakította ki a mindenkihez alkalmazkodó stílusát. Ez aztán az ezüstkorban az egyik legszokatlanabb rajzolóvá tette őt, ugyanis ő lett a Marvel beugró embere. Ha egy sorozatra gyorsan készíteni kellett egy töltelékszámot, általában őt hívták. Ezzel nagyban hozzájárult az úgynevezett házi stílusok még tovább terjedéséhez, illetve a képregényiparra bizonyos fokig máig jellemző mennyiség-minőség-helyett gondolkodásmód kialakulásához.
Ugyanakkor Tuska megmutatta, hogy egy ügyes rajzoló úgy is dolgozhat gyorsan, hogy nem alakít ki magának egy begyakorolt stílust, egy folyamatosan használt alap eszköztárat, ami furamód pont a korának egyik legsokoldalúbb képregény-rajzolójává tette őt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
DeCarlo az aranykorban kezdte meg a munkát a Marvel elődjénél, a Timely Comicsnál, ahol humoros képregényeket készített. Ezek közül messze a leghíresebb Millie a modell, akinek a kalandjait közel 10 éven rajzolta.
Habár DeCarlo karikatúraszerű stílusában önmagában kevés forradalmit vagy korszakalkotót találunk, mégis az ő stílusa számít mai napig a legmaradandóbbnak. Ugyanis az ő nevéhez fűződik az Archie Comics által megjelentetett Archie és hozzá kapcsolódó sorozatok stílusának kialakítása és véglegesítése a hatvanas évek elején. Ezek a sorozatok mind a mai napig, több mint félszáz év elteltével is az ő stílusát követik vonalról vonalra.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Joe Kubert legismertebb művei a negyvenes évek elejétől az ötvenes évek közepéig készültek. Kubertet ekkoriban leginkább a háborús történetek nagy alakjaként ismerték, közülük is a Sgt. Rock (Rock őrmester) a legismertebb. Stílusát az erőteljes vonalak, éles árnyékok, és legfőképpen a roppant kifejező testbeszéd és mimika jellemezte.
Ezen jegyeket, különösen a testbeszédet máig oktatják, többek között az általa alapított és önmagáról elnevezett iskolában, amely teljesen és kizárólag a képregénykészítés mikéntjével foglalkozik. Jelenleg (2013-ban) mindössze ez az 1976-os alapítású intézmény foglalkozik kizárólag ezzel a témakörrel, és olyan diákok kerültek ki innen, mint például Karl Kesel, Alex Maleev, Rags Morales és persze Joe két fia, Adam és Andy, akik közül különösen utóbbi nagy hírnévre tett szert a rajongók körében részletes, élethű, erős hangulatközvetítő stílusával.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Valószínűleg Neal Adams a képregények bronzkorának egyik legismertebb és legjellegzetesebb rajzolója. Az őáltala rajzolt (és Denny O'Neill által írt) Zöld Lámpás-sorozatot a kor egyik elhozójaként tartják számon. Az erőteljes, mégis realisztikus árnyékolást, élethű perspektívákat és összességében roppant valóságosnak ható alakjait használó stílusa nagyban hozzájárult az úgynevezett realisztikus ábrázolásmód térnyeréséhez a stilizált ábrákkal szemben. A – főleg a Batmanen és Zöld Lámpáson – végzett munkája ezen kívül a sötét, komor stílus elterjedésében is jelentős szerepet játszott.
Mint sok más alkotó, Adams is dolgozott a Marvelnek és a DC-nek is, azonban mára leginkább az utóbbi kiadónak végzett munkájára emlékeznek. Ezen kívül komoly erőfeszítéseket tett az alkotói jogok elismertetése érdekében, illetve sokat foglalkozik Amerika második világháborús tevékenységével, különösen a Holokauszt kérdéskörében.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Bill Sienkiewicz a nyolcvanas évek elején került a mainstream képregényiparba, egy olyan korszakban, amikor a realisztikus ábrázolásmód igen nagy léptekkel vette át az addigi stilizált képek helyét. Sienkiewicz azonban nem ezt az iskolát követte, munkáját a szürrealista és op-art hatás, az extrém perspektívák és a kollázsok jellemezték. Legfőképpen ez utóbbi vált emlékezetessé a munkájából: ahogy látszólag összefüggéstelen képek egységes hatást gyakorló kollázsává ollózta össze az író által papírra vetett hangulatot, gondolatokat.
A hatása később leginkább borítókra fejtette ki a hatását – a legismertebb, Sienkiewiczet követő borítókészítő Dave McKean –, ám az olyan alkotók, mint David Mack vagy Ben Templesmith is egyértelműen az ő örökét követik.
Sienkiewicz elvont stílusa nem csak a képregényekhez illeszkedik, többször is felkérték zenei albumok borítójának, gyűjthető kártyák illetve magazinillusztrációk készítésére.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Deodato Taumaturgo Borges Filho (művészi álnevén Mike Deodato) azon kevés kilencvenes években felbukkant rajzolók közé tartozik, akik egészen a mai napig megtartották a hírnevüket. A feltűnésének évtizedében leginkább olyan népszerű rajzolókat másolt, mint Jim Lee, ám a kétezres évektől kezdve egy saját stílust alakított ki magának. Ez leginkább egy fotószerű noirhoz hasonlítható, minél élethűbben rajzolt alakokkal (melyet nagyrészt úgy ér el, hogy ismert színészek arcairól mintázza őket), ahol a képek nagyját mélyfekete árnyékokkal tölti fel. Ez a stílusa a kétezres évek elején hatalmas sikert ért el az amerikai közönség körében, ám idővel felbukkantak az ellenzői is, akik szerint a képeinek több mint fele másból sem állt, csak hatalmas, sötét foltokból.
Az esetleges kritikák ellenére Deodato és az általa vezetett stúdió a Marvel egyik kedvelt külföldi beszállítója maradt, számos neves cím készítését bízták rá.
Érdekesség Deodatóval kapcsolatban, hogy máig Brazíliában él és alkot, és egyáltalán nem beszél angolul, ezért minden egyes kapott forgatókönyvet előbb le kell fordítani számára portugálra, hogy dolgozhasson belőle.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Julius Schwartz a negyvenes évek közepén került a képregényiparba az All-American Comics (a későbbi DC egyik elődje) szerkesztőjeként. Az ő döntése nyomán állt elő a kiadó 1956-ban egy új Flashsel, amivel aztán elhozta a képregények ezüstkorának nevezett időszakot.
Schwartz ebben az időben fejtette ki a legnagyobb hatását a képregényekre, az ő keze alatt született például az Amerikai Igazságliga, a képregénybeli párhuzamos világok (multiverzum) koncepciója, ő támasztotta fel a hatvanas évek második felében haldokló Batman-címeket. Mégis leginkább az 1971 és 1986 között végzett munkájáról ismerik: ekkor volt a Supermanhez köthető címek szerkesztője.
Schwartz Supermanjének stílusjegyei legalább olyan úttörőnek számítottak a hetvenes években, mint a rivális Marvel Comics újfajta szuperhősei. Schwartz volt az első, aki sikeresen eltalálta a megfelelő egyensúlyt a régimódi, humoros-kalandos történetek és a szereplőkre koncentráló, jellemeket előtérbe helyező elbeszélések között. A Superman-rajongók, különösen az idősebbek körében mindmáig az általa létrehozott figura számít az Acélember legjellemzőbb és legsikeresebb korszakának.
Schwartz azon kevés szerkesztők közé tartozott, akik úgy szóltak bele szinten minden szinten az alájuk tartozó kiadványok történetírásába, hogy ezzel nem idegenítette el teljesen magától az íróit. „Julie bácsi” a szerkesztőség kedvelt alakja maradt, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy azon kevés szerkesztők közé tartozzon, akik neve máig rendszeresen előkerül a képregények kapcsán.
A képregényes munkáján kívül a sci-fi zsánerének nagy elkötelezettje volt, a 2000-ben megjelent életrajzi könyvét is ennek a kettősségnek szentelte.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Wallace Wood a negyvenes évek vége felé került a képregények közelébe, ám az igazán emlékezetes munkáit a rákövetkező évtizedekben, onnan is főleg az ötvenes évek első felében végezte.
Ekkoriban leginkább a roppant részletes, mégis meglepően gyorsan elkészített rajzaival és az innovatív, remek stílusérzékről tanúbizonyságot tévő beállításaival – avagy a kamerakezelésével – hívta fel magára a figyelmet. Az EC Comicsnál töltött idejét és az itt készült műveit sokan az ötvenes évek legkiválóbb képregényeinek – vagy ha másnak nem, a legkiválóbban megrajzolt képregényeknek – tartják.
Wood stílusa a későbbi mainstream munkáiban alaposan letisztult és egyszerűsödött, feltehetően azért, mert a hatvanas években már inkább a független képregényes munkáira koncentrált. Wood leginkább a horror és a keményvonalas sci-fi zsánerében érezte jól magát, ám igen emlékezetesek az erotikus képregényei is, köztük az általa alkotott figura, Sally Forth. (Ezen típusú munkái később egészen az explicit pornográfiáig kiterjedtek.)
Az ábrázolásmódjában látott forradalmi elemeken túl a rajzolók leginkább az iskolákban is oktatott egyszerűsítő módszeréről ismerik, amely azt taglalja, milyen alapvető oldalelrendezéseket használhat a rajzoló a történet folyamatosságának és lendületének megőrzéséhez. Ezt a módszert úgy is nevezik, hogy „22 képregénypanel, ami mindig működik.”
Woodot egész életében krónikus fejfájás kísérte, ami számos magánéleti gondot okozott nála az ingerlékenységtől kezdve az alkoholizmusig, végül pedig az egészsége rohamos leépülésével öngyilkosságba kergette. A szakma tiszteletből ritkán emlegeti fel a magánéletét, így máig az egyik legfőbb és legnagyobb hatású amerikai képregényalkotóként tartják őt számon.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Alex Toth szakmáját tekintve rajzolónak tekinthető, mégsem ilyen minőségében tette le a kézjegyét a képregények történelmében. ő volt az, aki igazi szakmává, művészetté emelte a képregények történetének és vizuális megjelenítésének összhangját, avagy ő volt az, aki először jött rá arra, pontosan hogyan foglaljon képekbe egy történetet.
Toth munkáját, különösen a karrierje elején, vagyis a negyvenes évektől tartó időszakát sokszor elemzik ki abból a szemszögből, hogy miként változtatta az egymás mellé helyezett képek sorát egy vizuális jelnyelvvé, egy olyan médiummá, ami a saját erejéből és nem egyfajta animációs módszerrel mesélte el a mondanivalóját.
Rajzolóként Tothot leginkább az egyensúlyra törekedés jellemezte. A stílusát nem jellemezte a stilizálás vagy a részletesség, igyekezett mindig pontosan annyi vonalat használni minden egyes rajzán, amennyit éppen kellett. Ahogy a történetmesélési módszere, úgy ez is mára a képregényalkotás egyik alapköve lett.
Toth ismert volt arról, hogy gyakran kielemezte a többi képregényalkotót, főként rajztechnikai és történetvezetési szempontból. A kilencvenes évek egyik nagy kritikusa volt, aki sokat kikelt a történetvezetés terén látott hiányosságokat illetően, elemző cikkei erről a korról és sok más korszakról több szaklapban is napvilágot láttak.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Archie Goodwin azon kevés emberek egyike, akik a szakmája minden egyes olyan területén, ahova odakeveredett, jóformán csak sikereket ért el. A hatvanas évek eleje felé keveredett a képregényes szakma sűrűjébe, amikor a Harvey Comicsnál néhai EC-től felvásárolt címek írója, majd egyhamar szerkesztője lett. Az ő nevéhez fűződik például Vampirella történetének kidolgozása (a figura előtte csak egyfajta narrátor szerepet töltött be a horrorcímeken, hasonlóan a Mesék a kriptából temetőőréhez).
A hetvenes évek elejére átpártolt a két nagyhoz, vagyis a Marvelhez és a DC-hez. Mindkét kiadónál írói és szerkesztői feladatokat látott el. Az itt töltött ideje legemlékezetesebb műve az 1973–74-ben készített Manhunter-sorozat, amiért számos elismerést kapott, illetve hogy ő volt a Marvel Star Wars-adaptációjának szerkesztője. Kevéssé ismert tény, hogy amikor a Marvel 1977-ben úgy döntött, megjelentetik a képregényt, ez a cím mentette meg őket a csődközeli helyzetből, és a sorozat közel másfél éven át messze a legtöbb példányban fogyó amerikai képregény volt.
A Marvelnél töltött ideje alatt Goodwin nagy szerepet játszott a grafikus novellák előretörésében, illetve komoly munkát végzett a Marvel Epic imprintjében, az első mainstream szerzői kiadványcsaládon.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Caniff a harmincas évek elején került a képregényes szakmába, ami akkoriban egyet jelentett a napilapokba szánt humoros vagy kalandos csíkokkal. 1934-ben alkotta meg egyik legsikeresebb és legemlékezetesebb képregényét, a Terry and the Pirates-t (Terry és a kalózok), ami több szempontból is korszakalkotónak bizonyult. Az akkori kalandsorozatokkal ellentétben, melyek jórészt továbbra is a főhős megmenti a női főszereplőt/bajba jutott közösséget/világot/mindezt együtt formulát követte, Caniff csíkja részletesen kidolgozott, változatos és valóságosabbnak ható szereplőkkel dolgozott (a legismertebb, a Sárkányhölgy néven ismert kalóznő például a húszas években élt, feltehetően valós személyen, Laj Csoj Szanon alapult), és egy komplex, szövevényes történetvonalat követett.
A történetvezetésen túl a sorozat rajzolói szempontból is kiemelkedett a rengeteg vastag, sötét vonalával és az árnyékok használatával, amelyek nem egy esetben kifejezetten hangulatfokozás céljával kerültek a panelekre.
A Terryben feltűnt, katonákat dicsőítő motívum sokáig kísérte Caniff munkásságát, másik ismert képregénye – amely a Terryvel ellentétben már az ő szerzői tulajdonát képezte –, a Charles Canyon egy volt (majd a koreai háború alatt egy ideig ismét szolgáló) katona életét követte. Caniff 1947-től egészen a haláláig készítette ezt a képregénycsíkot.
Mivel Caniff az első úttörők közé tartozott, akinek a munkája amúgy is kitűnt a kortársai közül, stílusa – mind történetmesélésre, de legfőképp rajzra – legalább egy teljes nemzedéknyi képregényalkotóra erőteljes hatással volt. Olyan, később legendássá vált rajzolók nevezték meg őt egyik, ha nem a legfőbb példaképükként, mint Jack Kirby vagy John Romita.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Joe Maneelyt talán Stan Lee egyik idézete jellemzi a legkifejezőbben: „[Ha ma is élne,] ő lenne a valaha élt legnagyobb képregényrajzoló.” Akárcsak eme cím jelenlegi birtokosát, Jack Kirbyt, őt is egy roppant könnyen felismerhető stílus jellemezte: roppant finom, mégis határozott vonalvezetés, és már-már groteszknek nevezhető, ám ezúttal roppant kifejező és átütő erejű arckifejezések, testbeszéd. (Ugyanakkor, különösen mai szemmel, a rajzai első ránézésre kifejezetten rondának vagy esetleg jó esetben a groteszkebb underground vonulatát követőnek tűnnek. Azonban ez a stílus az ötvenes években igen elterjedt és népszerű volt.)
Ezen kívül Maneely két olyan tulajdonsággal is rendelkezett, ami miatt a kortársai szinte kivétel nélkül felnéztek rá: pillanatok alatt alkalmazkodott bármilyen stílushoz (rövid karrierje során rajzolt westernt, háborús történetet, sci-fit, horrort, szuperhősöket, kalandsztorikat, romantikus sztorikat, krimit, kémtörténeteket… a humoron kívül gyakorlatilag mindent, ami az ötvenes években eladható volt), illetve hihetetlenül gyors volt, még Kirbynél is gyorsabb. Ráadásul mindezt egy máig alig látható technikával érte el: nem készített ceruzarajzokat, csak viszonylag pontos vázlatokat, és ezeket húzta ki. Vagyis másképpen szólva a kihúzás során rajzolt, ami azt jelentette, hogy soha, egyetlen vonalat sem tévesztett, vagy ha mégis, akkor azt alig pár mozdulattal úgy elrejtette, hogy senki sem vette észre.
Maneely egy balesetben vesztette életét, nem sokkal azelőtt, hogy az Atlas felvette a Marvel nevet és megindult a siker útján. John Romita egyszer azt mondta, ha Maneelyt nem éri az a baleset, akkor Stan Lee Kirbyvel, vele és Maneelyvel jóformán az egész termékpalettát megrajzoltathatta volna hónapról hónapra. Habár Maneely neve idővel szinte teljesen a feledés homályába merült, az új évezred hajnalától kezdve, ahogyan az emberek újra felfedezték maguknak a hatvanas évek előtti képregényalkotókat, a hírneve is lassan visszatért.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ha egyetlen mondattal kellene jellemezni Garth Ennist, akkor ő az amerikai képregények IRA-terroristája: szinte semmiféle tiszteletet nem mutat a képregények hagyományai és a meglévő szereplők köré szövődött mítosz iránt, megrögzött szabadelvű anarchistaként rombolja le a koncepciókat és a hősökről kialakult képeket. A szuperhősös munkáinál különösen tetten érhető ez a gonzó stílus: a legtöbbjüket nagyképű, öntelt hólyagként ábrázolja, akik a saját dicsőségükben fürödve szinte agyatlan ostobákként bukdácsolnak végig az életen, hatalmas erejük miatt mit sem törődve a tetteik következményeivel. Érdekes módon ez alól egyetlen kivétel van, a legnagyobb kiscserkésznek tartott Superman, akit Ennis már-már vallásosan tisztel.
Ennis műveit zsánertől függetlenül jellemzi az abszurd, néha a szatíra határait is áttörő, nagyon erős fekete humor, amit sok esetben – ha a kiadó megengedi – roppant véres, kegyetlen erőszak is kísér, ami mégsem lépi át a szadizmus határait, inkább csak sokkolóan naturális.
A fentebbi stílusjegek természetesen igen megosztó alkotóvá teszik őt, sokan vagy utálják őt vagy az egyik legnagyobb írónak tartják, a munkáit ismerők között eléggé kevés az, aki semlegesebb véleményen lenne.
Ennis legismertebb és legnagyobb hírnevet hozó munkája a Preacher (Prédikátor), amelyben egyszerre mond kemény ítéletet az emberi társadalom és a keresztény vallás alapdogmái felett úgy, hogy nem megy át explicit polgárpukkasztásba, hanem a karakterei által, érvek segítségével rombolja le ezeket az alapvető téziseket.
Arra a kérdésre, hogy melyik a következő legjelentősebb műve, sok rajongója sokfélét mondana. Nevezetes a még Nagy-Britanniában, főleg a Dredd bírón végzett munkája, a marveles Megtorlója – onnan is a MAX imprint alatt megjelent kegyetlen, véres és realisztikus krimi változata –, a Boys; a Hitman című, a DC világát fekete humorral kifigurázó címe… vagy szinte bármi, amit az Avatar Press számára készített (ezek valószínűleg a legvéresebb művei).
Vissza a tárgymutatóhoz.
Habár Alex Toth az, akinek az elbeszélő technikáját a legtöbben utánozták, nem ő volt korának legtöbbet másolt képregényalkotója, hanem Alex Raymond. Raymond a harmincas évek kezdte meg a munkáját az akkori egyetlen képregényes stílusban, a képregénycsíkokon. A kezdeti megbízásos munkákat hamar felváltotta az általa alkotott Flash Gordon című ponyva sci-fi/kalandsorozat, amelyet bevallottan az akkor népszerű Buck Rogersről másolt – csakhogy az ő története rövid idő leforgása alatt túlszárnyalta a Buck Rogers sikerét.
Szintén ő alkotta meg Jungle Jim karakterét (a nevével ellentétben nem egy Tarzan-másolat, hanem egy dél-ázsiai fehér vadász) és az utolsó nagy művét, a Rip Kirbyt (egy magándetektív történeteit mesélte el, ám a címszereplő számos módon eltért az akkor általános, ma már noirosnak nevezett magánhekus képétől), amely annyira sikeres volt, ha Raymond halála után négy teljes évtizedig fennmaradt – nagyban köszönhetően persze az őt követő tehetségeknek.
Raymond stílusa íróként és rajzolóként sem tartalmazott kiemelkedően sajátságos jegyeket, mégis, az általa alkotott művek olyan kifejezőek, olyan elemi szinten hatásosak voltak, hogy akkoriban és még a halála után is sokáig művészek egész serege utánozta az ő rajzait, beállításait. (Például kiderült, hogy Bob Kane a legelső Batman-történet borítóját vonalról vonalra Raymond egyik rajzáról másolta, majd a végén alakította át a figura ruházatát.) Emiatt aztán a „művészek művészének” is nevezik őt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Gil Kane leginkább két dologról ismert: a munkastílusáról és a munkáltatóiról. Utóbbiakba beletartozott jóformán az összes fontosabb amerikai képregénykiadó az Archietól a Marvelen és a DC-n át a Toppsig.
Kane munkastílusát a módszeresség jellemezte. Mindent aprólékosan kidolgozott az elméjében, mielőtt megrajzolta. Az oldalak panelelrendezését, a kamerabeállításokat, a szereplők elhelyezkedését a leendő szövegbuborékok figyelembe vételével. Míg a legtöbb rajzoló általában csak egy-két dologra tud tudatosan odafigyelni anélkül, hogy a tempója drasztikusan lecsökkenjen, Gil Kane minden részletre ügyelt és mellé még a határidőket is betartotta. Ez azonban azzal a hátránnyal járt, hogy a kész munkái inkább egy ügyes iparosmunkának hatnak, mintsem mesterműveknek: igazából az alattuk húzódó rétegek azok, amik megragadják a szakmabéliek figyelmét.
Ezen kívül Gil Kane volt Will Eisner mellett a grafikus novella, a regényterjedelmű képregények egyik korai úttörője.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Alex Ross a kilencvenes évek elején tört be a képregények világába, és ezt nagyrészt a saját akaratának köszönhette: elhatározta, hogy nevet szerez magának a szakmában, és az az olyan művekkel, mint a Marvels, a Kingdom Come vagy az Uncle Sam, sikerült is neki.
Habár sokan úgy vélik, Ross festő, valójában a képregényei ugyanúgy ceruzarajzként kezdik, mint minden más hagyományos rajzolónál (egyes műveit például csak rajzolta, sosem festette át). Ezeket a roppant részletes ceruzarajzokat festi aztán ki, egyfajta színezési technikaként, a kihúzás kihagyásával.
Ross munkatempója meglehetősen lassú, mivel ő azt vallja, hogy minden egyes munkafázist alaposan ki kell dolgoznia. Ennélfogva legtöbbször egy képregénypanel elkészítése előtt kidolgozza a pontos kamerabeállítást, majd a jelenetet megrendezi akár élő modellek, akár kellékek segítségével, majd lefényképezi őket, hogy aztán a fotót használja referenciának (vagy akár másolási alapnak) a panel elkészítésekor.
Mivel minden aprócska részletet kínos pontossággal tervez meg, ezért a kész művek a lehengerlő látványuk ellenére is sokakban statikus érzetet keltenek, úgy érzik, mintha élettelen jeleneteket vagy mesterkélt fotóképregényt néznének. Azonban ezt legtöbbször a képek grandiózussága és hihetetlen realisztikussága elfeledi vagy elfeledteti.
A munkája lassúsága és nagy anyagköltsége miatt (a modellek és az A0-s méretet is bőven meghaladó méretű rajzvásznak, amelyekből inden egyes oldalhoz elhasznál legalább egyet, ám van, hogy többet is) nagyon ritkán foglalkoztatott, mégis jól megfizetett művész, aki t a drágasága miatt a kiadók igyekeznek a lehető legkiválóbb, vagy legalábbis annak ígérkező képregényeikre felbérelni.
Mindezeken felül Ross keresett borítótervezőként is ismert, sőt, a kétezres években inkább ebbéli minőségében ismert. Emellett több képregény írása is kötődik áttételesen a nevéhez: ő maga nem írt még egyetlen forgatókönyvet sem, helyette Jim Krueger készítette el azokat Ross ötletei, vázlatai és kreatív útmutatása mellett. A legismertebb ilyen közös művük a több éven át húzódó eposz, az Earth X, ami a Marvel egy disztopisztikus jövője által szövi egyetlen hatalmas, kozmikus kalanddá a (kivétel nélkül) összes addig kiadott Marvel-füzetet.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Habár számos képregényfüzet alkotása fűződik a nevéhez, Sergio Aragonés Domenech igazából nem képregényrajzoló, hanem karikaturista. Annak viszont az egyik legkiválóbb, aki valaha az Észak-Amerikai kontinensen alkotott.
A Spanyolországban született, ám Mexikóban nevelkedett Aragonés a hatvanas évek elején érkezett az USA-ba, és a legtöbb feltörekvő alkotóval ellentétben nem a Marvelnél vagy a DC-nél, hanem a MAD magazinnál (ami mára amúgy a DC kiadványa, bár teljesen önálló szerkesztőséggel) kötött ki: a magazin oldalmargóira készített humoros firkákat. Ez a munka annyira tetszett neki, hogy mind a mai napig aktívan folytatja.
Ezen margófirkák készítése közben derült ki, hogy mennyire gyors. Aragonés igazából gyorsabb az összes valaha élt amerikai képregényrajzolónál, még Jack Kirbynél és Joe Maneelynél is. A karrierje során számos képregényes rendezvényen kápráztatta el a közönséget azzal, hogy a szemük előtt készített el egész oldalakat vagy rövid történeteket, szinte percek leforgása alatt.
Ebben nagy segítségére van a stílusa. Mivel inkább karikatúrákat rajzol, mintsem szokványos képeket, ezért sok visszatérő eszköz áll a rendelkezésére. Ezeket leginkább mennyiséggel fedi el: egy-egy oldalára annyi apró részletet és szereplőt képes belezsúfolni anélkül, hogy az egész egy átláthatatlan vonalrengeteggé állna össze, mint senki más. Amúgy jellemző rá, hogy a férfialakokat (komikusan) túlsúlyosra rajzolja, a női szereplőknél meg enyhe erotikával emeli ki a domborulataikat anélkül, hogy a képek elveszítenék a „gyerekbarát” érzetüket.
Aragonés MAD-en kívüli legismertebb műve Groo, a vándor, aki Conan paródiájának indult, ám az eltelt több mint negyed évszázad és több mint másfél száz füzet alatt teljesen egyedi világ szövődött köré. A figurát, mint minden olyan képregényét, amelyben szöveg is olvasható, állandó társával, Mark Evanier-vel hozta létre.
Aragonés MAD-en kívüli munkája viszonylag kicsi, ám roppant lelkes olvasótáborral bír (a karaikatúra-szerű ábrázolásmódja nagyon távol áll a képregényfogyasztók átlagos ízlésvilágától), ami amúgy gyakori visszatérő poénforrás az Evanier-vel készített képregényeikben és azok levelező rovatában, sok más aprósággal, például Sergio nyelvtudásával együtt (amikor az USA-ba érkezett, Aragonés egyáltalán nem beszélte a nyelvet, azóta azonban folyékonyan megtanulta több másikkal együtt).
Vissza a tárgymutatóhoz.
Mazzucchelli, mint sok amerikai képregényíró, pályafutását a két nagynál kezdte. Mind a Marvelnél, mind a DC-nél viszonylag kevés időt töltött, ez mégis elég volt arra, hogy részt vegyen Frank Millerrel közösen a Daredevil: Born Again és a Batman: Year One (Első év) című történetek megalkotásában – előbbi esetében csak a véletlen folytán, mivel ő volt akkoriban a cím állandó rajzolója, utóbbinál azonban kifejezetten őt kérték fel a füzetek rajzolására. Az Első évet mindmáig az egyik legfontosabb és legkiválóbb Batman-történetnek tartják.
Mazzucchelli a kilencvenes évek elején aztán elfordult a mainstreamtől, megalkotta a három számot megélt saját alternatív stílusú antológiafüzetét, a Rubber Blanketset, amelyben nem csak az írást sajáította el, hanem új képi kifejezőeszközök kifejlesztésével is kísérletezett. Az évtized hátralévő részét aztán ezen az underground/alternatív vonalon töltötte különböző kisebb-nagyobb megbízásokkal, melyek közül a legismertebb a City of Glass (Tükörváros), az azonos című regény feldolgozása.
A kétezres években kezdett bele eddigi pályafutása főművébe, a XXI. század egyik legjelentősebb nem mainstream képregényébe, az Asterios Polypba.
Mazzucchelli ezen kívül a manhattani Vituális Művészetek Iskolájának oktatója, képregénykészítést tanít a hallgatóknak.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Kurt Busiek olyan sorozatok írói teendőit látta el, mint például az Avengers (Bosszú Angyalai) v3, a DC-féle 52 részes Trinity, a Thunderbolts (Mennydörgők), a Dark Horse-féle Conan v2 vagy az Untold Tales of Spider-Man. Azonban nem ezek a leghíresebb művei, hanem az Alex Ross-szal közösen készített Marvels, a George Pérezzel közös JLA/Avengers és a saját sorozata, az Astro City.
A fentebbi művek nagyját, különösen az Astro Cityt két roppant jellegzetes stílusjegy hatja át, amelyek igen kedvelt íróvá teszi Busieket a nosztalgikus érzelmű olvasók körében. Egyrészt roppant hűen adják vissza a hatvanas évek hangulatát – onnan is a Superman-füzetekben olvasott történetekét. Másfelől Busiek képregényei meglehetősen könnyed hangulatot árasztanak, egy békés kor érzetét keltik még akkor is, ha amúgy egy súlyos és nagy tragédiát helyez a cselekmény középpontjába. Vagy másképpen szólva Busiek a hőskört eleveníti fel minden művében.
Az igazi megszállottak azonban nem ezt a tulajdonságát istenítik, hanem azt, hogy minden egyes képregénye előtt rengeteg kutatómunkát végez az adott világ és szereplők múltját illetően, akár félszáz éves távlatra visszamenően, hogy aztán az így tanult részletekre alapozhassa és azokhoz igazíthassa a saját műveit. Vagyis Busiek a kontinuitás elkötelezettje.
Habár ezek a tulajdonságok elvileg igazi közönségkedvenccé kellene, hogy tegyék, a nosztalgikus stílusa hajlamos idejétmúlttá tenni a képregényeit, olyan érzetet kelthetnek, mint amelyeket harminc-negyven évvel a szavatosságuk után készítettek. Ugyanakkor a retró kedvelői között nem véletlenül nagy kedvenc.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ha az amerikai képregények korszakai között létezne egy olyan, amelyet hőskornak neveznek, valószínűleg George Pérez képeivel illusztrálnák azt. Pérez a hetvenes években kezdte meg a rajzolói pályafutását, amely a nyolcvanas években ívelt igazán fel. Ezt a korszakot alapvetően a Neal Adams és társai által kijelölt realisztikusabb, komorabb irányvonal határozta meg, Pérez azonban nem állt be ezen stílus követői közé. Rajzai leginkább Jack Kirbyére emlékeztettek, két fontos kivétellel: jóval pontosabb anatómiát alkalmazott, illetve még Kirbynél és a hatvanas éveknél is színesebb, rikítóbb képeket alkotott.
Pérez a hetvenes éveket a Marvelnél töltötte, 1980-ban azonban elfogadta az első DC-s megbízását, és nemsokára már ennek a kiadónak az alkalmazottja lett. Ebben az évben indította útjára Marv Wolfman íróval együtt a New Teen Titans (Új Tini Titánok) című sorozatot, amely hangulatában szinte teljesen ellentmondott az akkori sötétebb, legfőképpen a Batman által meghatározott hangulatnak: harsány volt, kalandos, könnyed – mégis komoly témákat feszegető – egy alapvetően jó hangulatú és vidám szereplőgárdával. És gigantikus sikerré vált, az évtized egyik legsikeresebb címévé, ami legalább két teljes generációval szeretette meg mindörökre a Tini Titánokat.
Wolfmannel elég erős párost alkottak, ugyanis 1986-ban őrájuk bízták az addigi DC-univerzum teljes eltörlését, majd újrakezdését elmesélő, Crisis on Infinite Earths (Végtelen világok krízise) című maxisorozatot, amely a DC történelmének egyik legjelentősebb történetévé vált. A maxi befejeztével Pérez egymaga állt neki Wonder Woman új sorozatának, amit ismételten egy piacvezető címmé változtatott.
A kilencvenes évektől kezdve folyamatosan kivonult a rivaldafényből, de a munkát nem hagyta abba. Akkor került ismét elő a neve, amikor Kurt Busiekkel újjáélesztették a Bosszú Angyalait, ami megint csak egy listavezető címmé vált. A szakaszukra a koronát a JLA/Avengers nevű eposz tette fel.
Pérez stílusára a hőskori a legjobb kifejezés: színes, mozgalmas, akciódús képeket készít, amelyeket hihetetlen mennyiségű részlettel tölthet meg. Nevezetes arról a tulajdonságáról, hogy egy egész oldalas képre több száz jelmezes hőst képes rajzolni úgy, hogy mindegyikük tökéletesen megkülönböztethető és felismerhető marad. Emiatt a rá bízott címeken az írók hajlamosak is az igazi nagy tömegjelenetekre, hogy minél jobban kihangsúlyozzák ezt a tehetségét.
Pérez íróként is ismert, ám a Wonder Woman óta igazán nagy sikereket ilyen téren nem ért el, a 2012-ben általa írt Superman v3 példul kifejezett bukásnak számított. Szintén erősen visszaesett a rajztempója is, mióta a cukorbetegsége miatt szürkehályoggal műtötték meg a szemét.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Geoff Johns a kilencvenes évek legvégén került a képregényekhez, amikor a DC Comicsnál meggyőzték, hogy készítse el a Stars and S.T.R.I.P.E.S. (Csillagok és S.Á.V.O.K.) című sorozatot, amit egyhamar olyan címek követtek, mint a JSA (Amerikai Igazságszövetség) és a Teen Titans (Tini Titánok). Ez utóbbi mindmáig az egyik legkedveltebb műve.
Annak ellenére, hogy Johns az úgynevezett bronzkor kezdete után született, mégis az általa írt történetek olyanok, mintha Johns valahol a hatvanas években ragadt volna. Híres arról, hogy sorra szedi elő a hatvanas évek vége óta alig vagy egyáltalán nem látott szereplőket, és sok tekintetben megpróbálta visszahozni a DC füzeteibe az akkori füzetekre jellemző hangulatot, sőt, egyes esetekben az összes akkor előforduló történeti elemet.
Ilyen volt például, amikor 2005-ben visszahozta Hal Jordant a DC fő Zöld Lámpásaként, majd pár évvel később Barry Allent a Flashként: akkora már mindkét figura a múlt homályába veszett, a helyüket fiatalabb, és egyes bírálók szerint Johns szereplőinél sokkalta érdekesebb karakterek vették át.
Johns 2006-ra a DC legfőbb írójává lépett elő, akire olyan címeket bíztak, mint a DC világát némileg lenullázó Infinite Crisis (Végtelen krízis) vagy a Zöld Lámpások sorozataiból hatalmas eventté kinövő Blackest Night. Az évtized végére aztán a főszerkesztő távozásával a képregényes részleg vezető kreatív igazgatójává, vagyis effektíve a DC világának fő történeti felelősévé nevezték ki.
Habár Johnsnak rengeteg rajongója lett a kétezres évek első felében – különösen azért, mert páratlanul lebilincselő olvasmányokat alkotott a JSA és a Tini Titánok segítségével –, az évtized vége óta feltűntek az őt kritizáló hangok is. Bizonyos vélemények szerint túlságosan is erőlteti a hatvanas évek hangulatát, amivel például Supermant közel negyven évvel visszaforgatta az időben (ez az első pár hónapban nagy siker volt, ám az olvasók egyhamar tömegével elhagyták a címet). Másrészt pedig olyan felkapottá vált, hogy rengeteg sorozatot ír egyszerre, és ez érezhető minőségromláshoz vezetett nála, ami különösen a Flash esetében vált nyilvánvalóvá a legtöbb kritikus és olvasó szemében.
Vissza a tárgymutatóhoz.
A Marvel írói között időről időre akad valaki, aki kvázi a cég első számújává válik, akire kimondva vagy kimondatlanul rábízzák a Marvel-univerzum történetének alakítását, az igazán nagy reklámot kapó presztízscímeket. Ilyen volt a kétezres években – különösen a közepén – Brian Michael Bendis, illetve a nyolcvanas években John Byrne. Mára már kevesen emlékeznek arra, hogy a hetvenes években Roy Thomas töltötte be ezt a szerepet.
Thomas a hatvanas évek közepén került a Marvelhez, ahol az évtized végére az első olyan író lett, aki Stan Lee és Larry Lieber mellett nagyobb mennyiségben készített dialógusokat a képregényekhez. Lee több sorozat teljes írói teendőit bízta rá, majd 1972-ben, amikor kiadóvá léptették elő, Thomas ült a helyére a kiadó főszerkesztőjeként (ahol két évig maradt). Ez idő tájt szerezte meg a Marvel számára a Conan, a barbár jogait, hogy aztán a következő közel tíz évben – majd tízéves kihagyással újabb négy évig – írja a barbár kalandjait. Ezen idő alatt Thomas a különböző címekbe több száz képregényt írt Conannel és a többi Howard-hőssel, többet, mint bárki más előtte vagy utána. Ráadásul a magazin hihetetlenül népszerű volt, a hetvenes évek első felében a piac egyik legnagyobb példányszámban fogyó képregénye.
Ezt a bravúrt áttételesen a hetvenes évek végén is megismételte, amikor kijárta, hogy a Marvel jelentethesse meg a Csillagok háborújához köthető képregénysorozatot. Habár ő jórészt csak a közvetítői szerepet játszotta, ezzel elérte, hogy az anyagi gondokkal küszködő vállalat annak az egy sorozatnak a segítségével kilábaljon a pénzügyi bajból: a sorozat jó másfél éven át abszolút listavezető maradt.
Thomas 1981-ben távozott a Marveltől. Az eddig eltelt idő alatt sok száz füzetet írt több tucat címbe, egy sereg máig megmaradt szereplő megalkotása kötődi a nevéhez. Ezt a munkát a DC-nél folytatta az aranykori hősök feltámasztásával és sikeressé tételével, amely az 1986-os nagy univerzum-újraindításig tartott. Az évtized végére aztán visszatért a Marvelhez, majd a kilencvenes évektől kezdve szabadúszóként számos kiadónál megfordult.
Thomas írói stílusában nem találhatóak különösebben harsány jegyek, mindössze kettő: roppant nagy figyelmet tanúsít a kontinuitásra, illetve annyira odavan az aranykori hősökért, hogy ahol teheti, előveszi őket. Ezen túl azonban nagyrészt a kora követelményeinek felelt meg, és inkább azzal vált híressé a munkaadói szemében, hogy konstans színvonalon nagy mennyiségű munkát végzett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Bár Scott McCloud nevéhez nem egy képregény írása és rajzolása köthető, mégsem igazán az alkotó kifejezés illik rá a leginkább. Scott McCloud ugyanis egy képregényfilozófus, számos fontos képregényes elmélet megalkotója. Íróként leginkább a nyolcvanas években elharapózó agresszív, zord szuperhősös képregények kritizálója volt, az ismertséget mégis az 1993-as könyve, az Understanding Comics (A képregény felfedezése) hozta el számára, amiben képregényes formátumban elemzi ki a képregények világát, történelmét, készítésük elméleteit és metódusait. A könyvet mára a képregényes kurzusok és az ezzel a médiummal foglalkozók egyik alap szakirodalmának tekintik. A könyvet két másik követte: A Reiventing Comics (A képregények mestersége) és a Making Comics.
McCloud a digitális képregényformátum egyik úttörője, az internet számára készített esszéiben, videóiban és segédleteiben számos módon kísérletezik azzal, hogyan használja ki az általa „végtelenített vászonnak” nevezett digitális tér lehetőségeit, illetve mindig új és új módszereket keres arra, hogy miként lehet könnyebben, gyorsabban vagy akár új szemlélettel használni a digitális eszközöket.
Ezen kívül a szerzői jogok, pontosabban a szerzők jogainak egyik legnagyobb élharcosa, ő fogalmazta meg azt a kiáltványt, amelyben kikel a kiadók azon gyakorlata ellen, hogy minden általuk megjelentetett képregény összes jogát magukhoz veszik, amivel potenciálisan kisemmizik adott történetek és figurák alkotóit. (A kiáltvány megszületése után három évvel született meg az Image Comics, ami máig ennek ellentétét gyakorolja: minden egyes kiadványának szerzői jogát meghagyja az alkotóknak. Később ezt a gyakorlatot a többi nagy kiadó csak nagyon mérsékelten vette át.)
Vissza a tárgymutatóhoz.
Quesada a pályafutását rajzolóként, illetve pár esetben íróként kezdte. Azonban a legtöbben nem ilyen minőségében, hanem a modern Marvel egyik legnagyobb hatású főszerkesztőjeként ismerik, akit 2000-ben neveztek ki a posztra, miután az előtte eltelt két évben az általa vezetett Marvel Knights imprinttel sikeresen kivezette a Marvelt abból a gödörből, ahol az 1997-es csődeljárás hagyta.
Quesada főszerkesztői pályafutását legalább annyi dicséret kísérte, mint amennyi kritika. Ő helyezte ismét előtérbe az írókat a rajzolókkal szemben, annyira, hogy hivatalosan is feladta a cég képregényes világán belüli kontinuitást a minél nagyobb írói szabadságuk érdekében. Szintén az ő hatására tűntek el a gondolatbuborékok, hogy a helyüket a monologizáló szövegdobozok vegyék át.
A számos hasonló átalakító intézkedése közül mégis az a legemlékezetesebb, miszerint minden egyes sorozatot az úgynevezett kötetes megjelenésnek, vagy a tpb-knek rendelt alá. Az irányítása alatt az összes marveles képregénysorozatot idővel újraközölték (többnyire hat füzetet összefogó) tpb-kben, az írókat is arra utasította, hogy minden egyes történetüket úgy alkossák meg, hogy az egy könyvbe, és ne egy bizonyos számú füzetbe férjen bele. Vagy másképpen kifejezve: Quesada terjesztette el, hogy az egyes történetek hat füzeten át tartsanak, és nem sokkal a kiadásukat követően megjelenjenek gyűjteményes formátumban is.
Szintén Quesada nevéhez fűződik az eventek erőltetése, az ő közreműködésének köszönhető, hogy 2005 óta a Marvel és később a DC szinte minden évben megjelentet egy újabb megacrossovert.
Quesada bukását végül az hozta el, hogy nem csak szerkesztőként, hanem önjelölt íróként is egyre több mindenbe szólt bele. Ezek közül a legemlékezetesebb a Pókemberrel kapcsolatos ügye: az ő akaratából készült el a One More Day című történet, amely majdnem teljesen átírta Pókember közel húsz évét és egyben semmissé tette a házasságát. A sorozat akkori írója emiatt hagyta ott a címet, majd később egy másik szerkesztőségi döntés miatt a céget is. Quesada történetekkel kapcsolatos ötletei végül havi több százezer dolláros bevételkiesést és heves rajongói ellenérzést váltottak ki, ezért a kiadó vezetősége végül eltávolította a posztjáról és kinevezte vezető kreatív igazgatóvá, ahol – a poszt nevével ellentétben – már nincs beleszólása a kiadványok történeteibe.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Az első nagy brit hullámban érkezett Chris Claremont neve mára egyet jelent az X-Mennel. A sorozaton töltött 17 évét a Marvel Comics egyik legfontosabb és legmeghatározóbb szakaszának tartják, ahol a viszonylag egyszerű történetvezetésű szuperhősös ponyvakalandok helyét lassan egy szövevényes, emberi kapcsolatokra koncentráló, mégis a szuperhősös zsáner követelményeinek is megfelelő, egyfajta szappanoperába oltott kalandsorozat vette át. Claremont érdemei közé sorolják, hogy az addig kissé sablonos, kartonszerű figurákból valóságos személyeket faragott, akiknek a magánélete idővel fontosabb lett az olvasó szemében a hősi pályafutásuknál.
Írói stílusát rengeteg belső monológ jellemzi, ami általában a figurák lelki vívódását mutatja be az olvasó előtt. Ezen kívül rengeteg narrációt használ, hogy leírja az eseményeket. Ez utóbbi stílusjegyét a kilencvenes évek óta számos kritika éri, mivel máig nem vetkőzte le, és emiatt a később írt történetei szájbarágósnak és lassúnak hatnak.
Claremont a gyorsabb, termékenyebb írók közé tartozott sokáig, ezért nem csak az X-Menen és a hozzájuk kapcsolható címeken dolgozott, hanem a Marvel legtöbb sorozatán megfordult ideig-óráig. Az ismertebb, hosszabb szakaszai közé olyan címek tartoznak, mint a Ms. Marvel, a Marvel Team-Up, vagy a John Carter of Mars.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Charles Schulz a negyvenes évek vége felé került a képregényes szakmába, ahol pályafutása kezdetétől a legvégéig kizárólag képregénycsíkok készítésével foglalkozott. Legismertebb műve a Peanuts, ami Magyarországon leginkább Snoopy néven ismert. A csíkot 1950-től egészen a haláláig készítette, ráadásul szokatlan módon végig teljesen egyedül, asszisztensek nélkül.
A Peanuts mind a mai napig az USA leghíresebb és legnagyobb hatású képregénycsíkja, hírneve és utóélete messze az olyan, Magyarországon jobban ismert címek fölé magaslik, mint a Garfield vagy a Kázmér és Huba. A sorozatot sokszor a tökéletesen megírt történetnek is nevezik: egyszerre vidám és tragikus, megnevettető és elgondolkodtató, egy önmagukban is teljesen kerek részekből álló félszáz éves összefüggő történetfolyam. Egyben ez a sorozat volt az, a kalandcsíkokon túl is elterjesztette a többpaneles formátumot – az akkoriban készült humoros stripek mindegyike egyetlen panelből, egy gyors képi poénból állt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Dennis O'Neill a hatvanas évek közepe-vége felé került a képregények közelébe. Egy rövid Marveles kezdet után a Charlton Comicsnál talált állandó munkára, majd amikor annak szerkesztője a DC-hez ment, ő és jó pár szabadúszó vele költözött. Itt belekerült abba a csapatba, akiket friss vérként a képregények eladásainak növelésével bíztak meg. Ekkor állt elő azzal az elgondolásával, ami aztán pár éven belül gyökeresen átformálta az amerikai mainstream képregényeket és elhozott egy teljesen új korszakot.
O'Neill történetei igen erősen szakítottak az addig jellemző, alapvetően könnyed, modern szemmel gyermetegnek nevezhető stílussal, helyette komoly társadalmi kérdéseket helyezett a történeteibe. Nemsokára ez egészen odáig ment, hogy a képregényei által fejtette ki a saját politikai nézeteit Amerika társadalmával, vezetésével és politikájával kapcsolatban úgy, hogy egyszer sem alkotott propagandát belőle.
O'Neill legismertebb alkotótársa Neal Adams, aki pedig rajzolóként hozott kisebb forradalmat a DC, majd az iparág képregényeibe.
A nyolcvanas években írói teendői mellé szerkesztőként is tevékenykedett: előbb a Marvelnél, majd amikor visszatért a DC-hez, őrá bízták a Batmanhez tartozó kiadványokat. Az ő szerkesztősége alatt jelent meg a Jason Todd halálát, majd Batman ideg-összeroppanását elmesélő történetszakasz.
A kilencvenes években több előadássorozatot is tartott a saját írói módszereit illetően. Az évtized végén vonult vissza.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Harvey Pekar a munkásságát egyetlen pofonegyszerű, mégis kevés alkotó által megértett tézisre alapozta: a képregények olyan képek és szöveg egységéből állnak össze, melyekben az az alkotó azt tehet, amit csak akar. Vagyis a médiumot nem kötik olyan szabályok, mint mondjuk a hozzá közel állónak tartott animációt, amely megkövetel egy olyan folytonosságot és egységességet, melyet a képregények nem. A felfedezést kiegészítette azzal, hogy az alkotói szabadság ilyen mértéke megengedi, hogy bármilyen történetet elmesélhessen általa, ne csak olyat, mint ami az USA képregényeinek javát kiteszi: fantázia szülte figurák kitalált, a valóságot teljes mértékben meghaladó meséit.
Ennél fogva Pekar életművének nagyját az önéletrajzi képregényei teszik ki, melyek közül a legismertebb az American Splendor, amelyben nem tesz mást, mint elmeséli a saját hétköznapi életének egyes eseményeit. A sorozat egyik gyakran visszatérő rajzolója Robert Crumb, ám rajta kívül tucatnyian dolgoztak már az egyes epizódok rajzain, például Alan Moore is. A sorozatból 2003-ban mozifilm is készült (magyar címe: Sikersztori), amely számos díjat és nevezést (köztük egy Oscar-nevezést) nyert el.
Vissza a tárgymutatóhoz.
John Marc DeMatteis a hetvenes évek kezdett képregényírással foglalkozni. Kezdetben leginkább horrorcímeket írt, onnan állt át fokozatosan a szuperhősökre.
Első legendás történetét 1987-ben írta meg a Marvelnél egy komoly magánéleti válság alatt. Ez volt a Kraven's Last Hunt (Kraven utolsó vadászata), amelyben egy korábban nevetséges és kispályás bűnözőből az akkori Marvel egyik legmélyebb és legtragikusabb alakját faragta egy Pókembertől roppant szokatlanul depresszív, sötét és komor sztoriban, amely aztán minden idők egyik legemlékezetesebb és legkedveltebb Pókember-történetévé változott.
Nem sokkal később – miután túljutott a depresszióján – visszament a DC-hez, és Keith Giffennel együtt megalkották a Justice League Internationalt. DeMatteis ekkoriban írt történeteit legfőképpen a humor, onnan is a vicces közjátékok és az egymást barátian ugrató figurák jellemezték, és ebben Giffen remek alkotótársa volt. A humort leginkább arra alapozta, hogy mennyire abszurd helyzetekbe keveredhet egy emberfeletti képességket birtokló, színes jelmezt viselő alak egy alapvetően hétköznapi világban. Ezt azzal egészítette ki, hogy a Ligából kiszórta az összes nagy nevet és szinte csak B-kategóriás hősökkel töltötte fel a soraikat. Ez az alapötlet annyira sikeres volt, hogy amikor 2003-ben egy minisorozat erejéig feltámasztották, Eisner-díjat nyertek vele.
DeMatteis másik ismert stílusa a fentebbi teljes ellentéte: sötét, depressziós, komor, lehangoló, sőt, modern kifejezéssel élve akár emósnak is mondhatnánk. Ennek a stílusának a legismertebb darabja Pókember, akivel olyan történeteket írt ezen korszak alatt, mint a Harry Osborn őrületét elmesélő Child Within vagy a később hatalmas szerencsétlenséggé duzzasztott klón-sztorik első, általánosságban kedvelt felvonása, amely során Pókember teljesen kivetette magából Peter Parker személyiségét és egy őrület határán táncoló, zord és kegyetlen igazságosztó fekete angyalként járta New York sikátorait.
Ez utóbbi stílus, különösen az, hogy Pókemberből jóformán egy Batman-másolatot alkotott, némileg megosztja a rajongókat a kvalitásait illetően, ám abban a legtöbben egyetértenek, hogy ezt a stílusát remek hangulatteremtő képesség jellemezte, amit éppen a könnyed irományaiból hiányolnak sokan.
Miután a kilencvenes évek közepén elhagyta a Marvelt, szabadúszóvá vált, de a legtöbbször a két nagynál alkotott. Egy rövid ideig ő volt az Ardden Entertainment főszerkesztője, ám bizonyos szemléletbeli különbségek okán hamar elhagyta a stúdiót.
Képregényes pályafutása mellett viszonylag aktívan tevékenykedett a televíziózásban, több animációs sorozathoz is írt forgatókönyveket.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Az Egyesült Királyságból érkezett Byrne a gyorsan felívelő, majd igen hamar kihúnyó csillag pályafutásának egyik legkiválóbb példája. A hetvenes évek második felében került a Marvelhez, pár évre rá pedig ő lett a legfontosabb alkotójuk, aki az egész világukra hatással volt. Legismertebb művei ebből a korszakából a Claremonttal közösen alkotott X-Men, illetve a Fantasztikus Négyes. Utóbbi sorozaton végzett ötéves munkáját a cím egyik, ha nem a legmeghatározóbb szakaszának tartják.
A legismertebb munkája mégsem ez, hanem a DC univerzumának teljes újjáépítése. Amikor a DC 1986-ban úgy döntött, elölről kezdik a képregényeiket, Byrne és az általa készített Superman-sorozatok lettek ennek fókusza. Habár Byrne kezdetben radikális változásokat hozott Superman és a DC világába, később rajongói nyomásra ezeket fokozatosan kivezették.
Byrne ezen kívül számos képregényt jelentetett meg szerzői kiadványként, ezek közül valószínűleg a Next Men a legismertebb.
Miután Byrne otthagyta a DC-t és visszatért a Marvelhez, a hírneve jelentősen megkopott. Nem javított a helyzetén az, hogy a karakán, szókimondó természete miatt a legtöbb munkatársával és felettesével is igen komoly összetűzésekbe keveredett az évek során, néhány erőteljesebb kritikája kisebb botrányokat is keltett az évek alatt (Roy Thomas egyszer majdnem be is perelte emiatt).
Később, amikor végleg összeveszett a Marvel vezetőségével, szabadúszóvá vált, és máig az maradt. Dolgozott azóta többek között a DC-nek, a Dark Horse-nak és az IDW-nek is.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Todd Klein az egyik legismertebb és a legtöbb díjjal rendelkező képregénybeíró, logótervező. Legismertebb munkája a Sandman, ahol majdnem minden egyes nem emberi figurának teljesen egyedi szövegbuborékokat és betűtípust tervezett.
Klein a beírószakma nagy alakja, a nevéhez ezernyi füzet beírása és sok tucat logó tervezése kapcsolódik. Az ő munkáját és az arra alapuló tankönyveket, útmutatásokat tekintik a beírói szakma egyik legfontosabb alapjainak. Munkásságát az évek során több Harvey- és Eisner-díjjal is jutalmazták. Utóbbival egy 12 éven át tartó rekordsorozatot is tart egyben.
A szakmában szintén nagynevű Richard Starkingsszal együtt a számítógépes beírás egyik legfőbb úttörője volt a kilencvenes évek elején, az ő munkájának is köszönhető ennek a módszernek az elterjedése. Ennek következtében 1995 óta közel 100 saját betűtípust tervezett és alkotott.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Richard Starkings leginkább arról ismert, hogy a kilencvenes évek elejétől fogva ő volt a számítógépes beírás egyik legnagyobb szószólója és úttörője, később egy egész céget – a ComiCraftet – alapított erre. Az azóta eltelt időben több elméletet és gyakorlati módszert is kidolgozott, amelyekkel új szintre próbálja emelni a képregények szövegbeírását. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a Marvellel és DC-vel történt egyik nézeteltérése okán (nem engedték, hogy az ő figuráikkal reklámozza a cége beírói kvalitásait) egy saját figurát alkotott, aki aztán egy általa írt, egészen sikeres képregénysorozat (Hip Flask, majd az Elephantmen című előzménye) főszereplője lett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Warren Ellis a két nagy brit hullám között érkezett az Egyesült Királyságból az USA-ba, ahol kezdetben a nagy kiadóknak dolgozott, mielőtt belekezdett a máig leghíresebb független munkáiba.
Ellis írói stílusát két fő elem határozza meg. Az egyik a társadalmi-kulturális kritikája, ami a fekete humorral átitatott, szatirikus Transmetropolitanben érhető leginkább nyomon. Máig ez Ellis leghosszabb és talán legismertebb sorozata, ahol egy jövőbeli, meglehetősen disztopisztikus világ által mond kritikát a modern fogyasztócentrikus és bulvárorientált média és társadalom felett.
Másik fő védjegye az úgynevezett transzhumanizmus, ahol az ember mint lény technológia által magasabb szintűvé fejlesztésének kérdését boncolhatja. Ez időnként némi kritikát szül, mivel ilyenkor hajlamos úgynevezett technohalandzsa használatára. Másrészt azon írók közé tartozik, akik a csekély technológiai tudásukat is képesek ügyes írói eszközökkel leplezni. Az ilyen típusú írásai közül valószínűleg a StormWatch és a belőle kialakuló Authority, illetve a Planetary a legismertebbek. Ezek közül az Authority átmenetileg gyökeresen átformálta a szuperhősös kiadványok szemléletét, megismertette az olvasókat a proaktív, a nagyobb képet szem előtt tartó – és emiatt sokszor a kisemberekkel egyáltalán nem törődő – hősökkel.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Brian Michael Bendis (sokszor BMB-nek rövidítik) képregényes pályafutását rajzolóként, majd krimiíróként kezdte. A kezdeti műveiben már kialakult az egyik legismertebb védjegye, a dialóguskezelése, ami mind a mai napig az egyik legnagyobb erőssége és egyben a legtöbb kritikát kapó eszköze. (Negatív visszhangot legfőképpen a szuperhősös történeteken, onnan is az egyszerre sok beszélőt alkalmazó párbeszédekért kap.)
A neve a kétezres évek legelején vált meghatározóvá, amikor a Marvel főszerkesztőjének javaslatára megalkotta az Ultimate (Újvilág) Marvelt, amely világ aztán a 2010 környékén induló filmes univerzum alapját képezte.
A legnagyobb hatását a képregényekre mégsem ez tette, hanem az, amikor 2003-ban átvette a Bosszú Angyalait, melyet bő egy évtizeden át írt több különböző címen. Ezen időszak döntő részét a Marvel univerzumának de facto történetírójaként is töltötte, az ő ötletei határozták meg a kiadványok legfontosabb eseményeit. Ez legalább annyi megbecsülést hozott neki, mint amennyi kritikát.
2011 óta némileg háttérbe szorult az univerzumformáló tevékenysége, illetve végül a Bosszú Angyalait is elhagyta, hogy más címeken kísérletezzen. 2012 végén részese volt a Marvel nagy újraindító eseménysorozatának, az ő felügyeletére bízták az új központi X-Men címet, ami igen hamar visszazárta őt a rajongók nagy részének kegyébe.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Falk 1936-ban, 25 évesen a Mandrake, the Magician (Mandrake, a mágus) című képregénycsíkkal már befutott író volt a King Features Syndicate-nél. Ekkor állt elő a Fantom nevű álarcos hős ötletével (megelőzve például Batman születését), amit eleinte Falk nem csak írt, de rajzolt is. A Fantom aztán hatalmas siker lett a világon, több, mint 60 országban jelentek meg a történetei, 1943-ban már 15 részes mozisorozat is készült belőle.
Falk más művészeti ágban is jeleskedett: népszerű rádióműsorokat, reklámszövegeket készített, de a legmeghatározóbb a színház volt számára, ahol több, mint 300 darab producere volt, ebből 100-at ő maga rendezett, és olyan nagy neveket dirigált, mint Charlton Heston, Marlon Brando és Paul Newman. Lee Falk a képregény aranykorának utolsó hírnöke volt, aki egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig, 63 éven át írta napi rendszerességgel Fantom kalandjait.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Todd McFarlane rajzolói pályafutását a DC-nél kezdte, ám igen hamar átment a konkurens Marvelhez. Itt végül rábízták Pókember rajzolását, ami olyan népszerűséget hozott számára, hogy idővel egy teljesen saját címet kapott, melyet ő írt és rajzolt.
Később ő volt az 1991-es nagy elválás egyik vezéralakja, amely során több kedvelt rajzoló kilépett a Marveltől és megalapították az Image Comicsot. McFarlane ekkor alkotta meg Spawn figuráját, és ekkor vette kezdetét az a karrier, amely során a képregényolvasók két táborra szakadtak vele kapcsolatban. Az egyik szerint Spawn és az, amit McFarlane művelt, új szintre emelte az akcióképregényeket, a keresztény mitológiából átvett fantasy elemekkel sikerült valami egészen újat alkotnia. A másik oldalon ugyanakkor Spawnt az akkori Pókember-füzetek egyszerű másolatának tekintik, amely kevés eredetiséget tudott felmutatni az akkor elterjedt „kemény és vicsorgós” zsánerhez képest. A sorozatot amúgy is folyamatos csúszás kísértette, és idővel maga McFarlane is belátta, hogy nem igazán alkalmas írónak, ezért a címen idővel egész sereg híresség fordult meg, köztük olyan nevek, mint Alan Moore, Neil Gaiman, Steve Niles, Grant Morrison és Frank Miller.
Bár Spawn népszerűsége a kilencvenes évekkel együtt igen hamar elenyészett – mára már csak egy nagyon elkötelezett, ám elég csekély számú rajongói tábor tart ki mellette, illetve olyanok, akik a kilencvenes években ilyen történeteken nőttek fel, és azóta viszonylag kevés kapcsolatuk maradt a képregényekkel –, McFarlane egy roppant sikeres és jövedelmező üzletet épített a teremtményére: játékfigurákat készített a sorozat szereplőiből. Ez volt az első olyan alkalom a világon, ahol egy figurasorozatot egy kifejezett képregény szült és nem fordítva, ráadásul a figurák jelentősen nagyobb bevételt hoztak az eredeti médiumnál: a McFarlane Toys éves bevétele mindmáig több millió dollárra rúg.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Harvey Kurtzman volt a képregények első felnőtté válási korszakának egyik legemlékezetesebb alakja. ő találta ki a mai napig létező MAD magazint, amely kezdetben az EC Comics legjobb rajzolóit foglalkoztató szatirikus képregénynek indult, majd pár évvel később a ma is ismert magazin formátumra váltott.
Szintén Kurtzman nevéhez fűződik a Playboy magazinban 1962 és 1988 között rendszertelen időközönként megjelent erotikus/humoros kalandsorozat, a Little Annie Fanny.
Ez a két kiadvány jóformán az egész pályafutását szemlélteti: Kurtzman leginkább az ilyen társadalmi, popkulturális szatíráiról és a felnőtteknek szóló, szókimondó és/vagy erotikus humortörténeteiről volt ismert. Másfelől pályafutása során egészen újszerű képi megoldásokat vezetett be, melyekkel például sokkal hatékonyabban és életszerűbben ábrázolhatta a mozgást.
Munkáját a saját idejében viszonylag kevéssé ismerték el, ám élete vége felé már komoly tekintélyre tett szert, megoldásait máig oktatják.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Wertham nem képregényalkotó volt, mégis valószínűleg ő gyakorolta a legnagyobb hatást az amerikai képregények történelmére.
Wetham pszichiáterként sokat foglalkozott a fiatalkorúak mentális egészségével, onnan is legjobban a fiatalkorú bűnözés érdekelte, ezért sokszor fordult meg a fiatalkorú bűnözők javítóintézeteiben. Ekkor alakult ki benne az a meggyőződés, hogy a képregények nagy hatással voltak a fiatalkorú bűnözés elterjedésére – melyet az olyan kiadványok, mint az EC Comics horrorfüzetei, csak tovább erősítettek benne. Nézeteit egy könyvbe foglalta, amelynek a Seduction of the Innocent (Az ártatlanok megrontása) címet adta.
A könyv hatalmas port vert fel, maga a szenátus is meghallgatást tartott az ügyben, közel két évig úgy tűnt, hogy Wertham nézeteinek hatására teljesen összeomlik az amerikai képregényipar. Végül ezt csak úgy kerülhették el, hogy létrehozták a saját felügyelő testületüket (CCA – Comics Code Authority), és számos áldozatot hoztak a történetmesélésben. Nem írhattak horrort, még a klasszikus horrorszörnyeket sem használhatták. A drog és alkohol említés szintjén sem kerülhetett a történetekbe, illetve embert ölni sem lehetett (ezen igen hamar lazítottak). A bűnözőket csak ostobának tüntethették fel, és mindig, minden körülmények között bűnhődniük kellett. Ezek a korlátozások közel harminc évig majdnem teljes szigorral fennmaradtak, a nyolcvanas évek vége felé jutott el oda ismét a képregényes világ, hogy szembe mertek szállni a CCA évtizedes dogmáival.
Wertham könyvét, a kutatási módszereit és a következtetéseinek logikáját szinte a kiadásától kezdve támadták a képregényes szakmában és a sajátjában is. A legfőbb ellenérvek között olyanokat találunk, hogy a könyvben végig csakis egy szűk demográfia – a javító- és pszichiátriai intézetbe zárt fiatalok – megfigyelésére alapozott, vagyis a kikérdezettek mind egyetlen jól behatárolható, igen szűk csoporthoz tartoztak.
Szintén sok támadás éri a könyvben olvasható logikai ugrásokat, melyek közé tartozik például, hogy amiért Wonder Womant egy erős nőnek ábrázolják, így a figura egyértelműen leszbikus… És ez csak egy példa a sok közül. Ezen kívül Wertham szinte kizárólag egy bizonyos kiadványcsaládra koncentrált a képregényeken belül, még említés szintjén se tért nagyon ki a kifejezetten fiataloknak szóló humoros-, kaland, vagy akár szuperhősös történetekre: minden képregényt egy kalap alá vett, zsánertől és megcélzott közönségtől függetlenül.
Azonban az ötvenes évek hidegháborús hangulatában élő, erőteljesen konzervatív szemléletű közösségek hamar Wertham mögé álltak, így az akkori kritikusoknak esélyük sem volt arra, hogy szembeszegüljenek a köz nyomásával. Közel fél évszázadot kellett várni, hogy a képregényes és a pszichiátriai szakma képviselői módszeresen meghazudtolják az amúgy nagy becsben tartott és oktatott pszichiáter ezen könyvében foglaltakat.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Valószínűleg senki, még a rajongók által általános közutálatnak örvendő Fredric Wertham sem ártott annyit az amerikai képregényeknek, mint Ron Owen Perelman, akinek a machinációi önmagában a történelem legnagyobb képregényes összeomlásához, az amerikai képregények szinte teljes kihalásához vezettek – amelyből az iparág mindmáig nem épült még fel, és lehet, soha nem is fog.
Perelman 1989-ben vette meg a Marvel Comicsot mindössze egyetlen céllal: hogy minél gyorsabban és minél jobban mesterségesen felfújja a látszólagos értékét, hogy miután kicsavarta belőle az utolsó csepp profitot, magas áron továbbadjon rajta. Perelman akkorra már és azóta is ismert volt az ilyen legális, ámde erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető üzleti taktikákról.
A mesterséges értéknövelést olyan eszközökkel segítették elő, mint a füzetek (amúgy is drága) árának lassú megduplázódása, a termékpaletta megtriplázása (ami rengeteg tapasztalatlan és sokszor tehetségtelen alkotó felvételét vonta maga után), a marketingesek teljes uralma a sztorik vezetése felett, a mindenféle kunsztokat (hologram, fólia, kartonálás) alkalmazó borítók. Ezen kívül elterjesztették az úgynevezett gyűjtői piacot, vagyis elhitették az emberekkel azt, hogy a százezrével nyomtatott füzetek pár éven belül a borítóáruk több ezerszeresét is érhetik (a valóságban a legtöbb ilyen füzet mára a borítóárát sem éri).*
Az eredeti rajongóknak ez természetesen nem tetszett, havonta tízezrével hagyták el a képregényeket. Ennek hatására 1993-ban az eladások erősen csökkenni kezdtek, amiért Perelmanék a terjesztőket okolták, ezért felvásárolták az egyik kisebb, tapasztalatlanabb céget. Ez annyira rossz ötletnek bizonyult, hogy 1996-ra a terjesztői hálózatuk teljesen összeomlott, ráadásul a gyűjtői piac szereplői is rájöttek a csalásra, százezrével hagyták el a Marvelt és vele együtt a képregény műfaját. A Marvel ebben az évben jelentett csődöt, 1997-re pedig a korábban havi több tíz- és százmillió füzetet értékesítő piac alig egy-két milliósra esett. Ekkora a Diamond kivételével az összes terjesztő, továbbá a képregényeket árusító üzletek közel négyötöde is csődöt jelentett. És mindez Perelman ügyeskedéseire vezethető vissza, vagyis kijelenthető, hogy személyesen ő volt a felelős az amerikai képregények majd’ teljes kipusztításáért.
*Érdekes módon ez a szemlélet Magyarországon máig megmaradt, tucatjával találni internetes aukciós oldalakon és bolhapiacokon olyan árusokat, akik meg vannak győződve arról, hogy a kilencvenes években megjelent szuperhősös képregények füzetenként legalább két-háromezer forintot érnek a reális három-ötszáz helyett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
- Írta: talgaby
Beírási segédletek
Leírás, bevezető
ELŐZETES MEGJEGYZÉS: a lentebb található oktatóanyagot nem profik hozták létre, hanem olyan lelkes amatőrök, akik más lelkes amatőröknek óhajtanak segítő kezet nyújtani. A módszerek meglehet, fapadosak vagy néha szakmailag kifejezetten rosszak. Minden javító észrevételt, ötletet és metódust szívesen várunk, ám ekkor vegyétek figyelembe, hogy olyanok számára íródott itt minden, akik azt se tudják, hogy mi fán terem a grafikai program!
Az elmúlt sok évben számos próbálkozás született már egy olyan átfogóbb képregény-beírási tutorialsorozat megalkotására, aminek a segítségével bárki elsajátíthatja ennek a „szakmának” az alapjait a lehető leginkább önálló módon… ám ezek jobb esetben egy-két videóig/képleírásig jutottak. Most a HálóZsákon mi ismét nekiugrunk egy ilyen kísérletnek, amit az oldal alapítása óta készített segédletekre, a régen sokáig a NewGenen elért leírásokra és pár belső anyagra alapozunk. Mivel a mostani kísérlet gazdája (talgaby) nem igazán akar videofelvétellel és -vágással vesződni, így dokumentációs formában tesszük közzé az ismeretanyagot.
A részleg célja, hogy segítséget nyújtson mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy megpróbálkoznának a képregénybeírással. Akár a HálóZsák számára, akár bármely más honosító oldalnak. És az se titok, hogy mindezt úgy, hogy jóval kevesebb időt kelljen így egy potenciális jelentkező tanításával töltenie egy aktív beírónak. (Mivel a jelöltek kopási aránya 75% felett van, így rengeteg időnk esik ki feleslegesen, ráadásul nagyrészt mindenkinél pontosan ugyanaz a rutin, vagyis most az általános részét próbáljuk letudni ezzel.) Ugyanis ez a folyamat lassú, egy épkézláb oldal összehozásáig eltelhet 100 munkaóra, egy használható (nem borítózott) füzetig meg ennek akár háromszorosa is. (Meg persze akár ennek negyede is, ha az embernek van hozzá affinitása.) Sajnos ez utóbbi része miatt adják fel sokan, és vész kárba nekünk elég sok óránk.
A lentebbi felsorolás – legalábbis a PDF-ben mentett dokumentumok esetén – nagyrészt sorrendben veszi sorra a beírójelöltek által elsajátítandó ismereteket, ám ha valaki úgy érzi, némelyik leírás nem teljesen egyértelmű, esetleg akad olyan témakör, ami sem így, sem a videókban nincs lefedve, az jelezzen a Kapcsolat menüpontban található elérhetőségünkön vagy a fórum ehhez kapcsolódó témájában.
A leírások mindegyike PhotoShophoz készült. Tudjuk, hogy sok ingyenes vagy támogatott tanfolyamot indítottak és indítnak manapság, ami grafikával foglalkozik, és hogy azok mindegyike a Gimpet oktatja, lévén hogy az egy szabad szoftver. Bár a Gimp és a PhotoShop jogi okok miatt sem igazán egyforma – sok utasításnak emiatt teljesen más a neve még úgy is, hogy a funkciója sokszor tökéletesen ugyanaz –, mégis elég nagy a hasonlóság ahhoz, hogy aki Gimpen tanult, az gyorsan át tud szükség esetén szokni PhotoShopra. Vagy akár a lenti leírásokat Gimpre átültetni.
Konkrétan Gimppel foglalkozó leírásokat azonban nem fogunk készíteni. Az oka prózai: a leírások készítője a PhotoShophoz ért úgy-ahogy, ráadásul az oldalunk által használt beírásgyorsító szkriptek (melyek egyikét lentebb le is tölthetitek) is mind csak a PhotoShopban működnek úgy, ahogy azokat először megírtuk.
A lentebbi segédletek mindegyike kezdőknek készült, ám mégis azt feltételezi, hogy aki olvassa, tisztában van olyan alapfogalmakkal, mint hogy mi az a réteg, mik a különböző alap eszközök (mint például az Ecset, Klónbélyegző, Alakzatok), és hogy miként néz ki a PhotoShop kezelőfelülete, kb. mit hol talál. Ezért azoknak, akik a Painten kívül nem láttak még képszerkesztő szoftvert sohasem, érdemes belemerülni egy gyors és rövid alapozó tanfolyamba. Ilyenek magyarul is elérhetőek az interneten, például a következő címeken:
— PhotoShop suli (a 10.0-s verziószámú CS3-ast mutatja be, ám a kezelőfelület a CS1 óta egészen a CS6-ig alapvetően változatlan; és nem kell megijedni, hogy ez egy oktatótanfolyam reklámja, az oldal tele van helyben nézhető/olvasható tananyaggal)
— BonFire blogja (CS5-ös változattal kezd; sokkal szájbarágósabb, ám ezáltal talán megjegyezhetőbb is)
A leírásaink képei nagyrészt angol nyelvű PhotoShopban készültek, ám a szöveg tartalmazza ezek magyar megfelelőit is. Mivel a CS6-os változattól kezdve már minden nyelv egyetlen telepítőcsomagban van, és így szélesebb körben elérhető a magyar PhotoShop is, így megpróbáljuk a lehető legszélesebb körű leírást nyújtani a dokumentumokban is.
Megjegyzés: A dokumentumok tartalma folyamatosan alakul/alakult, így előfordulhatnak helyesírási, fogalmazási és akár tartalmi hibák is bennük. Minden ezzel kapcsolatos észrevételt jelezzetek, kérünk, a fórumon, esetleg levélben. Ezen kívül mindenki vegye figyelebe, hogy a leírásokban felmerülő problémákra természetesen nem csak azok lehetnek a megoldásai, amiket mi leírtunk. Sőt, szinte biztos, hogy számos műveletet ennél elegánsabban/jobban is meg lehet oldani a PhotoShopban. Igyekeztünk az anyag összeállításánál arra törekedni, hogy a grafikához abszolút nem értők is elboldoguljanak, ám könnyen előfordulhat, hogy ezzel túlságosan is favágó módszereket alakítottunk ki. Így akinek vannak saját trükkjei, azokat szívesen várjuk, hogy kibővíthessük és jobbá tehessük ezt az oktatóköteget.
Dokumentumok
Szintezés: Avagy szintbeállítás: fekete és fehér színek szintjeinek beállítása; fakó vagy túlexponált képek színegyensúlyának rendbetétele.
Rétegmásolás PhotoShopban: Rétegek másolásának mikéntje egy fájlon belül vagy megnyitott képek között.
Színátmenetes háttérretus: Nagyobb objektumok, szövegek, logók teljes eltüntetése színátmenetes háttérről borító vagy különleges feliratok magyarításának előkészítéseként.
Műveletek készítése: PhotoShop-műveletek (feladatsorok vagy szkriptek) készítése és használata.
Fontválasztás: Megfelelő betűtípus kiválasztásának irányelvei, betűméretek pontos beállítása PhotoShopban.
Szövegalakítás: Torz (ferde, prespektivikus, döntött, stb.) szövegek készítése táblákhoz, hangeffektusokhoz, különleges feliratokhoz.
Narrátorfeliratok: Szövegdoboz nélküli, képre írt narrátorfeliratok (például helyszín és időpont) felülírásának lépései.
Buborékokon túlnyúló szövegek: Bubikból kilógó szövegek készítése; rétegmappák; közös keretek
Képbe írt szövegek: Közvetlen képekre írt szövegek magyarításának alapelvei; egy ilyen képregénykocka honosításának teljes folyamata lépésekben.
Közös keret egy objektumhalmazra: Több objektumra (alakzatok, szövegek, raszteres rétegek) egyetlen közös, alakkövető keret létrehozásának lépései.
Színátmenetes buborékok és speciális szövegek: Színátmenetes szövegbuborékok retusálásának egy módja, illetve egy ilyen buborék és egy különleges felirat kombinációjának elkészítése lépésről lépésre.
Képek mentése: PhotoShopban készített beírások kiexportálása JPEG-be. Képmentési trükkök az optimális minőség és kis méret egyensúlyának eléréséhez.
Fekete-fehér képek: Fekete-fehér képek kezelésének módszerei, PNG kiterjesztés használata és optimalizációja.
Zajszűrés: Képek zajszűrése. Bevezető dokumentum beágyazott PhotoShop-műveletekkel (szkriptekkel). A konkrét példák a lenti táblázatban olvashatók.
| Zajszűrés I. | Zajszűrés II. | Zajszűrés III. | Zajszűrés IV. |
| Zajszűrés V. | Zajszűrés VI. | Zajszűrés VII. | Zajszűrés VIII. |
Képregényoldalak nagyítása PhotoZoommal: Képregényoldalak felnagyításának metódusa PhotoZoom segítségével: módszerek, beállítások, utókezelés. FIGYELEM: A dokumentumban csatolt képek találhatóak, így a teljes mérete közel 40 MB!
Tipográfia a gyakorlatban: A(z egyelőre csak tervezett) szövegtördelési dokumentum kiegészítése. Egy nyomdászati tankönyv kivonata, ami a szövegtördelés alapvető szabályait tartalmazza. Képregénybuborékok szövegének tördelésénél is alkalmazandó aranyszabályok is olvashatóak benne, melyek minden beírónak (kezdőnek és haladónak egyaránt) megszívlelendőek.
Videók
Retusálás I.: Troll bemutatja a Póklány egyik kezdőoldalán, hogyan kell leretusálni a nekünk nem kellő eredeti szövegrészleteket. A videó külső szerverről érhető el.
Link 1 Link 2 Link 3
Retusálás II.: Az előző videó folytatása. A színátmenetes retusálás egyik megoldása. A videó külső szerverről érhető el.
Link 1 Link 2 Link 3
Színátmenetes dobozok készítése: Színátmenetes szövegdobozok (vagy bármilyen más alakzat) készítése és a színátmenet pontos megadása. A videó külső szerverről érhető el.
Link 1 Link 2 Link 3
Bubitörlés: Az egyik legrégebbi tutorialounk, ami azt mutatja be, hogyan kell ecset, klónozás és egyéb kézi pepecselés nélkül, az egész bubira kiterjedően. A videó külső szerverről érhető el.
Link 1 Link 2 Link 3
A "videó" igazából egy futtatható állomány (előfordulhat, hogy egyes gyengébb minőségű vírusirtók bejelzenek rá), ami indításkor jelszót kér.
A jelszó: halozsak
Egyebek
HálóZsák fontpakk
A Fontválasztás című dokumentumban tárgyalt betűkészlet-csomag. A használati utasítás hozzá abban a dokumentumban található.
Jelenlegi verziószám: 1.4.1 (2014.03.22.)
Kicsomagolásához előfordulhat, hogy szükség lesz a 7zip nevű alkalmazásra, ami a következő linkeken érhető el: Link 1 (telepítendő változat) Link 2 (hordozható változat)
Ha valaki hibát észlel a fontpakkban, esetleg szeretné, hogy magyarítsunk egy bizonyos betűtípust neki, az jelezze ilyen irányú észrevételeit a fórumunk megfelelő témájában!
Bubitörlő művelet
A Műveletekkel kapcsolatos dokumentum leírásában említett házi készítésű bubitörlő szkriptünk első, immár nyilvános változata.
A használatához készülni fog hamarosan egy képekkel támogatott leírás is, ám addig nagy vonalakban:
- A megnyitásához egyszerűen csak be kell húzni a PhotoShop üres munkaterületére, és onnantól megjelenik a Műveletek ablakban.
- Az elindítása előtt a Varázspálcával ki kell jelölni a törlendő bubikat! Elég a bubik üres részébe kattintani, nem baj, ha a "hangyák" körbemenetelik a betűket.
- A szkript minden kijelölt területet egy adott színűre (alapjáraton fehér, de a futása közben beállítható fekete vagy egy előre kijelölt elő- vagy háttérszín) fest át.
- A szkript nem működik, ha a kijelölt terület érinti a kép (oldal, munkaterület) szélét: ilyenkor az egész munkaterületet átfesti.
- A szkript tartalmaz egy kijelölésmódosító elemet, ami miatt érintkező buborékok esetén eltünteti a két bubi közti határvonalat.
Gyakorlófeladat
A fentebb elsajátított ismeretek gyakorlására egy klasszikus képregény, az Amazing Spider-Man egyik nagyon korai száma (ami már megtalálható az oldalunkon). A füzet feljavítást nem igényel, ám találhatóak benne fehér és színes bubik, szövegdobozok, ráadásul a szövegméret és a betűtípus meghatározására is kiváló tanpélda. A legjobban azonban a tördelést lehet elsajátítani benne: próbáld meg úgy belegépelni a szöveget, hogy az minél jobban illeszkedjen az oldalon fellelhető változathoz. A csomag része egy Pókember-logó is, amin a fájlok közti rétegmásolást gyakorolható.
- Írta: Ben Reilly
| Tárgymutató: | ||
| Aginar | Ajak | Argos |
| Arlok | Astron | Aurelle |
| Az Elfeledett | Druig | Erosz |
| Ikaris | Interloper | Kübelé |
| Mentor | Ókeanosz | Phastos |
| Thanos | Théna | Makkari |
| Sersi | Sprite | Zuras |
Örökkévalók
Az Égiek gyermekei, avagy az Örökkévalók története
Kronosz és Uranosz története, két testvér háborúja
Első megjelenésük: Eternals 1. (1976)
Az Örökkévalók a földi emberek alfaja, ám különleges képességekkel rendelkeznek, és átlagéletkoruk is magasabb, mint az átlagos földi embereké. Az Örökkévalók népének kialakulása körülbelül egymillió évvel ezelőttre tehető, amikor a földönkívüli Égiek bolygónkra érkeztek, és az akkori embereket genetikai kísérleteknek vetették alá. Alkalmazkodókészségük vizsgálata céljából az idegenek néhány kiválasztott emberi egyed fejlődését felgyorsították, és megadták nekik a képességet, hogy felhasználják a kozmikus energia egy részét, ezen kívül egyéb emberfeletti képességekkel is felruházták őket. Így hozták létre az Égiek az Örökkévalók faját. Az idegenek egyéb kísérletei eredményeképpen a Földön egy másik faj is kialakult, a Deviánsoké. Egyes egyedek génkombinációi oly módon változtatták meg, amely a későbbiekben pozitív mutációkat okozott az emberekben.
Az Örökkévalók génjeibe kódolt hosszú élettartamuk és sebezhetetlenségük kezdetben szunnyadt. Első ismert nemzedékük között pusztító polgárháború tört ki. A két szemben álló csoport – az egyik vezetője Kronosz, a másiké pedig bátyja, Uranosz volt – fajuk sorsa fölött érzett aggodalmában csapott össze. Kronosz pártja győzedelmeskedett, Uranoszt és a háborút túlélt követőit pedig kiűzték a világűrbe. A száműzöttek egy hatalmas utánpótláskészletre találtak egy bolygón – a bolygó ma Uránusz nevét viseli – amelyet a földönkívüli kree nép hagyott ott. A bolygón talált nyersanyagok felhasználásával űrhajót építettek, hogy visszatérjenek a Földre és folytassák a háborút ellenfeleikkel. Négy Örökkévaló az Uránuszon maradt és létrehozta az uránuszi Örökkévalók kicsiny kolóniáját, amely azonban a huszadik században kihalt. Uranosz csapatát megtámadta a kree armada, még mielőtt elérték volna a Földet. Az ütközet túlélői a Szaturnusz egyik holdján, a Titánon telepedtek le. Uranosz egyik társát, Arlokot a kree armada magával vitte és élveboncolást hajtott végre rajta. Miután megállapították, hogy Arlok földi származású, elhatározták, hogy maguk is genetikai kísérleteket fognak végrehajtani a földi embereken. Kísérleteik eredményeképpen jöttek létre az Embertelenek.
Kronosz éppen a földi Örökkévalók városában, Titanosban dolgozott laboratóriumában, amikor egy kísérlet során robbanás történt, amely romba döntötte a várost, az Örökkévalókat pedig kozmikus részecskebombázásnak tette ki. A sugárzás aktiválta az Örökkévalók látens génjeit, birtokába jutottak a hosszú élettartamnak, a sebezhetetlenségnek, és annak a képességnek, hogy ezeket a tulajdonságokat továbbadják utódaiknak (Arról nem tudunk, hogy egy Örökkévaló és egy ember házasságából születendő gyermek birtokába juthat-e ezeknek a képességeknek). Kronosz atomjaira hullott, de asztrálteste továbbra is él a létezésnek ezen a síkján. Kronosz fizikai halála után legidősebb fiai, Zuras és Alars kezdeményezték az Egyagy létrehozását, amely nem más, mint az Örökkévalók testének és agyának egyesítése. Az Örökkévalók azt is eldöntötték, hogy új vezetőjük Kronosz utóda, vagyis Zuras lesz.
Alars másként gondolkodott az Örökkévalók céljairól, mint Zuras, ezért – hogy elkerüljék a népen belül a széthúzást – elhagyta őket, és a világűrbe távozott. Hosszú vándorlás után végül megérkezett a Titánra, ahol feleségül vette Sui-Sant, az ottani Örökkévalók között kitört polgárháború utolsó túlélőjét. Alars és Sui-San újra benépesítették a Titánt. Mivel azonban Sui-Sant nem érték azok a kozmikus sugarak, amelyek Alarst, gyermekeik erősebbek és hosszabb életűek lettek, mint a Titánon élt korábbi Örökkévalók, de különleges képességeik mértéke elmaradt a földi Örökkévalókéitól. Alars felvette, a Mentor nevet. A titáni Örökkévalók népe – ha az utóbbi időben megfogyatkozott számban is – a mai napig létezik a Titán bolygón.
Zuras irányításával a földi Örökkévalók Görögország egy hegyvidékén felépítették városukat, Olümpiát. A fővároson kívül még két települést hoztak létre: Szibériában Polariát és Oceanát a Csendes-óceánon. Ezenkívül sok Örökkévaló élt évszázadokon át a hétköznapi emberek között. Olümpia kapcsolatba lépett az Olimposz hegyén – egy másik dimenzióban élő – görög istenekkel. Zuras és Zeusz megállapodtak, hogy nem avatkoznak bele egymás népének ügyeibe. Az ókori Görögország és Róma lakói gyakran összetévesztették az olümpiai Örökkévalókat az olümposzi istenekkel. (Ebben valószínűleg közrejátszottak a roppant hasonló nevek.)
Amikor az Égiek negyedik hulláma a Földre érkezett, hogy ítéletet mondjon az emberiség fölött – attól való félelmükben, hogy az Égiek megsemmisítik a bolygót, ha az nem nyeri el tetszésüket – Zuras az idegenek ellen vezette népét. Az Égi bírák a Föld javára döntöttek, majd Thena, Zuras leánya kapcsolatba lépett apja lelkével, mielőtt az elhagyta volna a létezésnek ezt a síkját. Megtudta, hogy az Égiek távozása után az Örökkévalók elhagyni készülnek a Földet, hogy felfedezzék a világűrt. Az Egyagy formájában gyakorlatilag valamennyi Örökkévaló elhagyta a Földet, azonban kollektív tudatuk úgy döntött, hogy néhány, földi ügyekben érdekelt Örökkévalót hátrahagynak. A Földön élő Örökkévalók vezetője Ikaris, társai pedig Sersi, Makkari, az Elfeledett; Kingo Sunen, Sprite, Kübelé, Phaisztosz, Khoriphosz, és a Behatoló.
Képességeik
Az Égiek által beléjük plántált kozmikus energia hatására az Örökkévalók életereje jelentős mértékben megnőtt. Ezen kívül valamennyi Örökkévaló tökéletes ellenőrzést gyakorol szervezetének valamennyi folyamata felett, még akkor is, ha alszik vagy eszméletlen. Így aztán az Örökkévalók az elmúlt néhány ezer évben immúnisak voltak valamennyi betegségre, nem öregszenek, gyakorlatilag sebezhetetlenek, és ha valami oknál fogva mégis megsebesülnek, igen rövid idő alatt képesek meggyógyítani, illetve pótolni a sérült vagy hiányzó testszövetet. Egy földi Örökkévaló mindössze kétféle módon halhat meg. Az egyik, ha olyan mértékben sérül meg, hogy elpusztul teste molekuláinak nagyobbik része. A másik, ha valami megtöri az Örökkévaló teste és lelke felett gyakorolt mentális ellenőrzését. Ha ez a kontroll megszűnik, az Örökkévalót hagyományos módon is el lehet pusztítani. A mentális kontroll lehetővé teszi az Örökkévaló számára, hogy olyan életkorúnak tűnjön, amilyennek csak akar. Így aztán, noha a legtöbbjük már jó néhány ezer éves, az Örökkévalók leginkább huszonéves fiatalemberek képében mutatkoznak. A kozmikus energia oly módon befolyásolta anyagcseréjüket, hogy az Örökkévalók a legnehezebb fizikai próbatételtől sem fáradnak el. Ugyanez teszi lehetővé számukra, hogy ellenálljanak bármilyen magas hőmérsékletnek is.
Az Örökkévalók születésüktől fogva rendelkeznek bizonyos különleges képességekkel. Ezeknek a képességeknek a mértéke különbözhet egyik vagy másik Örökkévaló esetében, de a különbségek megfelelő edzéssel és gyakorlással megszüntethetők. Az Örökkévalók hosszú életük során folyamatos munkával fejlesztik képességeiket. Minden egyes Örökkévalót fűti a vágy, hogy megtudja, meddig fejleszthető egyik vagy másik adottsága. Sersi például arról nevezetes, hogy bármilyen anyag szerkezetének átalakításában sokkal nagyobb szaktudásra és gyakorlatra tett szert, mint bármelyik másik Örökkévaló társa.
Az Örökkévalók kivételes fizikai erővel rendelkeznek, bármelyikük képes legalább tizenöt tonnát felemelni anélkül, hogy mentális hatalmával módosítaná a Föld gravitációs erejét, vagy bármi más módon csökkentené a megemelendő súlyt. A gravitonok mentális irányításával az Örökkévalók repülni is tudnak (a gravitonok olyan szubatomi részecskék, amelyek az atomokat összetartó gravitációs erőt hordozzák). Ráadásul bármely más személyt is a levegőben tudnak tartani.
Repülés közben az Örökkévalók igen nagy sebességet érhetnek el, átlagosan 1000-1200 kilométert tudnak megtenni óránként. Az Örökkévalók képesek illúziókeltésre, ezen adottságukat önmaguk álcázására használják. Ugyancsak képesek arra, hogy a molekulastruktúra átszervezésével megváltoztassák egy tárgy alakját. Azonban ez az adottság a legtöbbjükben eléggé korlátozott.
Az Örökkévalók a kozmikus energiát fegyverként is használják: sugarak formájában bocsátják ki a szemükből, illetve a kezükből. Ez az energia, amelyet sejtjeik különleges tárolóegységeiben raktároznak, manifesztálódhat erő, hő, fény, valamint feltehetőleg az elektromágneses energia egyéb formáiban is. Egy átlagos Örökkévaló mintegy húsz kilopond nyomóerőt képes kifejteni négyzetcentiméterenként, és mintegy ezeregyszáz Celsius-fok hőt gerjeszteni.
Energiasugaraik maximális hatótávolsága mintegy hatvan méter. A kozmikus energia ilyen jellegű tartós használata csökkenti az Örökkévalók fizikai erejét, ám ezáltal semmiképpen nem csökken ellenálló képességük a sebesülésekkel szemben (bár néha a fájdalomküszöbük ilyenkor alacsonyabbra kerül). A kozmikus energia felhasználását követően az Örökkévalók igen gyorsan képesek visszanyerni eredeti erőszintjüket. Egyes Örökkévalók rendelkeznek a pszionikus teleportáció adottságával is.
Az Örökkévalók nem túl szapora faj, ezerévenként egy utódot hoznak világra. Ez alól kivételek azok, akik halandó emberrel nemzenek gyermeket. Ezek a gyermekek azonban nem lesznek halhatatlanok. Így aztán az elmúlt évezredekben az Örökkévalók lélekszáma viszonylag stabil maradt.
Nemzedékek
Első generációs Örökkévalók
(akik a Titanos, az Örökkévalók birodalmi fővárosának bukása előtt születtek)
Arlok
Első megjelenése: What If? 27. (1981)
Arlok személyéről tudunk a legkevesebbet. Az Örökkévalók főgépésze, a legtöbb fejlett technológiájuk alapját ő alkotta meg az Égiek által hátrahagyott berendezések tanulmányozása és visszafejtése után.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Astron
Első megjelenése: What If? 27. (1981)
Astron egyike volt Uranosz követőinek. Ám fellázadt mestere háborús tervezete ellen, és ezért ő hátramaradt a Földön három másik Örökkévalóval Uranusz követői közül. Astron később mégis letelepedett az Uránuszon, ahol az ottani kolónia vezetője lett, de odaveszett, amikor Deathurge elpusztította a bázist védelmező kupolát.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ókeanosz
Első megjelenése: Captain Marvel 29.
Gaea és Uranosz fia, egyike az eredeti Titánoknak, a legnagyobb erejű földi lényeknek; a tengerek és vizek védelmezője, aki miután szembeszállt apjával és az Örökkévalók harcában Kronosz oldalára állt. Őt is, ahogy sok más Titánt, a gyermekei győzték le végül, és száműzött lett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
A másik két, első generációs Örökkévalóról, Elo mesterről és Daina pedig nincs adatunk.
Második generációs Örökkévalók
(akik a Chronus kísérlet alatt születtek)
Mentor
Első megjelenés: Iron Man 55. (1973)
A'Lars az Örökkévalók fővárosában, Titanosban született, az alapító atya Kronosz és neje Daina gyermekeként. A'lars apja nyomdokaiba lépett és maga is tudós lett, hosszú élete során csak a kutatásnak szentelte idejét. Apja halálát követően fivérével megalkották az első Egyagyat, amely biztosította számukra a földi Örökkévalók feletti hatalmat. Míg A'Lars köztiszteletnek örvendett, testvére, Zuras elnyerte a jogot, hogy a vezetőjükké válhasson. Azt megelőzendő, hogy köztük is testvérháború törjön ki, mint ahogy az történt apjuk és annak bátyja Uranos esetében, A'Lars önkéntes száműzetésbe vonult a Titán holdjára. Itt lelt rá Sui-Sanra, az Uranosz idején ide költözött Örökkévalók egyetlen túlélőjére. A nő segítségével újjáépítette a titáni kolóniát, idehívta követőit, majd Mentor néven az új nemzedék vezetője lett.
Hála munkájuknak a kolónia egy valóságos paradicsommá változott, megalkották az IZSÁK nevű fejlett számítógépet, amellyel világuk minden rezdülését nyomon követhették és kijavíthatták a hibákat. Mentor és Sui-San két fiút nemzett, Thanost és Eroszt. Erosz a nők igazi kedvence volt, Thanos viszont rettenetes torzulásokkal született, az úgynevezett deviáns szindrómával, és ahogy majd a leírásából is megismerhetitek, egy rettenet nagy *cenzúrázva* lett. Mentor volt az, aki a rákban haldokló Csodakapitány betegségére igyekezett gyógymódot találni, de már túl késő volt. A hőst a Titánon helyezték örök nyugalomra, Mentor pedig meggyászolta barátját.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Zuras
Első megjelenése: Eternals 5. (1976)
Zuras és A'Lars a legidősebb Kronosz legidősebb fiai. Egy alkalommal, amikor Kronosz a laborjában a halhatatlanság titkát kutatta, egy üvegcséje felrobbant, és a kozmikus erő kiszabadult belőle. A robbanás romba döntötte Titanost, Kronosz testét pedig szétszórta a világegyetemben. Amíg teste megsemmisült, elméje sértetlen maradt, és asztrális formát öltött. A robbanás a többi Örökkévalóra is hatással volt, mindegyikük halhatatlan lett. Zuras és Alars megformálták az első Egyagyat, hogy adjon tanácsot, ki vezesse az Örökkévalókat. Zurast választotta, ezért A'Lars elhagyta a Földet, és az űrbe repült. A Szaturnusz egyik holdján, a Titánon telepedett le, és ő lett a titáni Örökkévalók ősapja, Mentor.
Zuras elrendelte egy új főváros építését. Olümpiát a görögországi hegyek között emelték, de a föld többi részén is születtek városaik. Elvett egy ismeretlen asszonyt, aki leánygyermeket szült neki, Zurát (később neve Thenára változott). A görög civilizáció felemelkedésével az olümposzi főisten, Zeusz úgy döntött, hogy megjelenik az emberek között. Mivel az Olümposz és Olümpia közel esett egymáshoz, Zeusz és leánya, Athéné meglátogatták Zurast és Zurát, hogy megkössék szövetségüket. Az ezt követő években az emberek az olümposziakat istenekként tisztelték, de az Örökkévalókat nem tartották túl sokra. Ez feszültséget szült köztük, és kitört Zeusz és Zuras között a háború. Ám az amilyen gyorsan kitört, olyan gyorsan csendesült is el: jelenleg is békében élnek egymás mellett.
Az Égiek negyedik eljövetelekor Zuras tudta, hogy az Égi Istenek eljöttek bírálni, majd megsemmisíteni az emberiséget. Úgy döntött, hogy sorsa ellen lép, hogy az asgardiakkal szövetségben elűzzék az Égieket. Az Égiek leszállóhelyén, Dél-Amerikában a Pusztítóval együtt léptek fel az Égiek ellen. Megformálták az Egyagyat, hogy úgy csapjanak össze. Gammenon és Jemiah kilőtte az Egyagyat, ettől rengeteg Örökkévaló hullott el, köztük Zuras is. Az Égiek az emberiség javára bíráltak, és elhagyták a bolygót.
Thena vette át az Örökkévalók vezetését apja után, és Zuras testét Olümpiába vitték, hogy örök nyugalomra találjon. Egy alkalommal, amikor a Deviánsok lerohanták „agybombáikkal” Olümpiát, és az összes Örökkévalót kómába taszították. James Rhodes, a második Vasember talált rá Thena testére, és Zuras mellé helyezte. Ekkor derült ki, hogy Zuras elméje még él, és Thenát felébresztette, majd a többi Örökkévalót is, és együtt elűzték a Deviánsokat. A Devinánsok célja Zuras testének szétbomlasztása volt, ez sikerült is nekik. Így szelleme teljesen elszakadt a testétől, és Zuras már nem élhetett tovább.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Kübelé
Első megjelenése: Eternals Vol 2. 1. (1985)
Nagyon keveset tudunk Kübelé múltjáról azt megelőzően, hogy hozzáment volna Zurashoz, még a görög civilizáció felemelkedése előtt. Zuras és Kübelé egyetlen ismert gyermeke Azura, aki később a Thena nevet vette fel. Kübelé távol tartotta magát az Örökkévalók ügyeitől, minden, a népét érintő fontosabb eseménysorból kimaradt, így az Égiekkel való viszályból is. Életét lányuk nevelésének és oktatásának szentelte, majd mikor Thena elérte a felnőttkort, nem volt tovább maradása Olümpiában, és elhagyta férjét és a várost is. Mivel Zuras nejeként ő lett volna a kormányzás jogos örököse, ő nem vállalta a posztot, így Zuras halálát követően nem ő, hanem lánya lett a földi Örökkévalók új vezetője.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Thanos
Első megjelenése: Iron Man 55. (1973)
Thanos morózus gyermek volt, aki félelmetes képzelgéseiben élte ki sötét vágyait, amelynek tárgya a Halál volt. Nem elsősorban a halál mint fogalom, a létezés vége, hanem maga a Halál, az ősi entitás. Thanos addig gyötrődött, amíg a Halál fel nem kereste női alakban, a titáni Örökkévaló pedig azonnal a lény szerelmének a rabja lett. A Halál rettenetes dolgokat követelt meg tőle, Thanos pedig szerelméért bármire képes volt – bár Teletubbiest azért nem nézett. Hosszú napokat töltött mély meditációban, és tökélyre fejlesztette minden felsőbbrendű erejét, amelyet az Égiek kódoltak a fajába. Mikor ereje kiteljesedett, lecsapott. Ellopta népe egyik űrhajóját, majd sereget toborzott: zsoldosokat, szerencsevadászokat, tolvajokat – a csillagok söpredékét, akik egy fényes kavicsért még az anyjukkal is végeztek volna (nagyjuk meg is tette). Egy évszázadnyi felkészülés után Thanos hazatért és rögtön az első támadás során száz Örökkévalóval végzett, köztük anyjával, Sui-Sannal is. Thanos azonban nem maradt, hogy kiélvezze a gyilkolás és a győzelem dicsőségét, hanem a romokat hátrahagyva egyszerűen távozott. Apja, A'Lars, miután meggyászolta hitvesét, megkezdte a túlélőkkel a város és a bolygó újjáépítését.
Thanos hamarosan visszatért, és ezúttal nem elégedett meg a rombolással. Elfoglalta a Titánt, és magát nevezte ki új uralkodónak. A'Lars az apjához, Kronoszhoz fohászkodott segítségért, aki megteremtette harcosait, Draxot és a Holdsárkányt. Drax évekig volt Thanos nemezise, de ereje nem volt elég az örült titáni legyőzéséhez, még úgy sem, hogy Vasembertől is segítséget kapott.
Nemsokára Thanos tudomást szerzett az Végtelen Kútból hat drágakőről, melyek viselőjét végtelen hatalommal ruházzák fel. Ezért Thanos mindent elkövetett, hogy megszerezze ezeket. Első célpontja a Nexus volt, ahol az Középút nevű kozmikus lény raboskodott. Kiszabadította majd kijátszotta őt és elrabolta a lélek kövét. A Középutat újra foglyul ejtette Káosz Ura és Rend Mestere.
A második kő tulajdonosa a Tamarata nevű bolygón élt. Ő volt a szuper rős Bajnok, egyike az úgynevezett Univerzum Öregeinek. Bajnok, aki egy valódi harcos volt, megörült Thanos kihívásának. De végül Thanosnak sikerült elérnie, hogy az egész Tamarata bolygó elpusztuljon, és az ellenfele, Bajnok az űrben sodródott. Thanos felajánlotta neki, hogy elviszi egy bolygóhoz, ha cserébe megkapja a hatalom kövét tőle. A Bajnoknak nem maradt más választása, s így Thanos már két kővel is rendelkezett. Az idő köve szintén egy Öregnél volt, az úgynevezett Kertész tulajdona volt. Ő csak arra használta a követ, hogy létrehozzon egy gyönyörű kertet. A Kertész üdvözölte Thanost, habár tudta, harcolnia kell majd ellene.
Nem voltak igazi ellenségek, de álmaik miatt meg kellett küzdeniük. A harcban Kertésznek esélye sem volt a győzelemre és életét hagyta a párbajban. Ezzel Thanos tulajdonába került a harmadik kő is. Ezek után úgy tűnt, Thanos mesterére talált a Futó nevű Öregben. A villámgyors Futó pillanatok alatt legyőzte Thanost és kényszerítette, hogy árulja el neki a kövek titkát. Az idők kezdetén csak egy lény létezett. Ez a lény volt minden, ami létezett és unatkozott. Ezért elszórta az energiáját, és így keletkezett a hat kő. De miközben a Futó a történetet hallgatta, Thanos felhasználta az idő kövét, hogy milliárd évekkel öregítse őt. Ezek után megfordította a folyamatot és visszaváltoztatta kisgyerekké. Így már a negyedik kő, a tér köve is a birtokában volt.
A valóság köve is egy Öreg, a Gyűjtő tulajdonában volt. Neki az egész életét az töltötte ki, hogy dolgokat és élőlényeket gyűjtött. Thanos felajánlotta neki a gyerekké változtatott Futót a kőért cserébe. Mivel a Gyűjtő azt hitte, a kő nem működik, elfogadta az ajánlatot. De amint Thanoshoz került a kő, megmutatta a hatalmát. Ezzel a hat kőből már öt Thanosnál volt.
Az utolsó kő a Nagymester tulajdonában volt, aki csak a kihívásoknak és a próbatételeknek élt. Ebben a harcban, melyben mindkét fél csalt, végül Thanos nyert. Mindezek után Thanos rendelkezett mind a hat kővel, melyek isteni hatalommal ruházták fel őt. (Az isteni alatt itt a megteremtettem-az-időt-teret-és-minden-egyebet szint értendő, nem a Zeusz- vagy Odin-féle nagyon-erős-és-sebezhetetlen-vagyok jellegű.) Visszatért Halálhoz és megkérte, legyen az élete társa. De Halál visszakozott, mivel nem érezte magát egy istenhez méltónak. Thanos megszerezte mind a hat követ, de amit a leginkább óhajtott, azt nem kapta meg.
Thanost sokan és sokféleképpen próbálták megölni az évezredek folyamán, de soha senkinek nem sikerült őt végleg elpusztítania. Ennek oka talán az, hogy a Halál nem kívánja a halálát, ekkor ugyanis szembe kellene néznie elhagyott szerelme haragjával.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Erosz
Első megjelenése: Iron Man 55. (1973)
Erosz az Örökkévalók vezetőjének, A᾿Larsnak és feleségének Sui-Sannak a legfiatalabb utódja, bátyja pedig a rettegett hataloméhes zsarnok, az őrültnek titulált Thanos. Mikor Thanos saját népe ellen fordult, és megtámadta a Titánt, a csata során Sui-San életét vesztette, és ez az esemény arra késztette az addig aranyifjúként élő Eroszt, hogy maga is harcba szálljon az Örökkévalók védelmében. Évekkel később, mikor Thanos rémuralma már a galaxis nagy részét fenyegette, Erosz, egy maroknyi titáni lázadó élén, szövetségre lépett a kree Csodakapitánynyal és a földi szuperhős csapat, a Bosszú Angyalainak tagjaival, Thanos legyőzése érdekében. Végül sikerrel jártak, és Thanos elbukott. Erosz egy ideig kalandozott az űrben, hogy kipihenje a küzdelem fáradalmit, majd visszatérve a Titánra szomorú hírek fogadták. Csodakapitány, aki időközben jó barátja lett, rákbetegségben haldoklott. Mar-Vell megígértette Erosszal, hogy halála után gondját viseli majd szerelmének, Elysiusnak. Erosz betartotta fogadalmát, egészen addig, amíg Elysius fel nem mentette ez alól.
Erosz új kalandokat keresve a Földre utazott, ahol kérte felvételét az Angyalok közé. Az Angyalok kaptak a lehetőségen, mivel éppen létszámhiánnyal küzdöttek, melyet sürgősen ki kellett tölteniük. Az Angyalok megkezdték Erosz kiképzését, aki az Űrróka kódnevet kapta, valódi származásáról pedig csak kevés kívülálló tudott. Űrrókaként Erosz hűségesen szolgálta az Angyalokat, és a csapat tagjaként több alkalommal került összetűzésbe a Varázslóval, Terminusszal és Örvénynyel. Űrróka több hónapnyi tagság után kilépett az Angyalok soraiból, és Thanos unokájának, az űrkalóz Nebulának a nyomába eredt, aki nemcsak végigfosztogatta az Univerzumot, de amerre csak megfordult, pusztulást és halált hagyott maga mögött (képzeljünk el egy Uhrin Benedek koncertturnét kozmikus léptékben). Erosz később egyike volt azoknak a hősöknek, akik Adam Warlock vezetésével Thanos útját keresztezték, mikor az megszerezte a Végtelen Kesztyű és a Végtelen Gyémántok hatalmát. Erosz a grandiózus küzdelem után elvitte a Titánra a Thanos által meggyötört Nebulát. Erosz folytatta kalandor életmódját, de több alkalommal is segített az Angyaloknak kozmikus veszedelmek elhárításában, mint például a Terminus által kiváltott Galaktikus Vihar során, vagy mikor a boszorkány Morgan Le Fay miatt valamennyi Bosszú Angyal egy párhuzamos világban rekedt (Királynő Bosszúja). Le Fay legyőzése után Tigrával egy rövid időre a Deneb-7 bolygóra mentek.
Később Eros hazatért a Titánra, hogy újra megküzdjön testvérével, Thanosszal, de elvesztette a csatát, és Thanos bebörtönözte őt, ahonnét az Angyalok mentették ki. Eros jelenleg is a Titán és a Föld között ingázik.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Az Elfeledett (Forgotten One)
Első megjelenése: mint az Elfeledett, Eternals 13., mint a Hős, Thor v1. 287., mint Gilgames, Avengers v1. 299.
A leggyakrabban „Az Elfeledett”-ként emlegetett Örökkévaló sok nevet viselt az évszázadok folyamán, de igazi neve rejtély maradt. Kr. e. 3000 körül lett Gilgames, Uruk királya Közép-Keleten. Az örök életet kutatta, s nem volt tisztában vele, hogy az Örökkévalók fajának egy tagja, akik képesek örökké élni. Úgy gondolták, hogy ő volt a hős Sámson és Herkules is, s olyan emberekkel barátkozott meg, mint Akhilleusz, Aineiász és Dávid király.
Végül megismerte igazi természetét, de elzárta Olümpia egy sarkába Zuras, az Örökkévalók uralkodója, mondván Az Elfeledett túl gyakran avatkozott be az emberek ügyeibe. Az Elfeledett engedelmeskedett parancsának, egészen addig, míg Szellem (Örökkévaló) értesítette, hogy minden Örökkévaló távol van, miközben ellenségeik, a Deviánsok meg akarták támadni az Égieket – a Deviánsok és Örökkévalók teremtőit. Az Elfeledett elindult az űrbe, megállította a Devinásokat, majd az Égiek anyahajójára vitte az Mindenek Feletti, az Égiek vezetője.
Az Elfeledettet átkeresztelte önmagát Hősre, majd a Mindenek Feletti visszaküldte a Földre, hogy figyelmeztesse az Örökkévalókat, ne avatkozzanak az Égiek ügyeibe. Zuras örömmel fogadta Olümpiában, s hamarosan ismét az emberek világát járta. Egyike volt azoknak, akik úgy döntöttek, hogy a Földön maradnak, amikor a népesség nagyja távozott, hogy felderítsék az űrt. Segítette Örökkévaló társait a Deviások ellen, akik megkísérelték feléleszteni az Álmodó Égit, egy renegát Égit. Amikor N’Astirth vezetése alatt álló démonok megtámadták New Yorkot, az Elfeledett odautazott, hogy megölje őket, s végül csatlakozott a Bosszú Angyalaihoz a krízis után, és ismét felvette a Gilgames nevet.
Gilgames nem sokáig maradt az Angyalokkal, s végül elkapta a harci láz egy csatában az Lávaemberekkel, mely hiba majdnem az életébe került. Miután megtudta, hogy távozása gyengítette le, onnantól idejének java részét Olümpiában töltötte. Gilgamest később rávette a magát Kangnek álcázott Immortus, hogy képezze ki az Anakronauták csoportját. Immortus a képességei segítségével megöregítette Gilgamest, s amint Gilgames megpróbálta riasztani az Angyalokat, elküldte szolgáját, Neutot, hogy megölje őt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
A többi második generációs Örökkévaló, Helios, Perse, Rakar, Tulayn, Valkin és Virako története ismeretlen.
Harmadik generációs Örökkévalók
(a Chronus kísérlet után, de még az Égiek második látogatása előtt születtek)
Aginar
Első megjelenése: Eternals 11. (1977)
Aginar az Örökkévalók Szibériában élő alcsoportjának, a Polárnak a tagja. Később nemcsak a polári, de minden földi Örökkévalónak ő lett a katonai vezetője. Egy időben, amikor az Örökkévaló Valkin szövetségre lépett a Szovjetunió vezetőivel, Aginar lett az oroszok katonai tanácsadója is. Aginar parancsára rendelte el a szovjet katonai vezetés az Égiek elleni megelőző csapást. Aginar később az Egyagy részeként elhagyta a Földet.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ajak
Első megjelenése: Eternals 2. (1976)
Akárcsak Aginar, Ajak is a polári Örökkévalók közül való. Polaria területén született Szibériában. Szüleit Rakának és Amaának hívták, valamint van egy Arex nevű fivére is. Eredetileg képzett régész volt. Ajak harcolt Kro hadúr Deviáns különítménye ellen Babilonban 2500 évvel ezelőtt. Ismerték Közép-Amerikában is, ahol az aztékok Quetzalcoatlnek nevezték, a dél-amerikai inkák pedig Tecumotzinnak, a Repülés Urának. Ajak egyszer találkozott Thorral is, amikor ketten megküzdöttek Dromedán ellen. A Égiek harmadik látogatásának idején Ajak összekötőként szolgált a Teremtők és a földiek között, és jelent volt Peruban, amikor azok megérkeztek. Zurasszal biztosította a távozási útvonalat, amin a Teremtők elhagyták a Földet. Ezután atomjaira bontva elraktározta magát az Űristenek Városában (City of the Space Gods) az Égiek visszatérésére várva.
Zuras parancsára Ikaris felébresztette Ajakot, amikor az Égiek negyedik hulláma megérkezett. Ajak barátságot kötött egy Dr. Daniel Damian nevű régésszel, akinek megengedte, hogy az Űristenek Városában éljen. Dr. Damiennel az Égiek leszállóhelyét körülvevő erőtér mögött voltak elzárva. Ajakot megtámadták a S.H.I.E.L.D. ügynökei, akiket az Égiek atomokra bontottak a kudarcot vallott próbálkozás után. Egy alkalommal Ajak egy inka birkózóval is megküzdött.
Ajak Peruban, az Égiek látogatásának helyszínén újra találkozott Thorral. Ezúttal azonban megküzdöttek egymással. Az összecsapást Thor nyerte meg. Ajak később Zeusz ellen is harcolt, aki azt állította, hogy az Örökkévalók pusztán a Égiek játékszerei. Az egyik történetben ő volt az egyik Örökkévaló, akit Tode Testvér – az egyik hatalmas Deviáns – foglyul ejtett. Végül Vasember szabadította ki őket.
Egy időben csatlakozott az űrutazó Örökkévalók különleges, összetett létformájához, az Egyagyhoz, ám végül visszatért a Földre. Dr. Damien egyszer szörnyeteggé változtatta valamilyen Égi technológia segítségével, és megparancsolta neki, hogy ölje meg Thena és Kro ikergyermekeit, Donald és Deborah Rittert. A küldetése során számtalan ikerpárral végzett. Miután az Örökkévalók visszaadták az eredeti alakját, annyira lesújtották szörnyű tettei, hogy Dr. Damiannel együtt önmagát is atomjaira bontotta.
Szellemnek később sikerült az olümposzi technológia segítségével részben „újjáélesztenie” Ajakot és Zurast. Rávette őket, hogy lépjenek be az Álmodó Égi sírjába, ahol egyfajta új Egyagyat hoztak létre. Szellem ezzel elég hatalmat szerzett, hogy újraírhassa a valóság szövetének bizonyos részeit, és megfossza az Örökkévalókat a hatalmuktól és emlékeiktől. Szellem szerint Ajak volt az egyetlen Örökkévaló, aki közvetlenül felvette a kapcsolatot az Égiekkel. Ajak a történtek ellenére újra megjelent sértetlenül, normális alakjában, és Zurast is visszaállította eredeti alakjába.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ikaris
Első megjelenés: Eternals 1. (1976)
Ikaris 20,000 évvel ezelőtt született Polariában, a mai Szibéria területén, szülei Virako és Tulayn voltak, a helyi Örökkévaló telep vezetői. Valódi neve ismeretlen, „gyermekkorából” csak annyi adatunk van, hogy édesanyja elhunyt, amikor ő még csak 300 éves volt. Jó tudom a 300 soknak tűnik, de nem egy olyan fajnál, ahol az átlagéletkor több százezer év és az öröklét között van.
Mikor az Égiek második eljövetele során elsüllyesztették a Deviánsok birodalmát, Lemúriát és Atlantiszt a Nagy Kataklizma alatt, az Örökkévaló hajójával az embereket mentette, akik a hátára erősített mechanikus szárnyak miatt égi szárnyas lénynek hitték. Később, ahogy az emberek között elterjedt a történet és a szájhagyomány miatt egyre inkább átalakult, az Örökkévaló alakja lett a galamb, amely biztonságos partra vezette Noét az Ararát hegyénél.
Ikaris a jelenlegi nevét egy tragédia után választotta, ami az ő személyét érintette. Mikor az ősi Görögországban harcolt a Deviánsok ellen, feleségül vett egy földi nőt, akivel kisfiuk született, akit Ikarosznak neveztek el. Az Örökkévaló a fiának is épített egy pár mechanikus szárnyat, de szigorúan meghagyta neki, hogy csak akkor használhatja, ha ő is jelen van. Ám amikor apja eltűnt egy időre a harcban, a fiú magára öltötte a szárnyakat, ám túl magasra repült az atmoszférába, ahol eszméletét vesztette és visszazuhant a földre. Az Örökkévaló a kisfia összeroncsolt testét találhatta már csak meg, és az ő emlékére nevezte el magát Ikarisnak.
Időszámításunk előtt 1.000 körül Ikaris apja, Virako odaveszett a Dromedan nevű deviánssal vívott harcban, őt pedig nagybátyja, Valkin vette pártfogásába, aki felfedte előtte fagyos otthonuk titkát: egy hatalmas, föld alatti Szélpiramist, egy fegyvert, amelyet az Égiek elleni harc eszközének szántak. Nem sokkal ezután történt, hogy Ikaris és a polári Örökkévalók egy csoportja megküzdött a hatalmas mutánssal, Apokalipszissel, és legyőzték őt. Abban a hiszemben tértek haza, hogy a mutáns halott. Tévedtek.
Ikaris az ezt követő évezredekben több alkalommal is összecsapott az Égiekkel és Apokalipszissel egyaránt, majd elnyerte az Első Örökkévaló címet, amivel vezetőjükké jelölték ki őt. Miután apját, Virakot feltámasztották, Ikaris új nevet vett fel, és Sovereign lett, vagyis az Uralkodó. Az Uralkodó összehozott Örökkévaló társaiból egy szuperhős csapatot és együtt léptek a Föld nyilvánossága elé, magukat az Új Fajnak nevezve. Igazából angolul New Breednek hívták magukat, de ez magyarul kb azt jelenti, az Új Tenyészet. Engedjünk meg ennyi fordítói szabadságot, elvégre Örökkévalókról és nem bagzó nyulakról van szó.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Interloper
Első megjelenés: Defenders 147. (1985)
Interloper leginkább arról vált híressé, hogy számtalanszor összecsapott azzal a gonosz kozmikus entitással, amely a Hold Sárkányának (Dragon of the Moon) nevezi magát. Első csatájukra a Földön került sor, ahol nemcsak ő, de sok más Örökkévaló is harcba szállt a lénnyel. Ezt a csatát egy újabb követte rövidesen, de ez már a Szaturnusz holdján, a Titánon zajlott le. Majd az Örökkévaló egymaga is szembenézett a veszedelemmel, ismét csak a Földön. Utolsó nagy háborújukra a VI. században került sor, ahol is a sárkány Mordred a misztikus személyében szerzett magának erős szövetségest. Az Örökkévaló oldalán Artúr király és a kerekasztal lovagjai sorakoztak fel, és sikerült elfogniuk, majd bebörtönözniük a sárkányt.
Az Örökkévaló azonban azt hitte, hogy a lény elpusztult, ám csak Artúr és Mordred végeztek egymással a csatatéren. A sárkány tudata és ereje később egy földi nőbe szállt át, aki Holdsárkány (Moondragon) néven a Thanos elleni erők egyik zászlóvivője lett. Az Örökkévaló az óta is arra készül, hogy ha az entitás elhagyja a nő testét és újra a világegyetem létét fenyegeti, képes legyen egyszer és mindenkorra végezni vele. Hogy végül is az Örökkévalónak és a sárkánynak mi a baja egymással, arra talán már ők sem emlékeznek.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Phastos
Első megjelenése: Eternals vol. 2. 1. (1985)
Phastost, az Örökkévalók fegyverkovácsát, gyakran tévesen az olümposzi istennel, Héphaisztosszal keverik, aki nagy tiszteletnek örvendett az ókori Görögországban. A zseniális elmével megáldott Örökkévaló szerelte fel népét fajuk legfejlettebb fegyvereivel.
Mikor Apokalipszis új háborút robbantott ki a Deviánsok és az Örökkévalók között, az Örökkévalók egy csoportja az Uralkodó (Ikaris) vezetésével a nyilvánosság elé lépett és magukat mint szuperhősöket mutatták be. Phastos ekkor nevet váltott és Ceasefire (Tűzszünet) lett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Thena
Első megjelenés: Red Raven Comics 1. (1940)
Théna eredetileg Azura néven látta meg a napvilágot, de apja, Zuras megváltoztatta a nevét, hogy így ápolja a kapcsolatot Zeusszal, akinek egyik lánya az Athéné nevet kapta. A két lány névhasonlósága nemcsak a nagy hatalmú családok viszonyára volt hatással, de az őket tisztelő emberek is gondban voltak gyakran, hogy melyik „istennő” kit is takar. Így történhetett, hogy a Görögországban található Athén városa (a Marvel világában) nem Zeusz lányának tiszteletére emeltetett, hanem a névhasonlóság okozta zavar miatt Thénának az Örökkévalónak szentelték. Az athéniak akkor jöttek rá arra, hogy tökig ér a gebasz, amikor Théna hagyta, hogy a várost lerohanják a spártaiak időszámításunk előtt 404-ben.
Théna 2500 évvel ezelőtt Babilonban összecsapott Króval a deviánssal, de ahelyett, hogy lemészárolták volna egymást, szerelmesek lettek. Kapcsolatuk csak sokkal később, a vietnami háború idején bontakozott ki, amikor Théna terhes lett Krótól és ikreket szült, majd a gyermekeket egy meddő nőre, Ms. Ritterre bízta, így ikrei – akiket Donaldnak és Deborah-nak nevezett el – emberek között cseperedtek fel.
Théna később házasságra lépett egy földi emberrel, Thomas Eliottal, és annak első házasságából született kisfiával New Yorkba költöztek, és a Stark Műveknél vállaltak kutatói állást. Az egyik fiatal Örökkévaló valóságmanipuláló képessége miatt ugyanis – Sersihez és Makkarihoz hasonlóan – Théna is elfeledkezett Örökkévaló eredetéről. Csak az Álmodó Égi visszatérése után kapta vissza emlékeit és lépett újra kapcsolatba népével és apjával.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Negyedik generációs Örökkévalók
(az Égiek második eljövetele után születtek)
Argos
Első megjelenése: Eternals vol. 2. 9.
Argos az Örökkévalók biztonsági főnöke, aki fél szemét mindig a társain tartja. Mikor Kro és Thena együtt bujkáltak, egyedül Argos volt az, aki elő tudta keríteni őket, habár neki sem ment éppen könnyen.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Druig
Első megjelenése: Eternals 11. (1977)
Druig múltjáról keveset tudni... na jó, igazából semmit. A modern időkben viszont már kulcsfontosságú szerepe volt egyes eseményekben. Mivel a polári Örökkévalók szakadárjai jó kapcsolatot ápoltak a szovjetekkel, Druig a KGB ügynöke lett, és az ő feladata volt a foglyok és gyanús elemek kivallatása. És meg kell hagyni, pokoli jól csinálta. Élvezettel kínozta az embereket.
Mikor Ziran, az Égi Poláriába ment, Druig a jégsapka alatt épített titkos, nagy erejű akart bevetni ellene, melynek használata könnyen a bolygó pusztulását okozhatta volna. Ikaris még idejében tudomást szerzett a merényletről, és leállította Druigot.
Druig nem úszta meg ennyivel, az Égiek bebörtönözték és folyamatosan kínozták, és az elnyomóból elnyomott lett. Valamivel később kiszabadult, és mikor legközelebb láthattuk, már egy Vorozheika nevű ország miniszterelnöke volt Ivan Druig álnéven. (Az ország a valóságban nem, csak a Marvel világaiban létezik, Csecsenföld része a volt Szovjetunió területén.) Mikor állampuccsal és nem kevés beavatkozással az Örökkévalók részéről letaszították a „trónjáról”, az Álmodó Égi szövetségese lett, és egész jól jött ki a dologból, ugyanis az események végére Vorozheika egyeduralkodója lett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Makkari
Első megjelenés: Red Raven Comics 1. (1940)
Makkari az Örökkévalók tagja, de gyakran tévesen összekeverik őt gyorsasága miatt a görög és római istenségekkel, Hermésszel és Merkúrral – akikkel amúgy hasonló képességük miatt jó barátságot ápolt. Makkari a második világháborúban sok társával ellentétben a beavatkozás mellett döntött, és Hurrikán álnéven a szövetséges haderők oldalán harcolt. Még emberi álcát is létrehozott Harry Kane néven.
Később Coast Citybe költözött és egy gyilkosságsorozat felderítésébe kezdett, amelyeket Piggy Perroni követett el, aki Paul Saydan alkalmazásában állt. Saydan pedig nem volt más, mint Kro. Ő és Makkari rengetegszer összecsaptak. 1943-ban Makkari is azon hősök közé tartozott, akiket a kozmikus kocka erejét birtokló Vörös Koponya hidegvérrel lemészárolt. Ám egy Paul Anslen nevű közlegény megszerezte a kockát és erejét arra használta, hogy az elesett hősöket feltámassza.
A második világháborút követően Pixie-vel együtt az Első Vonal (First Line) nevű titkos amerikai kormányügynökség tagja lett, és az ország számos ellenségével felvette a harcot, majd a skrull invázió alatt az egész Földet védelmezte társaival.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Sersi
Első megjelenése: Eternals 3. (1976)
Sersi egyike a legfiatalabb és legkomiszabb Örökkévalóknak, és leginkább onnan ismert, hogy Kirké álnév alatt Odüsszeusz legénységét foglyul ejtette és malacokká változtatta őket. Ám idővel benőtt a feje lágya (nagyjából) és Merlin tanítványa lett.
A modern időkben belépett a Bosszú Angyalai közé és romantikus kapcsolatba bonyolódott Amerika Kapitánnyal. Később azonban a Fekete Lovaggal, Dane Whitmannel alakított ki komolyabb kapcsolatot. Sersi aztán Proctor ármánykodásának áldozata lett. Proctor nem más, mint a Fekete Lovag egy alternatív univerzumból származó mása. Mivel megszólalásig hasonlít Dane-hez, így Sersi sem tudott közöttük különbséget tenni, és teljesítette kívánságait. Ennek eredményeként Sersi csapattársai ellen fordult, majd amikor kiderült a csalás, a lány ledöfte őt a saját kardjával. Attól való félelmében, hogy megbomlik az elméje, Sersi elhagyta az Angyalokat, Dane pedig vele tartott.
Sersi mindenkinél jobban vágyik az egyszerű életre, de hol az Angyalok felkérései, hol pedig az Égi fenyegetés húzza keresztül terveit.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ötödik generációs Örökkévalók
(az Égiek harmadik látogatása után születtek)
Aurelle
Első megjelenése: New Eternals1. (2000)
Aurelle egy nagyon fiatal Örökkévaló, aki alig tartja a kapcsolatot népével, helyette inkább az emberek világát választotta, és rendszerint klubokban tölti idejét. Mikor Ikaris létrehozta az Örökkévalókból álló szuperhős csapatát, Aurelle is a tagja lett Sparx álnéven.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Sprite
Első megjelenése: Eternals 9. (1977)
Az ifjú és kekeckedős Sprite (Csillám) Loki Örökkévaló megfelelője: a trükkök és ármánykodás nagymestere. Sprite kezdetektől azzal szórakozik, hogy kínozza és megtréfálja az emberiséget, de cselszövései miatt Zuras több alkalommal is súlyosan megfenyítette.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Titanis története nem ismert.
Hogy tetszett a leírás? 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4.88 (33 szavazat)- Írta: Ben Reilly
Az Égiek
(Celestials)
Ha egy mondatban kellene összefoglalni az Égiek lényének esszenciáját, azt mondanánk, hogy egy ősi, kozmikus faj az övék, akik istenszerű hatalmukkal kedvük szerint avatkoznak be a náluk alacsonyabb fejlettségű fajok életébe, és ők a felelősei annak, hogy a földi emberek szuperképességeket szereztek. A történetük és a szerepük a Marvel világaiban ennél persze sokkal szövevényesebb.
Az Égiek valódi eredetét sajnos ezidáig nem tisztázták, de sok elképzelés született, amelyek talán részben, vagy egészében lefedik a valóságot. Az egyik ilyen teória szerint ők egy előző univerzum túlélői, de az sem kizárt, hogy az egyik legősibb entitás, az Öröklét (Eternity) teremtette őket. A harmadik, és egyben legvalószínűbb vélekedés az, hogy egy Fulcrum nevű ős-entitás teremtette szolgák, akik az univerzum egyensúlyát hivatottak fenntartani.
Bármi is legyen az eredetük valódi története, ami teljesen biztos velük kapcsolatban, hogy mind tudósok és mérnökök, akik magukat a fiatal fajok alakítóinak, tanárainak tartják, és nem ritkán ezért különös kísérleteket végeznek rajtuk, ahogy ezt a skrull faj esetében is tették.
Mikor még az univerzum is gyerekcipőben járt, a legelső fajok még a háború fogalmát sem ismerték, ám ahogy erősödtek és fejlődtek, ez a helyzet nagyban megváltozott, amikor az Égiek és a Szemlélők első találkozására sor került. A Szemlélők pusztán a megfigyelést és az új fajok történetének dokumentálását végezték, ám az Égiek irányítani és befolyásolni akarták ezt, és ezért a két faj közötti ellentét egyre feszültebbé vált. Mivel a nézeteltéréseket nem sikerült tisztázni, kitört az univerzum első háborúja: hatalmas vérontással, és két vesztes féllel. Sem a Szemlélők, sem pedig az Égiek nem győzedelmeskedtek, csupán mindkét oldal alaposan megtizedelődött. Ezután minden folyt tovább a megszokott mederben, az Égiek beavatkoztak az alacsonyabb rendű világok életébe, a Szemlélők pedig tétlenül figyelték ezt.
Az Égiek legelső képviselője évmilliókkal ezelőtt érkezett a Földre, és azonnal hozzá is fogott, hogy genetikai vizsgálat alá vesse a bolygó uralkodó faját, az emberi lényeket. Hosszas kísérletezés és ki tudja még milyen beavatkozás után az létrehozott két emberi alfajt, az Örökkévalókat és a Deviánsokat. Ám a génkísérletek nem tervezett mellékhatásaként az alanyok emberfeletti képességekre is szert tettek, és utódaik már ezzel a DNS-módosítással jöttek a világra. Mutánsok voltak, és ők terjesztették szét az úgynevezett X-gént, amely a modern kor mutánsainak születéséért is felelős.
Az Égiek második követe valamikor időszámításunk kezdete előtt 18.000 környékén jött a Földre, hogy ellenőrizze az Első kutatásainak eredményeit. Amire nem számítottak, hogy a Deviánsok időközben annyira fejlett civilizációt hoztak létre, hogy felvették ellenük a harcot, és tüzet nyitottak az Égiek hajójára. Az Égiek követe ezért úgy határozott, hogy az irányíthatatlanná vált kísérleti alanyoknak veszniük kell. Irányított bombázással letarolták és az óceán mélyére süllyesztették Lemúriát, a Deviánsok fővárosát, Atlantiszt és a többi fejlett civilizációt. Ezt a hatalmas pusztítást nevezzük a Nagy Kataklizmának.
Nagyjából ugyanekkor tört ki egy polgárháború az Égiek között, amely Tiamut, ismertebb nevén az Álmodó Égi és Arishem viszálya okozott. Arishem féltékeny volt Tiamutra, aki közeli kapcsolatban állt az univerzum teremtőjével, a Mindenek Felettivel (One Above All). Hosszú volt a háború és megint nem volt győztese, Tiamut száműzetésbe vonult, de Arishem sem kapta meg, amit akart.
Az Égiek harmadik követe időszámításunk szerinti X. században érkezett a Földre, és elfoglalta az inkák városát az Andokban. Az istenek tanácsa (amelynek Odin is tagja volt), összetűzésbe keveredett az Égivel. A két fél között az Örökkévalók egyik tagja, Ajak próbált közvetíteni, kevés sikerrel. Az istenek tanácsának nyomására az Égi végül távozott, de az Örökkévalók és a megmarad Deviánsok előkészületeket tettek arra az estre, ha újabb Égi jönne el a Földre.
Erre a XX. század végéig kellett várni, a negyedik Égi követ ugyanis csak ekkor érkezett meg, hogy bíráskodjon az emberiség felett. Attól tartva, hogy az Égi elpusztítja a Földet, az Örökkévaló Zuras csatlakozott Odin seregéhez, és felvették a harcot az Égiekkel. Arishem, a Bíra hatalmas mészárlást rendezett, és még Odin ereje sem volt elég ahhoz, hogy megfékezze. A Földet az utolsó pillanatban közbelépő Gaea mentette meg, aki meggyőzte Arishemet a földi élet értékéről és az emberekben rejlő határtalan lehetőségekről. Arishem távozott, de természetesen nem ez volt az Égiek utolsó látogatása. Alig néhány hónappal később Thor a kies Pangora nevű bolygón találkozott Arishemmel és számon kérte rajta a Föld elleni támadást. Arishem... nem igazán volt beszédes kedvében, megidézte hát a 6 km magas góliátot, Exitart, az Életirtót, hogy pucolja tisztára a galaxist, öljön meg minden élőt, irtson ki minden lakott bolygót.
Mondhatjuk, hogy Thor ritka elcseszett diplomata.
Javára legyen mondva, hogy ő is rájött, mekkora kalamajkát okozott, ezért berepült a gigantikus robot belsejébe, és kalapácsával törte-zúzta annak irányító rendszereit. Igyekezetét siker koronázta, a robot leállt, de még előtte néhány fajt azért sikerült a feledés homályába taszítania.
Néhány évvel később az Égiek újra felbukkantak a Földön, és a Fantasztikus Négyes mellett Fátum doktor nevelt fia, Kristoff Vernard és a második Hangya, Scott Lang is borsot tört az orruk alá. Később Nezzar, a Számító és Ashema, a Figyelmes tette tiszteletét Franklin Richardsnál és választás elé állították, melyik univerzum maradjon meg és melyik vesszen: a 616-os (Marvel fővilág) vagy a Heroes Reborn, az Újjászületés univerzuma. Ashema emberek iránti szeretete végül mindkét világot megmentette, de az Újjászületés univerzuma egy zsebdimenzióba került át, az ő személyes felügyelete alá. Az Égiek azóta is árgus szemekkel figyelik az emberek életét, és csak idő kérdése, hogy újra beavatkozzanak a Marvel világának életébe. Ám ekkor minden korábbinál nagyobb változások várhatóak, és talán a végső pusztulás is.
Erejük és képességeik
Az Égiek méretei változóak, de általában több mint 200 méter magas alakjukban mutatkoznak, és minden Égi isteni hatalommal rendelkezik, egyaránt könnyedén manipulálják az anyagot és az energiát kedvük szerint. Az Égiek hatalma olyan nagy, hogy pusztán az akaratuk erejével képesek bolygókat mozgatni, és egyetlen csettintéssel eltörölni egész civilizációkat. Semmi, még az elpusztíthatatlannak tartott asgardi élő páncél, a Pusztító sem állhat nekik ellen. Mikor az Atyák - Odin, Zeusz és Vishnu - egyesített erővel csaptak le egy Égire, még az ő hatalmas energiájuk sem volt elegendő ahhoz, hogy akár egy karcolást ejtsenek rajta. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne őket is megölni vagy megsebesíteni. Amikor Odin megnövelte testméretét, ő is 200 méteres lett, magára öltötte az asgardi Pusztítót és elnyelte az összes asgardi életenergiáját (Thorét kivéve), sikerült levágnia Nezzar karját, bár az Égi azonnal regenerálta magát. Az egyetlen ismert személy, akinek sikerült megölnie egy Égit, az egy másik Égi volt, Tiamut, későbbi nevén az Álmodó Égi, akit ezen tettéért társai bebörtönöztek.
Jelenlétük az alternatív valóságokban
- Égi Univerzum („Celestialverse")
Miközben Fátum Doki, Sharon Ventura, a Lény és a Fáklya a Túlontúlit kergették az időn és téren át, eljutottak ebbe a párhuzamos világba, amelyet az Égiek teljes mértékben átformáltak.
- 82432-es Föld
Az az alternatív realitás, amelyben Korvac meghódította az univerzumot, legyilkolta az összes Égit és magába olvasztotta életerejüket, hogy aztán egyesülhessen az Örökléttel.
- 89721-es Föld
Az Evolúciós Háború történet alternatívája, amelyben az egész emberiség genetikai mutáción esett át és egy szuperintelligens fajjá nőtte ki magát. Ezért az Égiek az egész Föld elpusztítása mellett döntöttek. Ám az emberiség egyesítette tudatát és az így keletkezett óriási mentális erővel eltörölték az Égieket a létezésből.
- Apokalipszis kora (The Age of Apocalypse)
Az egyetlen megmaradt Égi ellátogatott a Földre, ahol maga Apokalipszis végzett vele, elvette az Égi páncélját és magára öltötte, életerejét pedig ellopta.
- Marvel Kalandok (Marvel Adventures)
Egy időutazásos kaland során a Bosszú Angyalai belebotlottak Arishembe. Sosem derült ki, hogy az Égi épp akkor és ott mit keresett és hogy megtalálta-e amit akart, ugyanis mielőtt az Angyalok ezt kideríthették volna, erőszakkal átlendültek egy másik idősíkba.
- 4280-as Föld
Ebben a valóságban az Égiek megrészegültek saját felsőbbrendű hatalmuktól és az Univerzum Isteneinek kiáltották ki magukat. Minden fajt, amely nem volt hajlandó behódolni nekik, egész egyszerűen eltöröltek. A Földön Reed Richards is az útjukat állta, akit elfogtak és rettenetesen megkínoztak. A multiverzumokban élő Richardsok összefogtak, és több fegyvert is összeszedtek az Égiek ellen (többek között három Végtelen Kesztyűt és egy Végső Semlegesítőt). Az Égiek megtudták a tervet és támadásba léptek. Szisztematikusan megölték egyesével minden világ Reedjét. Az egyik Richards feláldozta magát, hogy legalább egyikük elérjen egy biztonságba vezető portált egy Végtelen Kesztyűvel felvértezve. Ekkor került a figyelem középpontjába a 616-os fővilág. Hatalmas harc bontakozott ki amelybe még Galactus is belevetette magát.
- Az Ismeretlen jövő (Unknown Future)
Ebben az alternatív jövőben Fault, a badoon faj tagja, az utolsó kozmikus kockával rabszolgáivá tette az Égieket és létrehozta az Égi meghajtót (Celestial Engine). A meghajtó tartalmazta az Égiek erejét, a kozmikus kocka energiáját és egy egész nap erejét. A meghajtót végül a Galaxis Őrzői pusztították el, a 616-os univerzumból kapott segítséggel.
- 1610-es Föld (Újvilág)
Az újvilági univerzumban az Égiek nem egy páncélos, majdnem mindenható idegen faj, hanem egy mesterségesen magas szintre fejlesztett emberi faj Kujan-Jin, vagyis a Xorn vezetése alatt, és az Égi városban laknak.
Az Ismert Égiek
Arishem the Judge (A Bíra)
Első megjelenése: Eternals 2. (1976)
Egyike annak a két Éginek, akiknek jogukban áll ítélkezni egész civilizációk sorsa felett, élet és halál ura ő, és minden olyan esetben jelen volt, amikor faja látogatást tett a Földön Az Égiek vezetőjeként ő volt a felelőse a Szemlélők és az Égiek között kirobbant háborúért.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ashema the Listener (A Figyelmes)
Első megjelenése: Heroes Reborn: The Return 1. (1997)
Női Égi, aki emberi alakot öltött, amikor Nezzarral ellátogatott a Földre. Ő kereste fel Franklin Richardsot és ajánlott neki egyezséget, de Franklin visszautasította, és végül a fiú győzte meg őt az Égiek terveinek negatív hatásairól. Ő az Álmodó Égi húga.
Vissza a tárgymutatóhoz.
The Blue Celestial (A Kék Égi)
Első megjelenése: Thor 424. (1990)
A legelső Égi, akinek dokumentálták a születését. Elég érdekes családfát tudhat magáénak, ugyanis Eric Masterson (Thunderstrike) és Herkules genetikai profilját is tartalmazza a DNS-e, erejét pedig abból a sötét galaxisból nyerte, amelyben Ego, az Élő Bolygó is lakik. Nem sokat teketóriázott, hamar összemérte erejét az Evolúció Mesterével, Egóval, valamint az asgardi Sziffel és Baldrrel is.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Devron the Experimenter (A Kísérletező)
Első megjelenése: Marvel Monsters: Devil Dinosaur 1. (2005)
A többinél jóval fiatalabb Égi, aki Gamiellel sokáig tanulmányozta a Földet, és sorozatos beavatkozásaikkal majdnem el is pusztították a bolygót. Úgy tudjuk, szintén ők ketten a felelősei a skrullok és a kreek első találkozásának és a két faj között kitört háborúnak.
Vissza a tárgymutatóhoz.
The Dreaming Celestial (Az Álmodó Égi)
Első megjelenése: Eternals 18. (1977)
Mikor a Deviánsok a Föld bolygó domináns faja lettek (vagyis marha régen), megjelent az Álmodó Égi, hogy learassa a planéta kincseit. És az aratás szót szó szerint kell értenünk, előhívta a Hordát, és arra utasította a gyilkológépeket, hogy minden Deviánst öljenek le, és vegyék el mindenüket. Nőket megölni, férfiakat megfejni, kecskéket megerőszakolni. Az öldöklést Arishem fékezte meg, ezért az Álmodó rátámadt, és mire észbe kapott, már a többi Égi is ellene fordult. Csalárdságáért bebörtönözték egy hegy gyomrába. Hogy mégis hogyan sikerült egy hegynek megfékezni egy olyan lényt, aki egyetlen intésével bolygókat mozgat, nem teljesen világos, de fogadjuk el, hogy így volt.
A dolog úgy történhetett, hogy az Álmodó lelkét kiszakították a páncélos testéből, és egy energiaforrásba zárták, miközben teste a kaliforniai Ördög-hegység mélyén szunnyadt. Az Álmodó mentálisan arra utasította az egyik deviánst, Ghaurt, hogy szabadítsa őt ki, de ezt a próbálkozást a Bosszú Angyalai és az Örökkévalók meggátolták.
A Deviánsok valahogy mégis az Álmodó befolyása alá kerültek, és kiszabadították őt. Az Álmodó sötét páncélja átváltozott a nap első sugaraitól egy ragyogó arany páncéllá, és megkezdte bosszúhadjáratát a Föld és testvérei ellen. Az Álmodó maga akart ítéletet mondani az egész emberiség felett, és újra életre hívta a Hordát. Ám erről természetesen a többi Égi is tudomást szerzett. Az Álmodó San Franciscóban vert tanyát, nem kis turista látványosságot keltve, miközben az Örökkévaló Makkari lett a prófétája és akaratának közvetítője. Mikor a Horda Földet ért, megjelent a Fulcrum, az Álmodó pedig kérdőre vonta teremtőjét. A Fulcrum megmutatta neki ragyogó orcáját, és fényessége eltöltötte az Álmodót, aki letett pusztító tervéről... egy időre, majd a Fulcrum társa lett.
Tiamut a legerősebb és leghatalmasabb Égi, akinek erejétől még Uatu a Szemlélő és Galactus is retteg.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ea the Wise (A Bölcs)
Első megjelenése: Marvel Comics Presents #8 (2008)
Ea, a Bölcs egy nagyon aprócska, de annál nagypofájúbb Égi, aki rendszerint azzal tölti idejét, hogy a Gépember (Machine Man) vállán ücsörög és folyamatosan cukkolja az androidot. Jegyezzük azonban meg, hogy nincs arra bizonyíték, hogy Ea valójában Égi, vagy csak a Gépember különös képzeletének szülötte.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Eson the Searcher (A Kereső)
Első megjelenése: Eternals 9. (1977)
Eson egy felderítő, az Égiek legfőbb információszállítója, és jelen volt az Égiek első és negyedik földi látogatásánál is. Eson feladata volt a deviánsok központjának, Lemúriának a szemmel tartása, majd mikor a fejlett földi faj megtámadta őket, Eson nyelte el a birodalom valamennyi energiáját. Később megütközött a Pusztítóval, Thorral és a Uni-Minddal is.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Exitar the Exterminator (Az Eltörlő)
Első megjelenése: Thor 387. (1988)
Exitar feladata igen egyszerű, ő pusztítja el mindazokat a világokat, amelyeken az Égiek kísérleteztek, de a próbálkozások zsákutcába jutottak vagy nem a várt eredményt hozták. Amennyire tudjuk, Exitart – vagy legalábbis az egyik hasonmását, mert az Égieknél soha semmiben nem lehetünk biztosak – Sue Storm ölte meg.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Gamiel the Manipulator (A Befolyásoló)
Első megjelenése: Marvel Monsters: Devil Dinosaur 1. (2005)
Devronhoz hasonlóan viszonylag fiatal Égi, aki ugyancsak a Föld megfigyelését végezte. Két fontos dolog fűződik a nevéhez: az egyik, hogy a jövőből elhozta Hulkot a múltba, és szórakozásképpen összeengedte egy párviadalra egy dinoszaurusszal; a másik, hogy felelőse a kree-skrull háború kirobbanásának.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Gammenon the Gatherer (A Begyűjtő)
Első megjelenése: Eternals 4. (1976)
Gammenon gyűjtötte be mindazokat az emberi lényeket, állatokat és növényi mintákat, amelyeken társai aztán különös kísérleteket végeztek. Legtöbbször a tudósok csapatával, Esonnal, Jemiahval és Gammenonnal utazott együtt a Földre begyűjtés miatt. Gammenon volt a legelső Égi, aki a Földre tette a lábát egymillió évvel ezelőtt, és ő fogta el azokat a majomembereket, akikből társai aztán a Deviánsokat és az Örökkévalókat kreálták. A negyedik földi látogatásakor elfogott néhány S.H.I.E.L.D. ügynököt, és atomjaira szedte őket. Az ügynökök életét Gammenon engedélyével Ajak adta vissza. A Túlontúli földi látogatásakor Gammenon is összetűzésbe került ezzel a furcsa szerzettel.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Hargen the Measurer (A Mértékvevő)
Első megjelenése: Eternals 9. (1977)
Hargen feladata nem ismert előttünk, mindössze annyit tudunk róla, hogy az Égiek negyedik látogatása során a svájci Alpokban vizsgálódott, de dögöljön meg a lovam, ha a síturizmus vagy a lila bocicsoki érdekelte.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Jemiah the Analyzer (Az Elemző)
Első megjelenése: Eternals 7. (1977)
Gammenon a minták és adatok begyűjtésével foglalkozik, amelyeket aztán Jemiah vet vizsgálat alá le a hatalmas elemző gépezeteivel. Jemiah az Égiek tudósa, génsebésze és teoretikusa. Jelen volt az Égiek több földi látogatásánál, de legemlékezetesebb útja során Odinnal is megküzdött, majd ezután társaival elhagyta a bolygót. Később szemtanúja volt, ahogy Örvény (Maelstrom) kis híján elpusztítja a galaxist egy mesterséges fekete lyukkal.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Nezarr the Calculator (A Számító)
Első megjelenése: Eternals 9. (1977)
Nezarr az egyik legbrutálisabb és legérzelemmentesebb Égi mind közül. Mikor a modern korban járt a Földön, a Szovjetunióban nem kis meglepetést okozott, és a szovjet hadsereg egyik tábornoka, Greshkov, atomtámadást intézett ellene. Azonban Nezarr mentálisan olyan illúziókat keltett, ami miatt a sereg maga ellen fordította fegyvereit, és akik túlélték ezt a támadást, mély kómába zuhantak. Nezarr egyik karját Odin csapta le egy harcban, de az Égi azonnal regenerálódott. Tagja volt annak a delegációnak, akik megindították a háborút a Szemlélők ellen.
Vissza a tárgymutatóhoz.
The One Above All (A Mindenek Feletti)
Első megjelenése: Eternals 7. (1977)
A rejtélyes Égiek vezetője, akit egyszer meglátogatott az Égi anyahajó fedélzetén két amerikai űrhajós, három deviáns és az örökkévaló Elfeledett. A deviánsok egy nukleáris bombát akartak robbantani, de a Mindenek Feletti erejével nem számoltak, és végül rajtuk, valamint az Örökkévalókon csattant az ostor.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Oneg the Prober (A Kutasz)
Első megjelenése: Eternals 9. (1977)
Róla azon túl, hogy olyan lelkesen kutat, mint egy urológus, nem tudunk semmi mást.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Scathan the Approver (A Jóváhagyó)
Első megjelenése: Guardians Of The Galaxy 46.
Ez az Égi nem a 616-os univerzumból, hanem egy alternatív valóságból származik. A Mindenség Bírája idézte meg őt, hogy segítsen legyőzni egy istenszerű erővel rendelkező gyermeket. A harc végén Scathan elfogta a célpontot és megsemmisítette.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Tefral the Surveyor (A Felmérő)
Első megjelenése: Eternals #7 (January, 1977)
Ez az Égi a bolygófelszínek felderítésére specializálódott, és már az Égiek legelső látogatásakor is jelen volt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ziran the Tester (A Próbáló)
Első megjelenése: Eternals 18. (1977)
Ő felelős az alacsonyabb rendű életformákon végzett genetikai kísérletekért és a mesterségesen felgyorsított evolúciós folyamatokért. Mondhatjuk, hogy ő az oka annak, hogy a Földön kialakultak a mutánsok.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Hogy tetszett a leírás? 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 5.00 (43 szavazat)
- Írta: Ben Reilly
Vadföld
Vadföld története
A következő leírásban szeretném bemutatni nektek a Marvel világának egyik legszebb és legveszélyesebb vidékét (mármint az ott még működő Budapest TV stúdiója után), amelynek a megszerzéséért és kincseiért nemcsak emberek, de mutáltak és idegen lények is komoly háborúkat vívtak. Csakhogy, amilyen szép ez a civilizációtól elzárt földdarab, annyira veszélyes is, és az itt élő megannyi bámulatos lény képes megvédeni magát bárkivel szemben.
Pontos helye a Marvel Univerzumban: Föld bolygó, Antarktisz, déli szélesség 69° 30’, nyugati hosszúság 68° 30’
Első megjelenése: (megnevezés nélkül) Marvel Mystery Comics 22. (1941); (név szerint) X-Men 10. (1964)
A vulkánokkal és trópusi esőerdőkkel tarkított, az Antarktisz jégvilágában megbúvó paradicsomot nagyjából 200 millió évvel ezelőtt teremtette meg a Túlontúli erejéhez hasonlatos képességekkel rendelkező rejtélyes idegen, Nuwali. Mikor Nuwali elkezdte a Vadföld formálását, a földi világot széltében-hosszában dús növényzet és dinoszauruszok milliói uralták, valamint néhány kezdetleges emlős. (Ők voltak az ember-majmok (Man-Apes).) Mikor cirka 50 millió évvel ezelőtt beköszöntött a jégkorszak és a Föld nagy részét kemény jégpáncél borított be, a Nuwali által teremtett világ továbbra is virágzott és fejlődött, megőrizve a különleges állat- és növényfajokat. Időszámításunk kezdete előtt mintegy 200.000 évvel Nuwali végleg elhagyta a Földet és az általa teremtett édent, az ő helyét pedig egy új hatalom foglalta el, az Örökkévalók (Eternals), akik templomokat húztak fel, és emberfeletti képességeikkel uralkodtak a fejletlenebb fajok felett. Időszámításunk előtt 18.500-ban Atlantiszon megkezdődött a prehisztorikus lények adása-vétele, miközben más helyekről mágikus lényeket, például unikornisokat hoztak be, akikkel a tudósaik kísérleteket folytattak. Az atlantiszi tudósok igyekeztek megfejteni a Nuwali által használt technológiát, amellyel új trópusokat próbáltak alkotni a birodalmuk további terjeszkedésének érdekében. A fő kutatóbázis neve Pangea volt. Itt vizsgálták a Vadföld humanoid faját, a fentebb említett ember-majmokat, akikből genetikai módosításokkal madarakhoz, halakhoz és más élőlényekhez hasonlatos, egyedi képességekkel rendelkező alfajokat tenyésztettek ki. A tudósok végül rájöttek, hogyan aknázhatják ki a bolygóformáló hatást, a Nuwali-effektust, de mielőtt szélesebb körben alkalmazhatták volna a terraformáló eljárást, az ember-majmok egyik alfaja, az erős és szívós bestiák (Beast-People), akiket munkásként használtak, fellázadtak, és kitört az Első Pangeai Háború (First Pangean War), amelynek következményeként a Nuwali-effektussal kezelt földterületek többsége lakhatatlanná vált.
I.e. 18.000-ben bekövetkezett a Nagy Kataklizma (Great Cataclysm), amelynek eredményeként Atlantisz a mélybe süllyedt, de a Vadföldet és Pangeát megóvták az erős sziklaágyazat. A fejlett városállam pusztulása után a Túlontúliak évezredeken át figyelték a világ fejlődését a Fortisquian hadművelet, későbbi nevén az Arcturuszi Gondviselés keretében. Atlantisz túlélői két vízalatti birodalomban találtak új otthonra, Lemúriában és Sylandiában, míg a Vadföldről elhurcolt lények mindenáron igyekeztek visszatérni szülőföldjükre. Belőlük alakult ki a mocsári emberek törzse (Swamp Men). De nemcsak ők találtak vissza Vadföldre, hanem az állat-emberek sokasága is, akik a Vadföldön új társadalmat hoztak létre. Ezt területszerzéseiket háborúk követték, amelyek közül az első az a szárnyas faj (Aerians) és a pteronok összecsapása volt. A törékeny béke zálogaként a felek megegyeztek abban, hogy ezerévenként emberáldozatot mutatnak be, és vérrel pecsételik meg a Vadföld nyugalmát. Hosszú ideig nem történt kirívó eset, míg időszámításunk előtt 3000-ben két földönkívüli lény magát istenségnek kiadva birtokba vette a Vadföldet. A szagittárok nevű földönkívüli faj tagjai megépítették a bolygópusztító gigantikus robotot, Umbut, aki megvédelmezte őket és általa behódoltatták az őslakosokat. A Vadföld ezután feledésbe merült, csak az itt élő lények tudtak róla, ők pedig sosem hagyták el. Az időszámításunk szerinti XIII. század közepéig az emberiség nem is sejtette e világ létezését, de egy száműzött varázsló, Khor valahogy itt lyukadt ki és itt rendezte be lakhelyét. A következő látogató 1380-ban egy másik varázsló, Belasco volt, majd őt egy névtelen angol követte, aki hajótörése után itt sodródott partra. Az angol a Vadföldön követőkre lelt és később mint Garokk istenség vált ismertté.
1770-ben James Cook kapitány volt az első, aki embereivel feltérképezte a sarkkör vidékét, de nem jutottak a Vadföld közelébe, csupán a határvidékét érték el. A XIX. század közepén az atlantisziak voltak azok, akik újra felfedezték ezt a vidéket, de a rejtélyes Torg és a Jégkirály (Ice King) voltak azok, akik le is telepedtek ebben a régióban. A Vadföld legendája szájról szájra terjedt az emberek körében is, de senki nem tulajdonított valós értéket ezeknek a mendemondáknak, csupán gyermekmeséknek tartották őket. Ám miután Edgar Allan Poe és Verne Gyula regényei magával ragadóan taglalták a világtól elzárt világ szépségeit, felfedezők hadai indultak útnak a Föld minden szegletéből, hogy megtalálják. Hogy Poe és Verne honnan szerzett tudomást a Vadföld létezéséről, az nem ismert előttünk, de oly részletességgel írták le az őslényektől hemzsegő buja világot, hogy talán megeshet, valamiképpen eljutottak oda.
Az első emberi expedíció, amelynek határozott célja a Vadföld kincseinek megszerzésére irányult, eljutott ugyan 1915-ben a Vadföld közelébe, és megkezdte az itt fellelhető elpusztíthatatlan antifém, más nevén a vibránium kitermelését, de a csak súrolták a valódi mennyiséget, és a nagyobb lelőhelyek feltérképezetlenek maradtak. 1940-ben felgyorsultak az események, ugyanis a náci diktátor, Adolf Hitler egységeket küldött a Vadföldre, de a brit szabadságharcos, Elton Morrow - álnevén a Kék Gyémánt (Blue Diamond) - megküzdött velük és nagy harcok árán elűzte őket. Két évvel később egy őslény, amelybe emberi agyat operáltak, megszökött a Vadföldről és összecsapott Amerika Kapitánnyal, míg ugyanekkor a nácik elérték a Vadföldet és bázist állítottak fel ott. A bázis tevékenysége teljes titokban zajlott és az is ismeretlen, hogy pár hónappal később miért költöztették át az egész létesítményt egy a Vadföldhöz közeli szigetre. A második világháború után sem szűnt meg a Vadföld felderítésére indított harc, és végül egy tudós, Mongomery Ford egy kísérleti lézerrel felvértezve utat talált a Vadföld szívébe. Őt a leírásai alapján neonáci és szövetséges csapatok is követték, akik hajókkal és repülőgépekkel vívtak nagy csatát a birtoklás jogáért. Ám végül mindannyiukat legyőzte a Vadföld, és járműveik megsemmisülése után a túlélők ott rekedtek. Más lehetőség nem lévén letelepedtek a Vadföldön és beolvadtak a helyi populációba.
20 év telt el, amikor is újabb expedíció indult el az angol nemes, Robert Plunder vezetésével a Vadföldre a vibrániumkészletek kitermelésére. Miután Plunder utat talált Vadföldre, visszatért Angliába, és sietve összeszedte minden holmiját, majd az akkor kilencéves nagyobbik fiával visszatért. A Vadföld azonban ellenük fordult, és Robert fia, Kevin árvaságra jutott, miután apját egy ember-majom törzsfőnök, Maa-Gor lemészárolta. A fiú csak kivételes életösztönének és egy társául szegődő kardfogú tigrisnek, Zabunak köszönhetően maradt életben és cseperedett férfivá. Kevin levetette korábbi személyiségét és nevét, így a Vadföldön Ka-Zar néven lett ismert, ami nagyjából azt jelenti, hogy „a Tigris testvére”. (Vagy hogy "Ne-szólj-be-neki-mert-széttép-az-a-dög-mellette." A vadföldi nyelvjárások fordítása kissé bonyolult dolog.) Ka-Zar hamar közismert lett Vadföld-szerte, és a külvilág is megismerte történetét, amikor a Vadföldre utazó X-Men segítségére volt a Magneto elleni harcban. Magneto bázist épített a Vadföldön, ahol különös kísérleteket folytatott a mocsári embereken, akikből aztán a vadföldi mutáltak (Savage Land Mutates) lettek. Ka-Zar nemcsak Magneto legyőzésében segített, de neki köszönhetően fékezték meg a renegát papnőt, Zaladane-t. A Vadföld titokzatossága azonban ezzel a múlté lett. A Hírharsona címlapon közölte le Ka-Zar és a rejtélyes világ történetét, amelyre nemcsak az egyszerű emberek, de Kraven a Vadász és a S.H.I.E.L.D. is felfigyeltek. Kraven megpróbálta megszerezni a Vadföld feletti hatalmat, de Ka-Zar és Pókember... a maguk módszereivel elérték nála, hogy letegyen ilyen irányú törekvéseiről. Később a S.H.I.E.L.D. is kapcsolatba lépett a Vadföld „uralkodójával”, Ka-Zarral, aki engedélyt adott a szervezetnek, hogy tudósaik genetikai mintát vegyenek az itt élő őslényektől. Néhány minta azonban rossz kezekbe került, és a They Who Wield Power kutatói kaparintották meg őket. Egyikük a minták felhasználásával átváltozott, és Stegron a Dinoszauruszember néven lett ismertté.
Az Egyesült Nemezetek Tanácsa Ka-Zar és a S.H.I.E.L.D. nyomására a Vadföldet különálló és független országnak nyilvánította és mindenfajta külső beavatkozást és kitermelést illegálisnak minősített. A Vadföld vezetőjének Ka-Zart ismerték el, bármifajta beutazás a Vadföldre, bányászat vagy kereskedelem kizárólag az ő engedélyezésével végezhető. Ez persze nem akadályozza meg a gonosz erőket abban, hogy időről-időre behatoljanak a Vadföldre és feldúlják azt.
Érdekességek a Vadföldről
- Egy másik eredetleírás szerint a Vadföldet a kree faj hozta létre, akik gépeket telepítettek az Antarktisz térségébe, majd az ott létrehozott trópusi világot hosszú ideig tanulmányozták. Azonban a gépek a Föld más területeire végzetes hatást gyakoroltak, és bekövetkezett a jégkorszak, amely során minden jégbe borult a Vadföldet kivéve. Ezután nem sokkal a kree tudósok elhagyták a Földet.
- Az egykori Pangea központot Magneto és Mr. Sinister fedezték fel, akik beizzították a kree gépeket és genetikai manipulációval átalakították a helyi törzsek tagjait.
- A DC univerzumának is megvan a maga Vadföldje, de ott Skartaris a neve és a Marvelhez képest jóval később, csak 1975-ben a 1st Issue Special nevű képregényben találkozhattak vele először az olvasók. Skartaris ugyancsak az Antarktisz jégvilágában megbúvó kis édenkert, és nevét Verne: Utazás a Föld középpontjába című regényének átkelőjéről kapta, Scartarisról. A Skartaris hőse egy amerikai pilóta, Travis Morgan, aki kényszerleszállást hajtott végre itt, elnyerte a helyi jó nő szerelmét és az őslakos törzsek barátságát. Kivéve persze azokét, akik időről-időre megpróbálják megnyuvasztani a birtokháborításért.
- A Vadföld feltűnik a TransFormers című képregényben is, amelynek szemben álló robot hősei elég érdekesen festenek a dzsungel közepén. A Marvel története szerint, miután évmilliókkal ezelőtt az Autobot űrhajó, a Bárka, fedélzetén az Autobotokkal és az Álcákkal lezuhant Oregon hegyvidékén, az utasok mindegyike deaktiválódott. Az űrhajó fedélzeti számítógépe azonban üzemelt még egy ideig, és szondákat küldött ki, hogy feltérképezze a bolygót. A szondák találkoztak a Vadföldön a dinoszauruszokkal, leképezték őket és a vissza juttatott információk alapján a Bárka létrehozta a Dinobotokat, akiket Vadföldre telepített. Erről bővebben a HálóZsákon megtalálható semices sorozatban olvashattok.
- Az Ultimate-sorozatok története szerint az újvilági Vadföldet maga Magneto hozta létre, hogy itt újraindítva az evolúciós folyamatokat, erős sereget teremtsen és legyőzze az emberiséget. Nem feltétlen ebben a sorrendben.
- A Vadföld legelőször 1981-ben tűnt fel rajzfilmsorozatban, méghozzá a Spider-Man a Vadász és a vad ("The Hunter and the Hunted") című részében, amelyben J. Jonah Jameson felbérelte Kravent a Vadászt, hogy elfogja az utolsó kardfogú tigrist, aki történetesen Ka-Zar házi kedvence, Zabu volt.
- Ka-Zar figurája rengeteget merített Tarzan és Maugli karakteréből. (Amely alatt azt értjük, hogy teljes másolatuk.) De nem Kevin Plunder volt az első Marvel-karakter, aki ezt a nevet viselte. 1936-ban a Ka-Zar: Lord of Fang and Claw című kiadványban, majd 1939-ben a Marvel Comics 1. számában jelent meg Ka-Zar a Nagyszerű (Ka-Zar the Great). A karakter civil neve David Rand volt, és Dél-Afrikában született 1918-ban. Mikor 3 éves volt, szüleivel repülőgépen Kairó felé tartottak, ám balesetet szenvedtek és lezuhantak a Kongóban. Anyja, Constance röviddel ezután halt meg a sérülésektől, apja John pedig beleőrült ebbe. A kisfiúnak nemcsak a vad dzsungellel kellett megküzdenie, hanem tébolyodott apjának is gondját viselhette. Élete fontos állomása volt, amikor megmentett egy oroszlánt a futóhomok fogságából. A nagymacska, Zar ezért társául szegődött. Mikor a gátlástalan üzletember, Paul de Kraft a Kongóban próbált gyémántbányákat találni, belefutott a Rand-családba, és megölte Johnt. A fiút Zar mentette meg, és híre ekkor jutott el a helyi törzsekhez, akik elnevezték „Ka-Zarnak”, ami az „oroszlán testvérét” jelenti. Mikor Paul de Kraft visszatért, Ka-Zar már a dzsungel védelmező hőse volt. Kraft nem kerülhette el a fiú bosszúját, Ka-Zar végzett vele. Az utolsó hírek Ka-Zarról valamikor az 1941-es év közepén érkeztek, amikor lakóhelyét is elérte a világháború. Ka-Zar több szuperhőssel is összefogott ekkor, de sorsának további alakulásáról nincs feljegyzés.
- A Vadföld, bár megnevezésre nem került, de a Vasember 2 című filmben is megjelent egy térkép formájában.
Most, hogy a vadföldi leírás végéhez értünk, remélem sok érdekes információval lettetek gazdagabbak erről a csodás vidékről és az itt élőkről. Ha olyan képregény akad a kezetekbe vagy a számítógép monitorára amelyben Vadföldről esik szó, igazi szakértőként mélyedhettek bele a kalandok olvasásába. Ha tetszett a leírás, bátran osszátok meg velünk véleményeteket a fórumban is.
Mennyire tetszett a leírás?
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
4.62 (26 szavazat)
Mennyire volt hasznos számodra?
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
4.78 (23 szavazat)
- Írta: Ben Reilly
Ahogy azt már tudjátok, a Vadföld egy mesterségesen létrehozott szeglete a Földnek, amelyet egy földönkívüli lény, a Nuwali teremtett meg, egyrészt azért, hogy kutatómunkát végezzen, másrészt azért, mert nem ismerte a pálinkát, és ahelyett hogy alaposan berúgott volna, mindenféle kísérletezgetésekre adta a buksi fejét. Mikor a Nuwali megérkezett, a földi élet még igencsak gyerekcipőben járt. A lény egy másik, ismeretlen földönkívüli fajból toborzott munkásaival hozta létre a Vadföld alapjait egy vulkanikus vidékre. A vulkánok termelte geotermikus hő biztosította a Vadföld termékenységét és ebből nyerte a Nuwali az energiát a gépezeteihez is, amelyet mélyen a Vadföld alá vájt barlangrendszerekben tökéletesített. A Nuwali jó ideig várt - valljuk be, marhára türelmes volt, annyi szent. Addig várt, amíg megjelentek a Földön az értelmes élet képviselői, az ember-majmok, akik a hiányzó láncszem a Homo Sapiens és a buckalakók között. Csakhogy a Nuwali nem saját örömére végezte kísérleteit. Megbízói is voltak ám, akikről talán majd egy más leírásban értekezem bővebben. Annyi bizonyos, hogy ezek a „megbízók” elvesztették érdeklődésüket a Vadföld iránt, ami végül ahhoz vezetett, hogy a Nuwali elhagyta ezt a világot, sorsukra hagyva az itt élő lényeket.
A Vadföld nem maradt gazdátlan, évszázadokkal a Nagy Kataklizma néven elhíresült világégés előtt, Atlantisz terjeszkedő birodalma elérte az antarktiszi vidéket is, és a kutatók rátaláltak a Vadföldre. Az atlantisziak annyiban mások, mint a többi ide érkező felfedező, hogy nemcsak az érintetlen flórára és faunára bukkantak rá, hanem a barlangok mélyén rejtőző gépezetekre is, amelyek Nuwali titkait őrizték. Az atlantisziak már ekkor is hatalmas tudás birtokosai voltak, de Nuwali gépei olyan hatalmat adtak a kezükbe, amely szavakkal le sem írható. Ezért inkább szagokkal írjuk le. Az atlantisziak felhúztak egy antarktiszi kolóniát a Vadföld közelében, amelyet „Pangeának”, vagyis az ő nyelvükön „Paradicsomnak” neveztek el.
Pangea példája más fejlődő birodalmakat is felfedezésekre sarkalt, mint például Valúziát (Valusia), de Pangea maradt a vadföldi kereskedelem és kutatások központja. Állatok, emberformák és növények sokasága özönlött át Pangeán keresztül az atlantiszi királyság minden szegletébe. Az atlantiszi tudósok a kincsek kiaknázása mellett genetikai vizsgálatokat és kísérleteket folytattak a Vadföldön kialakult értelmes humanoid fajjal, amely még Nuwali génkísérletei során jött létre. Az atlantisziak feltörték a faj genetikai kódját és létrehoztak tucatnyi új fajt, amelyek DNS-ét állatokéval keresztezték. Ezeket a fajokat gyűjtőnéven bestiáknak (beast men) nevezzük. A bestiák körébe tartoznak például a madáremberek (Aerians), a majomformák (Tree People) vagy a halvérűek (Tubanti), akik mind-mind egyedi képességekkel és fejlett emberi intelligenciával rendelkeztek. Az atlantiszi tudósok ezeket a bestiákat, vagy állatembereket a pangeai központban dolgoztatták.
A bestiák egyre növekvő populációja segítségével Pangea végül elérte a teljes automatizálás szintjét, amely során már a kétkezi munkások abszolút feleslegessé váltak. Ekkor a tudósok a bestiákat visszaszorították Pangea egy rideg, elszigetelt szektorába, innen már egyenes út vezetett a dicső szocialista forradalomig... vagyis, izé, a munkásosztály lázadásáig, és a pár hétig tartó vérengzés után a bestiák elsöpörték az atlantisziakat, birtokba véve Pangeát. A bestiák fejlett diplomáciai érzéke egyenlő jogokat biztosított minden állatembernek, és növekvő intelligenciájuk segítségével beindították a mélyben szunnyadó gépezeteket, és a Pangeán túli területeket is kolonizálták.
A Nagy Kataklizma, amely az óceán mélyére süllyesztette Atlantiszt, a Vadföldre és Pangeára is hatással volt, de e két világ nem került Atlantisz sorsára, erős alapjaik és az őket körülvevő hegyek megóvták az itt élőket. Pangea ekkor lett végérvényesen a Vadföld része. A természet ugyan megkímélte őket, de a világ megváltozása miatt kialakult káosz már nem. A humanoid élőlények háromnegyede elpusztult, a túlélők pedig fajuk szerinti megosztásban barbár törzsekbe tömörültek. Az erőszak és a vérengzés folyamán csupán 10 humán faj maradt fenn, akik közül néhányan megrekedtek a kulturális fejlettség korai szakaszában, míg mások igazi virágzó birodalmakat építettek. A kihalt törzsek többségéről a nevükön kívül más adat nem is áll rendelkezésünkre, képekkel sem nagyon rendelkezünk, de próbáljuk meg áttekinteni őket - értelemszerűen akikről több infó van, azokat részletesebben is.
Aerians (Aeriánok)
Ez a faj könnyedén felismerhető hatalmas, angyalokat idéző színes szárnyaikról*, amelyek képessé teszik őket a repülésre. Mindegyikük bőrszíne eltérő és tollaik is különbözőek, lehetnek akár zöldek, kékek, vagy narancssárgák is. Központjuk Pangea területén az Aeria Shalan nevű fellegvárban található, amelyet magas kőoszlopok tartanak. Civilizációjuk messze fejlettebb, mint a Vadföldön élő többi népé, de még földi mértékkel mérve is kitűnnek. Társadalmukat éppen ezért tudósok közössége irányítja. Ők voltak az elsők, akik elsajátították a Vadföldön hagyott Nuwali és atlantiszi technológiát. Az aeriánok Ka-Zar legfőbb szövetségesei Pangeán, mióta csak hadban állnak a pteronokkal.
A faj ismert képviselői:
- Lord M'Dom Typ – haláláig az Aeriánok vezetője és legfőbb tudósa volt
- Buth – Aerián harcos, aki egy Terminus elleni csata során tűnt el
- Dephine, K'lm Fhet, Khup, Sep, Wend
Első megjelenésük: Ka-Zar the Savage 2. (1981)
Ape-Men (ember-majmok)
Az ember-majmok népe megrekedt az emberré válás evolúciós folyamatának korai szakaszában, és sokkal inkább majmok, mint emberek, bár intelligenciájuk szintje vitatható. Csoportokba verődve élnek Vadföld-szerte saját területeiken, és minden csoport technológiai szintje más és más. A legfejlettebb közülük a neandervölgyi csoport, amely még a vadföldi humanoidok között is az egyik legdominánsabb. Főként vadászattal foglalatoskodnak és törzsi háborúkat vívnak a többi majomember csoporttal a határsértések miatt.
Első megjelenésük: Ka-Zar v3. 31. (1984)
Awakilius
Ez a faj nem őshonos lakója a Vadföldnek, hanem pigmeus telepesek leszármazottai, akik egy nagy afrikai kataklizma elől menekülve találták rá a Vadföldre. Túl sokat nem tudunk róluk, csupán annyit, hogy a törzs vezetőjét Ka-Zar és Shanna mentette meg a lemuriánoktól, akik fel akarták áldozni a férfit.
Első megjelenésük: Ka-Zar the Savage 16.
Bhadwuan
A bhadwuan a legfejlettebb nép a Vadföldön, ugyanis ők a Nagy Kataklizma előtt idetelepült atlantisziak egyenesági leszármazottai. Képesek repülni és olyan biológiai energiát termelni és kibocsátani a testükből, amely többféleképpen felhasználható: például gyógyításra, de rombolásra is. Szakértői a varázslásnak és többször is megkísérelték átvenni a Vadföld feletti tejhatalmat, de Ka-Zar keresztezte törekvéseiket.
Első megjelenésük: Ka-Zar v4 1.
Cat People (Macskaemberek)
A macskaemberek népe egy nomád törzs, amely a Pangea területén lévő pandori barlangrendszerben él. Vadászó életmódra rendezkedtek be, és fogadalmat tettek arra, hogy minden macskaszerű létformát elpusztítanak, így például a kardfogú tigriseket is, mint amilyen Ka-Zat társa, Zabu. Emiatt több alkalommal is összecsaptak Ka-Zarral. A macskaemberek nem azonosak azzal a néppel, akik a Bosszú Angyal Tigra átváltoztatásában részt vettek, csak névhasonlóság áll fenn.
Első megjelenésük: Ka-Zar 1. (1970)
Cliff Forest People (Hegyi erdők népe)
A Hegyi erdők népe egy rendkívül békés, mezőgazdálkodást folytató nomád törzs, és szoros szövetségi kapcsolatban állnak a durammikkal, a környező barbár hordák támadásai ellen.
Első megjelenésük: Savage Tales 10.
Disiánok
A disiánok sárga bőrű faj, amely megjelenésében a szubterrániai moloidokra hasonlít. Egy földalatti városban, Belascóban élnek (a város nem véletlenül viseli a varázslómester nevét, vadföldi vándorlásai során élt itt). A faj néhány tagja képes energianyalábokat kilőni a szemeiből.
Első megjelenésük: Ka-Zar the Savage 11.
Durammi
A durammi egy humanoid törzs volt a Vadföld hegyvidékeiben, de a barbár törzsek sorozatos támadásai miatt mind egy szálig kipusztultak.
Első megjelenésük: Savage Tales 10.
Fall People (A Bukottak)
A Bukottak népe, akikről a tosz se tudja miért kapták ezt a nevet, vagy miképpen buktak el/le/meg/át, egy primitív humanoid törzs, és egy törzsfőnök vezetése alatt áll. Megjelenésükben és kultúrájukban leginkább az amerikai őslakosokra hasonlítanak. A Bukottak törzsfőnöke, Tongah, Ka-Zar egyik legrégebbi és legjobb barátja. A Bukottakat majdnem teljesen eltörölte a Nap Népével és egy idegen fajjal, a quarliánokkal (Quarlians) vívott csaták.
A faj ismert képviselői:
- Emuel – Tongah törzsfőnök testvére
- Gronk - Gronk testőreként szolgált
- Tatia – Tongah leánytestvére
- Tongah - törzsfőnök
- W'Kandro, Yada
Golden People (Aranyemberek)
Az aranyemberek egy sárga bőrű humanoid faj, és a szubterrániai gortokiánok leszármazottai. Hosszú ideje állnak szövetségben Ka-Zarral, és az aeriánokhoz hasonlóan ők is megtanulták használni a Vadföldön hagyott atlantiszi technológiákat.
Első megjelenésük: Marvel Super-Heroes v2 19.
Gondorok
A gondorok egy kihunyt tűzhányó belsejében épült város, Gondora lakói voltak. A törzs vezetője az Ember-Isten (God-Man), aki abszolút nem rendelkezik természetfeletti erőkkel, csupán egy nagy tudású és elvetemült kutató a külső világból, név szerint Montgomery Ford. A külső világból hozott technológiával és a gondorok vérével és verejtékével építette fel a várost, amelyet vaskézzel irányít. Gondora mára már elpusztult, miután a gondorok fellázadtak és elmenekültek.
Első megjelenésük: Ka-Zar: Lord of the Hidden Jungle 7.
Gorankians (Gorankiánok)
A gorankiánok egy szürke bőrű, majomszerű, félhülye lények, akik törzsi rendszerben élnek és vezetőjüket Etubannak hívják. A gorankiánok régóta hadban álltak az uruburiánok törzsével, mígnem megjelent Ka-Zar és agyilag zokni lett mindkét törzs, hála az Amerikában oly népszerű labdajátéknak, a baseballnak. Ka-Zar ugyanis megtanította nekik ezt a játékot, és azóta a két törzs a nézeteltéréseiket baseball-mérkőzésekkel rendezik. Gondolom hotdogot meg dinóhúsból csinálnak, és a saját mogyorójukat pörkölik hozzá. Bele se merek gondolni, miből köpülik a mustárt.
Első megjelenésük: Ka-Zar v3 1.
Gwundas (Gwundák)
A Gwundák egy primitív, halászó, vadászó, gyűjtögető népcsoport, akiket Ka-Zar mentett meg egyszer egy T-Rex támadásától.
Első megjelenésük: Ka-Zar v3 1.
Hauk'ka
A hauk'kák népe a később ismertetésre kerülő szauriánok egyik alfaja, akik a dinoszauruszokból fejlődtek intelligens létformává, egyidőben azzal, hogy az emberek evolúciójuk során kifejlődtek a majmokból. A hauk'kák fejlett technológiával, kultúrával és társadalmi értékekkel rendelkeznek. Népük felett az öregek tanácsa áll, akiknek tagjait a szauriánok delegálják.
A faj ismert képviselői:
- Kaidan – egy erős telepata, aki elrabolta Rachel Summerst és elhitette vele, hogy ő is a törzs tagja
- Masano – szárnyas mutáns tagja a törzsnek, és főként Angyallal küzdött
- Raina – ugyancsak mutáns, és Bestia nemezise, ereje olyan nagy, hogy még egy T-Rexet is képes volt elintézni egymaga
Karems (Karemmák)
A karemmák népe egy primitív, vadászó-gyűjtögető törzs, akiknek életét főleg Ka-Zar testvére, a Fosztogató (Plunderer) keserítette meg a Motyka Csont (Motyka Bone) használatával, amely egy rejtélyes teleportációs eszköz. A népet Ka-Zar és Shanna húzta ki a pácból.
A nép ismert képviselői:
- Beel, Schoeder, Smoot
Klantorr
A klantorr ez újabb szaurián alfaj, pteroszaurusz szárnyakkal, és egy Palandor nevű hely közelében élnek. Kizárólag emberi húst fogyasztanak, és a palandori emberekre vadásznak.
Első megjelenésük: Savage Tales 9.
Lemurans (Lemuránok)
A lemuránok emberi társadalom, akik a Pangea szektor Zarhan nevű körzetének Lemura nevű városát uralják. Technológiai szintjük a középkori Angliát idézi, vezetőjük Leanne királynő, aki Ka-Zar és Shanna ellensége. A lemuránok legfőbb szövetségesei a pteronok.
Ismert képviselőik:
- Leanne királynő, Kamin, Ular
Lizard-Men (Gyíkemberek)
A gyíkemberek*, mint azt már az elnevezésükből is sejthetitek, egy félig ember, félig gyík faj, és Vala-Kuri városában élnek. A gyíkemberek egy része mágikus úton átváltoztatott ember, akiket Iranda királynő raboltatott el és változtatott át. Ka-Zar ugyan sokukat megmentette és sikeresen visszaváltoztatta, de jó néhányan még mindig Irandra rabságában sínylődnek.
Első megjelenésük: Astonishing Tales 8.
*A faj nem azonos a szubterrániában élő Gyíkemberekkel.
Man-Apes (Majomemberek)
A majomemberek egy rettentően primitív, barlanglakó törzs, és arról ismertek, hogy az atlantiszi tudósok az ő genetikai kódjukat felhasználva alkották meg a bestiákat a Pangeán. Korábban rengeteg törzsük élt szerte a Vadföldön, mára már azonban csak a Maa-Gor vezette törzs maradt életben. Ka-Zar a törzs összes férfi tagjával végzett, így már csak az asszonyok és maga Maa-Gor él.
Első megjelenésük: X-Men 10. (1965)
Vadföldi mutáltak (Savage Land Mutates)
Ismert tagok: Amphibius, Barbarus, Brainchild, Gaza, Leash, Lupa, Lupo, Piper, Whiteout, Worm, Equilibrius, Vertigo és Lorelei (nem azonos az asgardi istennővel)
Még szuper bűnözői karrierje elején történt, hogy Magneto főhadiszállást hozott létre a világtól elzárt Vadföldön. Magneto a mutációs változások kiváltó okait kutatta, és erre remek helynek bizonyult a magas sugárzási szintekkel rendelkező Vadföld néhány vidéke. Magneto Vadföld-szerte felkutatta a nomád törzseket, és önmagát „Alkotónak” (Creator) nevezve tanulmányozni kezdte a helyiek egyedi adottságait és fiziológiáját, majd az így szerzett tudást felhasználva létrehozta a vadföldi mutáltakat (Savage Land Mutates). Mikor a mutáns hőscsapat, az X-Men látogatást tett a Vadföldön, a helyi mutáltak lecsaptak rájuk. Szerencséjükre a Vadföld ura, Ka-Zar a segítségükre sietett és együtt kiderítették, hogy az Alkotó és Magneto személye megegyezik. Magneto elfogta az X-eket, de Jean Grey végül a földdel tette egyenlővé Magneto bázisát, és a gonosz mutánst maga alá temette a törmelék. Az X-ek ezután ugyanazzal a szerkezettel, amellyel Magneto átalakította őket, megfosztotta a mutáltakat a képességüktől. Nem tudni hogyan, de ezek a vadföldi mutáltak végül visszanyerték emberfeletti erejüket és képességeiket, majd tudósokat, genetikusokat, orvosokat, sebészeket raboltak el, abban a reményben, hogy újabb mutáltakat hozhatnak létre. A Bosszú Angyalai, valamint asgardi segítőjük, Szif, az elrabolt tudósok keresésére indultak, és sikeresen kiszabadították őket, majd a vadföldi mutáltakat átadták a legközelebbi illetékes hatóságnak Chilében. A bebörtönzöttek persze rövid úton megszöktek és visszatértek Vadföldre.
A mutáns Angyal és Pókember később Vadföldre utaztak, ahol Ka-Zar segítségével Karl Lykost, vagyis Szauront akarták elfogni. Ekkor csaptak le rájuk a vadföldi mutáltak tagjai (Gaza, Barbarus, Vertigo, Amphibius és Brainchild, akik megtanulták Magneto átalakítóját használni), és élükre Szauron állt. Az X-Men jött, látott és pofán vágott mindenkit. Kiszabadították Angyalt, a Pókot és Ka-Zart, majd hazavágták a vadföldiek mutáns-átalakítóját. A vadföldi mutáltak ereje idővel persze maradéktalanul visszatért (ez talán a Magneto által genetikailag bekódolt biztosíték miatt történt) és miután új vezetőjük Zaladane lett, lecsaptak több chilei nagyvárosra. A mutáltak rémtettei a háború szélére sodorták a Vadföldet, amelyet végül az X-ek és a S.H.I.E.L.D. beavatkozása akadályozott meg. A szervezet bebörtönözte a vadföldi mutáltakat, a híradások szerint Magneto végzett Zaladane-nel, majd nyomtalanul eltűnt. Néhány X - Rozsomák, Vadóc és Jubilee - később Magneto felkutatására visszatért a Vadföldre, ahol arra eszméltek, hogy Szauron új vadföldi mutáltakat hozott létre és a maga oldalára állította a kegyetlen törzsek javát. A vadföldi mutáltak és az X-Men harcából utóbbiak kerültek ki győztesen, de csak hajszál híján. A Vadföldön az óta is mutáns csoportosulások kóborolnak, sokuk pedig összemérte már az erejét az X-Mennel, a Bosszú Angyalaival, vagy a fiatalokból álló Új Mutánsokkal.
Első megjelenés: X-Men 62. (1969)
N'Galan
Az N'Galan egy humanoid dinoszaurusz törzs, akik rokonsági kapcsolatban állnak a gyíkemberekkel. Vadászok és gyűjtögetők. A népet Kraven a vadász egykori mestere, Gregor hajtotta rabigába.
Első megjelenésük: Ka-Zar v4 1.
Nhu'gari
A nhu'gari népet a Vadföldre illegálisan vitt radioaktív hulladék változtatta át, amely miatt némelyek szárnyakat növesztettek, mások telepatikus képességeket kaptak, páran pedig ezt is, azt is. A törzs egy ideig Magneto szövetségese volt, majd elpusztította őket egy vulkánkitörés.
Első megjelenésük: X-Men: The Hidden Years 2.
Palandorians (Palandoriánok)
A palandoriánok élőhelye egy kis tavi sziget a Vadföldön, ahol a nép tagjai hatalmas hüllőkön lovagolva járnak. Kultúrájuk nagyban hasonlít az ősi atlantiszira, még a technológiai fejlődés előttről. A palandoriánok rendszeresen áldoztak embert Omel királynő uralkodása alatt, ám a királynő és az áldozati szentély elpusztultak, mikor egy mutáns apatosaurus átcsörtetett rajtuk.
A nép ismert képviselői:
- Sann király, Omel királynő
Pterons (Pteronok)
A Pteronok a leginkább mutálódott vadföldi humanoidok, akik pterodactyl külsővel és a repülés képességével rendelkeznek. Pangeán, az Athmeth barlangrendszerben élnek, és uralkodójuk, Khalf király vezeti őket. Az aeriánokkal vívott háborúk alaposan megtizedelték őket, a túlélők pedig nem szívesen mozdulnak ki barlangjaikból.
Első megjelenésük: Ka-Zar the Savage 2. (1981)
Reptile Men (Hüllőemberek)
A zöldes bőrű hüllőemberek a szauriánok alfaja, akik Vadföld mocsárvilágában tanyáznak. Mikor a földönkívüli Quor űrhajója becsapódott a Vadföldön, a hüllőemberek otthonánál, az őslakók és az idegen megküzdöttek egymással, de a hüllők képtelen voltak legyőzni őt és végül behódoltak neki. Civilizációjuk a Qour által hozott technológiának köszönhetően gyors fejlődésnek indult. A hüllőemberek ezután kezdték meg a vibránium lelőhelyek kifosztását, amellyel nemcsak Ka-Zar, de több más törzs haragját is kivívták. Mikor Ka-Zar az aranyemberek segítségével legyőzte Qourt, a hüllőemberek visszavonulásra kényszerültek.
Első megjelenésük: Marvel Super-Heroes 19.
Saurians (Szauriánok)
A szauriánok eredetileg közönséges gyíkok voltak, akiket az Új-Mexikóban végrehajtott kísérleti atombomba robbantások változtattak át. Eleinte ezen a területen éltek és föld alatti városokat építettek, de miután összecsaptak Ms. Marvellel, majd később Rommal az Űrlovaggal, áttelepültek a Vadföldre. Itt aztán több törzsre váltak szét, de a központi törzs, legnépesebb és legerősebb a szaurián maradt. Főként a vadföldi mutáltakkal és a hauk'kákkal csatároztak, de leginkább semleges félként írhatóak le. Amíg nem csesztetik őket, nem ártanak senkinek.
Ismert szauriánok:
- Aracht'yr, B'ok, C'rel, Faelar, Heamon, Khadar, Kurr'fri, M'dhar, Madri, Miriele, Tak
Snowmen (Havasi emberek)
A havasi emberek Pangea zord sztyeppéin élnek, és megjelenésükben a legendás jetire hajaznak. Ka-Zaron és Shannán kívül csak egy térképész, Mike Carlin találkozott velük, aki az egyetlen hiteles térképet készítette Vadföldről. Ő a Pangea szektor Chatorea tartományában lelt rájuk.
Első megjelenésük: Ka-Zar the Savage 28.
Sun People (A Nap Népe)
A kék bőrű Nap Népe a Nap Birodalmában él a Vadföldön, és egykor Zaladane uralkodott felettük, aki nemcsak királynőjük, de főpapnőjük is volt egy személyben. A törzs Garokknak hódol, akiben a Napistent tisztelik, és Vadföld egyik legstabilabb és legerősebb társadalma az övék.
Első megjelenésük: Astonishing Tales 3. (1970)
Swamp Men (Mocsári emberek)
A tokától bokáig szőrős mocsári népség Vadföld posványaiban székel, és társadalmuk fejlettségi szintje valahol ott tanyáz, ahol Európa tartott a sötét középkorban. Óriás madarakon repülnek és vibránium fegyvereket hasznának, Ka-Zart pedig szőrös szívük legmélyéig rühellik. A mocsári emberek egy marha nagy, Umbu nevű robot előtt hódolnak, amely még a szaggritarián megszállás emlékműveként maradt itt. Bár - mint mondtam - a mocsári emberek legszívesebben Ka-Zar fejét egy díszes cövek tetején látnák, mégis segítségére voltak a Titkos Invázió nevű történet során a skrullok elleni harcban.
Első megjelenésük: X-Men 10. (1965)
Sylandans (Szilandok)
A szilandok egyenes ági leszármazottai az egykor idetelepülő atlantisziaknak, akik üvegből építettek csillogó várost maguknak a Sötét-hegységben (Mountain of Darkness). Bár atlantiszi rokonaikkal a kapcsolatuk sok ezer évvel ezelőtt megszakadt, technológiai fejlettségük elképesztően nagy. A szilandok birtokolják az Élet vizét, amellyel évszázadok óta képesek gyógyítani minden betegséget. Városukat nemrégiben egy dühöngő dinoszaurusz zúzta szét.
Első megjelenésük: Savage Tales 7.
Tandar-Kaan
A Tandar-Kaan nevű törzs Vadföld-szerte elismert hajóépítőkből áll, akik a Tabar-folyó mentén rendezkedtek be. Csodás hajóikkal bárhová képesek eljutni, és bár ezen járművek anyaga fa és vas, mégis felveszik a versenyt bármilyen modern vízi alkalmatossággal.
Első megjelenésük: Ka-Zar v2 6.
Tordon-Naan
A Tordon-Naa nevű elszigetelt völgyvidék lakói Ilaka-Aron istenség követőinek vallják magukat. A nép nem őshonos vadföldi, hanem egy elveszett indiai népcsoport leszármazottai, akik itt találtak új otthont.
Első megjelenésük: Ka-Zar v2 10.
Tree People (Falakók)
A falakók, bár elsőre emberinek tűnnek, második pillantásra rögtön elővillan hatalmas lompos farkuk, és ezalatt most nem azt értsétek, hogy bármelyik pornófilm rendező két kézzel kapna utánuk. Hanem a fartőcsontjukból egy terjedelmes majomfarok nőtt ki. Pangea toronymagas fáin élnek, a Botor-erdőben. Shanna első férje, Mele is ebből a fajból származott. Vajon mi ragadhatta meg Shanna figyelmét Melében? A kiemelkedő intelligenciája, vagy a nagy és vastag furkósbotja?
Első megjelenésük: Ka-Zar the Savage 13. (1983)
Tribe of Fire (A Tűz törzse)
A Tűz törzse elsőre nem tűnik különösebben másnak a többi humanoid, halászó és vadászó népcsoporttól, de mégis különleges abból a szempontból, hogy némely tagja kiborg. Apokalipszis, a hatalmas erejű mutáns elragadta ennek a népnek több tagját is, és embertelen kísérletek sorozatával kiborggá alakította őket. A kiborgok többségét Rozsomák megölte ugyan, de az öntudatra ébredt túlélők visszatértek törzsükbe, amely visszafogadta őket.
Első megjelenésük: Wolverine: Jungle Adventure 1.
Tubanti
A tubanti egy halkinézetű humanoid nép, akik a Pangea-szigetet övező Gorahn-tenger vizeiben élnek. A tubantik Belasco szolgálói voltak, amikor a varázslómester Vadföld egyeduralkodója akart lenni. A zsarnoki Belasco után a tubantik önállósodtak, és a lemuránok szövetségesei lettek.
Első megjelenésük: Ka-Zar the Savage 29.
Uruburians (Uruburiánok)
Az uruburiánok egy bestiális kinézetű, agyaras népség és régóta ellenségei a gorankiánoknak. Az uruburiánok a másik népcsoport, akiket Ka-Zar békéltetésképpen bevezetett a baseball nevű játék gyötrelmes szépségeibe. Mióta vígan labdáznak, nem lándzsákkal és kifent késekkel rontanak egymásra, hanem baseball ütővel csapdossák egymást kupán.
Első megjelenésük: Ka-Zar v3 1.
Vala-Kuri
A Vala-Kurik a hüllőemberekhez és a waidiánokhoz hasonlóan a szauriánok alfaja, akik Ka-Zar védelme alatt állnak, mivel a Nap Népének tagjai előszeretettel gyilkolássza őket.
Első megjelenésük: Astonishing Tales 4.
Waidians (Waidiánok)
Újabb zöldbőrű szaurián alfaj, és rettentően békések. Mikor Ka-Zar még tinédzser volt, a nép egyik bölcs tagja, Benazu tanítgatta őt.
Első megjelenésük: Ka-Zar v4 1.
Zebra People (Zebraemberek)
A zebraemberek nem állatemberek vagy bestiák, hanem olyan mocsárlakó humanoidok, akik között egyaránt megtalálhatóak a fehér és fekete bőrű emberek is. A zebraemberek nevüket arról kapták, hogy bőrük színének különbözőségét festékkel fedik el. A fehér fekete csíkokat, a feketék fehér csíkokat mázolnak testükre. A zebraemberek idomított dinoszauruszok hátán járják a vidéket. A zebraemberek egy kicsiny csoportja kiválva a törzsből elnevezte magát gyíkembernek (nem azonos másik ugyanilyen nevű törzzsel... bonyolult ügy), hüllők lenyúzott pikkelyes bőréből készült páncélt viseltek, és Shee boszorkány szolgálói lettek. Shee halála után visszatértek a zebraemberek közé.
Első megjelenésük: Ka-Zar v2 12. (1975)
Mennyire volt hasznos számodra? 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4.81 (16 szavazat)
- Írta: Ben Reilly
Vadföld védelmezői
Ka-Zar
Valódi neve: Lord Kevin Reginald Plunder
Első megjelenése: X-Men 10. (1965)
Kevin Plunder az angol nemes, Lord Robert Plunder két fia közül az idősebb. Apja megszállottan kutatta az Antarktisz térségében rejlő Vadföldet, amely addig csupán legendák és mendemondák útján volt ismeretes. Robert határozott céllal igyekezett a Vadföldre, a vibránium megszerzéséért, amely molekuláris szerkezete miatt egyedülálló módon elpusztíthatatlan volt, és így a belőle készült fegyverek hatalmas értéket képviseltek. Robert sokéves kutatás után megtalálta a Vadföldet, de nem maradt ott, hanem egy nagyszabású expedíció indítása érdekében visszatért Angliába emberekért és felszerelésért. Mikor hazatért otthonába, rettenetes hír fogadta: felesége az ő távollétében elhalálozott, két fia pedig ráébresztette őt, hogy milyen kegyetlenül elhanyagolta családját. Robert a Vadföldről hozott kis mennyiségű vibrániummintát két medálba zárta, és egyet-egyet a fiaira, Kevinre és Parnivalra hagyományozott.
Robert utazása nem maradt titokban, és a vibrániumot megkaparintani vágyók hada követelte tőle a Vadföld titkait. A legelvetemültebbek betörtek a házába és mindenestül felforgatták a Plunder-kúriát. A Lord és két fia menekülőre fogta a dolgot. Robert kisebbik fia, Edgar (Parnival) a család komornyikjával, Willisszel rejtőzött el, Robert és Kevin pedig elszakadtak tőlük, és meg sem álltak a Vadföldig. Itt Robert beavatta Kevint a Vadföldről gyűjtött minden tudásába és a legnagyobb vibrániumtelérek pontos helyébe. Robert azonban nem érte meg, hogy kisebbik fiát is biztonságba helyezze. Egy barbár és kegyetlen vadföldi törzs vezére, Maa-Gor elfogta és Kevin szeme láttára kivégezte. A törzs már éppen azon volt, hogy Kevin vérét is kiontsa, amikor megjelent Zabu, az utolsó kardfogú tigrisek egyike, akinek fajára a törzs módszeresen vadászott. Zabu megmentette Kevin életét. A tigris és az árva fiú között egy megmagyarázhatatlan testvéri kapocs alakult ki és együtt küzdöttek meg a Vadföld ezernyi veszélyeivel. A tigris és a fiú története szélsebesen terjedt a Vadföldön és a törzs tagjai idővel csak úgy beszéltek Kevinről, mint a fiúról, akit egy tigris fogadott fivéréül (Ka-Zar*). Nem sokkal azután, hogy Ka-Zar férfikorba lépett, megpróbált békét teremteni a vadföldi törzsek között, de igyekezete hiábavaló volt, és törzsi háború robbant ki, amely során a ember-majom klán a vezető, Maa-Gor kivételével teljesen kipusztult. (Ami végső soron szintén a béke egy bizonyos fajtája...)
Ka-zar ezután Vadföld védelmezője lett, és rövidesen sor került a külvilággal való első kapcsolatfelvételre is, amikor ő és az X-Men nevű mutáns csapat szövetségre léptek. Az X-ekkel történt találkozás ültette el Ka-Zar fejében annak a gondolatát, hogy különleges adottságait, erejét, gyorsaságát és elképesztő állóképességét annak köszönheti, hogy mutáns. Ám ez nem így van. Ka-Zar élete jelentős részét a Vadföldön élte le, és az itteni megpróbáltatások, a folyamatos veszély tették őt olyan edzetté és éberré, amely valóban már-már emberfelettinek tűnhet. Hogy Ka-Zar fizikai ereje mekkora, az nem ismert, de saját testsúlyának legalább kétszeresét egész biztosan gond nélkül képes megmozgatni.
*Ka-Zar nevének az idők során több jelentést is tulajdonítottak. Neve egyaránt elfogadottan jelenti a „tigris fivérét” és a „tigris fiát” is. De semmiképpen sem Tarzant. Még véletlenül sem.
Shanna a Nőstényördög (Shanna the She-Devil)
Valódi neve: Shanna O'Hara Plunder
Első megjelenése: Shanna, The She-Devil 1. (1972)
Shanna O'Hara vagy ismertebb nevén Shanna a Nőstényördög (illetve minden hónap bár bizonyos napján Shanna az Asszonyállat) az Afrikában élő és dolgozó vagyonos gyémántbányász, Gerald O'Hara leánya. Shanna O’Hara az afrikai Zairében született és kislánykorától fogva a dzsungel volt az ő igazi játszótere. Mikor Shanna hatéves volt, apjával és anyjával leopárdvadászatra ment, amely aztán véres tragédiába torkollott. Shanna apja tragikus véletlenségből agyonlőtte nejét (a tragédiát fokozta, hogy háromszor is, biztos, ami biztos ugye). A kislány ekkor fogadta meg, hogy hadjáratot indít a fegyverviselés ellen, és mivel apja közelében sem bírt maradni a történtek után, rokonaihoz költözött az Egyesült Államokba. Shanna már itt, az Államokban képezte magát, egyetemre járt, és több sportágban is kimagasló eredményeket ért el. Shanna állatorvosként és gondozóként került az egyetem elvégzése után a New Yorkban található Central Park-i Állatkertbe, ahol egy nőstény leopárd, Julani gondozását kapta feladatául. Egy nap sajnos rettenetes dolog történt: Julani kitört és megtámadta az állatkert egyik őrét, aki félelmében lelőtte az állatot. Shanna összetört, és másnap már úton volt Julani két kölykével, Inával és Birivel vissza Afrikába, a Dahomey Rezervátumba. Shanna anyatigrisként (vagy stílusosan anyaleopárdként) védelmezte a két árva leopárdkölyköt, amiért az afrikai őslakosok és a rezervátum dolgozói a nőstényördög titulussal tüntették ki. (Nem összetévesztendő Vörös Sonjával, aki egyrészt tízezer évvel korábban élt egy másik kontinensen, és aki a fékezhetetlen berzerker mivoltával szerezte ezt a szépen csengő becenevet magának.)
Shanna valamivel később hírt kapott apjáról, akit elrabolt a veszedelmes Mandrill. Bár a lány még mindig nem bocsátotta meg apjának az anyja halálát, a keresésére indult, de őt is elfogták, mégpedig a varázsló Malgato, aki Vadföldre hurcolta őt. A Vadföldön Ka-Zar sietett a segítségére, aki kiszabadította őt a varázsló karmaiból, majd segített visszajutni neki Afrikába, ahol apja halálhíre fogadta. Shanna ekkor újra útra kelt, Amerikába, a Mandrill feltételezett búvóhelyére tartva, ahol a Fenegyerek és a Fekete Özvegy oldalán elfogta, majd törvény elé állította a bűnözőt. Shanna megpróbáltatásai még ekkor sem értek véget. Amerikai távolléte alatt Afrikában a két leopárdkölyköt lemészárolta a Káli szekta főpapja, Raga-Shah. Shanna igazi démonként csapott le a szektára és Raga-Shahra, akit Ananta nevű óriáspitonjával etetett meg.
Shanna a szekta lezúzása után visszatért a Vadföldre, ahol Ka-Zar karjaiban talált rá a szerelem* (az ziher hogy nagy választéka nem lehetett ott, és még mindig jobb, mintha Zabut választotta volna). Ka-Zar és Shanna együtt barangolták be és fedezték fel a Vadföld és egymás minden rejtett zugát és szegletét. Kapcsolatuk legalább olyan vad volt, mint a föld ahol éltek. Mikor Ka-Zar egy New Yorkban tett látogatása során látszólag életét vesztette, Shanna rettenetes tombolásba kezdett, és csak Peter Parker tudta lecsillapítani, akivel az érzelmileg erősen zavart lány ki is kezdett. Pókember szerencséjére Ka-Zar „visszatért a halálból”, és Shannával együtt hazatértek a Vadföldre, ahol összeházasodtak, és nem sokkal később megszületett kisfiuk, Matthew (teljes nevén Matthew Kyle Adam Plunder). A gyermek dajkája egy vadföldi harcosnő, Zhira lett. A pár legnagyobb harcait csak ezután vívta meg, amikor Terminus, az Evolúció mestere (High Evolutionary) és Garokk szövetkeztek a Vadföld teljes elpusztítására és újjáteremtésére a saját igényeik szerint. Bár a terv megbukott, Shanna és Ka-Zar továbbra is harcol Vadföld függetlenségéért, és kizárnak minden technológiát, amely megbontaná ezen veszedelmes éden törékeny nyugalmát.
*Mielőtt Shanna és Ka-Zar egymásba szerettek volna, a nő egyszer már volt házas, férje Mele volt, aki egy vadászbalesetben veszett oda, ahol Ka-Zar is jelen volt. A kettő között nincs bizonyított összefüggés a bíróság szerint.
Zabu
Első megjelenése: X-Men 10. (1965)
A kardfogú tigrisek, ahogy sok más prehisztorikus faj, fennmaradtak a Vadföld rejtekében, miközben a Föld más pontjain sorra kihaltak. Ám ez nem jelenti, hogy később ne érte el volna őket is a végzet. Zabu még kölyök volt, amikor anyját és testvéreit a Vadföld humanoid vadászai lemészárolták. Zabu ezután egy farkasfalkához csapódott, de miután megölte a falkavezért egy vezetésért vívott harcban, elhagyta őket. Zabu bejárta az egész Vadföldet és egyedül sajátította el a túlélés fortélyait és vált kifejlett kardfogúvá. Egyéves korára már erőtől duzzadó tigris volt, és társat is talált magának egy nőstény kardfogú személyében. Maa-Gor, a vadföldi törzsek egyikének kegyetlen vezére ekkor elrendelte a kardfogú tigrisek teljes kiirtását, és csaknem sikerült is eltörülniük ezt a fajt. Maa-Gor vadászai megölték Zabu párját is, aki ezután bosszútól szomjasan a nyomukba eredt. Zabu akkor érte utol a vadászokat, amikor azok egy kisfiút akartak hidegvérrel megölni. Zabu rátámadt a vadászokra és Maa-Gorra, ott harapta és tépte őket, ahol csak érte. Maa-Gor azonban lándzsájával célba vette a tigrist és már azon volt, hogy leterítse, amikor a fiú, Kevin Plunder, apja puskájával vállon lőtte a törzsfőnököt. Zabu felfogta, hogy a fiú megmentette az életét, és a védelmére kelt. A tigris és a fiú ezután a dzsungel mélyére menekült, ahol Maa-Gor már nem lelhetett a nyomukra.
Kevin és Zabu dacolva minden rájuk leselkedő veszéllyel, egymást a legvégsőkig védelmezve élte túl a vadföldi viszontagságokat, eközben pedig Kevin felnőtt. Zabu és Ka-Zar azután is társak maradtak, hogy a fiú és Shanna egybekeltek. Hárman együtt néztek szembe Terminusszal és számtalan más fenyegetéssel. Zabu nemcsak intelligens és hűséges társ, de Ka-Zar és Shanna kedvéért olykor játékos házi cica is, aki imádja, ha a pocakját vakarják. Persze azt tegyük hozzá, hogyha Ka-Zaron, Shannán és fiukon Matthew kívül más is arra vetemedik, hogy megmacerálja a tigris pocakját, akkor számítson arra, hogy utána kéz nélkül fog integetni és Zabu leharapja a golyóit is (akkor is, ha nő, mert Zabu ennyire oltári).
Ördögdinoszaurusz és a Holdgyermek (Devil Dinosaur and Moon Boy)
Első megjelenésük: Devil Dinosaur 1. (1978)
A Holdgyermek egy majomszerű humanoid törzs tagja volt, akik a Tűz Völgyében éltek, amelyet több aktív vulkán is övezett. A Holdgyermek és az Ördögdinoszaurusz kapcsolata akkor alakult ki, amikor a fiú törzsének ellenségei rátámadtak egy nőstény dinoszauruszra, aki három kölykét védelmezte. A nőstény és két kölyök odaveszett, és az ellenséges törzs már éppen azon volt, hogy a harmadikat is lemészárolja. Rejtélyes módon a kis dinó (aki aztán marha nagy lett) túlélte azt, hogy az ellenséges törzs fáklyáival halálra akarta perzselni. A lángok megváltoztatták, őt, bőre sárgás színűre váltott, Holdgyermek pedig pártfogásába vette.
Törzse - bár békés volt - nem nézte jó szemmel a Holdgyermek különös „háziállatát” (különösen, hogy a kicsike többet evett, mint ők együtt összesen), ezért elűzték őket, a páros pedig vándorútra kelt. Itt jegyezzük meg, hogy ők nem a Marvel fővilágából, a 616-osból származnak, hanem a 78411-esből. Kalandozásaik során találkoztak mágiával, tér-idő kapukkal, és teleportáló mutáltakkal is, és végül átkerültek a 616-os Földre, méghozzá a Vadföldre. Bérhősök csapata (Heroes for Hire) szakította el őket egymástól. Míg a Dinó egy fészeknyi tojást védelmezett, addig a csapat elfogta a Holdgyermeket, és New Yorkba vitték, ahol a S.H.I.E.L.D. vette őrizetébe. Ahonnan ugyanez a csapat kiszabadította. Bonyolult ügy.
Vadföld ellenségei
Evolúció mestere (High Evolutionary)
Valódi neve: Herbert Edgar Wyndham
Első megjelenése: Thor 134. (1966)
Herbert Wyndham az Oxfordi Egyetem diákjaként 1930-ban megépített egy olyan gépezetet, amely képes volt meggyorsítani az élő szervezetek genetikailag kódolt evolúciós folyamatát. Első tesztalanya saját kölyökkutyája volt, aki az eljárás végeztével hihetetlen erőre és a csimpánzokéhoz mérhető intelligenciára tett szert. A kutyát később egy vadász megölte. Kutatásaival kivívta a tudós társadalom dühét és ellenszenvét, ezért elhagyta az egyetem falait és saját erőből felépített egy kutatóállomást, ahol az áskálódó tekintetektől messze folytathatta kísérleteit. Egyetlen barátjával, az antropológus Jonathan Drew-val és annak családjával a Wundagore-hegységbe költözött, ahol gazdag urániumlelőhelyre bukkantak, és megkezdték a kitermelést. Évek munkájával felépítettek egy citadellát, amely tudományos kutatásaik központjaként szolgált a későbbiekben. Wyndham továbbra is folytatta genetikai gyorsítójának fejlesztését, míg Drew a pókok radioaktív sugárzás elleni védekező mechanizmusát tanulmányozta. Wyndham aztán saját magán próbálta ki szerkezetét, és elképesztő eredményeket ért el általa. Wyndham és Drew barátsága szétesni látszott, amikor Drew lánya, Jessica súlyos sugárfertőzést kapott az uránium miatt. A két tudós mindent elkövetett a lány életének megmentése érdekében, de amikor már semmilyen terápia nem használt, a lányt egy hibernációs kapszulába helyezték. Mikor Drew felesége meghalt, a kutató elhagyta a Wundagore-hegyet és gyermekét Wyndham gondjaira bízta. (Amennyiben valaki úgy vélné, ez egy oltári nagy marhaság és egy hatalmas történeti lyuk, annak felhívjuk a szíves figyelmét, hogy ezt maga Brian Michael Bendis találta ki, tehát hivatalosan is illik rajongani az ötletért. És még mindig jobb, mint Jessica Drew eredetileg megjelent eredettörténete, mely szerint Wyndham evolúciós sugara egy pókból fejlesztette ki őt ilyen emberszabásúvá, rovarból szembetűnően emlős emlőssé, meg ilyenek.)
A hegy környékén élő falusiak nem nézték jó szemmel Wyndham munkásságát, aki saját védelmének biztosítása érdekében páncélba öltözött, és genetikai gyorsítója segítségével egyszerű állatokból alakított ki magának humanoid külsejű intelligens testőrséget (az egyszerű állatok időnként a klubsállal is rendelkező focidrukkereket jelentették, akiknél kisebb tudományos csodaként képes volt elérni, hogy koherensen, összetett mondatokban fogalmazó lények váljanak - az eljárás sajnos a politikusok esetén azonban kudarcot vallott). Első katonái Bova, a tehénasszony; Porga a malacember és Tagar a tigrisférfi voltak. Egy VI. századi kortalan mágus segítségével Wyndham félelmet nem ismerő harcosokká képezte ki teremtményeit, és megalapította a Wundagore Hegy Lovagjainak rendjét. Wyndham új nevet vett fel, ő lett az Evolúció Mestere. A Mester és Lovagjai a citadellát évek alatt űrjárművé alakították, hogy elhagyhassák a bolygót. Két lovagját hátrahagyta, hogy őrizzék Jessica Drew-t, és kirepült a világűrbe. Az Evolúció Mestere letelepedett egy bolygón, amelyet Wundagore II névre keresztelt, majd pályára bocsátott egy műholdat is, amely megóvta világát a betolakodóktól. Elfoglalt továbbá egy másik világot is, amely a Nap túlsó oldalán foglal helyet. Az Evolúció Mestere Ellen-Földnek nevezte el, és Istenként uralkodott ott. (Nem azonos a másik két, valami oknál fogva szintén a Föld bolygóval pont ellentétes oldalon helyet foglaló Ellen-Földekkel, melyek megmagyarázhatatlan módon nem hogy nem ütköztek sose össze, de soha nem is látták egymást.)
A Túlontúliakkal való találkozás után megőrült és visszatért a Földre, hogy találjon egy olyan „fegyvert” amivel elpusztíthatja páncélzatát, és ezzel saját lényét. Az Evolúció Mestere összecsapott Hulkkal, aki darabokra tépte a Mester páncélját. A Mester azonban a csata közben visszanyerte korábbi énjét, és eloldalgott. Az Evolúció Mestere azt tűzte ki élete céljának, hogy átalakítja az egész Földet, és tevékenységét Vadföldön kezdte meg.
Chytlok (Chtylok the Che-K'n Kau)
Valódi neve: meglepő és trükkös módon Chytlok
Első megjelenése: Sensational Spider-Man 13. (1997)
Chtylok egy közel
Garokk, a Dermesztő (Garokk the Petrified Man)
Valódi neve: Kirk Marston
Első megjelenése: Astonishing Tales 2. (1970)
500 évvel ezelőtt egy felderítő hajó indult útnak az északi térség felé, hogy új átkelő és kereskedelmi utakat találjanak. Azonban jéghegynek ütköztek és csupán egyetlen tengerész élte túl a szerencsétlenséget. A jeges víz Vadföldnél mosta partra a férfit, aki magához térve azt hitte, hogy meghalt és már a másvilágon van. A szomjúságtól és fáradtságtól elgyötört tengerész hosszú kóborlás után megpillantotta Garokk istenség oltárát, amelynek hűvösében különféle áldozati ételek és italok sorakoztak. Mohón az élelemre vetette magát, és így Garokk követőinek támadása váratlanul érte. Ám ahelyett, hogy odaveszett volna, hősünk otthonában, Angliában ébredt fel. Évek teltek el a különös kaland óta, és azt vette észre magán, hogy egy napot sem öregedett. Több száz évet leélt, és lassan teste élő kővé változott, ő maga lett Garokk isten földi megtestesülése. Miután látomások kezdték gyötörni arról, hogy a nevében a Garokk-hívek embereket áldoznak, visszatért Vadföldre, hogy rendet tegyen.
Stegron
Valódi neve: Dr. Vincent Stegron
Első megjelenése: Marvel Team-Up 19. (1974)
Vincent Stegron Dr. Curtis Connors kutató asszisztenseként dolgozott a S.H.I.E.L.D. egyik titkos tervezetén, amelyet vadföldi dinoszauruszokon végeztek Ka-Zar a támogatásával. Vincent egyedül akarta learatni a kutatás befejezéséért járó sikert, és ellopta azt a formulát, amelyet a két tudós közösen fejlesztett ki. Vincent Vadföldre utazott, ahol beadta magának a dinoszauruszokból kinyert anyagot, és maga is dinóhoz hasonló humanoid lénnyé vált. Pókember és Ka-Zar együtt indultak Stegron felkutatására, aki addigra a mocsári emberek uralkodójának nyilvánította magát. Harcosai élén a világ meghódítását tűzte ki célul. (Snitt.) Mikor a hálószövő és Ka-Zar megverték a mocsári embereket, Stegron és néhány dinoszaurusz szolgája egy repülő bárkán New York felé vették az irányt. Stegron vezetésével a dinoszauruszok letarolták a Broadway-t (több kritikus szerint is az volt a valaha volt legintenzívebb műsor, amint résztvettek). Pókember és a Fekete Párduc azonban legyőzték őket. Stegron elszökött, majd Manhattanben elrabolta Curt Connors fiát, Billyt, hogy ezzel vegye rá a tudóst, hogy neki dolgozzon. Megalkotott egy retro-sugár fegyvert, amellyel életre keltette a Természetrajzi Múzeum dinó csontvázait (a hetvenes évek képregényei oltáriak voltak). Curt Connors időközben átalakult a Gyíkká, és Stegron nyomába eredt. Stegron megfutamodott, Billy pedig kiszabadult. Stegron szövetkezett a Keselyűvel, Doktor Oktopusszal, a Rinóval és még jó pár szuperbűnözővel, hogy végleg leszámoljanak Pókemberrel. Szerencsére kudarcot vallottak, és Stegron visszatért Vadföldre, ahol megtámadott egy S.H.I.E.L.D. támaszpontot. A kutatóállomás személyzetének segélyhívására Viharcsapás, a Fekete Párduc és a Fekete Özvegy válaszoltak, de mire a helyszínre értek, Stegron már szinte mindenkivel végzett.
Szauron (Sauron)
Valódi neve: Dr. Karl Lykos
Első megjelenése: X-Men 59. (1969)
Mikor Dr. Karl Lykos részt vett egy expedíción Tierra del Fuegóban, egy Vadföldről származó mutáns pterodactyl megharapta őt, és emiatt Lykos megfertőződött az őshüllő által hordozott ritka vírussal, ami képessé tette őt arra, hogy elszívja mások életenergiáit. Lykos Amerikában pszichiátriai rendelőt nyitott, és amíg hipnózissal lebénította pácienseit, életerejük jelentős részét kivonta testükből. (Manapság távgyógyítóknak hívjuk ezt a hivatást, és mostanában egy új vírustörzsnek hála főképp intelligenciát és bankszámlákat szipolyoznak.) Miután a mutáns Plazma erejének is egy részét elszívta, külső átalakulásokon ment át, aminek eredményeként egy félig ember, félig pterodactyl szörnyeteggé vált. Lykos a kalandregények nagy rajongójaként Tolkien Gyűrűk Ura című regényének egyik szereplőjétől, a gonosz harcos-varázslótól kölcsönzött álnevet magának, így lett belőle Szauron. (De csak miután lejárt a Gyűrűk ura jogdíja, addig egyszerűen a szauridokról nevezte el magát.) Szauron legfőbb ellenségei az X-Men nevű mutáns csapat lett, amelynek Plazma is tagja volt. Lykos még saját menyasszonyát, Tanya Anderssont is megpróbálta megölni, amikor a lány az X-ektől kért segítségét a férfi megfékezéséhez. Miután Lykos titkos személyazonosságára az álruhás igazságosztók körében fény derült, saját halálhírét keltve elmenekült Amerikából, és meg sem állt Vadföldig, ahol pechjére egyre másra az X-Men-be botlott, akik a helyi uralkodó, Ka-Zar segítségével többször is legyőzték őt.
Szauron alakjában Lykos maga köré gyűjtötte Vadföld mutáltjait, hadsereget szervezve belőlük és megtámadta Ka-Zar-t, az X-eket és Pókembert. A csapat legyőzte őt, és Lykos megint csak menekülni kényszerült. Emberi alakjában tért vissza barátnőjéhez, Tanyához, akivel újra egymásba szerettek. Később a Varangy nevű mutáns elrabolta őket, és felajánlotta Lykosnak, hogy csatlakozzon az új Gonosz mutáltak Testvériségéhez, és legyenek együtt a világ urai. (Snitt.) Lykos újfent barátnője ellen fordult, és kiszívta a lány minden csepp életerejét, hogy Szauronná változhasson ismét. Miután az X-Men és az X-Faktor sorozatos támadásai után a Testvériség feloszlott, Szauron egyedül csapott le az X-ek néhány tagjára – Küklopszra, Plazmára – akiket Jean Grey szabadított ki, mentális csapást mérve Szauronra, aki nem volt képes többé huzamosabb időre emberré alakulni. Miután a hírhedt X Fegyver ügynökének választotta ki őt, Szauron ereje jócskán megnőtt, de mivel a program vezetői nem sok hasznát látták a bosszúvágya miatt kezelhetetlen Lykosnak, átadták őt az USA legszigorúbban őrzött börtönének, a Raftnak, ahová a szuper erejű gonosztevőket zárták. Az Elektro szervezte fogolyszökés közben Szauron is meglépett, és Vadföldön keresett menedéket, de az Új Bosszúangyalok Rozsomák segítségével rövid úton lekapcsolták őt. Azonban a fogolyszállítók nem egy börtönbe, hanem az X Fegyver új főhadiszállására vitték.
Fosztogató (Plunderer)
Valódi neve: Edgar Parnival Plunder
Első megjelenése: Daredevil 12. (1966)
Parnival Plunder Vadföld urának, Ka-Zarnak, vagyis Kevin Plundernek a kisöccse. Az, hogy a testvérek miképpen szakadtak el egymástól, már megismerhettétek Ka-Zar történetéből, most inkább foglalkozzunk azzal, mi történt Parnivallal ezek után. Parnival egy ideig a család komornyikjával bujkált, majd kereskedelmi hajókra szegődve tengerésznek állt. Apjuk és Kevin eltűnése után a család ellen indított hajtóvadászat is lecsitult, és mivel mindkét idősebb rokont halottá nyilvánították, Parnival lett a családi vagyon és a nemesi cím birtokosa. Csakhogy az ifjú lord a vagyonát és befolyását sötét üzelmek és alvilági kapcsolatok kiépítésére használta. A fiú a szülői intelmek hiányában a bűnözőkhöz kezdett kötődni, tőlük megkapta azt a tiszteletet és elismerést, amelyet apjától és bátyjától várt volna. Parnival felvette a Fosztogató nevet és komoly bűnözői karrierbe fogott.
Parnival nem sokkal első komolyabb akció után szerzett tudomást arról, hogy bátyja életben van, méghozzá a Vadföldön. A testvérek ezután számos alkalommal találkoztak, de nem kedélyes csevegésre ugrottak össze, hanem kőkemény csatákra. Parnival bátyját hibáztatta a család széthullásáért, és ezt minden erejével igyekezett megtorolni. A Fosztogató a Polgárháború című történet során is feltűnt, amelyben a Megtorló látszólag kivégezte őt és Aranybogarat (Goldbug), mielőtt Amerika Kapitány közbeléphetett volna. Mint később kiderült, a Fosztogató, akit a Megtorló eltett láb alól, csak egy csali volt, akit az igazi Fosztogató a Roxxon társaság megbízásából küldött Amerikába.
Terminus, a Pusztító (Terminus the Destroyer)
Ismert megnevezései: Ravager of Worlds, Despoiler of Planets, Great Destroyer, Great One, Terminoid
Első megjelenése: Fantastic Four 269. (1984)
Évezredekkel ezelőtt a terminex nevű földönkívüli faj háborúba bocsátkozott az Égiekkel, de elbuktak. Mielőtt az Égiek (Celestials) végleg kiirtották volna őket, tudósaik létrehoztak egy új fajt, a terminit, hogy biztosítsák fennmaradásukat és azt, hogy lesz aki megbosszulja őket. Terminus, mint minden termini, többlépcsős fejlődésen ment át, míg végül elérte jelenlegi állapotát. Az első lépcsőn a termini mikróba addig vándorol az űrben, amíg talál egy életfenntartásra alkalmas bolygót, majd megfertőzi az itt élő őshonos populációt, egyedeiket robotszerű, techno-organikus lényekké változtatva. A kifejlődött robotokat nevezzük a második lépcsőnek. Harmadik lépcső, hogy ezek a robotok a környezetük minden csepp energiáját növekedésre és önfejlesztésre használják fel, páncélzatuk is ekkor alakul át egy radioaktív sugárzást kibocsátó külső burokká. A negyedik lépcső, hogy három ilyen kifejlett robot összekapcsolódik egy új önálló létformává, ami maga a Terminus. Az ötödik fokozatot csak ritkán, nagyon ritkán érik el, ugyanis ekkor két Terminus kapcsolódik össze, és Ulterminus lesz belőlük. Macerás egy randi mit ne mondjak.
Az a Terminus (vagyis a 4. fejlődési szinten álló lény), akiről a leírás szól, már kifejlődve került a Földre, és megérkezése után egy jól látható üzenetet égetett a bolygó felszínébe, ami nagyjából azt jelentette: „Ez a világ az enyém – TERMINUS.” ("I claim this world - TERMINUS.") Először a földi hősök közül a Fantasztikus Négyes találkozott vele, akik kiszabadítottak egy földönkívüli tudóst. A tudós Terminus rabszolgája volt, és árulásáért a Pusztító halállal büntette. Ám még mielőtt a lény végleg kipurcant volna, elmesélte a Fantasztikusoknak Terminus létrejöttének a történetét. Terminus a főhadiszállását a Vadföldre helyezte, ahol nemcsak Ka-Zarral, de a Bosszú Angyalaival és még az Evolúció Mesterével is megküzdött. A Föld elpusztítására és újranépesítésére tett próbálkozásait olyan hősök gátolták meg, mint Kvazár, Pókember, Thor, Vasember vagy éppen az Ezüst Utazó, de egyiküknek sem sikerült végleg leállítani vagy elpusztítani a szörnyet. Bár Terminus robotnak néz ki, mégis élő energia is alkotja. Terminust még egy fekete lyukba is bevetették egyszer, ám ekkor ő kibernetikus páncélját levetve kiengedte valódi formáját, amely egy energia-entitás, és átkelt a fekete lyukon.
Az anomália átvetette őt a DC-univerzumba (buli ugye? :) ) ahol összecsapott az Amerikai Igazságligával. Végül a Zöld Lámpás győzte le, és a Szellem (Hal Jordan) űzte ki a DC-univerzumból. A Marvel világába asztrális formában, energialényként tért vissza és megfertőzte a szubterrániai moloidokat. A fajt csak úgy sikerült megmenteni, hogy a Vakondember (Mole Man), az Ezüst Utazó és a Fantasztikus Négyes összefogtak, legyőzték Terminust és megtisztították a moloidokat.
Zaladane
Valódi neve: Zala Dane
Első megjelenése: Atonishing Tales 3. (1970)
Zala Dane neve onnan lehet ismerős, hogy ő Lorna Dane, vagyis a mutáns Polaris testvére. Hogy Zaladane miképpen is lett a vadföldi Nap Népének és Garokk istenségnek a főpapnője, az számukra totál homály. Míg a nép Garokk visszatértére várt, Zaladane gyönyörűen kihasználta őket saját kényére-kedvére, ám mikor Garokk földi avatarja megjelent, polgárháború tört ki, és mindkét oldal súlyos veszteségeket könyvelhetett el. Zaladane a bukás után az Evolúció Mesterének asszisztense lett, és a Terminus tombolása után együtt dolgoztak Vadföld helyreállításán. Zaladane ekkor toborzott követőket magának a vadföldi mutáltak soraiból. Mikor Zaladane az egész Földet fenyegető támadásra készült, Nick Fury az ügynökeivel, valamint Ka-Zarral, Magnetóval és Vadóccal szembeszállt vele. Végül Magneto győzte le őt, mégpedig úgy, hogy a nő saját mágneses képességeit fordította ellene. Zaladane meghalt, de hogy végérvényesen elpusztult-e vagy ez csak egy átmeneti állapot, az eléggé kérdéses.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy Vadföld egyik legnagyobb ellensége, Magneto, miért nem kerül be ebbe a leírásba. A válasz egyszerű: azért, mert a mágnesesség urának története jobban illik majd egy másik dokumentációba, amely a Marvel-univerzum mutánsaival fog foglalkozni. Szóval türelem, semmi ok a nyugalomra, őrizzük meg a pánikot. Addig is a következő fejezetben megismerhetitek a Magneto által létrehozott vadföldi mutáltak létrejöttének körülményeit.
Mennyire tetszett a leírás? 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 5.00 (12 szavazat)Mennyire volt hasznos számodra? 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4.77 (13 szavazat)
- Írta: Ben Reilly
Bukott angyalok, alsóbb rendű démonok és sötét varázslók
| Tárgymutató: | ||
| Ba'al | Kkallakku | Rémálom |
| Belasco | Lurking Unknown | Sátán fegyvernöke |
| D'Spayre | Marie Leveau | Sötétben Lakozó |
| Dormammu | Mordo báró | Szalmabáb |
| Hasfelmetsző | Nox | Umar |
| Kazann | Pazuzu | |
Mielőtt elkezdeném taglalni az ebbe a kategóriába tartozó karaktereket, ismerjük meg, hogy pontosan kiket is tekintünk a Marvel Univerzumban angyaloknak és bukottaknak.
A vallások legtöbbje - legyen az a kereszténység, a judaizmus, az iszlám vagy más világvallás - az angyalokat a Mennyország szárnyas lényeiként, Isten katonáiként és az emberiség védelmezőiként írja le. A Marvelnél ez a következőképpen néz ki:
A prehisztorikus időkben, amikor az Ősi Istenek egymással háborúztak, Chthon és Szét megteremtették a bestiákat, akik aljas vérvágytól hajtva gyilkoltak és romboltak. Az ő legyőzésükre teremtette meg Oshtur istennő az Akah Ma'atot, vagyis a madárembereket, akik a mai felfogás szerint isteni vagy inkább mágikus erőkkel bírtak. Egyikük, Shamhat lett később a Föld második fővarázslója. Oshtur istennő (akire később a teremtményei mint Istenre hivatkoznak csak) létrehozta számukra a menedéket, a Mennyek birodalmát, ahová a bestiákkal vívott csaták után hazatérhettek sebeiket ápolni és pihenni. A bestiák legyőzése után az Akah Ma'at tagjai jobb időtöltés híján saját képességeik fejlesztésével töltötték az időt, és sokan nagyon erős és hatalmas varázslók lettek. Ahogy lenni szokott, az Akah Ma'at soraiban is felütötték a fejüket a nézeteltérések, ideológiai és más viták, ezért szép lassan szakadás következett be.
Az egyik oldalon a szeráfok (Seraphim) álltak, akik a régi út követőinek tartották magukat, legszentebb kötelességüknek az élet védelmét és a tudás terjesztését tartva. A másik oldal, az Asura, Chthon befolyása alá került, és elcsepegtette bennük a hatalomvágy érzetét: miért szolgálnák Istent, ha ők maguk válhatnak azzá? Mondani sem kell, hogy kitört a háború, amelynek tetőpontjaként Lucifer és hadnagyai olyan mészárlást rendeztek, amely könnyen a szeráfok totális kiirtásához vezetett volna, ha Oshtur közbe nem lép, és el nem űzi őket a sötétség dimenziójába, a Pokolba. A szeráfok és az Asura közti kapcsolat néhány vonalon megmaradt, és létrejött egy harmadik csoport is a Cheyerafim, amelynek tagjai a háború elől a Földre menekültek. A harmadik csoport tagjai végül aztán beleolvadtak a vegyes házasságok révén a földi emberek soraiba. Leszármazottaik már nem hordozzák őseik jellegzetességeit, de néhány nagyon erős vérvonal olykor kiütközik és mutációs változásokat eredményez a leszármazottakban. Két ilyen alakot is ismerünk a Cheyerafim vérvonalból, akik bár maguk sem voltak tisztában „angyali” örökségükkel, a fizikai jegyek tagadhatatlanná teszik ezt. Talán már sejtitek is ki ez a két személy: egyikük az X-Men egyik alapítótagja, Angyal, vagyis Warren Worthington; a másik az igen népes Guthrie-család tagja, Josh.
Fontos megjegyezni, hogy a mennyei angyalok nem képesek szaporodni. Népességük azokkal az elhunyt földi halandókkal bővül, akik haláluk után méltónak bizonyulnak Isten (vagyis Oshtur istennő) szolgálatára, és a földi világ védelmére a pokoldémonokkal szemben. A démonok egymás között és a halandókkal folytatott szexuális kapcsolat útján is tudnak szaporodni, ám ők is igényt formálnak az elhunyt emberek lelkére, amelyet önmagukba olvasztanak – hogy általuk tovább erősödhessenek - vagy puszta szórakozásként végtelen kínoknak vetik alá őket. A halott lelkek először egy köztes világba kerülnek a földi lét után, ahol először a szeráfok kiválogatják közülük az érdemeseket, majd a többit (a romlottakat) hátrahagyják. Ez a paktum is az angyalok és a démonok közti hajszálvékony béke záloga.
(Megjegyzés: A kereszténység, judaizmus és iszlám által ismert, általában hímneműként ábrázolt istenalak is létezik a Marvel-univerzumban Jahve néven – amely itt a miáltalunk ismert vallásokkal ellentétben lehetséges, hogy a valódi neve. Ez az isten, bár tagja a leghatalmasabb istenek tanácsának, Marvel-béli erőviszonyok mellett egy igencsak alacsony rangú entitásnak számít, akinek inkább híve van csak sok, beleszólása a dolgokba alig.
Ugyanakkor fontos, hogy létezik egy Isten, egy mindenható entitás, aki már inkább megfelel az Ószövetség univerzumteremtő jelenségének. Ez az alak azonban nem jelenik meg fizikai vagy bármely más formában – és nem egyenlő Végtelen és Öröklét egybeolvadt formájával sem -, mindössze a létezése tényével vagyunk tisztában.)
A Sátán fegyvernöke (Armorer – Zahgurim)
Első megjelenése: Hellstorm: Prince of lies 12. (1994)
Zahgurim az egyik fődémon, Marduk Kurios udvartartásához tartozik, és a nagyúr maga nevezte ki őt a pokoli seregek fegyverkovácsának. Zahgurim mestere az elvarázsolt és megbűvölt fegyvereknek és csatapáncéloknak, amelyeket a démonok forgatnak harcaik során. Fegyvereinek titka, hogy halandók lelkeit égeti a fémbe, amelyek ezáltal elpusztíthatatlanok lesznek és legyőzhetetlenné teszik hordozójukat. A halandó lelkek a legkeresettebb árucikknek számítanak a pokol minden realitásában. A fémet, amely a fegyverek és páncélok gerincét képezik, a holtak folyójának, a Sztüxnek a partján bányásszák. Zahgurim azzal is nagy nevet szerzett magának, hogy nem egyszer felmerészkedett a földi világban, ahol rettenetes vérfürdőket rendezett, hogy ezzel bizonyítsa fegyverei hatalmát. Több varázslómester halálát okozta, míg Dr. Strange el nem pusztította fizikai formáját, így visszakényszerült a démonok világába.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Belasco
Első megjelenése: Ka-Zar the Savage 11. (1982)
Az egyetlen dokumentumot, amely megemlíti Belasco eredetét, Dante Alighieri írta. Ezen feljegyzés és a napvilágra került spekulációk alapján annyi biztos, hogy Belasco Olaszországban született valamikor a XIII. század derekán. Belascót boszorkánymesterként tartották számon, aki mélyen beleásta magát a fekete mágia és az alkímia rejtelmeibe. Tudását arra használta fel, hogy kapcsolatba léphessen az Ősi Istenekkel, akik már régóta a földi világ elfoglalását tervezték. Szövetséget kötött az Ősökkel, és felajánlotta nekik szolgálatait. Belasco egyesíteni akarta a démonok világát a földivel, a két dimenzió közti vékony egyensúly lerombolásával. Az Ősök elfogadták a feltételeit, és halhatatlansággal ruházták fel őt, valamint ő lett a démonok új fajának nemző apja. Belasco démonná válása óta többször kísérelte meg a Földi dimenzió lerohanását, de mindez idáig nem járt sikerrel. Hol a Földet védelmező varázslók állták útját, hol pedig olyan szuperhősök, mint az X-Men - különösen Kolosszus, aki húgát, Varázst akarta kiszabadítani a Belasco uralma alatt álló Limbó nevű világból.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Kazann
Első megjelenése: Ghost Rider 2. (2005)
Mikor a Mennyben kitört a háború az angyalok között, Miká az ellentábor vezetője, Lucifer mellé állt, és a csata végén vele együtt bukott. A pokolban levetette angyali nevét, és ő lett Kazann. Kazann a kiűzetése ellenére kapcsolatban maradt testvérével, Malakiással, aki továbbra is az angyalok seregét erősítette. Világaik kettős ügynökei lettek, ők lettek a kapocs, információkat, terveket osztottak meg egymással a lehetséges támadásokról és lépésekről. Bár az angyalok és a démonok is nyílt titokként kezelték a testvérpár közti információcserét, nem büntették őket, sőt, előléptették mindkét oldalon a feleket, hiszen az információk mindenkinek jól jöttek.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Pazuzu (Imdugud)
Első megjelenése: Nightcrawler 4. (2005)
Pazuzu démon, mint jó pár az alsóbb osztályból, angyal volt eredetileg. Egyike volt Lucifer 14 hadnagyának, és a nagyúr bukása után ő is a pokolra jutott. Csakhogy ő itt sem nyugodott és nyíltan szembeszállt Luciferrel és a fejét követelte. Lucifer legyőzte őt, eltorzította a testét és elűzte udvarából. Pazuzu a sumer istenségek panteonjában bukkant fel ismét, és ő lett az asszír hitvilágban a betegségek okozója és a szél ura. Pazuzu szerepe több megítélés szerint is kettős, hiszen egyaránt tartják őt sötét és jóságos istennek. Sötét, hiszen a halálos ragályok felbukkanását neki tulajdonítják, és jóságos, hiszen az általa uralt szelek hozzák a jótékony esőt, amelyek a gazdag termést biztosítják.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Marie Leveau
Első megjelenése: Dracula Lives 2. (1973)
Marie, a kreol szépség, 1801-ben született New Orleans városában, és szó szerint hadat üzent az időnek. 1819-ben feleségül ment egy Jaques Paris nevű vagyonos nemeshez, de férje röviddel a házasságkötésük után rejtélyes módon eltűnt. A pletyka szerint Marie fojtotta a mocsárba a pénzéért, és ismerve a nő sötét jellemét, ez a feltételezés igenis helytálló lehet. Hiába, „akkor higgy a nőnek, ha ló legel a sírján”.
Marie az örökség átvétele után mint vudu papnő jelent meg újra a színen, a sötét praktikák és a mágia szakértője lett. Mágikus erejét arra használta, hogy elbűvölje a tehetős férfiakat és kiszipolyozza őket, de erejével segített többször is az ültetvények rabszolgáinak szökésében is. Marie gyermekkorától fogva arra kereste a választ, miképpen őrizhetné meg szépségét és fiatalságát. Cagliostro könyvét tanulmányozva kifejlesztett egy módszert, amellyel lelassíthatja öregedését, de ez nem volt neki elég. 1881-ben halottá nyilvánították, de persze nem halt meg, csak eltüntette a nyomait.
A következő évtizedeket is a fiatalság titkát keresve töltötte, amíg össze nem akadt Drakulával, akit legyőzött és vérét vette. A vámpírvért ötvözte a Cagliostro-formulával és végre elérte amit akart: újra fiatal és szép lett. Azonban folyamatosan szednie kellett az „öregedés elleni orvosságot”, ezért vámpírokra kezdett vadászni, akiknek vérével saját életét biztosította. Tevékenysége miatt Vudu testvér és Dr. Strange is a nyomába szegődtek, hogy elkapják (bár őszintén szóval nem értem mi bajuk volt azzal, hogy a hölgyemény vámpírokat irtott... lehet, ők is a fiatalságformulára hajtottak). Marie azonban elfogta Strange-et azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megölje, de nem volt erre képes, mert beleszeretett a fővarázslóba. Amikor Strange a tökéletesített Montesi-formulával eltörölte a vámpírokat, Marie vérutánpótlás nélkül maradt, de a második Marvel Kapitány (Monica Rembau) személyében megoldást talált. A szuperhősnőt megbabonázta és visszaküldte a múltba, 1784-be, hogy vámpírokra vadásszon neki és vérüket elhozza.
Amikor Strange ezt a forrást is elvágta, Marie kutatni kezdett, és rátalált Strange kómában fekvő, vámpirizmussal fertőzött öccsére, Victorra. Marie a segítségével vérmágiát mutatott be, amellyel feltámasztotta az Első Vámpírt, Varnea nagyurat, akit megpróbált irányítása alá vonni. Varnea azonban megszökött és újra elterjesztette a vámpírkórt a világon. Varnea hadjáratának végül Penge és az Éjcserkészek vetettek véget, amikor megölték. Marie jelenlegi holléte ismeretlen, de mivel a Földön ismét akadnak bőven vámpírok, feltehetőleg őket tizedeli, hogy vérükkel fiatalon tartsa magát.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Hasfelmetsző Jack (Jack the Ripper)
Első megjelenése: All-Select Comics 7. (1945)
A XIX. század vége felé a sötét dimenziók uralkodója, Dormammu saját szórakoztatására, egy mágikus teremtményt, egy kyphoticot (púpos) küldött a Földre. A démon megszállt egy Tom Malverne nevű angol férfit, akiben felélesztette a vérszomjat. A démontól hajtott Malverne felkeresett egy vámpírok számára fenntartott menedékhelyet, akik megígérték, hogy átváltoztatják vámpírrá, ha újév hajnala előtt embert áldoz. A démon eltorzította Malverne-t, aki emiatt 1888 augusztusa és decembere között 5 prostituálttal végzett brutális módon London Whitechapel negyedében. A sajtó és a rettegő londoniak ekkor aggatták a rejtélyes gyilkosra a Hasfelmetsző Jack nevet. Bár a démon végül elhagyta Malverne testét, annyira megkedvelte a gyilkolást, hogy időről időre újabb áldozatokat szállt meg, hogy szörnyű tettekre vegye aztán rá őket. Az 1970-es években egy chicagói orvost, Dr. John Carmodyt választott ki, aki az új Hasfelmetsző lett. Ezt a személyiségét felhasználva megküzdött Thorral és a Köpeny és Kard nevű duóval is. Bár a megszállt testeket sikerült elpusztítani vagy lebénítani, a démont magát nem sikerült elfognia senkinek, így csak idő kérdése, hogy újra lecsapjon.
Vissza a tárgymutatóhoz.
D'Spayre
Első megjelenése: Marvel Team-Up 68. (1978)
D'Spayre keletkezésének körülményei ismeretlenek, de egyes elméletek szerint a sötétségből született. Első regisztrált felbukkanására a floridai Evergladesben, a párhuzamos világokra nyíló átjárók gyűjtőhelyén, a Nexusban került sor. D’spayre megtámadott egy Jennifer Kale nevű fiatal boszorkányt, aki mentális kapcsolatba próbált lépni halott mestere, Dakimh bolyongó lelkével. D’Spayre a Kale-ből kiszívott energia segítségével akarta átvenni a Nexus fölötti hatalmat, azonban a Mocsárlény (Man-Thing) és Pókember keresztülhúzták számításait. Pókember összecsapott a démonnal, de vesztésre állt. Ekkor Kale - aki időközben magához tért és kiszabadította mesterét a másvilágról - Dakimh vezetésével végül elkergette és egy másik világba száműzte D’Spayre-t. Ez után D’Spayre még néhány alkalommal feltűnt a Marvel-univerzum történetében: megküzdött Dr. Strange és Küklopsz kettősével, és egy időre átvette a Fekete Macska tudata feletti hatalmat, hogy az elpusztítsa Peter Parkert a klón-történetek idején.
D'Spayre egy szadista hajlamú életszívó démon, aki az emberek félelméből táplálkozik. (Nem összetévesztendő a televíziós televangelistákkal.) Minél több energiát tud kivonni egy emberből, annál erősebbé válik. Mivel ez az állapot nem tart hosszú ideig, elég gyakran szemel ki új áldozatot magának. Az univerzum értelmes fajai közül leginkább az emberek félelmén és az azokból származó kényszerképzeteken tud lakmározni. D’Spayre nagyon erős mentális befolyásoló képességgel rendelkezik, és áldozatát olyan dolgokra tudja így rákényszeríteni, amelyeket az soha sem tenne meg. A prédát végül saját félelmei ölik meg vagy hajszolják végső őrületbe. Az elszívott energiából nem csak táplálkozik, de harc esetén plazmalöveggé tudja azt alakítani, amelyet tenyerén keresztül bocsát ki.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Sötétben Lakozó (Dweller-in-Darkness)
Első megjelenése: Thor 229. (1974)
A Sötétben Lakozó (Dweller-in-Darkness) egy Everinnye nevű dimenzióból származó démon. Innen érkezett Rémálom (Nightmare) is. A Sötétben Lakozó egy sajátságos vallást gyakorol, az úgynevezett Shamblu Útját (The Way of the Shamblu). És ahogy Rémálom, ő is az erejét és hatalmát az érző lények félelmeiből nyeri, amely minden erőforrás közül a leghatalmasabb.
A Sötétben Lakozó több alkalommal is erőszakkal hatolt be a Marvel különböző világaiba. Egyik legnagyobb támadását a Főnix-erő verte vissza azzal, hogy átmenetileg elűzte a félelem érzetét az emberekből, és telepatikus hatalmával lecsendesítette a lelkeiket. Ez azonban az ismert univerzum végét eredményezte, amelynek hamvaiból egy új világ született.
Mikor a Sötétben Lakozó megjelent ebben az új világban is, kezdésnek rögtön sikerült kirobbantania egy véres háborút Atlantisz és Lemúria között. Egyedül az atlantiszi varázslónő, Zhered-Na jött rá arra, hogy a háttérből a rémség mozgatja a szálakat, és Agamotto segítségével kapcsolatba lépett Valka istennővel, majd egyesült erővel kiűzték.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Kkallakku
Első megjelenése: Doctor Strange, Sorcerer Supreme 39.
Kkallakku első komolyabb támadása során lerohanta Manhattant a Félelem Uraival. Dr. Strange egy trükkel maga után csalta őket egy másik dimenzióba, majd miután visszateleportált a saját világába, lezárta az átjárót, csapdába ejtve őket. Kkallakku minden erejét elvesztette és megadta magát sorsának.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Lurking Unknown
Első megjelenése: Thor 136. (1967)
A többi Félelemúrhoz hasonlóan ő is kozmikus szintű hatalommal rendelkezik, de mind közül őt övezi a legnagyobb misztérium. Céltalanul vándorolt a kozmoszban, amíg Odin rá nem lelt, hogy aztán a lény segítségével próbára tegye az asgardi harcosok bátorságát. Később, amikor Odin fia, Thor házasságra akart lépni egy halandó földi nővel, Jane Fosterrel, Odin isteni erőket adott a lánynak, majd rászabadította a lényt. Jane elbukott a próbán, mert Thort hívta segítségül, Odin pedig elűzte ezért Asgardból.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Rémálom (Nightmare)
Első megjelenése: Strange Tales 110. (1963)
Rémálom két nagy jelentőségű realitás ura: az Álmoké és a Rémálmoké. Mivel kénye-kedve szerint bánhat el a halandókkal az álmaikon keresztül, ezért gyakran csapott össze, Dr. Strange-dzsel.
Rémálom nagyjából 800 évvel ezelőtt megerőszakolta a démonúrnőt, Zilla Chart, aki lányt szült neki, akit Álomkirálynőként (Dreamqueen) ismerünk. Bár alkalmanként szövetségre lépett lányával, Rémálom még tőle is elvakultan, igazi megszállottként védi birodalmait. Félelme nem alaptalan, ugyanis sokan pályáznak a helyére, hiszen az álmok irányítása bárkit óriási hatalomhoz juttatna.
Rémálom gyakorta szórakozik azzal, hogy kegyetlenül megkínozza az álmodókat és félelmükkel tovább növeli erejét. A földi világban tulajdonába került egy éjszakai lokál, a Frász Klub (Club Fear), amelyben a vendégek rettenetes álmok szereplőivé válhatnak. Rémálom meggyötörte már Hulkot, de megküzdött a mutáns Varázzsal és Árnyékkal is.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Nox (Nyx)
Első megjelenése: Doctor Strange: Sorcerer Supreme 31. (1991)
Nox (akinek neve görögül annyit tesz: éjszaka) a Félelem Urainak egyetlen nőnemű tagja, de nem csak ez különbözteti meg társaitól. Amíg a többiek az ártatlanok félelméből erőt nyernek, ő gondolatokat, sugallatokat alkot az emberek rettegéséből, hogy ezzel a mentális befolyásolással, pszichózissal vegye aztán rá őket az akarata végrehajtására.
Nox eredete és születésének körülményei ismeretlenek. Annyi biztos, hogy régóta hadban áll az olümposzi istenekkel. Noxot nagyon sokáig Aphroditéként, a szépség és a szerelem itennőjeként ismerték az ókori görög hitvilágban. Igazából ezt az álcát is azért vette fel, hogy uralma alá hajtsa a tömegeket és végezzen az olümposziakkal. Harcában segítségére volt két fia, Phobosz és Deimosz (nevük görögül félelmet és rettegést jelent), akikkel főként Árész ellen harcoltak. Fiait aztán Thor és Herkules ölték meg. Modern korunkban Dr. Strange ellensége lett, de a fővarázsló Agamotto misztikus fényével megadásra és menekülésre kényszerítette őt, jelenleg is bujkál.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Szalmabáb (Madárijesztő - Straw Man – Skirra Corvus)
Első megjelenése: Dead of Night 11. (1975)
A Szalmabáb egy másik démon, nevezetesen Kalumai ellenségeként került először a középpontba. Évszázadokig tartó viaskodás után a Szalmabáb letörte Kalumai szarvait, amelyek erejének forrásai voltak. A démon legyőzésével Kalumai szektája is megsemmisült, valamint bezáródott mögöttük az a különleges átjáró, amely egy festményen keresztül nyitott utat a földi világba. A festmény neve a „Madárijesztő”.
A kép sokáig vándorolt a világban és rengeteg okkultista kezei között megfordult, akik igyekeztek megfejteni Kalumai titkait és újranyitni a portált. A festmény aztán New Yorkba került, ahol Kalumai csodálója, Gregor Rovik akarta azt megszerezni. Miután sikerült ellopnia, elrabolt egy fiatal fiút is, Jess Duncant, hogy feláldozza, és vérével kinyissa a kaput.
Jess barátnője, Harmony Maxwell meglelte Kalumai szarvait, amelyekkel életre hívta a Szalmabábot, aki megszállta Jess bátyját, Dave-et. A Szalmabáb elintézte Rovikot és szektáját, kiszabadította Jesst, majd elhagyta Dave testét, akinek semmi emléke nem maradt a történtekről. A Szalmabáb később csatlakozott a Félelem Urai nevű démoni csoporthoz, de mindezt csak azért, hogy lépéseikről informálhassa Dr. Strange-et. A Szalmabáb ugyanis nem rosszindulatú lény, a maga sajátságos módján az emberiség megmentésén fáradozik és ennek ékes bizonyítéka, hogy megmentette Strange életét D'Spayre karmaiból.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Ba'al (Baál)
Első megjelenése: Wolverine 11. (1989)
Ba’al története nagyjából 18.000 évvel időszámításunk ez előttre nyúlik vissza, és főként a sumer, babiloni és asszír mitológiákban találkozhatunk a nevével. Ezek az ősi népcsoportok istenként tisztelték őt, bár kultúránként más és más hatalmat tulajdonítottak neki. Ba’al felbukkanásai a történelemben egyet jelentettek a pusztítással és a vérengzésekkel. Gyehenna békés népét, akik feltűnéséig a gonoszság szót nem is ismerték, behódoltatta, és kannibál hordát formált belőlük.
Ba’al legfőbb ellensége napjainkban a mutáns Rozsomák, aki a Gyehenna-kő keresését hiúsította meg, és megölte a démoni istenség leszármazottját, Sá-Bal-Bal-t; és a Szellemlovas Johnny Blaze, akinek Ba'al elrabolta a gyermekeit, Craig és Emma Blaze-t. Johnny mindent elkövetett a gyerekek kiszabadításáért.
(Megjegyzés: a héber leírásokban és mitológiában Baál inkább csak egy gyűjtőnév a fent nevezett három ókori nép saját főisteneire.)
Vissza a tárgymutatóhoz.
Dormammu és Umar
Első megjelenés: Dormammu - Strange Tales 126. (1964); Umar – Strange Tales 150. (1966)
Dormammu és ikertestvére, Umar, a faltine nevű energiafaj tagjai. Az faltine-ok univerzumában nem létezik anyag, csak energia. Umar és Dormammu azonban anyagi alakot akartak ölteni. Amikor alkotójuk, Sinifer, meg akarta akadályozni őket ebben, megölték. A gyilkosság miatt a párost örökre száműzték az univerzumukból.
Dormammu és Umar ekkor humanoid formát öltött: Umar nőit, Dormammu férfit választott. A Sötét Dimenzóban materializálódtak, aminek ekkor Olnar varázslókirály volt az uralkodója, akivel aztán szövetségre léptek.
Később, amikor kaput nyitottak az Agyatlanok (Mindless Ones) dimenziójára, az ottaniak elözönlötték a Sötét Dimenziót. Hosszú háborújuk alatt elesett rengeteg sötét dimenzió-beli, beleértve Olnar varázslókirályt is. Végül Umar és Dormammu egy mágikus gátat hoztak létre, hogy azzal zárják le a megnyitott átjárót. Azonban az csak addig marad fenn, amíg ők a saját energiájukkal táplálják azt. Jutalmul a Sötét Dimenzió lakói megválasztották őket uralkodóiknak.
Dormammu elhatározta, hogy egyesíti magát a Sötét Dimenzió energiáival. Umar ellenkezett vele, majd elárulta, ezért Dormammu bebörtönözte egy zsebdimenzióba. Évek múlva, hogy legyőzze egy ellenfelét, az Öreget (Old), Dormammu szövetségre lépett Mordo báróval. Mordónak gyakran keresztbe tett Dr. Strange, a misztikus tudományok mestere, ezzel gyakran Dormammu terveit is romba döntötte. Később Dormammu visszatért, Öröklét (Eternity) ellenfeleként, és miután elrabolta Victoria Bentley-t és Cleát – aki Umar lánya, vagyis Dormammu unokahúga – Dr. Strange szembekerült vele, és végül visszaűzte a Sötét Dimenzióba.
Dormammu ezt követően Lokival lépett szövetségre, hogy elrabolja az Ördögi Szemet, amit ekkor az Oltalmazók használtak. Loki a Bosszú Angyalait is ráküldte a Szemre. Végül Dormammut elnyelte a Szem.
Dormammu reinkarnálódott a Földön, és összecsapott a Skarlát Boszorkánnyal, Vízióval, és Agatha Harkness-szel. Később Dormammu megszállta Crowler vikomt testét, és testvére és Mordo erejét felhasználva megkísérelte visszahódítani a Sötét Dimenziót. Umart bebörtönözte, és megpróbálta a Földet is meghódítani, amit Dr. Strange megakadályozott. Dormammu nem kisebb célt tűzött ki maga elé: a Pokol régióit készült uralma alá vonni. Mefisztó megakadályozta ebben, de helyette a Feketeszív vette birtokba apja országait.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Mordo (Karl Amadeus Mordo báró)
Első megjelenése: Strange Tales 111 (1963)
Karl Mordo nagyapja, Crowler vikomt biztatására kezdett az okkultizmus iránt érdeklődni, mikor pedig elérte a felnőttkort, elindult, hogy felkutassa a legnagyobb földi varázslót Tibetben, az Ősvarázslót (Ancient One).
Az Ősvarázsló megérezte a Mordóban rejlő lehetőségeket, és bár gyanakvással fogadta az ifjút, tanítványává fogadta. Ám Mordo egyetlen mozdulata sem kerülhette el figyelmét. Mordo valódi énje hamarosan meg is mutatkozott, és mestere ellen fordult, aki új tanítványának, Dr. Stephen Strange-nek akarta átadni valamennyi tudását.
Strange rájött, hogy Mordo milyen gonosz, és a két mágus összecsapott egymással. Mordo dühében elhagyta Tibetet, és önerőből vált a misztikus tudományok mesterévé. Strange és Mordo évek óta rivalizálnak egymással, és Mordo még attól sem rettent vissza, hogy szövetkezzen Dormammuval, és együttesen döntsék romba a földi dimenziót, amelyet Strange akár az élete árán is képes megvédelmezni.
Vissza a tárgymutatóhoz.
- Írta: Ben Reilly
A vámpír, a vérfarkas és a zombi
| Tárgymutató: | ||
| Carlos/Eduardo Lobo | Lilith (démon) | Varnea |
| Deacon Frost | Lilith (vámpír) | Vérfarkasok |
| Drakula | Morbius | Victor Strange |
| Élőholt | N'Kantu | Zombik |
| Jacob Russoff | Vámpírok | |
Vámpírok (Hominis Nocturna)
Első megjelenés: Marvel Mystery Comics 35. (1942)
A vámpírok természetfeletti lények, akinek az élők friss vérére van szükségük az életben maradáshoz, bár ők maguk a szó legszorosabb értelmében véve nem élők.
A vámpírokat ezernyi néven ismerik a világ kultúráiban, a skandinávok wampyrnak, míg Észak-Amerika őslakosai jumlinnak hívják őket.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Varnea, az Első Vámpír
Első megjelenése: Bizarre Adventures 33. (1982)
A vámpírok eredete a Marvel-univerzumban időszámításunk kezdete előtt kb. 18.500 környékére tehető, 500 évvel Atlantisz elsüllyedése előttre. Ritka elcseszett időszak volt ez, ugyanis a Chthon-terjesztette Darkhold-követők és Kull király hadai folyamatosan háborúztak. Kull erői ellen hozták létre a Darkhold legavatottabb mágusai a vérszívókat, Morophlát és Uathactot. Ők még nem nevezhetők vámpírnak, csak vérszívónak, akik azzal gyengítették Kull seregét, hogy a katonákat szétmarcangolták.
Atlantisz fővarázslója, Varnea felvette ellenük a harcot, és egy varázsigével megpróbált végezni velük. Ez hellyel-közzel sikerült is, ám a Darkhold által felvértezett vérszívókról egy kis csavarral visszapattant a varázs, és telibe találta a jobb sorsra érdemes varázslót. Varnea meghalt, de három nappal a halála után feltámadt, és ő lett az első vámpír.
Varnea lényét eluralta a vér utáni égető vágy, és áldozatokat szedett. Kiszívta vérüket, általában a nyaki verőérre mért harapással. Ugyanekkor az áldozatok szervezetébe a nyálával egy zöldes enzimet juttatott, az ichort. Az áldozatok a támadásba belehaltak, de az enzim három nappal később újraindította testfunkcióikat és tudatukat. Ők mind Varnea szolgái lettek, az erősebbek pedig később saját vámpírklánt alapítottak.
A vámpírnemzetség időszámításunk előtt 10.000-ben kezdett szétszakadni, és szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Több nagy hatalmú vámpírklán - vagy ha úgy tetszik: törzs - is létrejött, melyek mind valamely vámpírnagyúrtól származtatták magukat.
A három legöregebb vámpír a már említett Varnea, rajta kívül pedig Lamia és Verdelet, akiket a vámpírok maguk között csak Az Ősökként emlegetnek. Az Ősök utáni vámpírgenerációk már számos gyengeséggel rendelkeznek. Nem bírják az erős fényt (nem kifejezetten a napfényt, hanem a fény ultraibolya tartományát) és bizonyos növényi kivonatokat (lenolaj, fokhagyma, ezüst-nitrát).
A keresztény egyház az időszámításunk szerinti XII. században vette fel először a harcot a vámpírokkal, és első vadászuk egy vatikáni szerzetes, Paolo Montesi lett, aki a Darkhold tanulmányozása során felfedezett egy hatásos fegyvert, vagy inkább módszert, a vérszopók ellen. Ám mielőtt a gyakorlatban is alkalmazhatta volna az azóta okkult körökben elhíresült Montesi-formulát, Varnea felkutatta és megölte őt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Drakula
Első megjelenése: Suspense 7. (1951)
Varnea több évezrednyi földi bolyongás után egyszerűen beleunt az életbe, de mielőtt végleg nyugovóra tért volna, intenzív kutatást kezdett az utódja után, akinek átadhatja a stafétát: egy herceget, aki minden vámpír felett áll. A keresés 1459-ben ért véget, amikor Varnea megismerte a brutális és kegyetlen rémtetteiről elhíresült erdélyi fejedelmet, III. Vladot, vagy teljes nevén Vlad „Cepes (Karóba húzó)” Drǎculea-t. Vlad, akit legtöbben csak Drakula néven emlegettek, kedvelt időtöltéseként karóba, nyársba húzta elevenen az alattvalóit és ellenségeit – innen jött a gúnyneve is.
Varnea egy vámpírnőn keresztül megölette és vámpírrá változtatta Drakulát, de próba elé is állította. Ráküldte egy másik jelöltjét, Nimródot, és a vámpírok új vezérének személye kettejük párviadalán dőlt el. Drakula minden megerőltetés nélkül végzett Nimróddal és elnyerte jutalmát. Varnea átadta neki egy vérvarázslat útján minden erejét és összegyűjtött tudását. Varnea ezután megvárta a hajnalt, majd tekintetét a nap első sugaraira szegezve utoljára elgyönyörködött a világban. A nap sugarai porrá égették őt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Lilith, a démonok anyja
Első megjelenése: Ghost Rider 28. (1992)
Lilith valaha az angyalok karának tagja volt, de lázadás során rossz oldalra állt, és ő is bukott. Míg társai a pokolban igyekeztek hatalomhoz jutni, addig ő a Földön vándorolt és hol istennőnek, hol hatalmas erejű varázslónőnek adta ki magát. Atlantiszon telepedett le, és a Nagy Kataklizma után Varnea megfertőzte, így a sumerokhoz már vámpír-démonként érkezett. Ő egymaga legalább kilenc vámpírklán vérvonalának indítója lett. Lilith évszázadokat töltött Európában, majd székhelyét Amerikába tette át, és itt a Szellemlovas, vagyis Daniel Ketch ellenlábasa lett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Lilith, Drakula leánya
Első megjelenése: Giant-Size Chillers 1 (1974)
Több évnyi érzelemmentes és bántalmazásokkal teli házasság után a magyar nemesasszony, Zsófia, elhagyta férjét, az erdélyi fejedelmet, III. Vladot, és magával vitte közös kislányukat, Lilithet. Zsófia nem bírt az élet terheivel, és miután minden vagyonát egy varázstudó cigány asszonynak adta, megkérte, hogy nevelje fel kislányát; majd öngyilkos lett. Évek múltán, amikor Drakula már vámpírként irtotta az embereket, eljött a cigányok táborába is friss vérért, és megölte a cigány asszony fiát. A nő ekkor bosszút esküdött, és felruházta mágia útján Lilithet a vámpírok hatalmával. Lilith, hogy anyjáért és nevelőanyjáért is megfizessen, több alkalommal is összecsapott Drakulával, hol több, hol kevesebb sikerrel. Lilith, bár őt is hatja a vér iránti vágy, varázslatok és főzetek segítségével tompítja ezt, és sikerrel harcol a többi vámpír ellen, Pókember, Hannibal, King, a Szellemlovas vagy éppen Penge oldalán.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Victor Strange
Első megjelenése: Doctor Strange: Sorcerer Supreme 10. (1989)
Victor életének korai szakaszáról és arról, hogy miképpen került egy hibernációs kamrába a bátyja raktárházában, bővebben olvashattok Dr. Strange leírásában. Most inkább nézzük mi történt ezután.
Mikor Stephen Strange már varázslómester volt, az orvostudomány helyett a mágiával próbálta testvérét meggyógyítani. A Vishanti könyvéből vett igézetek azonban rosszul sültek el, és egy rosszul alkalmazott bűbájból vámpírteremtő ártás lett. Stephen akaratlanul vámpírra változtatta öccsét. Ám mivel Victor még mindig jégen volt, ennek semmiféle hatása nem mutatkozott, egészen pár évvel az eset utánig, amikor Strange a Montesi-formulával eltörölte a földi világ vámpírjait. Victort nem érintette a vámpirizmus megszűnése.
Stephen eközben lemondott arról, hogy visszahozza testvérét, és áramtalanította a létfenntartó berendezéseket és a hibernációs kamrát. Victor ezután tért magához a kómából, és amnéziától szenvedett. Ezt a kétségbeejtő állapotát használta ki Marie Laveau, aki vámpírok vérével tartotta magát fiatalon. Bezárta a férfit a korábban elfogott Michael Morbius mellé. Victor emlékei lassan visszatértek, Morbius pedig bevezette a vámpírismeretekbe. Morbius és Victor megszöktek, és nem sokkal ezután Stephen is tudomást szerzett a dolgokról. Stephen megpróbált segíteni öccsének, de az ridegen elutasította és több alkalommal és betört bátyja szentélyébe, hogy megszerezze tőle a Darkholdot. Közben a vámpírok is lassan lekezdtek visszaszivárogni a földi világba, így Strange-nek már nemcsak öccsével, de a vérszívókkal is újra fel kellett vennie a harcot.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Deacon Frost
Első megjelenése: Tomb of Dracula 13. (1973)
Mielőtt Frost vámpírrá vált volna, Németország elismert tudós géniusza volt, aki megállás nélkül kutatta az örök élet titkát, amelyet meg is fejtett. Elfogott egy fiatal lányt azzal a céllal, hogy egy halott vámpír vérével megfertőzze. Dulakodás közben a vámpírszérumot saját magába fecskendezte, amelynek eredményeként vámpírrá vált. Évekkel később Frost egy várandós nőt támadott és ölt meg, ám a nő, halála előtt megszült egy egészséges kisfiút, aki Frostnak köszönhetően szintén megfertőződött a vámpírvírussal. Ez a kisfiú felnőve Penge néven vámpírvadász lett. Frostot végül Penge ölte meg Hannibal King segítségével.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Morbius, az Élő Vámpír (Michael Morbius The Living Vampire)
Első megjelenése: Amazing Spider-Man 101. (1971)
Dr. Michael Morbius, a Nobel-díjas tudós, egy ritka és halálos vérbajban szenvedett. Barátjával és kutatótársával, Emil Nikosszal éjt nappallá téve a betegség gyógymódjának kidolgozásán fáradoztak. Rájöttek arra, hogy a vámpírdenevérek teste tartalmaz egy ellenanyagot, amely áttörést jelenthet a betegség gyógyításában. Morbius és társa kibéreltek egy hajót, hogy a kezelés utolsó fázisát ott hajtsák végre. Elérkezett a kezelés alkalmazásának ideje: az elektrosokk-terápia, amivel Morbius sejtpusztulását akarták megakadályozni, egyben stimulálni a még egészséges sejteket. Az elektrosokk és a denevérekből kivont vegyi anyagok azonban katasztrofális változásokat okoztak Morbius szervezetében. Morbius lassan kezdett átváltozni egy szupererejű, vámpírszerű lénnyé, amelynek csak egyetlen vágya volt… minél több vért szerezni.
Morbius elvesztette önuralmát és megölte barátját, majd minden vért kiszívott a szerencsétlen férfi testéből. Mire Morbius ráébredt, milyen szörnyűséges dolgot tett, már túlságosan késő volt, Nikos halála végérvényesen az ő lelkén száradt. Morbiust elborzasztotta saját létezése, és néhány újabb gyilkosság után megkísérelte elhagyni a várost, és a tenger felé vette útját. Az emberek azonban már tudomást szereztek az ember-vámpír létezéséről, és hajtóvadászatot indítottak ellene. Morbiuson egyre inkább elhatalmasodott a friss embervér utáni vágy, és korábbi tudós énje háttérbe szorult. A következő éveket azzal töltötte, hogy éjszakánként vadászott, és megitta a legyilkolt áldozatainak vérét, hogy saját életét meghosszabbítsa.
Morbius néha erőt vett magán, és megpróbált kidolgozni egy eljárást, amely visszaadhatja eredeti alakját, de minden kísérlete kudarcba fulladt. Morbius nem csak az emberiség gyűlöletét vívta ki, de a vámpírnemzetségek vezetői is potenciális veszélyforrást láttak benne. Ezen kívül Morbius több alkalommal is megküzdött Pengével, a vámpírvadásszal. Morbius egyik legkitartóbb ellenfele minden kétséget kizáróan Pókember volt, aki igyekezett végigpofozni a vámpírt egész Amerikán. Végül Morbius elfogta és legyőzte Pókembert Southamptonban, és egy épület tetején megharapta a hálószövő szuperhőst. A harapás pillanatában villám csapott beléjük, és Pókunk radioaktív vére visszaváltoztatta Morbiust emberi formájába. Morbius vámpírfogai megmaradtak ugyan, de látszólag kigyógyult, és már nem kívánta az embervért sem, miután elkészített egy hatásos szérumot. Morbius álnéven állast kapott az UCLA neurodialógiai központban, ahol vérbetegségének gyógymódján dolgozott.
Az egyik Bosszúangyal, Amazon, rájött ki is ő valójában, és Morbius kidolgozott számára egy vegyszert, amely segítségével Amazon tetszése szerint változhatott emberi formájába, majd pillanatok alatt vissza a zöldbőrű igazságtevővé. Cserébe Amazon elvállalta Morbius védelmét, amikor azt az elkövetett gyilkosságokért bíróság elé állították. Walters azzal érvelt, hogy amikor Morbius vámpírrá vált, nem volt ura önnön cselekedeteinek, és a gyilkosságok akaratán kívül történtek. Az esküdtszék azonban bűnösnek találta Morbiust, és az enyhítő körülmények figyelembe vételével a bíróság 5 évi börtönbüntetésre ítélte az egykori vámpírt. Miután jó magaviselete miatt hamarabb szabadon engedték, Morbius csatlakozott az Éjfél Fiai nevű, okkult tudományokkal foglalkozó csapathoz.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Vérfarkasok (Hominis Lycantrophy)
Első megjelenés: Marvel Mystery Comics 14. (1940)
A vérfarkasok egy misztikus eredetű betegségben, a likantrópiában szenvedő emberek, akik a közhiedelemmel ellentétben normális humánok, csak a telihold idején aktiválódó mágikus folyamatok miatt alakulnak át. A vérfarkasokat, akárcsak a vámpírokat, rengeteg kultúra ismeri, az erdélyiek varcolac néven, míg a franciák például a loup-garou elnevezést használják. A vérfarkasok nem Chthon vagy az Ősök teremtményei, de szoros kapcsolatban állnak velük. Chthon bestiái között voltak farkasemberek (Wolf-Men), akik képesek voltak farkas és emberi alakban is tevékenykedni, de nem rendelkeztek a későbbi vérfarkasok gyengeségeivel - ellenálltak az ezüstnek és a tűznek. A farkasemberek jelentős részét Kull király hadai irtották ki, de genetikai állományuk fennmaradt.
Évezredekkel később egy nagy hatalmú földönkívüli érkezett a Földre: a Gondviselő (Caretaker), aki genetikai kísérleteket végzett az embereken. Vizsgálatai során bukkant rá a lappangó farkasember DNS-re, amelyet kivont, és létrehozott egy hibridet, Greysire-t, aki a legelső vérfarkas lett. A vérfarkasok nemzettsége Greysire-től származik, aki békés együttélésre törekedett népe és az emberek között. Ám az emberek minden másságtól rettegnek, így a béke rövid életű volt. Az emberek vadászni kezdtek a vérfarkasokra, akik, hogy elkerüljék a teljes pusztulást, keményen visszavágtak, és ezután érdemelték ki az a sötét jellemvonást, amelyet az emberi ostobaság és félelem aggatott rájuk.
Mindezek ellenére a vérfarkasok igyekeztek a világtól elvonultan, saját törvényeik szerint élni. Főként Európában és Ázsiában telepedtek le, és csak a XVI. században kerültek újra a figyelem középpontjába, amikor a puritán kalandor, Solomon Kane legendás csatát vívott egy renegát vérfarkas nővel, az Ezüsttel (Silver One) és tanítványával, Gideon Harkinsszal. Még ugyanebben az évszázadban Németországot egy Peter Snubb nevű vérfarkas kezdte terrorizálni, de az emberek elfogták, meglincselték, majd a levágott fejét közszemlére tették.
A XVIII. századtól kezdve a vérfarkasok az európai üldöztetések elől az Újvilágba, Amerikába menekültek. Legtöbbjük megtanulta, hogyan maradjon farkasalakban, így rejtőztek el az emberi szemek elől. A többiek felett a Vérfarkasok Tanácsa (Council of Werewolves) uralkodott, akiknek legfőbb feladata az volt, hogy az emberek előtt rejtve tartsák népüket.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Jacob Russoff
Első megjelenése: Marvel Spotlight 2. (1972)
1795-ben egy magyar származású nemesember, név szerint Grigori Russoff nejét elrabolta majd lemészárolta a hírhedt vámpír, Drakula. Grigori bosszút esküdött ellene, és a vámpír nagyúr fogságában lévő vérfarkas asszonnyal, Lydiával megtámadta és legyőzte a vámpírt. Grigori beleszeretett Lydiába, és feleségül vette a vérfarkas nőt, de ezzel elátkozta minden utódját, akik örökölték Lydia által a farkas vérvonalat.
Ennek ellenére kirívó átalakulás nem történt a családban egészen 1930 májusáig, amikor Grigori leszármazottja, Gregor, megszerezte a legendás fekete mágiával átitatott Darkhold tekercseket, és egy könyvet szerkesztett belőlük. Gregor a Darkhold könyv olvasása közben a telihold fényénél vérfarkassá vált. A Darkhold segítségével lefordította Grigori titkos naplóját, amely megörökítette családjuk sötét múltját, majd lemásolta a Darkholdot és saját történetét annak üres lapjaira rótta.
A vérfarkas „betegség” elleni gyógymód keresése közben Gregor több birtokának eladására kényszerült. Ilyen volt a Wundagore-hegyi területe, amelyet Jonathon Drew szerzett meg, aki Herbert Wyndham (a későbbi Evolúciómester) oldalán kutatásokat végzett a környéken. Gregor vérfarkasként meggyilkolta Jonathon feleségét, Merriemet, amely eset után készítette el Wyndham saját védelmére azt az ezüstpáncélzatot, amelyet mind a mai napig visel. Russoff egy ideig Wyndhammel maradt, majd ismét útra kelt, és Jack Russell személyében utódja is született. Gregor feleségül vette testvére, Phillip korábbi barátnőjét, Laurát, és házasságukból két gyermek született: Jacob – később vette fel a Jack nevet – és két évvel később Lissa. Azonban egy éjjel Russoff erdélyi kastélyában vérfarkassá vált, és a közeli faluban őrült tombolásba kezdett.
Végül a feldühödött falusiak végeztek vele. Gregor halála után Laura megkereste Phillipet – aki Los Angeles-be költözött és Russoff-ról Russell-re angolosította a nevét – és egy év múltán összeházasodtak. Jack és Lissa Phillip gyámsága alatt nőttek fel. 15 évvel később egy bűnbanda tudomást szerzett a Russoff család titkáról és megzsarolták Phillipet. Phillip ellenállt, emiatt a banda elküldte Max Grantet, hogy megölje Laurát. Jack 18. születésnapján Laura gyanús autóbalesetet szenvedett, és ekkor elmesélte fiának a Russoffok teljes történetét. Jack nem sokkal ezután összecsapott Granttel és kivégezte a bérgyilkost, de eközben Phillipet is megsebesítette. Jack emiatt elhagyta a szülői házat, és vándorútra kelt.
Jack a következő néhány évben minden teliholdkor vérfarkas alakot öltött, de vándorlásai során barátokra is lelt. Például Nathan és Agatha Timlyre, a Darkhold szakértőire; vagy az író Buck Cowanre, akinek segítségével rábukkant és ellopta a Darkhold könyvet, amit ekkor már Blackgar Kastélyban őrzött Miles Blackgar és lánya, Marlene. A könyvet Jack egy Ramon Joaquez nevű szerzetes segítségével fordította le. Jack azonban ellenségeket is szerzett, mint például a démonvadász Joshua Kane-t, és testvérét, Luther Kane-t, aki közelről ismerte Lissa Russellt. Jack egyik legnagyobb ellenfele a kissé tébolyodott Swami Rihva lett, aki a vérfarkas vérét arra akarta felhasználni, hogy segítségével megfejtsen egy kincses térképet, amely az ősi varázsló, Kaman-Ru Vérkövének rejtekhelyére vezetett.
Jack ekkor ismerkedett meg Pókemberrel, aki akaratán kívül keveredett bele a Vérkő utáni hajszába. Miután Jack összemérte erejét a szociopata Bitófával (Harlan Krueger) és a Topáz nevű boszorkánnyal, Erdélybe utazott, ahol Jack megtalálta Russoff naplóját és ez által a Darkhold másolatát is. Majd vérfarkasként megküzdött Drakulával. Az Alpokban vívott csata során viszont a Darkhold másolata ismét elveszett. Jack ezután csatlakozott Tigrához, és közösen harcoltak a Hidra ellen.
Jack vérfarkasként találkozott a világ legkülönfélébb kalandoraival. Ilyen volt például Holdlovag, a Szellemlovas (Johnny Blaze), a Mocsárlény és Morbius az Élő Vámpír. Az oldalukon felvette a harcot a sötét mágia és a démonok ellen, de Vasemberhez és a Póknőhöz (Jessica Drew) is csatlakozott a maffia, Tri-Animan és Morgan le Fay ellen, aki rátalált az elveszettnek hitt Darkhold másolatra. Jack jelenleg a Night Shift nevű szervezet tagja, akik több alkalommal is kisegítették már Dr. Strange-et és az okkultizmusban kevésbé járatos hősöket, mint Amerika Kapitány (Steve Rogers) és a Bosszú Angyalai.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Carlos és Eduardo Lobo
Első megjelenése: The Spectacular Spider-Man 143. (1988)
Carlos és Eduardo Lobo Puebla De Zaragoza sötét és piszkos utcáin nőttek fel teljes szegénységben. Emiatt nagyon korán rákényszerültek, hogy lopásból és betörésekből tartsák fenn magukat. Eduardo beleszeretett egy gazdag és befolyásos ember lányába, Esmelda Valdezbe. A két fiatal titkos kapcsolatát a lány bátyja, Ramone, nem nézte jó szemmel, ezért barátaival egy teliholdas éjszakán elkapták őket, és megpróbálták megölni Eduardót. Ezen az éjszakán változott át Eduardo először, és dühöngve lemészárolta Ramonét és embereit. Mikor reggel emberi alakjában magához tért, megtalálta Esmelda szétmarcangolt testét, akit éjjel szintén ő ölt meg. Carlos Lobo ekkor már régóta tudott vérfarkas mivoltáról, amelyet profi bűnözőként kamatoztatott. Carlos felkereste testvérét, és mindketten beléptek a Los Hermanos De La Luna nevű texasi bandába.
A testvérek Dallasba költöztek, és átvették a Vezér egyik emberének, az Idegennek (Foreigner) a területeit. Az Idegen felbérelte a Zaklatót (Persuader), hogy végezzen a Lobo-testvérekkel. A Zaklató elfogta a Megtorlót, és egy agymosás után arra kényszerítette a férfit, hogy ölje meg a Lobókat. A merénylet Pókember közbelépésének és a Megtorló vasakaratának köszönhetően végül meghiúsult. De a testvérek ennek ellenére bosszúra készülődtek. New Yorkba utaztak, és szisztematikusan elkezdték kivégezni a Vezér bérenceit, majd egy vérrel írt üzenetet küldtek Wilson Fisknek a következő szöveggel: „A Farkasok visszaharapnak, a Vezérnek vége!!!”. New Yorkba érkezésük után Eduardo Lobo megkörnyékezte J. Jonah Jameson titkárnőjét, Gloria Grantet, és a lány hiszékenységét kihasználva megkérte, hogy lopjon el minden olyan adatot a Hírharsona irattárából, amelyek a Vezérről szólnak.
Eduardo azonban szépen lassan beleszeretett Gloriába, és a lány is viszonozta érzelmeit. A bandaháború elkerülhetetlenné vált, és Gloria csak ekkor jött rá, hogy szerelme nemcsak egy gyilkos gonosztevő, de vérfarkas is. A bandák csatája rövid életű volt, és békekötéssel zárult. A Lobo-testvérek összecsaptak Pókember, de a harc kulcsfigurája Gloria lett, aki egy ezüstgolyókkal töltött fegyverrel megölte kedvesét, Eduardót. Carlos testvére halála miatt összeroppant, és megadta magát, jelenleg börtönbüntetését tölti.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Zombik (Mortuus Invitus)
Első megjelenés: Igazából itt csak a Marvel Zombies első felbukkanását tudjuk biztosan datálni, amely az Ultimate Fantastic Four 21. számában történt, 2005-ben.
A Marvel Univerzum központi világában (616-os) nem léteznek kimondott zombik, bár re-animált holtestek igen, akiket valamilyen nagyon erős mágia vagy kozmikus hatalom támasztott fel. A 616-os világban a zombikat összekeverik a démonok által megszállt testekkel, de persze a Marvel-univerzum alternatív realitásaiban a zombik igenis léteznek. Erre azt hiszem a legjobb példa azaz eset, amely a Marvel 616 alterverzumából indult ki (2149-es). A történet taglalásába nem mennék bele, elég annyi, hogy a világűrt járó Őrszem (Sentry) megfertőződött egy idegen vírussal, amely rövid időn belül emberhús után vágyakozó szörnyeteggé változtatta. A Földre visszatérve a segítségére siető hőstársaira támadt és megfertőzte őket is. Az emberfeletti erejű zombik seregével sem a megmaradt hősök, sem a szupererejű bűnözők, még kevésbé a civil lakosság már nem tudott sikerrel szembeszállni. Még a bolygó elpusztítására érkező Galactus is pórul járt.
A zombik létrejöttéért egy bizonyos idegen vírus a felelős, amely harapás, vér és nyál útján terjed, bekerül az áldozat véráramába, és szinte azonnal, nagyjából öt perc leforgása alatt teljes biológiai és fiziológiai átalakulást okoz. Amikor az átváltozást befejeződik, a fertőzött maró éhséget kezd érezni, ám a hagyományos táplálék nem csillapítja ezt. A fertőzöttek kizárólag az emberi húsban lévő tápanyagok, hemoglobin és ásványok segítségével képesek „életben” maradni. Az éhség az őrületbe kergeti a fertőzöttet és hiába táplálkozik, hamarosan újra előtör az emberhús iránti vágy. A fertőzött mindvégig tudatában van cselekedeteinek, megőrzi korábbi intelligenciáját, de képtelen felülkerekedni az éhségen.
Az emberfeletti képességű hősök és gonosztevők zombikként továbbra is rendelkeznek különleges adottságaikkal, így a fertőzött Rozsomák is megőrizte öngyógyító képességét, de a szervezete nem tudott elég gyorsan antitesteket termelni a fertőzés ellen, és a vírus folyamatosan alkalmazkodott, mutálódott hozzá. A zombik képesek hatalmas sérüléseket elviselni, ha testük nagy része el is pusztul, még akkor is életben maradnak. Ha a fejüket elválasztjuk a testtől, akkor se pusztulnak el és tovább hajtja őket az éhség (lásd Darázs – Janet van Dyne esetét). A zombik ellen két hatásos módszer létezik: a fejükre mért erőteljes csapással szétzúzni az agyukat, vagy megnézetni velük egy Fekete Pákó videóklipet, de ez utóbbi annyira embertelen, hogy Magyarországot kivéve minden állam elveti az alkalmazását.
A zombik létfunkciói ugyan működnek, bőrük mégis folyamatosan rohad, és szemükre ködszerű szürkés hályog húzódik. Hallásuk és szaglásuk azonban nagy mértékben felerősödik, az áldozat szívverését több száz méterről is képesek meghallani. Nemcsak az emberek és a humanoid lények (pl. földönkívüliek) képesek megfertőződni a z-vírussal. Még az állatok, mint amilyen Ka-Zar a Vadföldi kalandor kardfogú tigrise, Zabu is, vagy az antropomorfikus Howard a Kacsa is védtelenek a fertőzéssel szemben. Sőt, még az androidok és a szintezoidok (pl. Vízió) is megfertőződhetnek.
Vissza a tárgymutatóhoz.
A következőkben leírást olvashattok a Marvel két leghíresebb re-animált hullájáról, akikre hellyel-közzel ráfoghatjuk, hogy zombik, de a fentebb felsorolt kritériumoknak nem felelnek meg:
Az Élőholt (Zombie – Simon William Garth)
Első megjelenés: Menace 5. (1953)
A földi mágusok régóta kutatják a holtak feltámasztásának, reanimálásának lehetőségeit. A XVII. században több sötét varázstudomány - Chthon tanai, a vudu és a Sagbata tekercsek - egyfajta kombinálásával létrejött egy erős varázslat, amely a halott lelket visszakényszerítheti földi porhüvelyébe. Ezt alkalmazták Simon Garthon is. Garth háborús veterán és egy igen sikeres üzleti vállalkozás vezetője volt, de feleségével kislányuk születése után megromlott a kapcsolatuk, amely végül váláshoz vezetett. Simon egyedül nevelte tovább lányát, Donnát. Garth egyre erőszakosabb és önfejűbb lett. Amikor kirúgta a kreol kertészét, az bosszút esküdött ellene, és egy vudu papnőhöz fordult segítségért. A papnő, akihez Garth titkárnője is rendszeresen eljárt, ördögi tervet eszelt ki. A titkárnő régóta szerelmes volt főnökébe, és megörült, amikor a papnőtől egy olyan bájitalt kapott, ami Garth szívében is fellobbantotta volna a szerelmet. A bájital persze nem szerelmi volt, hanem egy nagyon erős hallucinogén, ami őrületet, majd gyors halált okozott Garthnál.
A titkárnő összeroppant, és könyörgött a papnőnek, hogy bármi áron, de hozza vissza az életbe szerelmét. A papnő megszánta a lányt, és feltámasztotta a férfit, ám annak lelke csak részben tért vissza a testébe, azt ugyanis elfoglalta Ioa, a vudu szellemlény. A titkárnő hamar rájött, mekkora a baj, és menekülőre fogta. Garth/Ioa pedig amolyan árucikk lett a vudu követői között, akik Damballah mágikus amulettjével képesek lettek irányítani őt. Betörésre, gyilkosságra és egyéb borzalmakra kényszerítették. Garth reanimált teste Drakula lányához, Lilithhez került, akitől a Damballah amulett megszerzésével Pókember és Hannibal King mentették meg Donna Garth kérésére. King és Donna ezután megszüntették a Garthot életben tartó varázst és holttestét a családi kriptában helyezték nyugalomra.
Vissza a tárgymutatóhoz.
N'Kantu, az Élő Múmia (The Living Mummy)
Első megjelenése: Supernatural Thrillers 5. (1973)
N'Kantu közel 3000 évvel ezelőtt született egy észak-afrikai törzs, a szvarili főnökének fiaként. Az erős és okos ifjú tökéletes trónörökösnek ígérkezett és minden bizonnyal az is lett volna, ha az egyiptomi hódítók le nem rohanják a földjüket és a a népük nagy részét ki nem irtják. A túlélőket Aram-Szet fáraó udvarába hurcolták rabszolgának. N'Kantu, akit szintén szolgasorba vetettek, lázadást szított és a fáraó megölésére vezette embereit. Azonban a fáraó főpapja, Nephrusz egy különleges főzettel megbénította őt, majd a fiút élve mumifikálták és egy szarkofágba zárták. A főzet mellékhatásaként N'Kantu feléledt és félőrültté vált. Évezredeket töltött a szarkofág fogságában, miközben végig tudatánál volt. Amikor kiszabadult, hatalmas tombolást rendezett Kairó utcáin, és Nephrusz leszármazottainak nyomába eredt, hogy bosszú álljon. Meg is találta Dr. Alexi Skarabot, de mielőtt végezhetett volna vele, az ellene felvonultatott rendőri túlerő legyűrte. N'Kantut New Yorkba vitték és idővel letett a bosszúállásról, sőt ő maga is a gonosz erők, démonok, vámpírok, ártó lények ellene harc központi figurája lett. Összebarátkozott Ulysses Bloodstone-nal, és még Alexi Skarabbal is. Legutoljára Elsa Bloodstone oldalán harcolt a nekromanta Rakses ellen.
Vissza a tárgymutatóhoz.
- Írta: Ben Reilly
Démonirtók, vámpírvadászok és varázstudók
Pokoltűz (Hellfire – Mikal Drakonmegas)
Első megjelenése: Terror, Inc 1. (1992)
Közel három emberöltővel ezelőtt a pokol urai elhatározták, hogy földi asszonyokat fognak teherbe ejteni, és a velük nemzett félvér utódaik segítségével fogják uralmuk alá hajtani a Földet. Az egyik ilyen nagyúr, Belzebúb, megerőszakolt egy bizonyos Cassandra Drakonmegast, aki teherbe is esett tőle. Cassandra pontosan tudta, hogy a gyermek, akit a szíve alatt hord, milyen rettenetet szabadíthat a világra, de mivel ezelőtt már több vetélése is volt, mindennél jobban vágyott egy gyermekre. Ám Belzebúb sötét tervéhez nem kívánt asszisztálni, ezért a nő az okkultizmusban keresett megoldást.
Cassandra rálelt egy mágikus tőrre, amellyel ledöfte Belzebúbot amikor az újra meglátogatta, hogy megvizsgálja a magzat fejlődését. A tőr visszaűzte őt a pokolba. A gyermek megszületett, de nem hatott rá a démonok sötét befolyása. Hogy a gyermek születése után mi történt Cassandrával az homályos, de minden valószínűség szerint belehalt a szülésbe. Mikal számos árvaházat megjárt, majd a felnőttkorba lépve lassacskán felfedezte démoni örökségét, de nem állt be Belzebúb seregébe, hanem színpadi mágus lett. Erejére persze a démonok világában is felfigyeltek, és több támadás is érte. Ekkor mélyedt bele az okkult tudományokba és képezni kezdte magát. Megtalálta azt a tőrt, amellyel anyja is elűzte Belzebúbot, és bevetette támadói ellen. Mikal képessé vált démoni formát is ölteni, amelyben ereje és képességei megsokszorozódtak, majd visszatérni emberi alakjába. Akárcsak Daimon Hellstorm, ő is a pokoli erők ellensége lett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Daimon Hellstrom
Első megjelenés: Ghost Rider 1. (1973)
A Pokol urai, ahogy azt Pokoltűz leírásában már olvashattátok, földi nőket ejtettek teherbe és velük hordatták ki szentségtelen félvér gyermekeiket, hogy belőlük állítsanak fel sereget az angyalok és az emberek ellen. Daimon anyját, Victoria Wingate-et nem egy démon választotta ki magának, hanem egy Dresden szekta vásárolta meg őt a sátánhívő szüleitől, és arra szánták, hogy feláldozzák őt Marduk Kuriosnak. A szekta sátáni szimbólumokat tetovált a lány testére és megidézték Mardukot. A sátán azonban nem ölte meg, hanem megerőszakolta emberi alakot öltve, és elvetette benne démoni magvait (hú basszus de szépen tudok fogalmazni). Marduk Victoriával maradt, és feleségül vette a lányt, majd a Tűztavakhoz (Fire Lake) költöztek. Itt született meg végül Daimon, akit apja egészen kicsi korától fogva arra nevelt, hogy szolgálatába álljon és a nevében leigázza az emberiségét. Csakhogy Daimon emberi oldala felülkerekedett és folyamatosan ellenszegült apjának.
Három évvel később megszületett Marduk és Victoria második gyermeke, egy Satana nevű kislány, aki bátyjával ellentétben „apuci pici lánya” lett, vagyis vakon követte apjukat. Mikor Daimon hatéves lett, anyja, akit mindez idáig egy bűbáj győzött meg arról, hogy szép családi életet él egy kedves férfi és két gyönyörű gyermek mellett, meglátta, amint hároméves kislánya állatáldozatot mutat be (elégetett egy Fluor Tomi cd-t). A lepel lehullott, és Victoria meglátta férje igazi arcát. Nem bírt a teherrel, hogy ő az Antikrisztus anyja, és megbolondult. Satana apjával leköltözött a Pokolba, Daimon viszont árvaházba került, mivel Marduk nem vette hasznát. Daimon az árvaházban katolikus neveltetést kapott Raymond Gossett tiszteletestől, édesanyjától pedig egy ankhot, egy védelmező amulettet. Három évvel később Victoria meghalt, és Daimon megörökölte anyja naplóját, amelyben mindent megírt fiának. Daimon elment egykori házukba a Tűztavakhoz, ahol sikerült átjárót nyitnia a Pokolba. A Pokolban aztán kérdőre vonta apját, sőt meg is küzdött vele, végül pedig ellopta Marduk mágikus szigonyát, és visszatért a Földre.
Daimon kitanulta a démonológiát, az okkultizmust és a varázslást, és képessé vált démoni oldalának felszínre hozására anélkül, hogy az eluralkodott volna rajta. Daimon ezután a sötét erők elleni harc egyik vezetője lett, és gyakran harcolt a Szellemlovas oldalán is. Jó barátságot alakított ki a Fantasztikus Négyessel és Dr. Strange-dzsel, de legközelebbi barátja mégis Penge, a vámpírvadász lett. 27 éves korára már ismert parapszichológus lett és belépett az Oltalmazók (Defenders) nevű szuperhőscsapatba. Hogy a barátait mentse, még arra is hajlandó volt, hogy egy ideig a Pokolban maradjon és tanuljon, ez volt ugyanis az ára annak, hogy apja nem indított inváziót a földi világ ellen. Persze nem hódolt be Marduknak, amint lehetősége volt rá, fellázadt és visszatért az Oltalmazókhoz.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Hannibal King
Első megjelenés: Tomb of Dracula 25.
Hannibal King elismert magánnyomozó, aki azzal szerzett igazi hírnevet magának, hogy megölte az egyik leghatalmasabb vámpír nagyurat, Deacon Frostot. King egy vámpírharapás következtében maga is vérszívóvá változott, miután a harapást követő három nap múlva egy hullaházban magához tért. King mélységesen elborzadt saját átalakulásától, és mivel emberi énje felül tudott kerekedni a benne lakozó szörnyetegen, sosem vetemedett arra, hogy gyilkosságok árán csillapítsa gyötrő éhségét. Ezért ha vérre volt szüksége, akkor hullák, illetve kisállatok vérét szívta, vagy vérbankokból szerezte meg azt. King rendelkezett a vámpírok összes képességével, de nem, vagy csak végszükség esetén alkalmazta azokat, mert úgy érezte, hogy ezzel is csak a benne lakozó démont erősítené. Folytatta magánnyomozói tevékenységét, és közel öt évig élt vámpírként. Ez alatt az idő alatt összecsapott a vámpírok atyjával, Drakula gróffal is, majd a Penge nevű vámpírvadász oldalán legyőzte Frostot. Penge eredeti terve az volt, hogy végez Kinggel, de végül jobban megismerte őt és máig tartó barátságot kötöttek.
King egyik ismerőse, Douglas Royce halála ügyében nyomozott, amikor szembekerült Drakulával és a Darkhold követőivel, akik a vámpírurat szolgálták. King felkereste a Föld Legfőbb Varázslóját, Dr. Strange-et, és a segítségét kérte a veszedelem legyőzéséhez. King összefogott Pengével és Frank Drake-kel, egy másik vámpírvadásszal. Strange tökéletesítette a Montesi-formulát, amely arra volt hivatott, hogy mindörökre végezzen az összes létező vámpírral és a Darkholddal. Míg Strange asztrális síkon küzdött Drakulával, King, Blade, Drake és Strange segédje Wong megkezdték a vámpírölő rituálét. A varázslat legyengítette Drakulát és az általa irányított lényeket, a végső igézet pedig elpusztította a nagyurat és követőit szerte a világon. King élete is veszélybe került, de Strange teljes vértranszfúziót hajtott végre rajta, és kigyógyította Hannibalt a vámpirizmusból. King így ismét normális ember lett. Mivel King sosem ölt embert a vérért, az igézet rajta lassabban hatott, mint a többi vámpíron, ezért elég idő maradt a megmentésére. Blade felkérte King-et, hogy maradjon vele és Drake-kel, és Bostonban megalapították saját okkult ügyekre szakosodott magánnyomozó irodájukat.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Frank Drake
Első megjelenés:Tomb of Dracula 1. (1973)
Frank megörökölte felmenője kúriáját, a híres Drakula-kastélyt a Borgói-hágónál. A kastély átvizsgálása közben ő és barátja, Clifton Graves, véletlenül életre keltették az évszázadok óta rejtekén szunnyadó vámpír nagyurat, Drakulát, aki azonnal elragadta Frank menyasszonyát, Jeanie-t, és vérszívóvá változtatta. Frank ekkor esküdött fel a természetfeletti lények üldözésére, és elkészítette különleges fegyverét, az Ördögűzőt, amelyet az évek folyamán sikerrel forgatott a démonok, vámpírok, teletubbie-k, szellemek, vérfarkasok és egyéb hasonló, természetellenes förmedvények ellen. Drake csatlakozott néhány vámpírvadászhoz, nevezetesen Pengéhez és Hannibal Kinghez, és együtt alapították az Éjcserkészek nevű okkult csapatot, később pedig az Éjfél Fiait. Ők hárman állandó ellenfelei a Darkhold követőinek. Frank a Drakulával való találkozás után mélyedt bele az okkultizmus világába, és a varázsigék és átkok művészetébe, továbbá ő az egyik legelismertebb amerikai magánnyomozó, bár tevékenységét sokan ferde szemmel nézik.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Penge (Blade - Eric Brooks)
Első megjelenése: Tomb of Dracula 10.
Eric várandós anyját megharapta egy vámpír, (ezt Deacon Frostnak tulajdonítják) és a fiatal nő belehalt a harapásba. A támadás beindította a szülést, és sikerült megmenteni a babát. Ugyanakkor a vámpírharapás következtében Eric véráramába került egy enzim, ami által immúnis lett a vámpírharapásra. Ember-vámpír hibrid lett, vagyis rendelkezik a vámpírok erejével, gyorsaságával és vérszomjával is, de nem árt neki sem a napfény, sem más, a vámpírokra halálos dolog (ezüst-nitrát, fokhagyma stb.) Az anyja barátai nevelték fel és fiatal korában megesküdött, hogy bosszút áll anyja haláláért és kiirt minden vámpírt, aki a keze ügyébe akad. Célja eléréséhez rengeteget edzett és mester lett a kardforgatásnak, innen a neve is (Penge=Blade).
Miután évekig vadászott a vámpírokra, egy maroknyi vámpírvadász élére állva elkezdték a Drakula utáni keresést. Hónapokig tartó kutatómunka után Japánban bukkantak rá a Sötét Úrra és ütköztek meg vele. Bár a csata végén Penge átdöfte Drakula szívét egy fakaróval, az mégsem pusztult el teljesen. Szolgáinak segítségével új életre kelt és elpusztította a Penge csapatának minden tagját.
Később Penge gyakran harcolt a nagy vámpírvadász Quincy Harker és csapata oldalán. A csoport tagja volt még Rachel Van Helsing és Frank Drake. Harcai során találkozott Hannibal Kinggel, aki korábban maga is vámpírtámadás áldozata lett, de képes volt uralkodni vérszomján. Penge eredeti terve az volt, hogy végez Kinggel, de végül jobban megismerte őt és máig tartó barátságot kötöttek. Közösen szálltak szembe Drakulával és az őt hűségesen szolgáló csoporttal, a Darkholddal. Ekkor King felkereste a Föld Legfőbb Varázslóját, Dr. Strange-et, és a segítségét kérte a veszedelem legyőzéséhez.
King, Penge és Frank Drake ekkor egyesítették erőiket. Strange tökéletesítette a Montesi-formulát, amely arra volt hivatott, hogy végezzen az összes létező vámpírral és a Darkholddal mindörökre. Míg Strange asztrális síkon küzdött Drakulával, King, Blade, Drake és Strange segédje, Wong megkezdték a vámpírölő rituálét. A varázslat legyengítette Drakulát és az általa irányított lényeket, a végső igézet pedig elpusztította a nagyurat és követőit világszerte. Ezután Kinggel együtt megalakították magánnyomozói irodájukat.
Később minden démonok anyja, Lilith, megbízta az irodájukat, hogy végezzenek a jelenlegi Szellemlovassal, valamint annak előző alteregójával, John Blaze-zel. Összecsapásuk alatt azonban Penge rádöbbent, hogy átverték őket és inkább egyesítették erőiket Lilith ellen, akit sikerült legyőzniük. Penge, King, a Szellemlovas és Blaze továbbra ezek után is jó viszonyban maradtak. Együtt szálltak szembe a Holtak Légiójával, akik örök sötétségre kárhoztatva akarták elpusztítani a világot. Dr. Strange és Morbius, az élő vámpír segítségével elpusztították Lilithet és ivadékait.
Bár Penge és társai mindent megtettek a vámpírok elpusztítása érdekében, azokat mégsem sikerült teljesen száműzniük a Földről.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Zhered-Na
Első megjelenése: Fear 15. (1973)
A Nagy Kataklizmát megelőző évben az atlantiszi varázslónő, Zhered-Na megjövendölte Atlantisz elsüllyedését és ezt jelezte is a birodalom urának, Kamuunak is. Kamuu dühös lett, és kamuzással vádolta meg a varázslónőt, majd arra utasította, hogy készítsen kedvező próféciát. Amikor Zhered-Na ezt megtagadta, Kamuu azt kamuzta róla, hogy bizonyára fekete mágiát űz, sőt, a Darkhold követője. Amikor Zhered-Na továbbra is tartotta magát eredeti jövendöléséhez, Kamuu kiátkozta Atlantiszról, beültették egy aprócska csónakba némi élelemmel, és életét a viharos tengerre bízták.
Zhered-Na heteket töltött a tengeren mély meditációban, és eközben látomása támadt a Föld jövőjéről, amelyet Valka istennő bocsátott rá. Zhered-Na csónakja végül partot ért Thuriában, Atlantisz egyik gyarmatán. Itt megalapította saját kultuszát, és híveket toborzott, akiket fehér mágiára oktatott, felkészítve őket arra a jövőre, amelyet víziójában látott. Zhered-Na követői előtt jósolta meg, hogy sok ezer év múlva egy démon teszi majd a lábát a Földre, és inváziót indít az emberiség ellen. Zhered-Na kiválasztott egyet tanítványai közül, Dakimhot, akit utódjául szánt és olyan bűbájt bocsátott rá, amely lelassította az öregedését. Amikor Zhered-Na jóslata Atlantisz elsüllyedéséről bekövetkezett, a túlélők mind a varázslónőt hibáztatták és megtámadták a kolóniáját. Sokakat lemészároltak, köztük Zhered-Nát is, de Dakimh és pár hűséges társa el tudtak menekülni a varázslónő tanításait tartalmazó tekercsekkel.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Jennifer Kale
Első megjelenése: Fear 11. (1972)
Míg sok más kultusz illetve szekta elhullott az idő sodrában, Zhered-Na követői talpon maradtak, és modern korunkban a Florida állambéli Everglades mocsárvilágában rendezték be központjukat, Joshua Kale vezetésével. A csoport erejét Zhered-Na tekercseinek és síkövének egyetlen megmaradt példánya adta, amely biztosította követőinek a misztikus tudás megismerését.
Kale tizenéves unokája, Jennifer élvezettel ásta bele magát a szent szövegekbe és igen tehetséges kis boszorkánnyá képezte magát. Ám egy rosszul értelmezett szövegfordítás miatt majdnem a világ végét okozta. Jennifer megidézett ugyanis egy Thog nevű démont, aki könnyedén komoly bajokat okozhatott volna, ha a Mocsárlény fel nem bukkan, és még épp időben vissza nem űzi a démont, ezzel megmentve a kislány életét. Az eset persze visszajutott Joshua fülébe, aki rájött, hogy unokája és a Mocsárlény között valamiféle pszichés kapcsolat lehet. (Arra nem, hogy a Nexust védelmező természetfeletti lény esetleg megérezheti, ha egy idegen dimenzióból származó entitás bukkan fel a rá bízott terület kellős közepén.)
Később Jennifer és a Mocsárlény mágikus utazásra indultak, amelynek a végén eljutottak Dakimhhoz, aki gladiátorviadalra kényszerítette őket különféle szörnyek ellen. Dakimh nem ártani akart ezzel nekik, csak próbára akarta tenni a Mocsárlény képességeit és Jennifer szellemi erejét. Miután győzedelmeskedtek az arénában, Dakimh hazaküldte őket. A varázsló örömmel nyugtázta, hogy Jennifer az, akire oly régóta várt, aki Zhered-Na örököse lehet.
Dakimh akkor lépett újra Jennifer életébe, amikor Zhered-Na ereklyéi rejtélyes módon eltűntek, és ez utat nyitott a Sominus dimenzió szörnyeinek. Dakimh felfedte a lány előtt igazi sorsát, hogy varázslónőként meg kell mentenie a Földet. Dakimh, a Mocsárlény és Jennifer együtt szerezték vissza az ereklyéket és akadályozták meg átmenetileg a démoni inváziót. Jennifer ezután Dakimh tanítványa lett. A varázsló oktatása révén Jennifer erős boszorkány lett, és Dakimh meg volt bizonyosodva arról, hogy képességei egy napon még Zhered-Náét is túlszárnyalják majd. Jennifer képességeit sokszor tették próbára a legkülönfélébb mágikus lények okozta veszedelmek, akiknek a legyőzéséhez társakat is kapott a Mocsárlény, Korrek, a harcos herceg; Howard a Kacsa, Dr. Strange vagy éppen a Pókember személyében. Miután barátját, a Mocsárlény a kormány elfogta és a Raft nevű szuperbörtönbe szállította, Jennifer megpróbálta megszöktetni őt, de a lény úgy döntött, a börtönben marad, és nem sodorja veszélybe őt.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Satana Hellstrom
Első megjelenése: Vampire Tales 2. (1973)
Satana - mint azt már tudjátok - három évvel bátyja, Daimon után született a Pokol legfőbb urának, Marduknak és egy földi asszonynak a második gyermekeként. Amikor a „család” szétesett, Satana az apjával tartott a Pokol dimenziójába, ahol azonnal megkezdték az oktatását és sötét erőinek felszínre hozatalát. Nem tudni, pontosan mennyivel a Pokolba érkezésüket követően, de a lányt megszállta egy Baziliszkusz (Basilisk) nevű démon. A démon nem ártott Satanának, csendben lapult és osztotta bölcs tanácsait, éberen tartotta a lány érzékeit, és meghagyta neki a teljes önkontrollt is... DE! A démon a segítségért cserébe lelkeket követelt tőle, amelyekkel táplálhatta erejét. Satana emiatt gyakran utazott a földi világba és kiállt az utcasarokra akár egy prostituált. Ám kuncsaftjai nem szexet kaptak, hanem Satana a lelkükkel rövidítette meg őket, amelyet elszívott és ezzel elégítette ki Baziliszkusz éhségét. Ha jobban tetszik: Satana szivolává változott.
Marduk közben továbbra is folyamatos próbáknak vetette alá a lányát, de ahogy Daimon, úgy Satana is ellene fordult, és ahogy egyre többet megtudott az emberekről, elhatározta, hogy a gonosz erők ellen harcol majd. Satana felkereste Dr. Strange-et, hogy megszabaduljon a Baziliszkusztól. A fővarázslónál elolvasta Shartra elkárhozott tekercseit, amelyből megtudta, hogy csak saját halála árán vetheti ki magából a démont. Satana feláldozta magát, és így a testéből a Baziliszkusz is távozott. Ismeretlen körülmények között - amelyekre máig nem adtak világos magyarázatot, biztos Joe Quesada keze volt ebben is - Satana egy évvel a halála után feltámadt, Dr. Strange pedig felfogadta tanítványának, és két másik boszorkánnyal, Jennifer Kale-lel és Topázzal vált vállnak vetve legyőzték a gonosz Pokolphyrrt. Satana később Luke Cage meghívására és Strange ajánlására belépett a Mennydörgők (Thunderbolts) nevű szuperhős csapatba.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Topáz
Első megjelenése: Werewolf by Night 13 (1974)
Topáz valódi neve és származása is ismeretlen. Árvaként került egy Taboo nevű varázsló mellé, aki hosszú ideig egy indiai börtöntelep vendégszeretetét élvezte. Egy évvel azután, hogy magához vette a lányt, arra akarta kényszeríteni, hogy segítsen átvenni az irányítást a Vérfarkas (Russoff) felett. Csakhogy a lány végül Russoff mellé állt és együtt legyőzték Taboo-t. Topáz segített a fiúnak uralkodni és irányítani a vérfarkas énjét, és szép lassan egymásba is szerettek. Ő és Russoff együtt indultak útnak, amely során a Russoff-család eredetét és a vérfarkas mítoszt kutatták, eközben még Drakulával is összecsaptak. (Mint szinte majdnem minden egyes okkult vadász a Marvel-univerzum történelmében. Drakula izgága egy fickó.)
Amikor Topáz betöltötte a 21. életévét, a mágikus képességei kiteljesedtek, és ennek köszönhetően megmentette Dr. Strange segédjének, Wongnak az életét, aki egy harcban súlyos sérüléseket szenvedett. Később Topáz, Strange és Wong együtt küzdöttek meg Dormammuval. Ezután Topáz egy időre hátat fordított a mágiának és Russoff-fal is szakított. Nyitott egy kis bárt, és csendes, egyszerű életet élt, legalábbis amíg Dormammu újra meg nem jelent. A lányt Strange mentette meg, majd cserébe a segítségét kérte. Strange, Topáz, és két másik boszi, Jennifer Kale és Satana Hellstorm összecsaptak a Pokolphyrrel. A győzelem után a három boszi saját csapatot alapított, és az egész világot bejárták egy tolvaj nyomban, aki elorozta a Kale-család ereklyéjét, az Árnyak könyvét.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Johnny Blaze
Első megjelenése: Marvel Spotlight 5. (1972)
Johnny Blaze, a híres motoros kaszkadőr Barton Blaze fiaként látta meg a napvilágot, aki gyakori vendége volt a Crash Simpson-féle Motoros Akrobata Show-nak. Az idősödő Blaze az egyik ilyen fellépése során halálos balesetet szenvedett. Az árván maradt fiút (mivel édesanyja már korábban elhunyt) a Simpson-házaspár örökbe fogadta, és saját gyermekükként nevelték fel. Egy nap Johnny kölcsönvette nevelőapja motorját és mostohaanyjával a háta mögött nekicsapódott egy fának. A motor felrobban, és a nő életét vesztette. Apja és nevelőanyja tragédiája miatt az ifjú Blaze megundorodott a motoroktól, de mostohahúga és későbbi szerelme, Roxanne buzdítására titokban újra gyakorolni kezdett. Blaze azonban nem csak a motorozásban, de az okkult tudományokban és könyvekben is elmélyedt. A kaszkadőrcsapat időközben egyre népszerűbb és ismertebb lett országszerte, ezért meghívták őket egy fellépésre a New York-i Madison Square Gardenbe. Craig Simpson azonban nem sokkal a bemutató előtt elkapott egy ritka vérbetegséget.
Johnny, hogy megmentse Craig-et, elvégzett egy sátánista rituálét: megidézte Mephisztót, aki Johnny lelkéért cserébe megígérte, hogy Simpson nem fog meghalni a betegségben, és hogy Johnny házasságának minden emléke törlődni fog az... vagyis nem, az egy másik mese.
Elérkezett a produkció napja, Simpson felépült, és teljes erőbedobással készült a nagy attrakcióra. A démon betartotta ígéretét, az öreg kaszkadőr nem halt meg a kórban… hanem a porondon, a bemutató közepén 22 kocis átugratása után nekicsapódott egy rámpának és nyakát szegte. Blaze azt hitte, hogy a démon megvédi majd nevelőapját, de súlyosan tévedett… a démonok fejedelme eljött Blaze lelkéért, de Roxanne segítségével sikerült visszakergetnie azt a sötétség birodalmába. Mephisztó azonban nem adta fel ilyen könnyen, és Blaze testébe egy Zarathos nevű lélekölő démont költöztetett. Zarathos eredetileg egy sámán volt, de Mephisztó ellopta a lelkét, és számos teremtményét egyesítette már vele, mikor rátalált Blaze-re. Johnny sokáig nem is sejtette, hogy egy démonnal osztja meg a testét, a kaszkadőrcsapat (Johnny vezetésével) sikert sikerre halmozott. Míg egy fellépés után Johnny az öltözőjében a tükör előtt állva lassan átváltozott egy csontvázarcú, lángoló fejű, kegyetlen lénnyé: Mötley Crüe-rajongó vált belőle!
Zarathos átvette az irányítást a férfi teste felett, és kitört, átváltoztatta őt a Szellemlovassá. A Szellemlovas egy ismeretlen eredetű misztikus lángot uralt, amely segítségével képes volt megidézni egy lángoló motort. Blaze egy ideig kordában tudta tartani a démont, de az idővel kicsúszott a kontroll alól…
Miután a Zarathos kielégítette bosszúszomját, nem kímélve a bűnösöket és az ártatlanokat, Blaze visszanyerte eredeti emberi alakját, a Szellemlovasként elkövetett emlékei azonban kitörölhetetlenül beleivódtak az emlékezetébe. Blaze időnként felül tudott kerekedni a démonon, de minél többször vált a Szellemlovassá, Zarathos annál erősebb lett. A rövid időszakok egyikében, mikor Blaze uralkodni tudott démoni másán, belépett egy szuperhőscsapatba, a Los Angeles Bajnokai közé. Blaze meggyőzte Zarathost, hogy képességeit csak azok ellen a bűnösök ellen használják, akik tényleg megérdemlik a büntetést. Mikor Blaze végre kiismerte Zarathos valódi természetét, elfogadta sorsát, és már ő maga kívánta az átváltozást. Blaze és Zarathos folytatták harcukat a gonosztevők ellen.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Daniel Ketch
Első megjelenése: Ghost Rider v3. 1. (1990)
Évezredekkel korábban a Zarathos nevű pokolbéli démon megjelent a Földön. Zarathos emberi lelkeket ejtett fogságba, és emiatt kivívta a démonok urának, Mephisztónak a haragját. Zarathos és Mephisztó harcából végül az utóbbi került ki győztesen, és Zarathos lényének esszenciáját egy élő lángburokba zárta. Mephisztó évszázadokig tartó fogságban tartotta Zarathost, és lényét emberek testéhez társította. Néhány évvel korábban, mielőtt Zarathos végső hordozóját (Daniel Ketch) megtalálta, egy motoros kaszkadőr, Johnny Blaze testében élt Mephisztó akaratából. A Szellemlovas és Blaze különváltak, mikor ellenségük, Centurious egy kristályba zárta Zarathost.
Daniel Ketch egy Kale nevű nemesember leszármazottja és reinkarnációja, aki sok-sok évvel korábban szintén kapcsolatba került a Zarathos nevű démoni lénnyel. Daniel húgával, Barbarával, Brooklynban nőtt fel. Történetük akkor vett érdekes és végzetes fordulatot, amikor a testvérpár mindenszentek éjszakáján kiruccant a Cypress Hill-i temetőbe. Vesztükre összefutottak két gazfickóval, akik közül az egyik a Vezér embere, míg a másik egy rejtélyes figura, Virrasztó (Deathwatch) volt. Barbara és Daniel rejtekhelyét felfedezte a két alak, és megtámadták őket. Barbara súlyosan megsebesült, és Daniel nagy nehézségek árán, de elvonszolta húgát a temetőből, és egy közeli szeméttelepig menekült vele, miközben üldözőik a nyomukban loholtak. Daniel felpattant egy gyanúsan új motorra, amelyet a telepen talált, és hogy elterelje haldokló húga közeléből a bűnözőket, elkezdett cikázni a járművel. Amint tudott, visszatért testvéréhez, aki addigra már rengeteg vért vesztett, Daniel teljesen kétségbe esett, majd megkezdődött átváltozása. Daniel ekkor vette fel először a Szellemlovas nevű démon alakját.
A Szellemlovas üldözőbe vette Virrasztót, akinek végül mégis sikerült elmenekülnie. A Lovas ekkor elindult Barbaráért, és gyorsan egy kórházba szállította, ahol sikerült megmenteni a lány életét. Daniel Ketch hamarosan rájött, hogy amikor felkel a Hold, és az ártatlanok sikolya betölti az éjszakát, ő átváltozik a Szellemlovassá, és bosszúra szomjasan útnak indul, hogy leszámoljon a gonosztevőkkel. A Szellemlovas azonban részleges amnéziával küzdött, így nem emlékezett előző életére sem, amelyet Kale-ként élt le. A következő néhány hétben Virrasztó szervezete és a Szellemlovas számtalan alkalommal összecsaptak egymással. A Szellemlovas megakadályozta, hogy Virrasztó halálos gázt juttasson a levegőbe, de ezért fájdalmas árat kellett fizetnie. Virrasztó és szövetségese, a börtönből frissen szökött Áramszünet betörtek abba a kórházba, amelyben Barbara Ketch lábadozott, és végeztek a lánnyal. A Szellemlovas a tragédia ellenére folytatta bosszúhadjáratát, és elkapott néhány igazán elmebeteg bűnözőt, például Mr. Hyde-ot és a Madárijesztőt.
A Lovas sokszor fogott össze más álarcos bűnüldözőkkel is, például a Megtorlóval, a Holdlovaggal, Pókemberrel, Rozsomákkal vagy éppen a misztikus tudományok mesterével, Dr. Strange-dzsel. Ketch kapcsolatba lépett Zarathos démon egyik korábbi kiválasztottjával, Johnny Blaze-zel, aki felajánlotta, hogy segít a fiúnak megszabadulni a démontól. Azonban tervük nem sikerült, és a Szellemlovas Blaze-t is felruházta a misztikus erővel. Bár Johnny nem változott újra Lovassá, csak annak erejét birtokolta. A két misztikus erejű harcos együttes erővel sikeresen leszámolt Áramszünettel és Virrasztóval. A küzdelem után Ketch és Blaze örökös szövetséget kötöttek egymással. Blaze és a Szellemlovas beléptek az Éjfél Fiai nevű titkos társaságba, akik segítettek nekik elfogni Zarathost. A démon azonban legyőzte a Szellemlovast,és megölte Daniel Ketchet. Daniel/Szellemlovas egy Lord Anton Hellgate nevű embernek köszönhetően feltámadt. Anton célja az volt, hogy a Szellemlovas segítségével megnyissa a pokol kapuit és démonok seregeivel árasztja el a Földet. A Szellemlovas viszont nem volt olyan együttműködő, mint ahogy azt a Lord elképzelte. Miután a Lovas megölte a férfit, felszámolta annak vallási gyülekezetét is. Ketch megszállottan kutatni kezdte a Szellemlovas eredetét, amelyhez segítséget kapott Blaze-től és egy ifjú boszorkánytól, Jennifer Kale-től. Ahogy egyre közelebb kerültek a megoldáshoz, rájöttek hármójuk kapcsolatára is, valamint arra, hogy a Szellemlovas egy száműzött lélek.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Elsa Bloodstone
Első megjelenése: Bloodstone 1. (2001)
Elsa apja a híres szörnyvadász, Ulysses Bloodstone volt, ám amilyen elszántsággal és hévvel vetette bele magát a férfi a vámpírok és démonok elleni küzdelembe, annyira elcseszett apa volt. A család teljesen darabokra hullott Ulysses miatt, aki eltitkolta előlük tevékenységét. Elsa második születésnapján anyjával elmentek és hátat fordítottak neki. Apja egy teljesen szélsőséges, de jól jövedelmező életformát alakított ki magának, és csak halála után derült ki, hogy törődött a lányával, akire teljes vagyonát hagyta. Nem sokkal Elsa 18. születésnapja után érkezett Ulysses halálhíre, és a lány az örökség átvétele miatt Bostonba utazott. Itt aztán (főként Ulysses vámpírvadász társainak hála) marha gyorsan kiderült, hogy a kedves papa mivel ütötte el minden idejét. Elsa ekkor szembesült a rideg valósággal, hogy a mesék és mítoszok vérszomjas lényei egytől-egyig léteznek és ott leselkednek a sötétben. Elsa és anyja beköltöztek apja kúriájába, és míg édesanyja a családi pénzügyeket, addig Elsa a karót és az ezüstfegyvereket kezelte boszorkányos ügyességgel.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Kan és Wong
Első megjelenés: (Kan) Doctor Strange v2. 43. (1980); (Wong) Strange Tales 110. (1963)
Wong egy kínai szerzetes, Kan leszármazottja, aki közel 1000 évvel ezelőtt híres okkultista volt. Kan tudós és gyógyító volt, aki a fiatal szerzeteseket a béke szeretetére oktatta azáltal, hogy tiszta szívű, kiegyensúlyozott harcosokat nevelt belőlük. Egy nap Kan felfedezett egy rejtélyes ősi templomot. Talált egy misztikus fekete tükröt, amely kapuként szolgált más dimenziókba. Az egyik ilyenben találkozott Kan Jehannal, Siridar királyával; húgával, Shialmar hercegnővel és udvari mágusukkal, Vunggal, aki varázslatai révén áthozta Kant az ő valóságukba a tükrön át. Jehan megkérte Kant, álljon harcosai élére a Máguskirályok ellen vívott háborúban, akik az összes dimenzió meghódítását tervezték. Kan megesküdött, hogy segít legyőzni a hódítókat, később pedig Shialmar és ő egymásba szerettek. Kan a hadak élén totális győzelmet aratott a Máguskirályok felett, és egy kivételével mindet megölték. De Kan nem sejtette, hogy a támadás hátterében valójában Vung áll, aki tovább szőtte gonosz terveit. Vung elfogta Kant és Shialmart, és fel akarta áldozni őket urainak, az N'garai démonoknak. A démonok átváltoztatták Shialmart az Árnykirálynővé, egy nagy hatalmú boszorkánnyá, aki feledve érzelmeit, Kant visszaküldte Kínába.
Kan ismét szerzetes lett, és esküt tett Vung és a Máguskirályok elpusztítására. Továbbá megfogadta, hogy családjának minden elsőszülött férfi tagja olyan varázslókat fog szolgálni, akik a jó oldalán harcolnak a gonoszság ellen. Ez a hagyomány azóta is él Wong családjában. Az elsőszülöttek olyan varázslókat szolgáltak, mint az Ősvarázsló (Ősi Egy, Ancient One), a Föld első védelmező mágusa. Az utolsó, aki Wong családjából az öreg varázslót szolgálta, Wong apja, Hamir volt, aki ugyanazon napon halt meg, mint gazdája. Wong Hamir elsőszülött fia volt, és négyéves korában találkozott először apja mesterével. Wong egy kolostorba került, és szerzetesek között nevelkedve ismerkedett a misztikus tudományokkal. Mikor Wong felnőttkorba lépett, az Ősvarázsló Amerikába küldte őt, hogy Dr. Stephen Strange-et szolgálja. Wong családja első tagja volt, aki elhagyta az óhazát és Amerikába került. Wong évek óta szolgálja hűségesen Dr. Strange-et, és ez alatt az idő alatt nemcsak fegyvertársa, de legmegbízhatóbb barátja lett a varázslónak, aki az Ősvarázsló halála óta a Földi dimenzió első számú fővarázslója lett.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Lepel (Shroud – Maximillian Coleridge)
Első megjelenése: Super-Villain Team-Up 5 (1976)
A Lepel néven ismert álarcos kalandor tízéves korától fogva árvaházban nevelkedett, mert szüleit brutális kegyetlenséggel megölte egy ismeretlen fegyveres bűnöző. Az árván maradt fiú ekkor határozta el, hogy életét a bűnözés elleni harcnak fogja szentelni, csak nála egy denevér se repült be az ablakon. Az egyetemi évek alatt jogot és kriminológiát tanult, és számos harcművészeti ágat is elsajátított, testét pedig keményen edzette. A diploma megszerzése után Nepálba utazott, hogy megtanuljon egy misztikus harci technikát, amelyet csak a Káli (a halál istennője az indiai és tibeti mitológiában) kultuszát imádó templom papjai ismertek. Hét évet töltött a titkos templom papjai között, miközben elleste harci technikákat és szertartásaikat. Mikor elérkezett az idő, és a mesterei már minden tudásukat átadták neki, át kellett esnie egy rituális ceremónián, az úgynevezett „Káli csókján” amely során egy izzó fémmel három helyen a testébe égették Káli Istennő jelét. A férfi üvöltött a fájdalomtól, amikor a tüzes vasdarabot a szeméhez, az arcához és a homlokához érintették. Abban a hitben, hogy mesterei elárulták és szándékosan nyomorították meg őt, kimenekült a templomból és összeégett arcát a hideg hóba nyomta.
Mikor a kín és megrázkódtatás okozta sokk elmúlt, Max meglepődve tapasztalta, hogy vaksága ellenére mégis rendelkezik egyfajta misztikus természetfölötti érzékeléssel, amely teljes mértékben pótolta elvesztett látását. Max hazautazott Amerikába, felvette a Lepel álnevet, és soha többé nem tért vissza Káli templomába. Bűnüldözői karrierje kezdetén Lepel eltökélte, hogy felkutatja és megöli a latvériai birodalom diktátorát, Fátum doktort, aki a Vörös Koponyával karöltve egy hipnotizáló sugár segítségével a Föld népességének rabszolgasorba taszítására készült. Lepel Amerika Kapitány segítségével megakadályozta a két gonosztevő őrült tervét, és tönkretették a hipnosugarat. Az ezt követő hónapokat azzal töltötte, hogy beépült a Los Angeles-i alvilágba, és belülről bomlasztotta és pusztította a bűnszervezeteket és azok tagjait. Néhány alkalommal társakra is lelt akcióihoz a Póknő, Tigra, vagy a Bosszú Angyalainak személyében, akik felkérték őt, hogy legyen a csapat Nyugati Parti tagozatának a tagja. De Lepel módszerei nem fértek össze a Bosszú Angyalainak elképzeléseivel, ezért elhagyta az Angyalokat és Éjszakai Műszak néven saját bandát alapított, amelynek vezetője lett. Jelenleg ismét magányos farkasként folytatja a bűn és a misztikus lények elleni harcát.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Vudu testvér (Jericho Drumm)
Első megjelenése: Strange Tales 169 (1973)
Jericho a mágiától átitatott Haitin cseperedett, ám amíg bátyját lenyűgözték a vudu legendák és mondák, addig őt hidegen hagyta a téma, bolondságnak vélte és ridegen elzárkózott tőle. Elhagyta Haitit és beutazta Amerikát, az Egyesült Államokban az orvosi egyetem elvégzése után sikeres pszichológus lett. 12 évvel távozása után táviratot kapott otthonról, amely arról tájékoztatta, hogy testvére, Daniel a halálán van. A férfi sérüléseit egy magát istenségnek kiadó, Zobop nevű figura okozta, akivel Jericho testvére mágikus összecsapásba keveredett. Daniel könyörgött Jerichónak, hogy vegye át a helyét Vudu testvérként (ami egy tisztség a Haiti hitvilágban). Jericho ehelyett felkereste Zobopot és nyíltan kérdőre vonta a testvérét ért sérelem miatt. A mindig materiális szemléletű Jericho ekkor koppant egy hatalmasat. Zobop a mágia erejével rátámadt, és ha Daniel egykori mestere, Papa Jambo nem lép közbe, akkor Jericho élete könnyen véget ért volna. Jericho végre nyitottá vált a mágia és az okkultizmus felé, és Daniel halálát követően Papa Jambo tanítványa lett. Ahogy az Ősvarázsló kitanította Stephen Strange-et, úgy Jambo is minden tudását megosztotta Jerichóval, akiből rövid idő alatt a mágia mestere lett. Jericho segítségét ezután gyakran vették igénybe a nyomozásukkal elakadt helyi és nemzetközi hatóságok, hogy okkult tanácsadással szolgáljon, de Dr. Strange-dzsel és számos más hőssel is jó barátságot kötött.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Mocsárlény (Ted Sallis – Man-Thing)
Első megjelenése: Savage Tales 1. (1971)
Ted Sallis a kormány egyik kutatócsoportjának vezetője volt, amelyet egy oltóanyag kifejlesztésével bízták meg az amerikai hadsereg részére. A vakcina védelmet biztosított volna a beoltott katonáknak a vegyi fegyverek káros hatásai ellen. Sallis elkészítette a Sulfur Project fedőnév alatt az SO-2 nevű szérumot, amely immunitást biztosított mindenfajta toxikus méreggel szemben, de a szernek mellékhatásai is voltak. A kísérleti alanyokat torz szörnyekké változtatta, ezért a szert soha nem kezdték el alkalmazni és gyártani. A Sulfur Project bukása után Sallis új megbízást kapott a S.H.I.E.L.D.-től: felkérték, hogy készítse el azt a titkos szuperkatona szérumot, amelyet a második világháború idején Steve Rogers, vagyis Amerika Kapitány kapott.
Sallist elkülönítették csapatától, amely olyan kutatókból állt, mint Dr. Wilma Calvin vagy Barbara Morse (Seregély/Mockingbird). Mivel az eredeti szuperkatona szérum leírása nem állt rendelkezésére, Sallis az SO-2-es módosított változatából akarta elkészíteni új csodaszert. Egy darabig minden a legnagyobb rendben zajlott, a kutatás sikeresnek bizonyult, de felesége elárulta őt és munkáját az Alkalmazott Ideológiák Mechanizmusának (A.I.M.).
Felesége hűtlen árulása annyira kiborította Sallist, hogy elpusztította minden jegyzetét, és hogy a szer titka örökre rejtély maradjon, beadta magának az egyetlen elkészült adag szérumot (amelyről úgy tudta, halálos dózisú), és elrejtőzött egy mocsárban, hogy ott várja be a biztos halált. Sallisnak meg kellett volna halnia, de órákkal később a testében lévő vegyi anyag reakcióba lépett valamilyen megmagyarázhatatlan eredetű mocsárgázzal, amely átalakította az eszméletlen tudóst egy rémséges szörnyeteggé, a Mocsárlénnyé. Sallis testének minden emberi szövetét felemésztette az átváltozás, és mocsári növényekkel pótolta azokat. Sallis már nem volt többé ember, hanem inkább egy humanoid növény, amelyben megmaradtak Ted Sallis emlékei, intelligenciája, érzései és gondolatai. Ettől kezdve Sallis, vagyis ami megmaradt belőle, a mocsárban található Nexus - dimenzióközi energiagyűjtő portál, amely kaput nyit a démoni világok felé - védelmezője lett. A Mocsárlény néhány alkalommal elhagyta a Nexust kalandozásai miatt, de hosszabb időre soha nem volt képes elszakadni a mocsártól, amelyben „született”.
Vissza a tárgymutatóhoz.
Démonirtó (Devil-Slayer – Eric Simon Payne)
Első megjelenése: Marvel Spotlight 33. (1977)
Bár részeges apja és hanyag anyja mellett félő volt, hogy Simon is a bűn mocsarába süllyed, a fiú már gyermekkorától, egyfajta hatodik érzéktől vezérelve a vallás és a hit világa felé menekült a rideg valóságtól. Felnőve legjobb barátjával, Brian Kingstonnal beléptek a haditengerészethez, majd elvette szerelmét, Coryt és Brooklynba költöztek.
Azonban innentől kezdve nem alakultak jól a dolgok. Simon egy ázsiai küldetés alkalmával megtagadta felettesei parancsát, és annak ellenére, hogy ezzel ártatlan életek tucatjait mentette meg, dicstelenül leszerelték. Szerelme, Cory, elhagyta őt egy másik férfiért, és Simon élete romokba dőlt. Ahogy egykor apja, úgy most ő is az alkoholban keresett megoldást. Simon egy kaliforniai gengszter kidobóembere lett. Simon még élvezte is, hogy bűnözőket verhet péppé, de amikor egy ártatlan család is meghalt miatta, kilépett, és az öngyilkosságon gondolkodott. Ekkor talált rá egy szekta, akik felismerték Simon látens pszichés erejét. A szekta régóta harcolt a démonok ellen, és a tapasztalt Simont választották ki harcosuknak. Rendbe tették a férfi életét, új célokat adtak neki, és egy rituálé során felruházták őt az Árnyak köpenyével, amelyet ősi démoni anyagból szőttek sok ezer évvel ezelőtt. Simon mint a Démonirtó lecsapott az emberiséget fenyegető rémekre, és közben olyan szövetségeseket talált, mint Dr. Strange vagy a Mocsárlény.
Vissza a tárgymutatóhoz.